Helyzetjelentés egy Kijevben élő magyartól: „A készleteket már felvásárolták, hamarosan nem lesz inzulin és szívgyógyszer”
Napok óta egyre aggasztóbb hírek érkeznek Kijevből, amelyet az oroszok hamarosan teljes ostrom alá vonhatnak.
Szerda délután beszélgettünk vele az aktuális helyzetről és a kilátásokról.
– Hogyhogy még az országban van?
– Két éve egy betegség következtében kórházba kerültem, többször is megműtöttek, ezzel gyakorlatilag megmentették az életemet. Ilyenkor kialakul egy szoros bizalmi viszony az orvos és a beteg között, és mivel még hátra volt egy hosszú és bonyolult műtét, szerettem volna, ha azt is itt végzik el. A koronavírus miatt viszont egyre csak tolódott az időpont, mivel a nem sürgős beavatkozásokat elhalasztották, így nem térhettem vissza időben Magyarországra. Most pedig minden bizonnyal már akkor se tudnék, ha akarnék.
– Mennyire érte váratlanul a háború kitörése?
– Az orosz médiában már régen megjelent a háborús retorika, gyakorlatilag 8 éve zajlik a konfliktus. Én személy szerint arra számítottam, hogy a délkelet-ukrajnai Donbasz régióban lehetnek kiterjedt csatározások. Azt viszont, hogy olyan szinten eszkalálódik a helyzet, mint ahová mostanra eljutottunk, senki nem gondolta. Ne szépítsük, ez totális háború, egyáltalán nem egy egyszerű „katonai akció”, ahogy azt az orosz propaganda állítja.
– Az benne volt a pakliban, miután megindultak a harcok, hogy alig egy nappal később már Kijevig ér majd a front?
– Igen, egyértelműen. Onnantól, hogy megjelent a valós háború veszélye, ezzel mindenki tisztában volt, annyira közel van a főváros az országhatárhoz. Ugyanakkor mindenki csak villongásokra, kisebb összetűzésekre számított, nem arra, hogy szárnyas rakétákkal és harckocsioszlopokkal támadnak.
– A környezetében hogyan élik meg a helyzetet?
– Van az a híres háborús plakát, hogy „Keep calm and carry on!”, vagyis maradj nyugodt és tedd a dolgodat. Szerintem itt is ez a jellemző, felnőtt férfiakon legalábbis nem látok pánikot vagy kétségbeesést. Persze senki nem nyugodt: aki azt mondja, hogy egy ballisztikus rakéta becsapódásának hangjától jobban érzi magát, az hazudik. De nincs pánik, mindenki teszi a dolgát.
– Önnek például mi a dolga?
– Miután a vállalkozásom meghalt, egy nap tétlen szemlélődés után úgy voltam vele, hogy akkor segítsünk.
Az viszont előny, hogy mivel mi itt vagyunk, pontosan tudjuk, mire van szükség.

Metrószerelvényben rendezkedett be egy nő gyermekeivel a kijevi metró egyik állomásán, amelyet óvóhelyként használnak az ukrán fővárost érő orosz támadások miatt 2022. március 2-án (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)
– Mi a helyzet a kijevi infrastruktúrával?
– Közlekedni gyakorlatilag már nem lehet. Az összes főúton barikádokat emeltek, ezzel már az ostromra készülnek.
Ráadásul még a második napon elpusztult Ukrajna üzemanyag-tárolási kapacitásainak jelentős része. Ez rögtön korlátozta az embereket abban, hogy elhagyják Kijevet, illetve a többi, csapás alatt álló várost. A tartalékok nagy része azóta a hadsereg szükségleteinek kielégítésére megy. Azonnal sorok alakultak ki a benzinkutaknál, így ott is kifogyott minden, utánpótlásra pedig az úttorlaszok miatt szintén nincs lehetőség.
A másik háborús tapasztalat, hogy mindenki azonnal megpróbált készpénzhez jutni a bankokból. Az első napjának végére minden automata kiürült. Maradt a kártyás fizetés, ami a nagy hálózatok boltjaiban ugyan lehetséges, de ezeken a helyeken 150-200 méteres sorok állnak. Az pedig csak odabent derül ki, pontosan mi van készleten.
– Miből van még hiány?
– Mostanra, a hetedik napra mindenből. Az egyetlen kivétel az alkohol, aminek az árusítását viszont korlátozták, mert el akarták kerülni, hogy részegen fosztogatni és garázdálkodni kezdjenek az emberek. De egyébként se vennének, a jellemző inkább az, hogy két nap ivás után fogták magukat, és elmentek géppisztolyokat felvenni oda, ahová szólította őket a hazájuk.
– Mire számít, meddig húzódhatnak el a harcok?
– Én bízom abban, hogy egy háborút sosem fegyverrel, sokkal inkább tárgyalásokkal lehet megnyerni. Minél eredményesebbek ezek a tárgyalások, annál nagyobb esély van legalább egy átmeneti leállásra. Az biztos, hogy Ukrajna egyedül ezt a háborút nem tudja megnyerni, ahogy az is, hogy már a Nyugat eddigi szankciói is példátlan ütést mértek a támadó félre. Gyakorlatilag lefelezték az orosz gazdaságot, és lehetetlenné tették, hogy akár csak a felét fenntartsák az eddigi életszínvonaluknak. Ez egyébként egy kiemelt réteget leszámítva eddig sem volt túl magas.
Amit Ukrajna tud, az a példátlan erkölcsi hozzáállás. Ők ezt úgy hívják, hogy Majdan-üzemmód (Kijev főtere után, ahol a 2014-es tüntetések zajlottak – a szerk.): amikor baj van, bekapcsolódik bennük egy hihetetlen mértékű összetartás, nem vitatkoznak, mennek és csinálják. Elég az is, ha egy autó felborul, másodperceken belül mindenki ott terem a környékről, hogy csapatba összeállva visszafordítsák és kimentsék a sérülteket. Most ugyanez történik nagyban: nem várnak senkire, csinálják.
A politikai hatalom megváltozhat, de a lakosság ettől még nem fogja szeretni őket. Köszönik szépen. nem kérnek a megszállókból. Ezért úgy gondolom, hogy amit a támadók kitűztek, az egy értelmetlen cél.

Fegyveres férfi őrt áll a kijevi Függetlenség (Majdan) téren 2022. március 2-án (Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij)
– Meddig tarthat Kijev ostroma?
– Minden az alkalmazott taktikától függ. Ha hagyományos fegyverekkel próbálják meg elfoglalni a várost, az nem fog menni. Akkor hetekig, sőt akár hónapokig is eltarthat. De van egy még rosszabb verzió: ha átmennek tömeges bombázásba és rakétázásba, vagy ha szintet lépnek, és taktikai atomfegyvereket is bevetnek.
– Erre lát esélyt?
– Ez hangsúlyozottan a magánvéleményem, de ha engem kérdez, látok. Egy háborúban célok vannak és eredmények. Ha ezeket nem tudják elérni az eredetileg használt eszközökkel, szintet kell lépni.
– Milyen érzései vannak attól, hogy ez bekövetkezhet?
– Semmilyen érzésem nincs, miután ráhatásom sincs az események alakulására. Nem pánikolok, nem vált ki belőlem különleges szorongást. Persze biztosabbnak sem érzem a helyzetemet tőle, de szerintem jelenleg nem érdemes jóslásokba bocsátkozni.
– A kommunikáció működik?
– Igen, ez nagyon fontos: működik az internet és a telefon, van áram, tudunk kommunikálni egymással. A helyi önkormányzatok most igyekeznek megteremteni annak a lehetőségét, hogy minél gördülékenyebben tájékoztathassák a lakosságot. Csoportokat hoztak létre az információk megosztására, tegnap például arra figyelmeztettek, hogy elképzelhető, hogy a rakétatámadások miatt áramszünet lesz éjszaka. Napi szinten próbálják felhívni a figyelmet a lehetséges veszélyekre, miközben saját cselekvésre ösztönzik az embereket: például arra, hogy töltsenek ki maguknak minél több vizet, mert elképzelhető, hogy abból is hiány lesz.
– Hogyan tervezi átvészelni a következő napokat, heteket? Mennyire foglalkoztatja, mi fog történni?
– Arról, hogy mennyire foglalkoztat, legyen elég annyi, hogy három napja nem aludtam két óránál többet. Próbálok segíteni a nálam szerencsétlenebb helyzetbe került embereknek, akik megsérültek, nincs mit enniük, vagy kénytelenek a betonon aludni egy hideg pincében.
Csomó olyan problémát látok, aminek a megoldásában kompetensnek érzem magam. Az én feladatom, hogy megpróbáljam összegyűjteni az igényeket, beszerezni a szükséges dolgokat, majd eljuttatni a rászorulóknak. Erre koncentrálok, nem arra, hogy lesz-e mit ennem mondjuk a jövő héten.
(Címlapkép: Ukrán katonák páncélozott szállító harcjárművel haladnak légiriadó alatt egy néptelen sugárúton Kijevben 2022. március 1-jén. Fotó: MTI/AP/Vadim Ghirda)