HÍREK
A Rovatból

Kiadták azt az igazolásmintát, amivel a kismamák jelentkezhetnek az oltásra, de már el is tűnt

Ezt is magukkal kell vinniük az oltásra a szoptató édesanyáknak, hogy igazolni tudják a vakcinára való jogosultságukat.


A Nemzeti Népegészségügyi Központ március 26-án engedélyezte a várandósok koronavírus elleni oltását, ezzel egyidőben bejelentették a szoptató édesanyák oltásának lehetőségét is. Mint megírtuk, sok érintett már múlt hétvégén beoltatta magát, aki viszont még nem tette meg, továbbra is jelentkezhet az oltásra.

Az Országos Kórházi Főizgatóság tájékoztatása szerint

• a várandós anyák előzetes regisztráció után, háziorvosi vagy szülész orvosi javaslattal,

időpont-egyeztetést követően, a várandós gondozási könyvvel érkezzenek az oltópontokra.

•a szoptató édesanyák előzetes regisztráció után, háziorvosi vagy szülész orvosi javaslattal,

időpont-egyeztetést követően, a szülésről szóló zárójelentéssel, a jelenlegi szoptatás tényéről,

védőnő által kiállított igazolással jelenjenek meg az oltóponton.

Az Országos Kórházi Főizgatóság oldalán most megjelentették azt az igazolásmintát, amit a szoptató édesanyáknak kell magukkal vinni az oltásra, hogy igazolni tudják a vakcinára való jogosultságukat. Ezt az igazolást a védőnő állítja ki a kismama számára.

Update: az igazolásminta már nem elérhető az eredeti linken, és egyelőre máshol sem található a főigazgatóság honlapján.

A személyes kontaktus kerülése érdekében úgy is ki lehet adni, hogy a szoptató anya kérésbejelentését követően a védőnő kitölti az igazolásmintát, aláírja, lepecsételi, kinyomtatja és beszkennelve vagy lefotózva elküldi az anyának e-mail-en vagy Messenger-en, Viber-en, stb. A védőnő az igazolás kiadását rögzíti a gondozási dokumentációban.

Tehát mit kell tenned, ha várandós vagy szoptató édesanya vagy, és szeretnéd beoltatni magad:

1. Regisztrálj a vakcinainfo.gov.hu oldalon!

2. Hívd fel a háziorvosodat vagy szülész-nőgyógyászodat az oltási javaslatért (ez intézhető online EESZT felületen is)!

3. Kérj időpontot az oltásra!

A Semmelweis Egyetemen ezeken a számokon kell egyeztetni: +36/30 016 4000; +36/30 016 4185; +36/30 016 4186; +36/30 016 4187.

4. Ha teheted, töltsd ki a hozzájáruló nyilatkozatot, amit magaddal kell vinned az oltásra - ezt ide kattintva töltheted le.

5. Ha várandós vagy, a várandós gondozási könyvedet is vidd magaddal!

6. Ha szoptatsz, a szülésről szóló, egy évnél nem régebbi zárójelentést és a védőnőtől kapott szoptatási igazolást is vidd magaddal!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Egy utas lefotózta a Ryanair gépéről, mekkora volt a tömeg a Nemzeti Meneten
A hatalmas tömegről készült felvételt Fekete-Győr András osztotta meg a Facebookon. A Momentum korábbi elnöke Orbán Viktornak is üzent a rövid posztban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



Ugyan légtérzár volt Budapest felett október 23-án délután, ám ez nem érintette a menetrendszerinti járatokat. Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke látványos fotót osztott meg arról, amit a Ryanair egyik utasa látott a repülőgépe ablakából.

A fotó alapján egybefüggő sötét csíknak látszik csak a tömeg az Andrássy úton, ami a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért, ahol szintén rengetegen gyűltek össze.

„Azért a víz az úr” - írta a politikus a felvétel mellé egy magyar zászló kíséretében, majd egy kommentben Orbán Viktornak is üzent.

„Egy honfitársunk lőtte a Ryanair Frankfurtról Budapestre tartó járatán. Látja ezt, miniszterelnök úr? Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!”

A repülőgép ablakából lőtt fotót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Deák Dániel szerint nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter beszéde alatt, fotót is mellékelt
Beindult a számháború: a politikai elemző szerint 35 ezren voltak Magyar beszéde alatt a Hősök terén. Ezt rövid posztjában háromszor is leszögezte.


„Nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter rendezvényére. Bizonyítékként mellékelek egy fotót” - írta csütörtök esti bejegyzésében Deák Dániel.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a kép 17 óra 4 perckor készült, Magyar Péter ekkor már bőven a színpadon beszélt. Deák egy szoftver segítségével azt is kiszámolta, hányan voltak Magyar Péter beszéde alatt a Hősök terén.

„Bárki könnyedén kiszámíthatja a mapchecking segítségével, hogy hányan voltak a rendezvényén. Mindössze 35 ezren. Ezért is nevetséges, amikor Magyar Péter a számokról beszél. Ez csupán 35 ezer ember. A Békemeneten ennél sokkal többen voltak! A Békemenet résztvevőinek száma sokszorosa volt a háborús menetének. Így a 35 ezres létszám egyértelműen kudarcnak számít”

- szögezte le a kormánypárti influenszer.

Deák Dániel drónfotóját itt lehet megnézni:

Fekete-Győr András a tiszás vonulás után egy repülőgép ablakából készült fotót osztott meg. Ezen az látszik, hogy a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért a tömeg.

Nem sokkal korábban Orbán Viktor arról posztolt, hogy kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyarék rendezvényén:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lakner Zoltán: Orbán Viktor emlékezetpolitikai vereséget szenvedett
A politikai elemző a Partizánnak értékelte az október 23-i eseményeket. Szerinte Orbán Viktor élő adásban szenvedett súlyos vereséget.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



„Az innováció nem a Fidesznél van” - kezdte gyorselemzését az október 23-i rendezvényekről Lakner Zoltán a Partizánban. Szerinte egy ideje Orbán Viktor „mindig teljesen ugyanolyan”, legyen szó hatalmas lézershowról, parlamenti beszédről, vagy a mostani, nagy kivetítőkkel megtámogatott eseményről.

„Én egyáltalán nem emlékszem olyanra, hogy egy október huszonharmadika kapcsán (..) szenvedjen emlékezetpolitikai vereséget Orbán Viktor”

- szögezte le a politikai elemző. Úgy látta, hogy a miniszterelnök ezúttal „az egyik szomszédos ország gyalázásról” beszélt szinte végig, ezzel szemben a Tisza Párt vezetője szólt igazán az ünnepről, és arról, hogy ez hogyan kapcsolódik a jelen politikájához.

A beszélgetésben később arról is beszélt, hogy melyik párt nyerhette a mozgósítást.

„Ilyen látványos, élő adásban közvetített vereség utoljára a Gyurcsány-Orbán vitában érte szerintem Orbán Viktort” - mondta Lakner, aki szerint „ezt saját magának csinálta” a miniszterelnök. Úgy véli, hogy hiba volt „felsrófolni” a várakozásokat például a később lemondott Trump-Putyin budapesti békecsúccsal kapcsolatban, de szerinte a két párthoz kötődők érzelmi állapota is jelentősen eltér jelenleg.

„Hozzánk már kopogott be olyan Fidesz-aktivista a tavalyi EP-választás előtt, aki azzal kezdte szinte, hogy bocsánatot kért, hogy ő a Fidesznek gyűjt aláírást” - hozta fel példaként a vele történteket Lakner.

Lakner szerint a tavasz folyamán gondolkozhattak a Fideszben arról, hogy valahogyan megakadályozzák a Tisza indulását a jövő évi választáson, de a Pride-on és a mai Nemzeti Meneten megjelent tömeg után erről letehettek.

„Én azt gondolom, hogy erről a vonatról lemaradt a Fidesz”

- mondta a politikai elemző.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Szégyelld a pofádat, te köcsög” - videón, ahogy Karácsony Gergelyt szidják a Békemeneten
A főpolgármestert fél perc alatt nevezik a köcsögön kívül szerencsétlennek, mocsadéknak és az ország szégyenének a békepárti felvonulók.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



„Szégyellje magát! Tönkretette Budapestet! Hogy néz ki?” - ez volt az egyik legvisszafogottabb megnyilvánulás, amit Karácsony Gergely kapott a békemenetelektől. A főpolgármester és a tömeg találkozásáról az Euronews osztott meg egy félperces videót.

A felvétel alapján Karácsony bringás felszerelésben keveredett a kormánypárti felvonulók közé a Margit hídon. A bejegyzés szerint a rendőrök tanácsolták neki, hogy menjen arra nyugodtan.

„Minek jöttél ide? Itt a magyarok vannak, nem az árulók! Szégyelld a pofádat, te köcsög!”

- mondja neki egy zászlólengető férfi.

„Te hülye szerencsétlen!” - tromfol egy másik békepárti felvonuló.

„Te rohadt mocsadék!” - veti oda a kerékpárját a tömegben toló politikusnak valaki.

„Magyarország szégyene!” - kontrázik egy másik pillanatokkal később, miközben Karácsony próbál átvágni az embereken.

A félperces szitokomcunamiról készült videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: