KULT
A Rovatból

Kerek születésnapja és nagykoncertje előtt itt van Zséda új albumának első része, a Kaleidoszkóp

Zséda december 28-án a Budapesti Kongresszusi Központban lesz látható az Ünnep Volt Ünnep Lesz nagykoncertjén, ahol új dalát is hallhatjuk.


Kerek születésnapja és nagykoncertje előtt Zséda új albumának első felvonása megérkezett: a Kaleidoszkóp (Pt.1).

Több mint 20 éve annak, hogy Zséda címadó, debüt lemezével teljesen levette a nagyközönséget a lábáról, ma pedig már a zeneipar megkerülhetetlen dívája és popszimbóluma. Az énekesnő egy változatos és progresszív, 12 felvételből álló, nyolcadik stúdiólemezzel tér vissza, melynek első része már elérhető a digitális megosztókon, december elejétől pedig CD formátumban.

A nagyívű projektet egy lüktető, regényes, alt-pop örömduett, a Korai Telihold emeli ki a Heaven Street Seven alapítójával, Szűcs Krisztiánnal közösen. Emellett hallhatunk még az újhullámos popénekesnővel, Solére-rel is egy igazán nőies kollaborációt. Zséda december 28-i, Budapesti Kongresszusi Központbeli Ünnep Volt Ünnep Lesz nagykoncertjén a főszerepet pedig nem csupán az évvégi ünnepek, hanem kerek születésnapja kapja.

„Engem a valószínűségszámítás már húsz éve nem érdekel” – hangzik el a sor a Korai Telihold című, Szűcs Krisztiánnal jegyzett dalban, mely éppen Zséda első, 2002-es szólólemezéhez vezet vissza és megfogalmaz egy alapfilozófiát is.

„Azt énekeljük Krisztiánnal, hogy “sose hittem a véletlenben…” És tényleg nem! Ülni, és várni a “szerencsénket” úgy, hogy semmit nem tettünk érte… azt kiérdemli az ember, ha kellő mennyiségű és minőségű munkát rak valamibe. Az egy kegyelmi állapot, vagy nevezhetjük nagyon fókuszált tudatállapotnak is, amiben csak akkor részesülünk, ha megfelelően elmélyülünk az alkotásban.

De ez az élet más területére is igaz. Sokat kell tenni azért, hogy néha-néha szerencsénk legyen! És meg kell élni a boldog pillanatokat teljes szívvel, tenni értük és képesnek lenni örülni annak, ami van. Erről szól a „Korai Telihold”. De erről szólt az elmúlt 20 évem is!” - árulta el az énekesnő az újdonság hátteréről.

Ez az alkotói céltudatosság jellemzi a digitálisan két részletben megjelenő új lemez egészét is. Hiába éljük a single-ök korát, az előadó vallja, továbbra is érdemes albumba rendezni a dalokat, főleg, ha egy korszak lenyomata az. A mindig is kicsit titokzatos énekesnő ezen a kiadványon igazán megnyílik és elmeséli az elmúlt három évét olyan témák mentén, mint a szeretet, a szerelem, és az emberi kapcsolatok. A végeredmény pedig hangzás és közreműködők tekintetében is olyan sokszínű, mint egy kaleidoszkóp, melybe belenézve mindenki mást lát és egy különleges/izgalmas világba csöppen.

A vadonatúj korongról első ízben a történetmesélő Epilógus, a Solére-rel közös Monológ, valamint a fókuszt kapott, a Korai Telihold című felvételek hallgathatók digitálisan.

A Kaleidoszkóp (Pt.1.) ITT elérhető.

A CD december 9-től kapható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Molnár Áron szokatlan kéréssel fordult azokhoz, akik illegálisan nézik az új filmjét
Az alkotók tehetetlenek a kalózkodással szemben, ami miatt már most óriási a veszteség. A színész szerint a szimbolikus jegyvásárlással maradhatna tovább műsoron a független film.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 22.



Molnár Áron a Facebookon tett közzé felhívást az „Itt érzem magam otthon” című új filmjével kapcsolatban. A színész azt állítja, hogy a filmet illegálisan töltik le, ami jelentős bevételkiesést okoz az alkotóknak.

A posztban azt írja: „Az »Itt érzem magam otthon« című filmünket csak egy torrent oldalról (több oldalon is fent van, harcolunk ellene) 5000-en töltötték le pár nap alatt. Van aki külföldről, van aki kényelemből. Ez 10.000.000 forint kiesés, ami egy független filmnél irdatlan sok.”

Molnár szerint ez ellen láthatóan nem tudnak harcolni, ezért egy ajánlattal fordult azokhoz, akik nem moziban nézik meg a filmet.

„Ha màr van olyan, aki nem moziban nézi(sokkal jobb moziban;), kérlek titeket, hogy álljatok mellénk azzal, hogy annyi mozijegyet vesztek akármelyik szimpatikus mozi online felületén, ahányan megnéztétek, ezzel szimbolikusan és gyakorlatban is támogatjátok az államtól független filmünket.”

A színész hozzátette, hogy minél többen nézik meg a filmet moziban, annál tovább marad műsoron, így több emberhez jut el, és annál nagyobb „felkiáltójel” lesz a film, ami szerinte a rendszertől függetlenül készült. Posztját azzal zárta, hogy köszönetet mondott azoknak, akik moziban nézték meg a filmet, és ezzel is melléjük álltak.

Az Itt érzem magam otthon független finanszírozásban, az NFI támogatása nélkül készült, Holtai Gábor első nagyjátékfilmje. A magyarországi premier február 19-én volt. A thriller főhőse, Rita (Lovas Rozi) egy család lakásában ébred, ahol azt állítják róla, hogy ő Szilvi, a régen eltűnt lányuk. A kritikák a zárt térben játszódó, allegorikus jellegű történetvezetést és a feszült, társadalomkritikus hangütést emelik ki. A forgatókönyvet Veres Attila írta, a játékidő 124 perc.

A főbb szerepekben Lovas Rozi, Molnár Áron, Szervét Tibor, Gryllus Dorka, Znamenák István, Simon Kornél, Józsa Bettina, Simon Soma és Zsurzs Kati látható. A rendező Holtai Gábor, a forgatókönyvíró Veres Attila, az operatőr Szőke Dániel, a producer pedig Farkas Ádám.

A filmről írt kritikánkat itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Az egész ország imádta a Linda című sorozatban: a ma 68 éves Szerednyey Bélának mégis megmondták, ezzel kinyírta magát a szakmából
A 80-as évek kultikus sorozata egy csapásra tette ismertté, de a szakmában a szerep stigmának számított. A negatív jóslatok ellenére a művész a Madách Színház vezető színésze maradt.


Ma, február 22-én, vasárnap tölti be 68. életévét Szerednyey Béla, akinek a neve egyet jelent a magyar színháztörténet elmúlt négy évtizedével. A Jászai Mari-díjas művész pályája a hűség, a hirtelen jött népszerűség terhének és egy drámai szakításnak a krónikája is. Az ország Tomija, a Madách Színház egykori alapembere és generációk szinkronhangja mögött egy olyan pálya áll, amelynek fordulópontjai a legismertebb szerepeinél is többet mondanak.

A történet 1958. február 22-én kezdődött Budapesten, és bár néhány adatbázis egy nappal korábbra teszi a születésnapját, a legmegbízhatóbb intézményi források, köztük anyaszínháza, a Madách Színház is a mai napot igazolja.

A színpad már gyerekként beszippantotta: mindössze kilencévesen debütált, a Színház- és Filmművészeti Főiskolát pedig 1981-ben végezte el, ahonnan egyenes út vezetett abba az intézménybe, amely több mint negyven évre az otthonává vált. A Madách Színházban nemcsak színészként, de rendezőként is alapember lett, munkáját pedig a legmagasabb szakmai elismerések sora fémjelezte: Jászai Mari-díj, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, valamint az Érdemes és Kiváló művész cím.

A színház hivatalos életrajza egy különleges rekordot is megemlít: 2010-ben a Páratlan páros című előadás 25 éves, megszakítás nélküli szériájáért Magyar Guinness-rekordot állított fel. Ez a páratlan hűség és szakmai szimbiózis azonban 2022-ben megtört. A Macskák című legendás darabból a színház – az angol jogtulajdonos korhatár-előírására hivatkozva – kitette a művészt, aki válaszul egy radikális lépésre szánta el magát.

„Az angol jogtulajdonosok felszólítottak, hogy hagyjam el az egyik sikerdarabot… Erre én az összes szerepemet leadtam, mert sértette az önérzetemet” - mondta az nlc-nek. Ahogy ő maga fogalmazott: „Úgy érzem, lezárult egy korszak az életemben, és kezdődik egy másik…”

A Madách Színházzal való konfliktus előtt évtizedekkel egy másik esemény határozta meg a pályáját. A nyolcvanas évek közepén berobbant a Linda című sorozat, amely a korszak egyetlen tévécsatornáján keresztül egyetlen este alatt tette Szerednyey Bélát az egész ország kedvencévé. A hirtelen jött népszerűség egyszerre volt áldás és átok.

„Pályakezdő színészek voltunk, és meglehetősen váratlanul ért minket a hirtelen jött népszerűség” – emlékezett vissza egy interjúban, hozzátéve, hogy a karakterrel ellentétben ő a való életben sokkal határozottabb. „Tomi szerethető, kedves fickó volt, de igazi tutyimutyi alak. A való életben én sokkal karakánabb pasi vagyok.” A sorozatszínészi státusz akkoriban nem számított szakmai csúcsnak.

„A sorozatszínész lét akkor nem volt valami fergeteges dolog… egy neves filmrendező… azt mondta, hogy ezzel kinyírtam magamat a szakmából.” A figyelmeztetés ellenére a karrierje nem tört meg, de a szereppel való azonosítás sokáig kísérte.

A Madách Színház musicaljeinek (Nyomorultak, Az Operaház Fantomja, Producerek) ikonikus alakja lett, de vendégművészként a Játékszínben is folyamatosan játszik olyan sikerdarabokban, mint A vád tanúja vagy a Legénybúcsú.

A közelmúltban egy újabb generáció ismerhette meg a mozivásznon: a 2024-es Most vagy soha! című történelmi filmben Landerer Lajos nyomdatulajdonost formálta meg. Munkásságának talán legszélesebb körben ismert szelete azonban a hangja. Ő volt Nils Holgersson, a Hupikék Törpikékben Tréfi, a Kacsamesékben pedig több karakter magyar hangja, amelyek generációk számára tették feledhetetlenné.

2014-ben vette feleségül nála tizenhét évvel fiatalabb párját, a kapcsolatukról pedig egy interjúban a rá jellemző analitikus, mégis mélyen érző módon beszélt. A „szerelem” szótól idegenkedik, mert szerinte az egyfajta kontrollvesztett állapotot jelent.

„A szerelem (…) amikor valami átveszi az ember felett az irányítást… Nem szeretem (…) átadni az irányítást… Nálunk szeretet van” - nyilatkozta a BEOL-nak. Egyik legkedvesebb anekdotája a legendás Psota Irénhez kötődik, akit születésnapján egy tortával lepett meg. A nagy színésznő a rá jellemző fanyar humorral, de szeretettel fogadta: „Na most már takarodj haza!” – mondta neki.

Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Hatalmas meglepetés: most már a 2020-as évekből is van kiváló magyar thrillerünk – Az Itt érzem magam otthon kiismerhetetlen, bizarr és félelmetes
Mint egy falat kenyér, úgy hiányzott már egy ilyen alkotás a hazai filmtöriből. Lovas Rozi, Molnár Áron és Szervét Tibor is elképesztőek!


Nincs tele a padlás magyar pszichothrillerekkel, így üdítő színfolt és egyben hiánypótló alkotás az első filmes Holtai Gábor rendezése, az Itt érzem magam otthon. Voltak persze korábban is próbálkozások ilyen-olyan sikerrel, a pozitív példák közt például említhetjük többek között a Defektet (1977), a Félvilágot (2015), A marftűi rémet (2016) vagy sorozatként az Aranyéletet (2015-2018), amelyben sok ilyen elem is volt; illetve voltak kevésbé sikerültek is, mint a Halálkeringő (2010), a Víkend (2015) vagy az Utolér (2011).

Ám mindebből kiemelkedik, és ma is frissnek hat a hazai mozgóképes palettán az Itt érzem magam otthon, mivel a sima emberrablós thrillerből induló sztori valami egészen mássá alakul.

Egy majdnem teljes egészében egyetlen lakásban játszódó filmmel van dolgunk, tehát nyugodtan nevezhetnénk kamaradarabnak is (ide a rozsdás bökőt, hogy színpadra is alkalmazzák majd valamikor). A történet Ritáról (Lovas Rozi) szól, aki épp az utolsó munkanapját tölti egy végleg bezáró cipőboltban. Úton hazafelé azonban két maszkos figura elkábítja és elrabolja. Egy minimál berendezésű szobában tér magához, és egy Marci nevű, nyugodt viselkedésű férfi (Molnár Áron) áll előtte, aki nagyon örül annak, hogy Szilvi (ő így hívja Ritát) megkerült, miután „elcsatangolt”. Rita természetesen nem érti a helyzetet, fogalma sincs, miért akarják elhitetni vele, hogy ő egy Szilvia nevű nő, aki az ebben a belvárosi lakásban élő furcsa család egyik tagja.

Az Itt érzem magam otthon első etapja erről a testi és lelki tortúráról szól, amely során Marci próbálja belenevelni Ritába, hogy fogadja el ezt a rárótt szerepet. Nem jutunk el könnyen az elfogadásig, amikor azonban kiderül, hogy hősünk csak így juthat ki a gyűlölt szobából (amelyben még a szépen megvetett ágyat sem használhatja), belemegy a játékba. Ekkor jutunk el a film fő terepéhez, a família bemutatásához, és a köztük lévő dinamikák felfedezéséhez.

Kirajzolódik előttünk egy igen bizarr és beteg családkép, amelyben nem tudni, ki játszik szerepet, ki gondolja komolyan azt, amit mond, ki tettet, ki valódi, és egyáltalán mi folyik itt.

Megismerjük még a rettegett patriarchát, Papát (Szervét Tibor), akinek négy gyermeke van: Marcin és Szilvin kívül Miklós (Simon Kornél) és Anna (Józsa Bettina). Illetve jelen van még Miklós felesége, Juli (Gryllus Dorka), a kisfiuk, Istvánka (Simon Soma), valamint a Papa fivére, Rudi (Znamenák István). Így áll össze a díszes társaság, amely látszólag összetartó, Rita azonban érzi, hogy nem mindenki az, akinek mutatja magát, s hogy egyesek terrorban és/vagy fogolyként élnek itt.

Ennél többet vétek lenne elárulni a cselekményről, hiszen az Itt érzem magam otthon egyik fő erénye épp a sztori kiszámíthatatlansága, nézőként ugyanis Ritával együtt fogalmunk sincs, mire megy ki a játék, mi ez az abszurd és félelmetes szitu ezzel a családdal, és hogy ki miért csinálja azt, amit. Ritával együtt fedezzük fel szép lassan a dolgokat, így a figyelem mindvégig fennmarad, a látszólag nem sok történés és sok párbeszéd ellenére izgalmasan telik el a film kétórás játékideje. Ehhez Holtai kiváló atmoszférát teremt, sokszor harapni lehet a feszültséget.

A másik nagy erény pedig, ami egy kamaradarabnál elengedhetetlen, a kiváló színészi játék.

Lovas Rozi abszolút elviszi a hátán a filmet főhősként: élete legjobb mozgóképes alakításában csodálatosan jeleníti meg az eleinte mit sem értő és rettegő lányt, aki nem akarja elfogadni a ráerőltetett szerepet, majd, ahogy kiismeri a többieket, ő maga is egyenrangú résztvevő lesz ebben a beteg szerepjátékban.

Lovas az érzelmek teljes skáláját bemutatja, alakítása pedig bőven túlmutat egy folyton síró és az események sodrásában cselekvésképtelen szimpla áldozatén.

Rajta kívül azonban a többieket is dicséret illeti, főként Molnár Áront és Szervét Tibort. Előbbi a kiismerhetetlen, sokszor megnyerő, máskor pedig brutális és kegyetlen Marciként marad emlékezetes, utóbbi pedig csodás csöndes pszichopata, a magyar filmtörténet egyik igazán emlékezetes gonosza.

Az Itt érzem magam otthon tehát egy mindenképpen moziban néznivaló alkotás, mivel a fenti erényeken kívül még az is elmondható róla, hogy az alkotók igyekeztek vizuálisan is megkapóvá varázsolni a miliőt, alázúhandó a bizarr atmoszférát.

A rengeteg könyvvel, irattal és régiséggel teli lakásdizájn valóban az idő telését látszólag megállító, nyomasztó hangulatot áraszt, ahol nem szívesen töltenénk el egyetlen percet sem.

A végkifejlettel nem lesz mindenki elégedett, ott érezni csupán némi megalkuvást a hasonló tematikájú filmek ilyenkor szokásos fordulatai kapcsán, szerencsére azonban ez sem rontja le az összképet, amely a magyar filmes világ egy kifejezetten nagy meglepetését tartogatja a nézőknek. Egy jó magyar thrillert. Nagyon vártuk már!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Rekordot jelentő bukás: Timothée Chalamet Oscarra is esélyes filmje 11 jelölésből egyetlen díjat sem nyert meg a BAFTA-gálán
A „Marty Supreme” című film a Brit Filmakadémia díjátadójáról díj nélkül távozott, ezzel pedig beállította a „Szerelmes asszonyok” és az „Én, Pán Péter” negatív rekordját.


A filmes díjszezonban Josh Safdie sportdráma-komédiája, a „Marty Supreme” eddig megállíthatatlannak tűnt. A kritikai és kasszasiker után a favoritnak tartott film azonban vasárnap este Londonban falnak ütközött.

A Brit Filmakadémia díjátadóján a produkció egyetlen jelölését sem tudta díjra váltani,

a 11 jelölésből mind a 11-et elveszítette. Ezzel beállította a díj történetének legfájóbb negatív rekordját, amit eddig csak a „Szerelmes asszonyok” (1969) és az „Én, Pán Péter” (2004) volt kénytelen elszenvedni.

A váratlan bukás nem csupán egy látványos kudarc, hanem egy olyan fordulat, amely teljesen újraírja az Oscar-gála előtti erőviszonyokat.

A „Marty Supreme” esélyesnek számított a legfontosabb kategóriákban, köztük a legjobb film, a legjobb rendezés (Josh Safdie) és a legjobb férfi főszereplő (Timothée Chalamet) díjára, de a brit szavazók másként döntöttek.

Az este legnagyobb nyertese Paul Thomas Anderson „Egyik csata a másik után” című háborús drámája lett, amely hat díjat, köztük a legjobb filmnek és rendezésnek járó elismerést is hazavitte.

A gála egyik legmegindítóbb pillanata az volt, amikor a legjobb férfi főszereplő díját a brit Robert Aramayo vehette át az „I Swear” című filmben nyújtott alakításáért. A győzelem annyira váratlanul érte, hogy a színpadon alig találta a szavakat. „Őszintén nem hiszem el, hogy megnyertem” – mondta meghatottan.

A nagy esélyesnek tartott Timothée Chalamet veresége ezzel a díjszezon eddigi leglátványosabb meglepetése lett.

A további fődíjakon a „Bűnösök” és a „Hamnet” osztozott, előbbi három, utóbbi két szobrot gyűjtött be, többek között a legjobb női főszereplő díját Jessie Buckley számára.

A díjátadó hangulatát nemcsak a meglepetések, hanem az erős felszólalások is formálták. Paul Thomas Anderson a díja átvételekor szenvedélyes beszédben védte meg a mozi erejét.

„Aki azt mondja, hogy a filmek már nem jók, az mehet a francba, mert ez egy nagyszerű év”

– jelentette ki.

A gálán akadtak feszült pillanatok is, amikor a közönség soraiból a Tourette-szindrómával élő aktivista, John Davidson – az „I Swear” című film ihletője – akaratlan kiáltásai hallatszottak. A műsorvezető, Alan Cumming tapintatosan kezelte a helyzetet, megértést kérve a nézőktől, ezzel tiszteletteljes légkört teremtve.

A BAFTA-kudarc ellenére a „Marty Supreme” Oscar-esélyei nem múltak el, csupán a kampánystratégiának kell új irányt vennie.

A történelem bizonyítja, hogy a brit és az amerikai Filmakadémia ízlése gyakran eltér: korábban az „Minden, mindenhol, mindenkor” és a „Holdfény” is gyengébb londoni szereplés után tarolt az Oscar-gálán. A Marty Supreme kilenc Oscar-jelöléssel várja a február 26-án kezdődő és március 5-ig tartó végszavazást, a gálát március 15-én tartják Conan O’Brien vezetésével.

Miközben a díjak most elkerülték, a film a pénztáraknál továbbra is elsöprő siker.

A 60–70 millió dolláros (körülbelül 19,3–22,5 milliárd forintos) költségvetésből készült film világszerte már 152 millió dollár (hozzávetőleg 48,9 milliárd forint) bevételt termelt, amivel az A24 stúdió történetének legsikeresebb produkciójává vált.

Via Variety


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk