KULT

Két, nitroglicerinnel teli kamion döcög a sivatagban, mi meg közben halálra unjuk magunkat – A félelem bére-kritika

Ha valakinek ismerős a cím, az nem véletlen: 1953-ban Henri-Georges Clouzot rendezett e címen szuperizgalmas kalandfilmet. És sajnos már hivatalos: ezt is kár volt feldolgozni. Kritika.

Link másolása

Egy dél-amerikai olajkútban tűz tombol, a tűzvész eloltásának egyetlen módja pedig a nitroglicerin használata. Az illékony anyagot a kúthoz szállítani túl veszélyesnek tartják a vállalat munkásai számára, ezért négy helybéli (mindannyian áttelepített európaiak) fejenként 2000 dollárért vállalkoznak az öngyilkos akcióra a veszélyes dél-amerikai terepen. Amint azonban baljós utazásuk elkezdődik, a feszültség szinte elviselhetetlenné válik, hiszen minden egyes bukkanó próbára teszi a férfiak bátorságát, barátságát és idegeit. Na meg a nézőkét.

A félelem bére 1953-ban elnyerte a Berlini Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét, valamint a zsűri Nagydíját Cannes-ban.

Ugyanis Henri-George Clouzot (A holló, Bűnös vagy áldozat?, Ördöngösök, Igazság) író-rendező úgy adaptálta Georges Arnaud regényét, hogy nemcsak az izzasztó akciókra helyezett kellő hangsúlyt, hanem a kamionban zötykölődő karakterekre, azok háttértörténetére és motivációira is, így lett belőle a műfaj egyik örök klasszikusa.

Ezt a sztorit dolgozta fel (vagy inkább nyúlta le) egyébként az 1999-es amerikai Robbanáspont is, amiben Skeet Ulrich és Cuba Gooding Jr. egy hőre robbanó anyagot szállítanak szintén kemény terepen egy fagylaltos kocsiban, Hugh Johnson filmje azonban teljesen kiherélte az inspirálóját.

A franciák viszont most készítettek egy hivatalos remake-et Julien Leclercq (Gibraltár, A kidobó, Fűrészpor és vér, A francia őrszem) rendezésében a Netflixre. Ebben már ugyanaz a sztori, annyi különbséggel, hogy nem Dél-Amerikában, hanem valahol az afrikai sivatagban játszódik (Marokkóban forgatták), és egy egész kis csapat/konvoj indul útnak (köztük egy nő is) a nitroglicerinnel megpakolt kamionokkal. Na meg persze a karakterek háttérsztorija is más.

Ezúttal ugyanis a zsoldos Fred (Franck Gastambide) szeretne kétségbeesetten kijutni a háború sújtotta afrikai országból, ahol él, és hazatérni Párizsba. De pénzre van szüksége. Így amikor Anne (Astrid Whettnall), a helyi olajvállalat biztonsági igazgatója egymillió dollárt ajánl Frednek, hogy vállaljon el egy kockázatos küldetést, a férfi gyorsan beleegyezik. Fredet azzal bízzák meg, hogy oltsa el a folyamatosan égő tüzet egy éppen felrobbant olajkútnál. Ez pedig egy nagyobb, pusztítóbb robbanáshoz vezethet hamarosan, amely elpusztítaná a közeli menekülttábort, ahol ezrek élnek.

Az egyetlen mód, hogy szándékosan felrobbantják a kutat több mint 200 fontnyi nitroglicerinnel, amit egy kb. 500 mérföldre lévő erőműből kell elhozni, az akcióra pedig csupán 24 óra áll rendelkezésre.

Fred először habozik, de aztán Anne azt mondja, hogy kiszabadítja a bebörtönzött bátyját, Alexet (Alban Lenoir), a robbanóanyag-szakértőt (aki Fred miatt került rács mögé), így ő is csatlakozhat a küldetéshez, és persze neki sem babra megy a játék, szeretné kimenekíteni a családját az országból. Az út természetesen több mint veszélyes, hiszen fegyveres lázadókkal és aknamezőkkel van tele, a helyzetet pedig még feszültebbé teszi a segélyszervezet munkatársa, a tűzről pattant Clara (Ana Girardot), akivel Frednek viszonya van.

Az új film, éppúgy, ahogy a régi is, egy elég hosszadalmas expozícióval rendelkezik, amelyben megismerjük a játékosokat, és megtudjuk, ki mit miért csinál. S ez a rész valóban elemi fontosságú az ’53-as eredetiben, a remake-ben azonban aligha. Hiszen alig tudunk meg valamit a szereplőkről, túlságosan lassan folydogálnak az események, s mindazt, ami itt történik, nagyjából 5-10 percbe bele lehetett volna sűríteni.

Akár kezdhették volna mindjárt a lényegi résszel, ám erre ezúttal nem kevesebb mint 45 percet kell várnunk, ami valódi próbatétel lesz a nézők számára. Mármint idáig kibírni.

Aki esetleg nem ismeri az eredeti filmet, annak csak ekkor esik le, hogy itt most egy high concept-sztorit lát a glicerines teherautókkal, és nem egy teljesen sablonos akciófilmet.

Ekkor indul be természetesen Leclercq filmje is, akinek valamiképp sikerült a lehetetlen.

Sajnos ugyanis nem lélegezhetnek fel a zsáner rajongói ezután sem, mivel az ezt követő, körülbelül egyórás játékidő, aminek tocsognia kéne az izgalomban, a dinamikus akciókban és a rendkívül húzós helyzetekben, szintén unalomba fullad.

Pedig fegyveres erők támadják meg a konvojt, rátévednek egy aknamezőre, a csapaton belül is vannak széthúzások, valamint útjukat szegélyezi egy olajtó is, amin át kell hajtaniuk (ez utóbbi szintén benne volt az 1953-as filmben), szóval akadály van bőven, és így a suspense-hez vezető út rendesen ki van kövezve, Leclercq-nek valahogy mégis sikerül elérnie, hogy mindez egy cseppet se kösse le a nézőt. Az akciózások esetlenek, ügyetlenek, a zenehasználat teljesen véletlenszerű (sokszor például egyáltalán nincs a lövöldözések, üldözések alatt, s ezzel hatástalanítja is azokat), illetve hemzseg a logikai bakiktól és az ostoba dialógusoktól.

Hatalmas ásítások közepette érünk el tehát a fináléig, amit az új film némiképp megváltoztatott, de eurófiát ekkor sem érzünk majd, maximum azt a gondolatot veti fel bennünk A félelem bére 2024-es változata, hogy miért pazaroltunk el rá 105 percet az életünkből, ahelyett, hogy megnéztük volna az eredetit. Hogy először vagy sokadszor, az teljesen mindegy.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Kórházba került Jordán Tamás
A Nemzet Színésze mindenkit megnyugtatott: a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hamarosan újra színpadra is áll.

Link másolása

Kórházi kezelésre szorul Jordán Tamás. A Nemzet Színésze azonban a Blikknek azt mondta, hogy már sokkal jobban van, és hamarosan újra színpadra áll.

Jordán eddig szinte minden nemzet színésze választáson részt vett. A Blikk szerint ezért is volt feltűnő, hogy nem volt ott május 3-án a Nemzeti Színházban, amikor a testület Kulka Jánosnak szavazta meg a címet.

„Kórházba kerültem egy kisebb beavatkozás miatt, amiről bővebben nem szeretnék beszélni. Annyit viszont mindenki megnyugtatására elárulhatok, hogy nem baleset ért, a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hála Istennek, már sokkal jobban vagyok. Ha minden jól megy, vasárnap már otthon lehetek, hamarosan pedig újra színpadra állhatok”

- mondta a lapnak Jordán Tamás. Mint kiderült, a színésznek már egy április végi előadását is le kellett mondania.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„Úgy látom magam, mint a Titanic zenekara” – Pályaelhagyó és maradó tanárok mesélték el történeteiket egy rendhagyó színdarabban
A Stereo Akt alkotócsoport darabjában összesen 11 volt vagy jelenlegi pedagógus szólalt meg, a végén pedig a közönség bevonásával ötleteltek arról, hogyan lehetne jobbá tenni az oktatást.

Link másolása

„2023. november 30. óta nem vagyok többé tanár, legalábbis a jog szerint. De a mai napig teljesen idegennek hat ez a félmondat: pont annyira képtelenül hangzik, mintha azt mondanám, nem vagyok többé anya, vagy nem vagyok többé ember.”

„2019 februárjában mondtam fel. Másnap elköszöntem édesanyámtól, akinél addig laktam, mert a keresetem egészét elvitte volna egy albérlet plusz az étkezés ára.

Budapestre költöztem, elmentem egy személyes interjúra, ahol elém tettek egy szerződést a tanári fizetésem háromszorosáért. Még olvasgattam a papírokat, amikor felhívott egy másik hely, és amikor elmondtam, hol vagyok, a korábbi bérem négyszeresét ajánlották.”

„Alapvetően minden rendben. Aztán egyszer csak meglátod a Facebookon, hogy a szintén felmondott magyartanár ismerősöd és szépséges Szabó Magda-verset posztol, és hirtelen kiesik a laptop a kezedből. Nem kellene neki folyamatosan versek és gyerekek között lennie? És az hogy lehet, hogy a legbölcsebb, legkorrektebb töritanár szoftvertesztelést tanul?”

A kőbányai Wesley János Általános Iskola egyik tantermében ezúttal felnőttek ülnek – némán, komor arccal hallgatják a hangszóróból visszhangzó mondatokat.

A Stereo Akt csapata a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében vitte (rendhagyó) színpadra a Miután felmondtam / Miután maradtam című darabot, amely pályaelhagyó, illetve minden nehézség ellenére is kitartó tanárok történeteit mutatja be.

Alapja a Miután felmondtam blog, amelyet 2023 év elején alapított két érintett pedagógus, Sikoparija Lujza és Kovács Éva. Céljuk az volt, hogy a nagyközönség számára is bemutassák a személyes sorsokat és drámákat, amelyek egy-egy ilyen döntés mögött húzódnak.

„Eleinte a blog írásaiból indultunk ki, de hamar rájöttünk, hogy szükség van az érem másik oldalára is: azoknak a pedagógusoknak a történeteire, akik a pályán maradtak, és minden kritikusságukkal együtt belülről folytatják az ellenállást”

– meséli Boross Martin rendező, művészeti vezető, akin kívül egy dramaturg és két drámainstruktor vett még részt a koncepció kidolgozásában.

A cél Boross szerint az volt, hogy a megszólalók az ország különböző pontjairól, a közoktatás különböző szakaszaiból, mozaikként kiadjanak egy rendszerszintű problémát. A blog szerkesztői is elküldték a saját kedvenceiket, ezekből választottak ki hatot. A maradók pedig ismerősi körből vagy ajánlás útján kerültek ki, illetve olyan is akadt, aki korábban már megszólalt a témában, és egy interjújának köszönhetően kérték fel.

Boross Martin

Sikoparija Lujza

A közönséget az előadás elején két részre osztották, az egyik csapat a pályaelhagyók, a másik pedig a maradók történeteit hallgatta meg először. A helyszín és az előadásmód is szimbolikus volt: a pályaelhagyóknak csak a hangját lehetett hallani, míg a maradók – egy kivétellel, aki épp táborozott az osztályával – személyesen is ott voltak. Ők viszont egy már nem használt, elhagyatott és lepusztult iskolaépületben beszéltek pár száz méterrel arrébb a motivációikról és belső vívódásaikról.

„A nulladik szülőin el fogom mondani a leendő osztályom szüleinek, hogy 3+2 éves szerződést kötök az osztállyal, 10. évfolyam végén felmondási opcióval. Ha a harmadik év végén úgy állnak a dolgok, hogy nem tudom többé a szakmai hitelemet és a nevemet adni ahhoz, ami az iskolában zajlik, ki fogok lépni a rendszerből”

– szögezte le az elsőként kiálló Horváth András, a kőbányai Szent László Gimnázium matematika-fizika szakos tanára. Hozzátette: nagyon nem szeretné, de elkerülhetetlennek látja, hogy ez előbb-utóbb meg fog történni.

Horváth András

Szilágyi Kitty

Egy soproni egyházi iskola tanára, Keresztény Dorka a rendszeren belüli lázadás taktikáját választotta. „A fénymásolási limitemet arra használom az iskolában, hogy a könyvekből véletlenül kifelejtett múveket pótoljam. Belülről bomlasztom a rendszert: József Attilával, kortárs irodalommal, színházzal” – fogalmazott, hozzátéve: „Mi van velünk, akik maradtunk? Összekapaszkodtunk, mert világossá vált számunkra, hogy magunkon kivül másra nem számíthatunk.”

Varga Sándor az Eötvös József Gimnáziumból azzal kezdte, több mint 30 éve tanító mestertanárként a pályája csúcsán van, a polgári engedetlenségi akcióba inkább a fiatalabb kollégáival vállalt szolidaritás miatt szállt be.

„A státusztörvényt végig sem olvastam, nem érdekelt különösebben, én csak tanítani akartam. Természetesen nekem is el kellett számolnom a lelkiismeretemmel, például a diákjaim és a gyermekeim előtt. Azt mondtam nekik, hogy úgy látom magam, mint a Titanic zenekara: addig játszom, ameddig hagynak.”

Szilágyi Kitty óvodapedagógus, civil aktivista pedig szinte a sírás határán mesélte: eleinte abban bízott, hogy képes lesz a rendszer hiányosságait kiküszöbölni, és megadni mindent a gyerekeknek, amire szükségük van. Aztán elvették tőlük a lehetőséget, hogy dönthessenek arról, ki léphet iskolába, és olyanok kezébe adták, akik még csak nem is találkoztak a gyerekekekkel.

„Sikerült az intézményvezetői államvizsgám, másnap pedig Novák Katalin aláírta a státusztörvényt. És akkor tudtam, hogy intézményvezető már nem leszek.”

A történetmesélő részhez szerettek volna hozzátenni még valamit a végére, hogy a nézők is aktív alkotóivá váljanak az élmények, illetve ne szomorú, frusztrált hangulatban távozzanak, hanem legyen egy konstruktív része is az estének.

A két részre osztott közönség ezért egy harmadik helyszínen újraegyesült, ahol kisebb csoportokba rendeződtek, majd egy-egy padot körbeülve próbálták megválaszolni az alábbi kérdéseket:

  • Mi garantálhatja, hogy jó tanárok dolgozzanak az iskolában?
  • Mit szeretnénk, hogy egy diák megtapasztaljon az iskolában?
  • Mit jelent a társadalom számára az oktatás? (Jelenlegi/ideális állapot)

A keretet ehhez egy elképzelt iskolai évzáró külsőségei biztosították, élen egy teljesen fogalmatlan “tankerületi vezető” – valójában a darab egyetlen színész szereplője – videós bejelentkezésével, aki beszédében zseniálisan hozta azt a közhelyparádét, ami (sajnos) gyakorlatilag bármelyik valódi ünnepségen elhangozhatott volna.

Az előadást egyelőre a most lezajlott két alkalomra tervezték, de mivel mindkét este hetekkel hamarabb telt házas lett, nem kizárt, hogy ősszel újabb előadásokra is sor kerül majd.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba, az Operettszínház színművésze
A színművész Shakespeare-, Molière-, Schiller-főszerepek mellett modern klasszikusokat is alakított.

Link másolása

Hosszan tartó betegség után 59 évesen elhunyt Jantyik Csaba színművész, a Budapesti Operettszínház társulatának tagja – közölte Facebook-oldalán az Operettszínház.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy tegnap éjszaka hosszan tartó betegség után 59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba színművész, társulatunk tagja”

– írták.

Jantyik Csaba 1964. július 30-án született Békésen. Szentesen a Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett irodalmi-drámai szakon 1982-ben, majd felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, Horvai István–Kapás Dezső osztályába. Diplomáját 1987-ben vette át – írja a Fidelio. Számos nívódíj mellett kitüntették a Debrecen Kultúrájáért díjjal.

2001-ben az Operettszínházhoz szerződött, ahol A muzsika hangja című világhírű musicalben Von Trapp kapitányt alakította először a budapesti közönség előtt. Fontosabb szerepei az intézményben: Kánkán (Aristide), West Side Story (Schrank), Mária főhadnagy (Kossuth Lajos), Lili bárónő (Malomszeghy báró), Menyasszonytánc (Rabbi), Abigél (Torma Gedeon), Szentivánéji álom (Theseus), Viktória (Webster), Rebecca (Julyan ezredes), János vitéz (A francia király), Hegedűs a háztetőn (Kocsmáros), Jekyll és Hyde (Apa, Lord Savage).

Jantyik Csabát a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Dabney Coleman, az Aranyoskám és a Gengszterkorzó sztárja
A színészt utoljára a Yellowstone című sorozatban láthattuk. 92 éves volt.

Link másolása

92 éves korában pénteken Dabney Coleman, a Golden Globe- és Emmy-díjas amerikai színész. Halálhírét lánya, Quincy Coleman jelentette be – írja az MTI.

Coleman karrierje 1952-ben indult, és azóta több mint száz filmben szerepelt. Olyan klasszikusokban láthattuk, mint a Pokoli torony (1974), a Kilenctől ötig (1980), Az aranytó (1981), Aranyoskám (1982), Háborús játékok (1983) és a Gengszterkorzó (2010).

A színész a legjobb férfi főszerepért 1988-ban Golden Globe-díjat kapott a The Slap Maxwell Story című filmben nyújtott alakításáért, egy évvel korábban pedig Emmy-díjat nyert a Sworn to Silence című tévéfilmben nyújtott teljesítményéért.

Coleman gyakran alakított cinikus, szarkasztikus karaktereket. Ezt a képességét kamatoztatta olyan filmekben, mint az Aranyoskám és a Kilenctől ötig, ahol emlékezetes negatív figurákat formált meg.

Dabney Coleman hangját több animációs filmben és sorozatban is hallhattuk. Színészi karrierje előtt az Egyesült Államok hadseregében szolgált. A hadseregben töltött idő segített neki fegyelmet és kitartást tanulni, ami később a színészi karrierjében is hasznosnak bizonyult.

Coleman utoljára Yellowstone című tévésorozatban tűnt fel, amelyben egy rész erejéig a főhős John Dutton apját játszotta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: