Kiderült: ezért zárták ki a Való Világból VV Dzsigerit
Kizárták a Való Világból VV Dzsigerit, mert megsértette a villa szabályzatát - közölte az RTL.
A csatorna az ügy részleteiről később ígért tájékoztatást. A műsorvezető, Megyeri Csilla azonban a játékban azt mondta, hogy Dzsigerinek azért kell elhagynia a villát, mert olyan helyzetbe hozta egy villatársát, Giadát, „ami számára nem volt kívánatos”, és ezt többször is jelezte.
A Redditen megjelent videók tanúsága szerint a fiú benyúlt Giada lábai közé, miközben a lány azt kiabálta, hogy „menj innen”.
A 21 éves versenyző elfogadta a kizárást, és bocsánatot kért Giadától, illetve a többi játékostól. A búcsúzásakor azt mondta, hogy a jelenet „tényleg szarul nézett ki, de szerintem csináltunk egy párszor már ilyet”, illetve hogy szerinte a lány nem adott olyan jeleket, hogy neki ez rossz volt. Giada azonban azt mondta, hogy az erőszakoskodás után elment sírni, mert olyan dolgot hozott elő belőle a helyzet, „amit nem akart”.
A Redditen a kommentelők nem voltak elnézőek Dzsigeri akciójával, és többen is a kizárását követelték.
Amikor arcon vágta akkor hagyta abba, hiába ütötte a hátát is...” - írta az egyik hozzászóló.
via Telex