HÍREK
A Rovatból

Kiderült, Radnai Márk már április óta a Tisza Párt alelnöke, elárulta, miért titkolták ezt eddig

A Tisza Párt alelnöke szerint nincsenek titkaik egymás előtt Magyar Péterrel. Így például a Varga Judit-interjúban sem hangzott el olyan, ami meglepte volna őket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. július 24.



„Ha még egyszer meglátlak bármelyik előadásom közelében, egyesével töröm el minden ujjad.”

Ezt írta Radnai Márk az általa rendezett Closer című darabról kritikát író Koltai Tamásnak. A 9 éves üzenet azért került elő újra, mert szombaton Magyar Péter közös képet posztolt Radnaival, akit a Tisza Párt alelnökeként mutatott be. Radnai az RTL Híradónak adott exkluzív interjúban azt mondta: nem a kritika bántotta 2015-ben.

„Én nem találkoztam Tamással ezen az estén, de pár nappal később Magács László félrehívott a színház előtt és megosztotta velem, hogy beszélt Koltai Tamással telefonon, akik azt javasolta neki, hogy ne adjon nekem többet munkát. (...) Nyilván ezt egyébként másnap meg is írtam neki, hogy ne haragudjon sem a stílussal, sem a tartalmával nem értek egyet. Feldúlt voltam és hirtelen jött pillanat volt, amikor megírtam.”

Koltai Tamás még abban az évben elhunyt. Radnai azonban az Átrium akkori vezetőjével a Magyar Narancsnak interjút adott a történtekről. A cikk írója szerint ezt a rendező le akarta tiltani, és azt mondta: eltöri a kezét, ha le meri hozni a cikket. A színház akkori vezetője azt közölte: Radnai darabját leveszik a műsorról, míg bocsánatot nem kér Csendes- Erdei Emesétől.

„Az Emesével szemben nem tudtam nyilvánosan bocsánatot kérni, mert nem volt ilyen eset. Tehát ezt nyilván nem tettem meg. Elfogadtam, hogy akkor vegyék le az előadást.”

Később a darabot újra játszották. Radnai azóta a színház helyett inkább a televíziózás felé fordult, sorozatokat rendezett. Majd a Covid idején egy színházi közvetítésekkel foglalkozó startupba kezdett. Idén június 9-én pedig már Nagy Ervint átkarolva ünnepelte a Tisza párt választási szereplését. Az RTL Híradónak azt mondta: már a februári Magyar Péter interjú után azt érezte: változás jön.

„Március 15 előtt két nappal kaptam egy telefonhívást, hogy mit csinálok pénteken. És én nem voltam már hét- nyolc éve tüntetésen és akkor mondtam hogy megyek ki a Magyar Péter rendezvényére, mert nem akarom, hogy kevesen legyenek, tehát, hogy a lendület megmaradjon. És akkor megkérdezték a telefonba, hogy akkor meg is rendezném-e és mondtam, hogy igen.”

Azóta Magyar Péter mellett van.

„– Április 10-én vettük át a pártot igazából, én azóta vagyok Péterrel alelnök. Tehát a mostani közgyűlés ezt csak megerősítette.

– Április 10. óta alelnöke a Tisza Pártnak?

– Igen.

– Jól titkolták.

– Igen.

– Miért?

– Nem volt fontos.”

Azt mondja: Magyar Péterrel nincsenek titkaik egymás előtt. Számítottak a támadásokra, így Varga Judit hosszú interjúja sem lepte meg őket.

„Hát az életemből szerintem össze lehetne rakni egy ugyanilyen csomagot. De szerintem mindenkinek az életéből, magánéletéből. Viszont az nagyon fontos, hogy bántalmazás sehol nem történt. Én sem bántalmaztam soha senkit, és ő sem bántalmazott soha senkit. Szóval az, hogy vannak veszekedések, az előfordul egy kapcsolatban.”

Radnai szerint a Tisza vezetőségében is sok mindenben nem értenek egyet, de a lényegi kérdésekben egységes a párt.

Az RTL Híradójának adott vágatlan interjút itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Brutális videón, ahogy lekapja a debreceni Spar tetejét az orkánerejű szél
Elképesztő pusztítást okozott a vihar az országban, de ilyet akkor is ritkán látni. A szél szinte egészben kapta le az épület tetejét.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. július 08.



Kedd reggelig majdnem 3000 helyre riasztották a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltókat.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) azt közölte az MTI-vel, hogy a leggyakrabban kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat, Békés, Csongrád-Csanád, Pest vármegyében, a fővárosban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyékben.

Utóbbi régióban akkora szélvihar tombolt, hogy egy debreceni Spar tetejét szinte egyben emelte meg, majd dobta odébb a vihar.

A döbbenetes pillanatokat egy közelben lakó Facebook-felhasználó, Kozma Krisztián rögzítette:

A hivatásos katasztrófavédelmi szervek hétfőn 896 emberrel és 246 technikai eszközzel avatkoztak be, a műveleteket 71 önkéntes tűzoltóegyesület és önkéntes mentőszervezet 419 emberrel és 160 technikai eszközzel, valamint 30 önkormányzati tűzoltó-parancsnokság 183 emberrel és 72 technikai eszközzel támogatta – sorolta közleményben az OKF.

Az előrejelzések szerint kedden napközben ismét több hullámban várhatók zivatarok, amelyeket felhőszakadás kísérhet. Felhőszakadásra Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyékre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Vitézy: A Lázár-videóba belenagyítva látszik, hogy a MÁV-nál még fut a Vonatinfó, ami utasok tízezreinek segíthetett volna a teljes összeomlás idején
Vitézy szerint a Vonatinfó „a vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”.


A hétfői vihar okozta vasúti káoszról több videót is feltöltött a Facebook-oldalára Lázár János. Az egyik ilyen videóban szúrt ki egy érdekességet Vitézy Dávid.

„Lázár bement a haváriaközpontba videót forgatni, a háta mögött a diszpécseri monitorokon közben ott fut a Vonatinfó, bár direkt a lehető legtágabb nagyításra állítva, hogy a színes pöttyök ne legyenek feltűnőek. A rendszer nem meglepő módon tehát megvan, működik”

- írta posztjában a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője.

„A vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”

- tette hozzá Vitézy arra utalva, hogy néhány hete leállították a Vonatinfót.

„A vasutasok minden erejükkel azon dolgoznak, hogy helyreálljon a vasúti közlekedés a vihar után. Köszönet nekik ezért, számos vonalon az éjjel el is távolították a kidőlt fákat, helyreállították a felsővezetékeket. De ehhez miniszteri döntések nem kellenek nekik, hősiesen végzik a munkájukat. Miniszteri döntésre az utasok várnak” - írja Vitézy, aki felidézte, hogy Lázár egy 444-es videóban azt mondta, hogy az utasok „boldogságához ez kell, nem zárkózik el” attól, hogy visszaállítsa a Vonatinfót.

„A boldogságtól nagyon messze vagyunk, de a legalapvetőbb utastájékoztatási térképi információk elérhetőséget miniszteri utasításra elzárni az utasoktól tarthatatlan álláspont, főleg most, annyira zavart vasúti közlekedés idején, mint amivel a viharok miatt tegnap és még ma is szembesülnek az utasok. Itt az idő az intézkedésre, miniszter úr! Kérjük vissza a Vonatinfót! Ha még mindig nem érti, mire jó, kérdezze meg a videódíszletként használt diszpécsereket a háta mögött” - jegyezte meg Vitézy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért ázott be a 2A Terminál Ferihegyen: az elromlott tűzoltóberendezés kinyitotta a vészhelyzeti ablakokat, amin bezúdult az eső
A tomboló vihar komoly károkat okozott a repülőtér épületeiben és berendezéseiben. A Budapest Airport Zrt. szerint a légiközlekedésben fennakadások voltak, de személyi sérülés nem történt.


A hétfőn érkezett vihar komoly fennakadásokat okozott a budapesti repülőtéren és a magyar légtérben. A meteorológiai ciklon hatására már a délelőtti órákban be kellett avatkozni, a légiforgalmi irányítás légtérhasználati korlátozásokat vezetett be – árulta el az MTI-nek a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke. Lóga Máté elmondta: a repülőtéren óránként közel 120 kilométeres, orkánerejű széllökések tomboltak. Ilyen időjárási körülmények között korlátozni kell a repülőtér működését, hogy megőrizzék az emberéleteket és a biztonságot.

Lóga kiemelte, hogy a repülőgépek fel- és leszállása viharos időben komoly veszélyeket jelent. Romlanak a pilóták látási viszonyai, zavar keletkezhet a navigációban, nő a villámcsapás kockázata, erős széllökés és turbulencia érheti a gépeket, valamint a jegesedés is károkat okozhat a repülőkben. Ezek a tényezők pedig súlyos balesetekhez vezethetnek.

A vihar jelentős károkat okozott a repülőtér épületeiben is.

A szél több helyen burkolatokat tépett fel, megrongálta a repülőtér tűzjelző berendezését, ennek következtében automatikusan kinyíltak a T2A terminál vészhelyzeti ablakai. A csapadék ezáltal bejutott a terminál területére. Az anyagi kár jelentős, de személyi sérülés nem történt.

„Egyórás biztonsági lezárást követően, a futópálya törmelékektől való megtisztítása után, helyreállítottuk a forgalmat a repülőtér területén.”

Lóga Máté reagált az események után megjelent politikai nyilatkozatokra is. „Rendkívül károsnak és felelőtlennek tartom, hogy a repülőteret és légiirányítást kioktató politikai nyilatkozatot mer megengedni magának olyan ember (Magyar Péter), aki nyilvánvalóan nem ért a légiirányításhoz. A felelőtlen és felháborító nyilatkozatok helyett inkább köszönetet kellene mondania, hogy ilyen helyzetben személyi sérülések nélkül, rövid lezárás mellett tudtuk biztosítani a személyforgalmat, és ő is elutazhat Brüsszelbe” – fogalmazott a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
124 ezer háztartásban már helyreállt az áramszolgáltatás, de még mindig több ezren vannak áram nélkül
Gőzerővel dolgoznak az MVM szakemberei az áramszolgáltatás helyreállításán a tomboló vihar után. Az ítéletidő szinte az egész országban hatalmas károkat okozott.


Az MVM Facebook-oldalán közzétett friss tájékoztatás szerint eddig 124 ezer háztartásban sikerült visszaállítani az áramszolgáltatást a tomboló vihar után. A közleményben hozzáteszik: a munkálatok jelenleg is folynak, a meghibásodások helyszíneinek feltérképezése „megkettőzött erővel zajlik”, a helyreállítás folyamatos.

A poszt alapján a vihar nem kímélte az MVM hálózatát: csak a középfeszültségű hálózaton közel 150 helyen történt üzemzavar, legtöbbször kidőlt fák miatt, amelyek leszakították a vezetékeket vagy rájuk dőltek.

Emiatt egy időben 190 ezer háztartás maradt villamosenergia-ellátás nélkül - írja az áramszolgáltató.

A cég kiemelte, hogy a leszakadt vezetékeket úgy kell kezelni, mintha feszültség alatt lennének, ebből következik, a megérintésük „tilos és életveszélyes”!

Bár a vihar már elvonult és újabb meghibásodások nem jelentkeztek, a károk felszámolása még zajlik. Jelenleg közel 300 szerelő dolgozik a helyreállításon, dupla műszakban, ennek köszönhetően az MVM 64 ezer ügyfélnél már sikerült visszakapcsolni az áramot.

A szolgáltató arról számolt be, hogy a hibabejelentéseket kezelő telefonközpontja közel 10 ezer hívást fogadott a vihar kezdete óta és a vonalak még mindig rendkívül leterheltek. Az MVM ezért arra kéri az ügyfeleket, hogy már csak akkor telefonáljanak, „ha közvetlen életveszély áll fenn”.

Az MVM türelmet és megértést kér az ügyfeleitől, és azt ígéri: mindenhol helyre fogják állítani az áramszolgáltatást, amilyen gyorsan csak tudják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk