HÍREK
A Rovatból

Kiegészítette Orbán vagyonnyilatkozatát az ellenzék, majd kiragasztották a hatvanpusztai birtok kerítésére

Szerintük többek között 21 hotelt, egy magángépet és a Lady-MRD-t is kifelejtette a miniszterelnök a vagyonnyilatkozatából.


A miniszterelnök vagyonnyilatkozata alapján továbbra sem rendelkezik nagy értékű ingóságokkal, például autóval, hajóval vagy repülővel, és az általa tulajdonolt ingatlanok száma sem változott. Budapest XII. kerületében van egy lakása, ami csak felerészben az övé, ezen kívül Felcsúton birtokol még egy házat.

Megtakarítása nincs, a 2002-ben felvett 20 millió forintos hitelét viszont kifizette, így már tartozása sincs. Tavaly ilyenkor még 882 ezer forintos adóssággal rendelkezett.

Ellenzéki politikusok, Gér Mihály, Balázs Péter és Kálló Gergely csütörtökön ellátogattak az Orbán család hatvanpusztai birtokára, ahol felsorolták, szerintük mi maradt ki a miniszterelnök vagyonnyilatkozatából:

  • Hatvanpuszta: 13 hektár,
  • Fertő tavi hotel: 13 hektár,
  • Club Aliga,
  • Turai kastély: 2981 négyzetméter, 10 hektár park,
  • Hunguest Hotelek (21),
  • OE-LEM magángép,
  • Lady-MRD.

"A jelenlegi vagyonnyilatkozati rendszer ezer sebből vérzik, vajmi kevéssé valósul meg a célja, vagyis az, hogy a közhatalmat gyakorlók vagyoni állapotát megismerhessük" – mondta Gér Mihály, a Párbeszéd politikusa. Hozzátette: "Orbán Viktor és haverjainak törvénytelenül megszerzett vagyonát és ingóságait április 3-a, a kormányváltás után lefoglaljuk, elkobozzuk, és visszaadjuk azt jogos tulajdonosának, a magyar népnek."

Videó: Az ellenzék akciója

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Hatvanpusztánál: Múltkor a kerekemet akarták kiszúrni, most meg akartak ölni
A politikus videóban mondta el, hogy két autó is követte, és többször próbálták elzárni az útját. Szerencsére sérülés nem történt, de a balesetben az autója eleje megrongálódott.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő videóban számolt be arról, hogy autóbalesetet szenvedett, vette észre a 24.hu. Elmondása szerint a hatvanpusztai majorság környékén legutóbb a kerekét szúrták ki, most pedig egy férfi – aki szerinte a majorság biztonsági őreként dolgozik – autóval hajtott neki, és megpróbálta felborítani. Végül Hadházy kocsija borult fel.

„A helyszín az ugyanaz. Múltkor a kerekemet akarták kiszúrni, most meg akartak ölni, vagy nem tudom” - mondja a felvétel elején Hadházy.

A helyszínre érkező rendőröknek arról beszélt, hogy az úton haladt, mellette egy másik autó a fűben közlekedett. Meg akarta előzni, de az ráhúzta a kormányt, és az út egyenetlensége miatt végül az ő járműve borult fel.

„Szerencsére nem történt sérülés”

– mondta a felvételen a láthatóan zaklatott képviselő. Hozzátette, hogy a másik sofőrnek is segítettek kimászni az autóból, mentőt azonban egyikük sem kért.

Hadházy arról is beszélt, hogy két autó követte. Egy hátulról próbálta leszorítani, egy másik pedig szemből jött, és el akarta zárni az útját. Miután ez nem járt sikerrel, az egyik autó megfordult, és oldalról igyekezett leszorítani.

A képviselő apja autójával közlekedett, amelynek az eleje a balesetben összetört.

A politikus teljes videóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Szabó Zsófi, Gönczi Gábor és Nagy Márton új Digitális Polgári Kört alapított
A Digitális Polgári Kör listáján politikusok, kormányközeli szereplők és médiasztárok is szerepelnek. A kezdeményezést Palóc André indította, akit Orbán Viktor bízott meg a projekt vezetésével.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Közzétették a Gazdálkodj okosan nevű Digitális Polgári Kör alapítóinak listáját, amelyben politikusok és a média ismert szereplői is feltűnnek, vette észre a Blikk. A kezdeményezést Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője indította el, akit Orbán Viktor bízott meg a projekt vezetésével.

Az alapítók között ott van Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, valamint a tárca két államtitkára, Lóga Máté és Fónagy János. Tagja lett Lentner Csaba is, aki korábban az FKGP és a MIÉP politikusa volt, majd a Fideszhez csatlakozott. Lentner a jegybanki alapítványok kuratóriumi tagjaként és a PADME elnökhelyetteseként is dolgozott, de a százmilliárdos MNB-ügyben a felelősségét visszautasította.

A kör célja, hogy a gazdasági tudatosságot erősítse, és közérthető információkat adjon a digitális térben. Palóc André így fogalmazott:

„hiszünk abban, hogy a gazdaságról mindenkinek joga van beszélni, hiszen a mindennapi pénzügyek mindannyiunk életét érintik. A digitális teret arra használjuk, hogy hiteles információkat osszunk meg közérthetően, segítve mindenkit, hogy jobb pénzügyi döntéseket tudjon hozni.”

Az alapítók névsorában több médiaszereplő is szerepel. Csatlakozott Gönczi Gábor, a TV2 műsorvezetője és Szabó Zsófi, a csatorna másik ismert arca. A Mandiner szerkesztőségéből Kacsoh Dániel és Kohán Mátyás került be a körbe.

A kormányközeli intézmények képviselői sem hiányoznak. Alapító lett Talabér Krisztián a Nézőpont Intézettől, Sebestyén Géza az MCC-től, Hortay Olivér a Századvégtől és Pásztor Szabolcs az Oeconomustól. Szűcs Gábor, a Megafon és a Patrióta véleményvezére, aki az Alapjogokért Központ elemzőjeként is ismert, szintén csatlakozott.

A politikai szférából Bánki Erik, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának elnöke, Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék volt vezetője, valamint Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere került az alapítók közé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Macron leogrézta Putyint, aki szerinte folyamatosan terjeszkedni akar
A francia elnök szerint az orosz államfő 2007 óta alig tartotta be ígéreteit, és állandó destabilizáló tényező lett Európa számára. Macron úgy véli, Oroszország költségvetésének katonai súlya és hatalmas hadserege miatt nem lehet gyors békére számítani.


Emmanuel Macron francia elnök szerint nem reális most a béke Oroszország és Ukrajna között, írja a hvg.hu. Az amerikai NBC Newsnak adott interjúban arról beszélt, hogy ha a helyzetet és a tényeket nézi, nem látja Putyin szándékát a békére, bár lehet, hogy ő maga túl borúlátó.

Egy másik nyilatkozatában kemény szavakat használt az orosz elnökre:

ragadozónak és ogrének nevezte, aki folyamatosan enni kényszerül a túlélése érdekében.

Macron felidézte, hogy Putyin 2007–2008 óta ritkán tartotta be ígéreteit, rendszeresen destabilizálta a térséget, és többször megpróbálta átrajzolni a határokat a hatalma növelése érdekében.

A francia elnök úgy látja, Oroszország mára tartósan destabilizáló erő lett, és fenyegetést jelent sok európai ország számára. Arra hívta fel a figyelmet, hogy egy olyan állam, amely költségvetésének 40 százalékát katonai felszerelésekre fordítja, és 1,3 milliós hadsereget tart, nem fog egyik napról a másikra békés, demokratikus útra lépni.

Macron szerint az európaiaknak nem szabad naivnak lenniük. Júliusban bejelentette, hogy Franciaország a tervezettnél három évvel korábban, már 2027-ben 64 milliárd euróra növeli védelmi kiadásait. Ugyanebben a hónapban Keir Starmer brit miniszterelnökkel abban is megállapodott, hogy összehangolják nukleáris elrettentő erejük alkalmazási feltételeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Tragédia a parlamentben: öngyilkos lett egy 30 éves képviselő Finnországban
A 30 éves Eemeli Peltonen, a Finn Szociáldemokrata Párt politikusa kedden vesztette életét a parlamentben, Helsinkiben. A rendőrség közölte, idegenkezűség nem történt.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Kedden délelőtt tragédia történt a finn parlament épületében: a helsinki rendőrség közlése szerint egy ember életét vesztette. A hatóságok először nem hozták nyilvánosságra a halott személyazonosságát, mert előbb a családdal szerettek volna beszélni, írta az Iltalehti.

Röviddel később kiderült, hogy az elhunyt Eemeli Peltonen, a Finn Szociáldemokrata Párt képviselője. A 30 éves politikus 2023-ban került a parlamentbe, ahol az igazgatási és a jogi bizottságban is dolgozott.

Peltonen idén júniusban a közösségi médiában arról írt, hogy vesebetegsége miatt kezelést kapott, majd néhány hét otthoni pihenés után úgy érezte, készen áll visszatérni a mindennapokhoz.

„Halálos eset történt ma reggel. A helyszínre riasztották a mentőszolgálatokat, a rendőrséget a katasztrófavédelmi központon keresztül. A hatóságok megtesznek minden szükséges intézkedést” – nyilatkozta Aaro Toivonen, a parlament biztonsági igazgatója az Iltalehtinek.

A tragédia miatt Petteri Orpo miniszterelnök közölte, hogy a kormányzó Koalíciós Párt miniszteri csoportja egy időre felfüggeszti a politikai témájú egyeztetéseket.

(via Index)

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET: