HÍREK
A Rovatból

Kiderült, mik voltak az indiai repülőszerencsétlenség pilótájának utolsó szavai

A baleset egyetlen túlélőjének rokonai pedig azt mesélték el, hogyan értesültek arról, hogy a férfi gépe lezuhant. A gép egyik fekete dobozát már megtalálták.


Ahogy arról korábban írtunk, megszólalt a sajtónak az indiai tragikus légiszerencsétlenség egyetlen túlélője, aki elmondta: nem hitte, hogy túléli a katasztrófát. A gép 13:38-kor szállt fel az ahmedabadi repülőtérről, és a célja London volt. Néhány perccel később azonban becsapódott a BJ Orvosi Főiskola kollégiumába. A repülőn 230 utas és 12 fős személyzet tartózkodott. Az Air India közleménye szerint „a 242 fedélzeten tartózkodóból 241 halálát megerősítették”. Az áldozatok között 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt. „A túlélő egy indiai származású brit állampolgár” – közölték.

A túlélő férfi testvére, Nayan Kumar Ramesh így idézte fel a történteket a Sky News-nak: „Videóhívásban beszélt apámmal, miközben történt a baleset, és azt mondta: Ó, lezuhant a gép. Nem tudom, hol van a testvérem. Nem látok más utast. Nem tudom, hogyan éltem túl, nem tudom, hogyan kerültem ki a repülőből.”

A család Leicesterben él. Egyik rokona elmondta: „Sokkot kaptunk, amikor meghallottuk. Tegnap reggel beszéltem vele utoljára. Egyszerűen teljesen össze vagyunk törve.”

A Hindustan Times értesülései szerint a repülő egyik feketedobozát már megtalálták. Ez a berendezés rögzíti a pilótafülkében elhangzottakat és a repülési adatokat, ami segíthet a vizsgálatban.

A baleset perceiben a pilóták vészjelzést adtak le. A London Evening Standard szerint Sumeet Sabharwal kapitány és társa, Clive Kundar „mayday”-t kiáltott, és Sabharwal jelezte, hogy „nincs tolóerő”, és „nem tudja megemelni a gépet”, miközben még csupán 200 méter magasan repültek.

A járatot egy Boeing 787 Dreamliner teljesítette, és a Flight Radar adatai szerint a kapcsolat szinte azonnal megszakadt a felszállás után.

(via LadBible)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Több ezren maradtak víz nélkül három Komárom-Esztergom megyei településen
A rendszer újratöltése után is sorra jelentkeznek az újabb csőtörések Nyergesújfalu, Lábatlan és Süttő térségében. Az Északdunántúli Vízmű Zrt. szerint a csőtörések miatt újabb vezetékcserére van szükség, a vízellátást ideiglenesen lajtoskocsikkal oldják meg.


Csőtörés miatt nincs víz Nyergesújfalun, Lábatlanon és Süttőn. Az Északdunántúli Vízmű Zrt. tájékoztatása szerint június 14-én, szombaton reggel 9 órától az esti órákig részleges, majd teljes vízhiány várható a három településen.

„Az ivóvizet lajtoskocsikkal biztosítjuk ez idő alatt”

– közölte a szolgáltató. A 24.hu információi szerint az elmúlt napokban már akadozott a vízellátás a térségben.

Péntek reggel még arról adott hírt a vízmű, hogy a korábbi hibát kijavították, és elkezdték újratölteni a rendszert. Nyergesújfalu és Lábatlan nagy részén helyreállt a vízellátás, Süttőn viszont még töltötték a rendszert.

Ezután azonban újabb szivárgást találtak a 4-es számú vasútvonal alatt, és bár ekkor még nem kellett leállítani a feltöltést, később egy újabb csőtörés történt, ami ismét vízhiányhoz vezetett. Ahogy fogalmaztak:

„A kellő körültekintéssel, alacsony nyomásszint mellett végzett feltöltés ellenére újabb szivárgást detektáltunk, a 4-es számú vasútvonal alatt. Ennek mértéke egyelőre nem teszi szükségessé a rendszer feltöltésének leállítását, az a tervezettek szerint halad. Utóbbi hiba elhárításának előkészítése folyamatban van tervezetten a teljes tározókapacitás feltöltését követően, éjszakai munkavégzéssel kerülnek végrehajtásra a szükséges munkálatok.

Optimális esetben a munkálatok már nem járnak szolgáltatáskieséssel.”

A nyergesújfalui önkormányzat jelezte, hogy információs pontot állítanak fel a vízellátás szervezésére.

A három településen összesen mintegy 14 ezren élnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Robert Fico elégedetlen az újságírókkal, dresszkódot vezet be a sajtótájékoztatókon
A szlovák miniszterelnök a kulturális miniszterénél, Martina Simkovicovánál tett hivatalos látogatása során arról is beszélt, hogy szerinte szükség van egy szervre, ami szankcionálhatja az újságírókat.


Robert Fico szlovák miniszterelnök ismét bírálta az újságírókat, ezúttal a kulturális miniszter, Martina Simkovicová hivatalos látogatása során – számolt be róla az Új Szó. A kormányfő megdicsérte a tárcavezetőt, külön kiemelve a közmédia átalakítását, amely szerinte időszerű volt. Úgy fogalmazott:

„rendet tenni” az intézményben szükséges lépés volt, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy a közmédia egyik munkatársa korábban kiforgatta a szavait.

Fico a sajtóval kapcsolatban általános problémákat is megfogalmazott. Szerinte hiányzik egy olyan független szerv, amely felügyeli az újságírók munkáját, és amely adott esetben fegyelmi eljárást is indíthat, ha egy médiamunkás megsérti a szakmai vagy etikai normákat. Azt is elmondta, hogy ezt az ügyvédi kamara mintájára hozná létre.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy

szerinte nem helyes, hogy bárki lehet újságíró anélkül, hogy bármilyen végzettséggel rendelkezne. Bejelentette továbbá, hogy a jövőben dresszkódot vezetnek be a kormányhivatalban tartott sajtótájékoztatókon.

Fico az elmúlt hónapokban többször is bírálta a médiát. Május közepén például egy nyitrabányai kihelyezett kormányülést követő sajtótájékoztatón is élesen fogalmazott az újságírókkal szemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hathónapos kisbabák is meghaltak az izraeli légicsapásokban Teheránban – legalább hatvan halottról tudni
Rakétabecsapódást ért egy teheráni lakóépületet, ahol sok kisgyermekes család élt. A jelentések szerint 20 gyermek is meghalt a támadásban.


A teheráni Shahrak-e Shahid Chamran lakónegyedben egy tizennégy emeletes lakóépület romjai között folytatták a mentést, miután izraeli légicsapás érte az épületet. Az iráni állami televízió élőben közvetítette, ahogy a mentőcsapatok a törmelékek között dolgoznak.

Egy helyszíni tudósító elmondása szerint

a támadásban húsz gyermek vesztette életét, köztük hat hónapos csecsemők is. A jelentés szerint tíz holttestet még nem sikerült kiemelni a romok alól. Az iráni állami médiában megjelent információk alapján a légicsapás következtében összesen hatvan ember halt meg.

Ugyanakkor ennél többre teszik a lehetséges áldozatok számát, ugyanis Amir Saeid Iravani, Irán ENSZ-nagykövete pénteken azt közölte, hogy az izraeli támadások következtében eddig legalább hetvennyolc ember vesztette életét. Egyelőre nem világos, hogy a teheráni lakóépületnél elhunytak szerepelnek-e ebben a számításban.

(via CNN)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Több iráni tartományt ért izraeli légicsapás szombaton
A hatóságok még nem közölték a pontos célpontokat, de Aszadábádban két ember meghalt, és többen megsérültek.


Szombaton újabb izraeli légicsapások érték Irán több tartományát – számolt be róla az állami Fars hírügynökség alapján a CNN.

A Fars közlése szerint

Kelet-Azerbajdzsánban (ami a perzsa ország északnyugati részén található) négy különböző helyszínre mértek csapást. Robbanásokat lehetett hallani Loresztán tartomány székhelyén, Khorramábádban, valamint Kermánsáh városában is.

A hírügynökség közölt egy videót is, amelyen füst látható Tabriz városában, Kelet-Azerbajdzsán tartományban. A Tabrizi Olajfinomító később cáfolta, hogy találat érte volna az üzemet, miután korábban több jelentés is arról szólt, hogy a közelben történtek támadások.

Az ISNA hírügynökség szerint

Aszadábád körzetében két ember meghalt, öten pedig megsérültek a légicsapások következtében.

A Tasnim, amely egy félig hivatalos iráni hírügynökség, arról számolt be, hogy az iráni légvédelmet több helyszínen is aktiválták: Khorramábádban, Kermánsáhban és Tabrizban.

Az iráni hatóságok egyelőre nem közölték hivatalosan, pontosan hol hajtották végre a támadásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: