KULT
A Rovatból

„Kibaszott szörnyetegek vagyunk mind” – minden eddiginél pesszimistább a Fauda új évada

A szereplőkkel együtt az izraeli kommandóssorozat is fáradni kezdett a negyedik évadban, de még mindig a legjobb a műfajban. Sőt, a sorozatok közt általában sem sok vetélytársa van.


Sokáig kellett várnunk a Fauda negyedik évadára, volt ennek számos oka, a Covidtól az orosz-ukrán háborúig sok minden hátráltatta a forgatást és az utómunkák is csúszhattak. Végül idén januárra került át a Netflix-bemutató, amit az izraeli sorozat rajongói most végre ledarálhatnak.

Közhely ma már, hogy ebben a harcos-kúrós-partraszállós műfajban, amiben konkrétan fedett kémek, hírszerzők, kommandósok portyáznak ellenséges területen, a Fauda hozta el azt a minőséget, amit még a Homeland se tudott elérni, nem véletlenül.

A Yes nevű izraeli gyártó cég ugyanis olyanokkal dolgozott együtt a kezdetektől, mint Lior Raz és Avi Issacharoff, akik nemcsak producerek és ötletgazdák, hanem a forgatókönyvbe is vállig belenyúltak. Mindketten pontosan tudták, mit kell a vásznon visszaadni a lehetetlen küldetésekből, hiszen maguk is az izraeli terrorelhárítás különleges egységeinél szolgáltak korábban. Lior Raz színész lett,

ő játssza a sorozatban Doront, a közepesen súlyos PTSD-s, tehát kellően idegbeteg, és a parancsokat meg a szolgálati utat betartani képtelen kommandóst, Issacharoff pedig újságíró, aki hasonló témákkal foglalkozott leszerelése után is.

Az első évad – és ma már ez is közhely – akkora siker lett, hogy Izraelben elnéptelenedtek az utcák, amikor adták, és nem csak az izraeliek, hanem az arabok lakta negyedekben is.

De mitől talált telibe a sorozat?

Attól – és ez a negyedik évadra éppúgy igaz, mint az első háromra –, ahogy a közel-keleti helyzetet emberközelből ábrázolják. Tehát nem a CIA vagy más külföldi rácsodálkozók szemszögéből, ahogy a Homeland – jegyezzük meg, ez is legitim nézőpont, csak belülről nem tűnik teljesen igaznak -, hanem azt mutatja meg, ahogy a dzsenini menekülttáborból, izraeli zsidó vagy ciszjordániai, gázai palesztin családok szemszögéből, netán a Sin Bét főhadszállásáról látszanak a dolgok.

Attól, hogy sosem fekete-fehér a történet, nem a hősies, sosem hibázó jók, és a sátáni, egyben vallási fanatikus, szoknyás kecskebaszók küzdelméről van szó, ahol mindig a jók győznek, övék az erkölcsi fölény, és a végén mindenki boldog, a terroristák meg arctalan senkik, mennek a levesbe.

Persze, tudjuk jól, a küzdelem itt is egyenlőtlen, hiszen a terroristák kábé esélytelenebbek, mint a magyar ellenzék, többnyire nincs elég képzett emberük, hadseregük és nem az ő drónjaik látnak mindent fentről, hanem Izraelé. A zsidó állam közel 80 éve minden percét arra fordította, hogy a Közel-Kelet egyetlen ütőképes nagyhatalma – és nem mellesleg demokráciája – legyen, ehhez a saját erejének maximális megnövelése mellett a másoké gyengítése is első számú feladat.

A Fauda mindig vigyáz arra, hogy bizonyos szintek alatt mozogjon, a politika nagyon kevés esetben jelenik meg, politikusok egyszer sem, maximum megemlítik, hogy ez az akció most a miniszternél vagy a miniszterelnöknél van, neki jelentenek. Az elit alakulat amúgy is titokban működik, a közvetlen feletteseken és a velük dolgozókon kívül csak a szűk család tudja, mit csinálnak, nevük, arcuk, mindenük titkos, ha meghalnak, „nevüket nem közölhetjük” kiegészítéssel maximum mínuszos hír csak az újságban.

Miközben Doron és társai minden egyes bevetéskor (és néha még azon kívül is, ha az ellenség megtudja a nevüket) az életüket kockáztatják, és nem csak ők, hanem a feletteseik is.

De arra is vigyáz, hogy az ellenség, még a fő terroristák, és azok családja se legyenek csak és kizárólag gonoszok. Ott is emberek élnek, valaki mindig valakinek a fia, bátyja, apja, stb. És nem csak azért, hogy aztán velük lehessen zsarolni őket. Érzelmeik, emberi kapcsolataik vannak, gyerekeik, idős szüleik. Persze van fanatizmus, sőt néha pszichopatológiai esetek is, de ez megvan a túloldalon is, csak másképp. Épp az az egyik fő mondanivaló, hogy ha ebbe belekeveredtél, nagyon nehéz kijönni belőle, pláne ép elmével. Meg hogy ez az egész Közel-Keletre igaz.

Gondolj bele: azt mondják neked, hogy menj be abba az épületbe, amely teli van fegyveres Hamász-tagokkal, akiknek dicsőség a mennybe jutni, és amúgy is jó nők várják ott őket nagy tömegben, és hozz ki onnan lehetőleg élve egy parancsnokot vagy túszt. Te azt mondod teljesen érthetően: elmentek ti a jó büdös picsába! Doronék viszont némi szemöldökráncolás után azt: mikor indulunk?

Talán ezért hangzik el valahol: kibaszott szörnyetegek vagyunk mind. Még a rokonok is, akik ezt tűrik.

A negyedik évadra mi újat lehetett még mondani ebben a témában? Hát lehet, és spoilerezés nélkül annyit elárulhatunk, hogy a terroristák is egyre profibbak, egyre komolyabb infrastruktúrával és technikával rendelkeznek, és talán az is igaz, hogy okosabbak is lettek. A Hamászt kipipáltuk már eléggé az előző évadokban, a Fatah ugye már eleve inkább szövetséges, mint ellenálló a ciszjordániai területeken, a Palesztin Hatóság együttműködő, és persze korrupt.

Kik nem voltak még a Fauda célkeresztjében? Igen, a Hezbollah, a siíta Irán által támogatott, Dél-Libanonban beágyazott fegyveres, terrorista szervezet, amely az északi Dzseninbe tud a csápjaival elérni, ez látszott még logikusan kihasználható helyszínnek. Valamint bejön a külföld, a bevándorlók lakta Molenbeek, Brüsszel legkeményebb negyede, Lázár János rémálma, amit a filmben amúgy többnyire Budapest játszik el. Mivel nem izraeli területen is mozognak, ezért a Moszad felügyeli az akciókat innentől, új fontosember kerül az irányítói posztra, és ő kénytelen elviselni az öntörvényű alakulat improvizációit.

Az emberi kapcsolatok terén is szintet kellett lépni, hiszen az egység szinte egy nagy családként működik, és mivel eltelt két év a legutóbbi részek óta, elég sok minden megváltozott. Doron persze kiégett megint, nemhogy lövöldözni, de már csajozni se nagyon van kedve, de a többiek is fáradnak, 10-20 éve már, hogy ezt csinálják, amiből egy év is elég, hogy megviselje az embert.

A film készítői is érezhették, hogy nem lehet ezt örökké csinálni, ezért ebbe az évadba a fáradást ellensúlyozandó még több fordulatot, tragédiát és akciót pakoltak, csak kapkodjuk a fejünket, hogy kivel mi történik épp, ki a jó meg a rosszfiú, és ki mégsem az, aminek látszik.

A film egy részét budapesti helyszíneken forgatta a stáb

Ne számítsunk kiemelkedő színészi alakításokra, eddig sem ez volt az erőssége a sorozatnak, pont ez a lényeg, hogy ne vigye el az akció meg a forgatókönyv elől a show-t valami erősebbre megírt karakter. Pont elég, ha valaki a családja meg az életveszélyes munkája közt őrlődik, ha az arabok zsidó kollaboránsnak, a zsidók meg „csak egy arab”-nak nézik, aki sosem szűnik meg gyanúsnak lenni. Talán most a főgonosz nem olyan megnyerő és bonyolult alkat, mint az eddigiek, nem látjuk annyira a hátterét, mitől lett kegyetlen pszichopata gyilkos, de most is megvan a padawanja, a fiatalabb, még nem fanatikus, de használható terrorista karaktere, aki aztán tovább bonyolítja a szálakat.

És hát ott az ügyeletes jócsaj is a filmben, akinek a szerepére megnyerték az Izrael-szerte híres és hírhedt műsorvezetőt, Lucy Ayoubot, aki egy vegyesházasságban élő izraeli rendőrnőt alakít.

Talán épp emiatt érzem úgy, hogy elfáradni látszik a sorozat, mint Orbán Viktor az évi egy sajtótájékoztatóján, hogy már inkább klisékből dolgozik, igaz, azokat nagyon profin rakosgatja. A forgatókönyvnél is látszik, hogy a 10. részig ment flottul a dolog, az utolsó két részt meg mintha csak úgy hozzáragasztották volna, mert volt elvarratlan szál, meg nem volt még akkora vérengzés, ami illik a sorozathoz.

A hírek szerint még megcsinálnak egy ötödik évadot, ami sejthető is, mert a negyedik egy akkora cliffhangerrel ér véget, mint a Moszad főhadiszállása, valószínűsíthető azonban, hogy ez lesz az utolsó is egyben. Annál is inkább, mert Raz és Issacharoff már inkább Indiában dolgoztak mostanában a Fauda ottani adaptációján, illetve koprodukcióban terveznek ottani filmeket. Gyártanak a Netflixnek és a Showtime-nak is tartalmakat, szóval sűrű az élet, és készülhetünk a posztfaudális időszakra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Színészlegendák és legendás szerepek kísérték Diane Keaton életét – galéria
A 79 éves korában elhunyt színésznő a szakma krémjével dolgozott együtt. Néhány munkakapcsolata párkapcsolattá is alakult, bár sosem ment férjhez. Egy élet és karrier képekben.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton Los Angelesben elhunyt Diane Keaton amerikai színész, rendező és producer.

Az Oscar- és Golden Globe-díjas művész pályafutása során olyan nagy sztárokkal dolgozott számos filmben, mint Woody Allen, Al Pacino, Richard Gere, Warren Beatty, Jack Nicholson, Mia Farrow vagy Jane Fonda.

Megannyi filmes szerepéből olykor romantikus kapcsolat is szövődött kollégáival, bár férjhez soha nem ment. Két örökbe fogadott gyereke Dexter (1996) és Duke (2000).

Filmes szerepeiből, pár- és munkakapcsolataiból készítettünk válogatást (a képekre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Nem egy árváról, hanem az egész elárvult országról szól Nemes Jeles László új filmje
Az Oscar-díjas rendező (ezúttal Nemes László néven) új filmjében saját családja történetén keresztül mutatja be, hogy próbált magára találni az ország 56' után. Az Árvában a nagyszerű főszereplők mellett Iványi Gábor is feltűnik egy kameo erejéig.


(A CIKK KISEBB SPOILEREKET TARTALMAZHAT)

Rögtön az elején szeretném tisztázni a film címét, mert már látni, hogy rengeteg helyen rosszul szerepel.

Tehát helyesen: Árva – így, névelő nélkül.

Nemes Jeles László életművében kiemelt szerepe van a most bemutatott Andornak, hiszen saját családja, egészen pontosan édesapja történetét vitte filmvászonra. Jeles Andrást is foglalkoztatta a megfilmesítés lehetősége, de ő végül nem tudta elkészíteni a saját változatát. Fia szerint kellett az egy generációnyi távolság a történtektől ahhoz, hogy fel lehessen dolgozni.

A film története szerint Andor (Barabás Bojtorján) a második világháború urán négy éves koráig egy árvaházban élt, amit azonban az államosítások során bezárnak. Andornak szerencséje van társaihoz képest, akik állami otthonokba kerülnek át: ő csak félárva, és édesanyja, Klára (Waskovics Andrea) eljön érte, hogy magához vegye. Andor úgy tudja, apja egy Hirsch nevű zsidó jegyügynök volt, de koncentrációs táborba hurcolták. Miután a férfi haláláról nem győződhettek meg minden kétséget kizáróan, Andor egyre csak várja édesapja visszatérését.

Klára és Andor kapcsolata nem szokványos anya-fia viszony. A háború árnyékában annyira nem egyedi eset, hogy egy nő árvaházba adja gyermekét, de érezzük, hogy itt nem a nélkülözés az elsődleges ok. Klára próbál helytállni anyaként, rendesen bánni Andorral, de kettejük interakcióiból hiányzik az igazi anyai gyöngédség.

Csak lassan értjük meg ennek vérfagyasztó okait…

Közben telik az idő. Az 56'-os forradalom utáni hónapokban járunk. Rendkívül feszült a légkör, a város romokban, a hatóságok bárkit, bármiért vegzálhatnak. Akárki lehet besúgó, az emberek kétszer is meggondolják, kinyissák-e a szájukat.

Andornak csupán két igazán közeli barátja van. Iskolatársa, Sári (Szabó Elíz), akinek a bátyja, Tamás (Soma Sándor) részt vett a forradalomban és most egy pincében bujkál a hatóságok elől, illetve a pantomimes Géza (a Nemes-Jeles mindhárom filmjében szereplő Marcin Czarnik), aki Hirsch legjobb barátjaként szárnya alá veszi a félárvát.

Andor élete fenekestül felfordul, amikor megjelenik Klára múltjából Berend, a hentes (Grégory Gadebois egészen hihetetlen alakítása), akiről az anyja sokáig nem mondja meg az igazat. A könnyen dühbe guruló férfi egyre nagyobb részt követel magának Klára és Andor életéből. Bár Berend tud kedves és figyelmes lenni, de ha elönti a düh, senki és semmi nincs biztonságban tőle. Andor fél tőle, és elhatározza, hogy bármi áron megszabadítja tőle a családját. Miközben kamaszos dühe egye szélsőségesebb tettekre viszi, apránként fény derül a múlt nyomasztó titkaira, amiben az a legfélelmetesebb, hogy teljesen átírja Andor identitását és jövőjét.

A film tulajdonképpen Andor személyes forradalmát mutatja be 56' árnyékában, és ily módon a forradalom metaforájává válik. Elgondolkoztatja az embert, mit is jelent pontosan a bukás és a győzelem.

Talán ezért is lett a film címe Árva, névelő nélkül, mert nem egy árváról szól, hanem az egész elárvult országról.

A filmet Nemes Lászlóként jegyző rendező mesterien bánik a fényekkel és a plánokkal, a beszűkített terekkel, hogy megteremtse az ötvenes évek fojtogató miliőjét. A korfestésben nem csak a jelmezek és a technika segítségével feljavított díszletek segítenek, hanem a műgonddal kidolgozott, apró részletek is. Ily módon pedig a film arra is alkalmas, hogy kicsit megismerjük az akkori mindennapokat. A tujázás, az 56'-ban szétlőtt házak romjain játszó gyerekek, a mozi nézőterén dohányzó emberek és a szünet, amikor mutatványosok szórakoztatják az embert csak néhány apróság abból, amit az alkotók felvillantottak 1957 miliőjéből. A rendező és Erdély Mátyás operatőr precízen megkoreografált, hosszú snittekkel teszi még életszerűbbé, még átélhetőbbé a történetet.

Barabás Bojtorjánt több hónapnyi intenzív casting során találták meg Andor szerepére. Bojtorján a sajtótájékoztatón azt mondta, nem készült sohasem színészi pályára, de a film gyökeresen megváltoztatta az elképzeléseit.

Nemes-Jeles szerint Bojtorján igazi őstehetség, akivel nagyon könnyű volt együtt dolgozni, mert ahogy elindult a kamera, rögtön Andorrá változott.

Waskovics Andrea azon színésznők közé tartozik, akik teljesen fel tudnak oldódni a szerepben. Ha meg akartok győződni róla, nézzék meg a Vígszínház előadásaiban. A Letargiában például tökéletes gimnazistává változik, bármelyik középiskolában be tudna olvadni és az embernek eszébe sem jut, hogy egy érett, felnőtt nőt lát. A filmben nagyon érzékenyen hozza a szerencsétlen sorsú anyát, aki a háborúban elvesztette férjét, élete szerelmét, és az anyaságot sem képes a maga teljes gyönyörűségében megélni, mert fia a traumák élő mementója.

A film egyik nagy meglepetése a Sára nagypapáját alakító Iványi Gábor, aki kiválóan alakítja a bölcs zsidó öregembert.

Alighanem Iványi saját, személyes hitelessége és kisugárzása az, ami több mint alkalmassá teszi erre a szerepre.

(Iványi szerepeltetéséről bővebben is mesélt nekem a rendező, a vele készült interjút is hamarosan olvashatják majd a Szeretlek Magyarországon.)

Végére hagytam a Berendet alakító Grégory Gadebois-t, aki egészen elképesztő teljesítményt nyújt. Először is szenzációsan hozza a durva hentes alakját. Az efféle figurák a filmekben nagyon könnyen válnak egydimenzióssá: narcisztikus, brutális állatok, akiknek egyetlen jellemvonása az erőszakosság. De Berend nem ilyen, sokszor elhisszük neki, hogy őszintén vágyik a fiú szeretetére, elfogadására, és bizonyosan pillanatokban, amikor azt várnánk, hogy robban, a leggyöngébb oldalát mutatja. Ehhez nyilván szükséges a remek forgatókönyv is, de Gadebois alakítása is.

A legnagyobb fegyvertény azonban mégsem ez, hanem az, hogy a francia színész a szerep kedvéért megtanult magyarul. Igen, a filmben nem szinkronhangot hallunk, Gadebois maga beszél tökéletes, akcentusmentes magyarsággal, ami valami egészen egyedülálló teljesítmény.

Nincs tökéletes film, így az Árva sem az, lehet találni benne apró koszokat. Bennem például hiányérzetet hagyott, hogy nem tudjuk meg, pontosan mi volt Klára motivációja arra, hogy mégis magához vegye a fiát. De fölöslegesnek érzem a szőrszálhasogatást. Ha vannak is apró szépséghibák, azok csak még inkább kiemelik a nagy egész értékeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk