HÍREK
A Rovatból

Két éve tervezhette a Hamász az Izrael elleni támadást, de őket is meglepte, mennyi embert tudtak lemészárolni

A szervezet egy kiugrott vezetője azt mondta: a Hamász elhitette, hogy Gáza kormányzására koncentrál, de közben a támadást készítették elő.

Link másolása

Két éve tervezte a Hamasz az Izrael elleni támadást, de a szervezet vezetését is meglepte, hogy ennyi embert sikerült lemészárolniuk és elrabolniuk - erről beszélt a Russia Todaynek a szervezet egy kiugrott vezetője.

Ali Barakeh, a Hamasz Libanonba száműzött egykori vezetője szerint a terrorszervezet kulcsfigurái szándékosan egy „racionális képet” mutattak magukról a világ felé, hogy elrejtsék való szándékaikat.

„Elhitették velünk, hogy a Hamász Gáza kormányzásával van elfoglalva, az ott élő 2,5 millió palesztinra akarnak összpontosítani, és felhagytak az ellenállással”

- mondta egy egykori vezető. Barakeh szerint eközben a szervezet „az asztal alatt” erre a nagy támadásra készült.

A Kreml-barát csatornának a száműzött Hamász-tag arról is beszélt, hogy az akció sikeres érdekében kevesen tudtak a tervről, és a támadás időpontját is teljesen titokban tartották. Ugyanakkor a vezetők nem gondolták, hogy a támadás ennyire sikeres lesz, és végül több mint ezer embert megölnek, és 150 túszt sikerült elejteniük.

Az Al-Monitor közel-keleti hírügynökségnek egy névtelen diplomáciai forrás is arról beszélt, hogy a Hamász terve „sokkal szerényebb volt”. Szerinte most ahelyett, hogy a szervezet vezetői megünnepelnék a támadást, attól tartanak, az akció túl sikeres volt.

(Forrás: New York Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET: