Két hónapja hiába próbál ultrahangra időpontot kapni egy budapesti nő, de a kórházi igazgatóság szerint az ellátás zavartalanul működik
Abszurd tanácsot kapott egy beteg a budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórházban, miután közel két hónapja hiába próbál bejutni ultrahangvizsgálatra. A telefonban azt javasolták neki, hogy inkább januárban keresse őket, e-mailben viszont már azt a tippet kapta: érdeklődjön kétnaponta. Az eset rávilágít azokra a döccenőkre, amelyek a képalkotó diagnosztikai ellátás novemberi államosítását kísérik.
November eleje óta vadászik időpontra egy néző a Péterfyben, ám hiába írt leveleket és telefonált, nem jutott előrébb – számolt be róla az RTL Híradó. A kálvária akkor kezdődött, amikor a kórházban közölték vele a rossz hírt.
– panaszolta az érintett.
A beteg szinte naponta próbálkozott, de állítása szerint sokáig válaszra sem méltatták. A fordulat azután következett be, hogy az ügyről Kunetz Zsombor egészségügyi elemző posztolt a közösségi oldalán. Ekkor a kórház telefonon jelezte a páciensnek: elvileg már lehet időpontot foglalni. A gyakorlatban azonban ez sem jelentett megoldást.
„De sajnos nem tudnak adni, azt kérték, hogy januárban jelentkezzek, lehetőleg naponta” – mesélte a beteg a csatornának.
A zűrzavart csak fokozta, hogy írásban egészen más instrukciókat kapott, mint szóban.
„A telefonban azt mondták, hogy majd januárban jelentkezzek. E-mailben pedig azt írták, hogy kétnaponta érdeklődjek, úgyhogy ezt fogom tenni” – tette hozzá rezignáltan a páciens.
A változásról korábban Takács Péter egészségügyi államtitkár így nyilatkozott:
„November 1-jétől mindenhol, az összes közfinanszírozott kórházban állami tulajdonú gépek lesznek, és azok a dolgozók, akik eddig magántulajdonú szolgáltatónál dolgoztak, jönnek kórházi dolgozónak.”
A Híradónak nyilatkozó szakértő szerint azonban az átállás korántsem ment simán, és a Péterfy esete nem egyedi.
„Sok dolgozó nem vállalta az állami kötelezettséget, és nem lett állami alkalmazott. Kialakult egy jelentős humánerőforrás-hiány. Az eszközök egy része sem érkezett még meg” – sorolta a problémákat Kunetz Zsombor.
Az elemző úgy látja, a „telefonáljon később” technika valójában a statisztikák kozmetikázását szolgálja.
– fogalmazott Kunetz. Úgy tudja, hasonló gondokkal küzdenek a Honvédkórházban is.
A riport készítői hiába keresték a kórházat, nem vették fel a telefont. Az Országos Kórházi Főigazgatóság viszont válaszolt, és rövid közleményükben teljesen más képet festettek a helyzetről:
„Az ellátás zavartalanul működik és megfelelő számú szakszemélyzet várja a betegeket.”