Kiderült, hogy miért távozott a nemzeti park igazgatója, Menczer Tamás reagált az őt ért vádakra
Az Agrárminisztérium az RTL-nek azt válaszolta, hogy Füri András maga kérte a felmentését az egészségi állapota miatt, így távozásában nem játszott szerepet a nagy-szénási kereszt ügye.
Korábban írtunk róla, hogy január elsejétől új igazgatót neveztek ki a Duna-Ipoly Nemzeti Park élére. A korábbi igazgató, Füri András távozás azért is volt érdekes, mert Menczer Tamás külügyi államtitkár hevesen támadta, amiért nem engedélyezte, hogy keresztet állítsanak a Nagy-Szénáson.
Még novemberben éles vita alakult ki Menczer Tamás külügyi államtitkár, a körzet országgyűlési képviselője és a Duna-Ipoly Nemzeti Park korábbi igazgatója, Füri András között arról, hogy kell-e ismét kereszt a Nagy-Szénásra.
A környéken korábban egy illegálisan felállított kereszt állt, azonban azt augusztusban vandálok felgyújtották. Pótlását Füri nem támogatta, pedig Menczer Tamás szerette volna, ha újra felállítanák a Nagy-Szénáson a keresztet.
Most kiderült, hogy nem ez volt az oka Füri távozásának.
Az Agrárminisztérium az RTL-nek azt válaszolta, hogy Füri András maga kérte a felmentését az egészségi állapota miatt, így távozásában nem játszott szerepet a nagy-szénási kereszt ügye.
"Ahogyan azt az Agrárminisztérium az RTL-lel közölte, annak, hogy Füri András nem folytatja igazgatóként a Duna-Ipoly Nemzeti Park élén, nincs köze kettőnk vitájához. Ennek régebbre nyúló egészségügyi okai vannak."
Menczer ezek után így zárta sorait:
"Függetlenül attól, hogy kinek van igaza, ha tudtam volna, hogy beteg, nem kezdtem volna nyilvános vitába vele. Így most a vitánkat félretéve jobbulást kívánok Füri Andrásnak!"
Korábban írtunk róla, hogy január elsejétől új igazgatót neveztek ki a Duna-Ipoly Nemzeti Park élére. A korábbi igazgató, Füri András távozás azért is volt érdekes, mert Menczer Tamás külügyi államtitkár hevesen támadta, amiért nem engedélyezte, hogy keresztet állítsanak a Nagy-Szénáson.
Még novemberben éles vita alakult ki Menczer Tamás külügyi államtitkár, a körzet országgyűlési képviselője és a Duna-Ipoly Nemzeti Park korábbi igazgatója, Füri András között arról, hogy kell-e ismét kereszt a Nagy-Szénásra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Részleteket árult el az újdörögdi kézigránát-balesetről Szalay-Bobrovniczky Kristóf
A honvédelmi miniszter tiszta vizet öntött a pohárba a szombati balesetet követően. Erre azért volt szükség szerinte, mert jelenleg politikai kalandorok próbálják öncélú haszonszerzésre használni a tragédiát.
A politikai kalandorok egy szerencsétlenséget akarnak nyilvánvalóan öncélú haszonszerzésre felhasználni – írta az újdörögdi kézigránát-balesetről szóló szerda esti posztja elején Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A honvédelmi miniszter ezután részletesen kifejti a baleset körülményeit.
Azzal kezdi, hogy tisztázza, mi is az az Adaptív Védelmi program:
„Az Adaptív Védelem program (ADVED) azért jött létre, hogy a közigazgatásban dolgozók és a Magyar Honvédség állománya a hatékonyabb együttműködés érdekében közelebbről megismerje egymás tevékenységét.”
A miniszter bejegyzéséből kiderül, hogy az önkéntes képzésről több tízezer tisztviselő kapott tájékoztatást, közülük 184-en jelentkeztek is rá. Az elméleti szakasz után végül 72-en döntöttek úgy, hogy részt vesznek a második, gyakorlati fázisban is.
„A cél itt egy komolyabb katonai tudás átadása, ahol a résztvevők az alapkiképzéssel egyenértékű, azzal tartalmában megegyező képzés keretében tartalékos katonává válhatnak, s a végén katonai esküt tehetnek. Tíz éve ugyanazzal a tematikával és ütemezéssel, szigorú protokoll szerint zajlanak a kiképzések. Hosszú évek óta ez volt az első baleset és egyúttal fájdalmas tragédia. Az alapkiképzés része az éles kézigránátdobás és az éleslövészet, amelyre a képzés negyedik hetében kerül sor (tartalékos és ADVED esetében egyaránt)” – írja Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki ezután rátért konkrétan a szombati tragédiára is:
„A baleset körülményeinek vizsgálata több hatóság bevonásával, azonnal megkezdődött. A kormányzati tisztviselők részére szervezett felkészítést haladéktalanul felfüggesztettük. A résztvevőknek a történtek feldolgozásához pszichológusokat biztosítottunk, akikkel kisebb csoportokban tudták átbeszélni az eseményeket, majd nyilatkozhattak, hogy kívánják-e folytatni a felkészítést. A program folytatódik azok számára, akik részt kívánnak benne venni.”
A honvédelmi miniszter a poszt végén közölte, hogy minden támogatást megadnak a kézigránát-baleset sérültjeinek, valamint megköszönte az önkéntesek csatlakozását a Magyar Honvédséghez.
Szombaton súlyos baleset történt az újdörögdi katonai gyakorlótéren: egy kormánytisztviselő kezében egy gyakorlat során felrobbant egy kézigránát. A Miniszterelnökségen dolgozó 29 éves nő mindkét kezét elvesztette, több repesz- és arcsérülést szenvedett, és életveszélyes állapotban szállították a Honvédkórházba, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A robbanásban egy kiképző katona is megsérült, őt stabil állapotban vitték a veszprémi kórházba.
A politikai kalandorok egy szerencsétlenséget akarnak nyilvánvalóan öncélú haszonszerzésre felhasználni – írta az újdörögdi kézigránát-balesetről szóló szerda esti posztja elején Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A honvédelmi miniszter ezután részletesen kifejti a baleset körülményeit.
Azzal kezdi, hogy tisztázza, mi is az az Adaptív Védelmi program:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kecskeméten folytatta tavaszi országjárását Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke a gyűlés után rövid posztban, egy zászlólengetős kép és három piros szív kíséretében köszönte meg a helyieknek, hogy kilátogattak a rendezvényére. A politikus az utóiratban megragadta az alkalmat, hogy odaszúrjon a független médiának is:
„Sajnos a független sajtó számára az nem hír, ha vidéken tüntetnek ezrek. Valamiért ez a körúton belülről nem látszik. Reméljük egyszer ez is megváltozik”
Magyar Péter és pártja délelőtt jelentette be, hogy a Nemzet Hangja névre keresztelt szavazásukon már 200 ezernél is többen válaszoltak 12+1 kérdésükre. Azt is közölte, hogy az április 11-ig tartó konzultációt 60 millió forintból szervezték meg, és országszerte több száz helyszínen lehet szavazni személyesen.
A tiszás politkus a napokban azt is közölte, hogy a 2026-os választásokon egyéni jelöltként is elindul Budapesten, a hegyvidéki körzetben. A Momentum és a Kutyapárt jelöltjei már be is jelentették, hogy nem indulnak el vele szemben, míg a DK nyomatékosította, hogy Gréczy Zsolt ott lesz a szavazólapon, ahogy azt február 5-én bejelentették.
Kecskeméten folytatta tavaszi országjárását Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke a gyűlés után rövid posztban, egy zászlólengetős kép és három piros szív kíséretében köszönte meg a helyieknek, hogy kilátogattak a rendezvényére. A politikus az utóiratban megragadta az alkalmat, hogy odaszúrjon a független médiának is:
„Sajnos a független sajtó számára az nem hír, ha vidéken tüntetnek ezrek. Valamiért ez a körúton belülről nem látszik. Reméljük egyszer ez is megváltozik”
Boltok, kocsmák, templomok és ATM-ek– Itt vannak Orbán Viktor bejelentései
A miniszterelnök szerint 2025 a kistelepülések éve lesz. Jön a falusi boltok és kocsmák támogatása, felújítják a templomokat, de ATM-ek telepítésébe is kezdenek.
A mai kormányülésen szinte minden a falvakról szólt – közölte Orbán Viktor a Facebookon. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kormány szerint „a falu nem a múlt, hanem a jövő, ezért a 2025-ös év a falvakban is az áttörés éve lesz”.
A kormányfő ezután felsorolta a mai döntéseiket is:
„Támogatjuk a kisboltokat, boltonként 3 millió forinttal, mentőövet dobunk a kiskocsmáknak, szintén 3 millió forintos értékben. Minden 2000 fő alatti település pályázhat. Viszünk minden faluba legalább egy ATM-et, és templomfelújítási programot is hirdetünk a kistelepülések számára.”
Orbán a videót azzal zárta, hogy a részletekről a holnapi kormányinfón számolnak majd be.
A mai kormányülésen szinte minden a falvakról szólt – közölte Orbán Viktor a Facebookon. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kormány szerint „a falu nem a múlt, hanem a jövő, ezért a 2025-ös év a falvakban is az áttörés éve lesz”.
A kormányfő ezután felsorolta a mai döntéseiket is:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Florida drasztikus lépésre készül: gyermekmunkával pótolnák az illegális bevándorlókat
A javaslat szerint már 14 évesek is dolgozhatnának iskolai napokon éjszakai műszakban. Az új törvény eltörölné a garantált étkezési szünetet is a 16-17 évesek számára.
Ron DeSantis floridai republikánus kormányzó és az állam törvényhozása egy új törvényjavaslattal szeretné enyhíteni a munkaerőhiányt. A CNN tudósítása szerint az állam célja, hogy lazítsanak a gyermekmunkára vonatkozó szabályokon, lehetővé téve, hogy már 14 éves gyerekek is éjszakai műszakban dolgozhassanak, akár iskolai napokon is. Jelenleg a floridai törvények szerint a fiatalok csak reggel fél hét és este 11 között vállalhatnak munkát.
A törvényjavaslatot kedden terjesztették elő, és a floridai szenátus kereskedelmi és turisztikai bizottsága már támogatta is azt, öt szavazattal négy ellenében. Mielőtt azonban a szenátus elé kerülne, még két bizottságnak kell tárgyalnia róla.
Ron DeSantis nyíltan támogatja a kezdeményezést, és azzal érvel, hogy
a bevándorlás visszaszorításával meg kell oldani a munkaerőhiány problémáját.
Szerinte nincs szükség arra, hogy illegális bevándorlókat alkalmazzanak az alulfizetett, népszerűtlen állások betöltésére. Úgy véli, régen a tinédzserek dolgoztak ezeken a helyeken, és most is rájuk lehetne számítani.
„Miért mondjuk azt, hogy külföldieket kell behoznunk, sőt illegálisan is importálnunk kell őket, ha tudod, hogy régebben a tinédzserek dolgoztak ezeken az üdülőhelyeken?” – fogalmazott DeSantis. Hozzátette: „Az egyetemistáknak tudniuk kell ilyesmit.” A kormányzó azt is kijelentette, hogy nem érti, miért lenne probléma, ha a fiataloktól elvárnák, hogy részmunkaidőben dolgozzanak, hiszen amikor ő felnőtt, ez teljesen megszokott dolog volt.
Florida már évek óta próbál enyhíteni a gyermekmunka szabályain. Tavaly elfogadtak egy törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a magántanuló 16-17 évesek bármikor dolgozhassanak, a nap bármely órájában.
A mostani javaslat ezt a korosztályt is érintené, ugyanis eltörölné a garantált étkezési szünetet számukra.
A közgazdászok arra figyelmeztetnek, hogy a gyermekmunka korlátozásainak lazítása nem biztos, hogy jó megoldás, mert további munkaerőhiányt és inflációt eredményezhet. A CNN azt is megjegyzi, hogy az elmúlt években majdnem megháromszorozódott a gyermekmunkával kapcsolatos szabálysértések száma Floridában.