HÍREK
A Rovatból

Kemenesi Gábor szerint egy szupermutáns az új afrikai koronavírus-variáns

A virológus szerint egyelőre úgy tűnik, hogy fertőzőképesebb a deltánál.


Mint azt mi is megírtuk, Európában is megjelent a koronavírus új, dél-afrikai mutánsa. Az első európai fertőzött egy fiatal belga nő, aki nem volt beoltva. A fertőzött nem járt Dél-Afrikában, ahol először azonosították a B.1.1.529 jelű variánst, és a kontinens egyetlen másik déli országában sem, ahol már felbukkant az aggodalomra okot adó mutáció.

A B.1.1.529-et azért tartják a tudósok különösen veszélyesnek, mert csak a tüskefehérjében több mint 30 mutációval rendelkezik. Ez a sokszorosa a korábbi variánsok esetében megfigyelteknek. A sok mutáció segítségével az afrikai variáns könnyebben bejut a sejtekbe, és egyelőre nem zárható ki, hogy képes lehet megkerülni az immunrendszer védelmét, vagyis ellenáll a vakcináknak.

Bár máris számtalan változást mutat az új változat, és az első tapasztalatok nem túl rózsásak, de messze vagyunk még attól, hogy bármit is tényként állíthassunk - mondta Dr. Kemenesi Gábor virológus a 24.hu-nak.

A szakember szerint a vírusnál felfedezhető több mint harminc mutáció extrém soknak számít.

"Számos mutáció, ami most a Nu variánsban benne van, eddig elszórva jelent meg egy-egy változaton, most viszont egyetlen típusban egyesülnek. Nem túlzás rá a szupermutáns megnevezés"

- közölte.

A lapnak a virológus azt mondta, fontos kiemelni, hogy a „kutatói aggodalom” világjárvány idején nem példa nélküli. Laikusként emiatt nem kell még megijedni, hiszen sok a megválaszolatlan kérdés. De ha kedvező válaszok születnek, akkor tudománytörténeti érdekességként válik a múltunk részévé a dél-afrikai mutáns.

A virológus beszámolója szerint már ismerik a szerkezetét, a begyűjtött változásokat és

egyelőre úgy tűnik, hogy fertőzőképesebb a deltánál.

Ugyanakkor már van olyan PCR-eljárás, amivel gyorsan ki lehet mutatni. Az azonban még kérdéses, hogy milyen gyorsan terjed, és ki tudja-e szorítani a többi variánst, és dominánssá válik-e. Bár azt látni, hogy hatékonyan terjed, de még csak feltételezés, hogy uralni tudja-e a járványt.

"A harmadik szint a megfigyelés, perdöntő kérdés ugyanis, hogy a B.1.1.529 hordozta konstelláció a gyakorlatban milyen hatású. Mennyire súlyos betegséget okoz? Képes-e, és ha igen, milyen módon és mely pontokon „kijátszani” a vakcinák és az immunrendszer védelmét? Milyen a fertőzőképessége valós élethelyzetekben" – mondta Kemenesi Gábor a lapnak.

Amíg pedig a kockázatokat sem ismerjük pontosan, negyedik lépésként mindenképpen meg kell próbálni „kint tartani” - vélekedett a virológus.

Végül beszélt arról is, hogy még nem tudni, hogyan alakulthatott ki ez a variáns, de van olyan elképzelés, hogy egy "humán koronavírus átugrott egy állatba, majd onnan tovább mutálódva ismét embereket fertőző formára váltott".

"Ennek ellentmond, hogy a B.1.1.529 RNS-ében található egy emberigenom-szerű szakasz, ami emberi eredetre utal"

- mondta, hozzátéve: de lehet, hogy soha nem fogjuk megtudni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Szabad Európa: tízmilliárd eurós hitel felvételére készülhet a magyar kormány
Lapinformációk szerint a pénzre az uniós támogatások pótlása és az állami beruházások felpörgetése miatt lenne szükség. A hitel devizában jönne, ami újabb kockázatokat hozhat.


A Szabad Európa információi szerint a kormány hamarosan dönthet egy körülbelül tízmilliárd eurós hitel felvételéről. Több forrás is megerősítette, hogy az elvi döntés már megszületett, jelenleg pedig azt vizsgálják, honnan érkezhetne ekkora összegű kölcsön.

A lehetséges források között szerepel Katar, az Egyesült Államok, Kína, Japán, valamint az Európai Beruházási Bank is.

Egy, a lapnak nyilatkozó forrás szerint a különböző pénzintézetek és országok eltérő feltételeket szabnak, ha hitelről van szó. Mint fogalmazott: „Kína konkrét beruházásokra ad pénzt, nagyon kötött feltételekkel, lásd a Budapest–Belgrád vasutat. Az EIB-nek szintén kemény feltételei vannak, míg a japánok üzletileg lennének keményebbek. Ellenben Katar – például politikai alkuk keretében – szívesen nyújt kedvezményes hitelt, és a felhasználást illetően sem finnyás. Most nyilván komoly reményeket táplál a kormány, hogy valami hasonlót összehozhat a Trump-kabinettel is.”

A Szabad Európa szerint a kormány az Európai Unióval folytatott jogállamisági vita miatt felfüggesztett, és egyre nagyobb arányban elvesző támogatásokat próbálhatja meg ilyen módon pótolni.

A cél az lehet, hogy az elmúlt években visszaesett állami beruházásokat újra fellendítsék.

A tervezett hitelfelvétel ugyanakkor növelné az államadósság devizaarányát. Ennek érdekében először módosítani kellene a jelenleg érvényben lévő, 30 százalékos felső korlátot. A lap szerint az sem világos, hogyan fogadnák egy ilyen lépést a nemzetközi hitelminősítők.

A Szabad Európa arra is felhívja a figyelmet, hogy

az államadósság kamatterhe már most is jelentős.

A költségvetés egyik legnagyobb kiadása jelenleg az adósság (re)finanszírozása, amely éves szinten a GDP körülbelül 4 százalékát teszi ki.

Emellett kérdés, hogy a kormány hogyan tudna rövid idő alatt értelmesen elkölteni egy ekkora összeget, amely a GDP mintegy 5 százalékának felel meg.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kínos diplomáciai malőr az Orbán–Netanjahu-csúcstalálkozón
Felcserélték a két miniszterelnök helyét Orbán Viktor és Benjamin Netanjahu nemzetközi sajtótájékoztatóján.


Kínos diplomáciai malőr történt a magyar és az izraeli miniszterelnök csütörtöki közös sajtótájékoztatóján. A két kormányfő nem a protokollnak megfelelő helyen állt: Orbán Viktor az izraeli zászló előtt beszélt, míg Benjamin Netanjahu a magyar nemzeti színek előtt kapott helyet, szúrta ki az Index.

A protokoll szerint az állami vezetők általában saját országuk zászlajai előtt állnak a hivatalos eseményeken, és ez kiemelten igaz a nemzetközi sajtótájékoztatókra. Ez a diplomáciai etikett alapvető elemének számít.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A szexjelenetek miatt indult eljárás a TV2 Hunyadi-sorozata ellen
Sokaknak nem tetszett, hogy explicit szexuális tartalmat láthattak gyerekek által is nézett műsorsávban. Ráadásul a népszerű sorozatban leszbikus jelenet is szerepelt.


A nagy sikerű Hunyadi sorozat első epizódja 20 órakor ment le a TV2-n, tizenkettes karikával. Több néző nem hagyta szó nélkül a látottakat, bejelentést tettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál (NMHH).

A hatóság ezért eljárást indított, és azt vizsgálja, hogy megfelelő volt-e a sorozat korhatár-besorolása, elsősorban az explicit erotikus részek miatt.

Az NMHH a TV2 Playen elérhető epizódokat is ellenőrzi.

A Hunyadi leszbikus jeleneteivel Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke és Dúró Dóra, a párt parlamenti képviselője is foglalkozott korábban. Toroczkai azt mondta, érdekesnek tartja, hogy a 16 milliárd forintos közvetlen állami támogatásból készült sorozat leszbikus jelenetei nem zavarják a Fideszt.

Az NMHH közleménye szerint nemcsak a TV2 kapcsán vizsgálódnak. Az ATV-t is elővették, mert négy alkalommal megsértette a reklámhangerősségre vonatkozó szabályokat. Ezen kívül a Rádió-1-es Balázsék január 28-i adása miatt is eljárás indult, mivel a műsorvezetők egy szexuális rekordkísérletről beszélgettek a reggeli órákban.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
500 százalékos vámot vetnének ki az orosz kőolajat és földgázt vásárló országokra Amerikában
Egy republikánusokból és demokratákból álló szenátusi csoport durva lépésre készül. Putyint békére kényszerítenék, különben jön a szigor minden energiavásárlóra.


Egy új amerikai törvényjavaslat értelmében 500 százalékos vámot vetnének ki azokra az országokra, amelyek továbbra is orosz kőolajat, földgázt vagy uránt vásárolnak. A kezdeményezés célja, hogy nyomást gyakoroljanak Vlagyimir Putyinra a tűzszüneti tárgyalások megkezdése érdekében Ukrajnával, vagy azért, ha megszegne egy esetleges megállapodást, írta a Reuters.

A törvényjavaslatot egy 50 tagú szenátori csoport nyújtotta be, amelyben republikánus és demokrata politikusok egyaránt helyet kaptak.

Richard Blumenthal connecticuti demokrata szenátor a kezdeményezés egyik támogatója, aki egy interjúban azt mondta: „Békét remélünk, de annak tisztességesnek kell lennie Ukrajnával szemben.” Véleménye szerint Putyin „azt remélve húzza az időt, hogy a harctéren nyerhet”.

A javaslat nemcsak az energiahordozók kereskedelmét érinti. A tervezet megtiltaná az amerikai pénzintézetek számára, hogy olyan szervezetekbe fektessenek, amelyek kapcsolatban állnak az orosz kormánnyal.

Emellett az amerikai állampolgárok sem vásárolhatnának orosz államadósságot.

A javaslat kiterjesztené az eddigi szankciókat, és várhatóan feszültséget okozna azokkal az országokkal, amelyek jelentős mértékben vásárolnak orosz energiát. Ilyen például India és Kína, de

az intézkedés Európát is érzékenyen érinthetné, hiszen a kontinens még mindig nagymértékben függ az orosz földgáztól.

Bár Oroszországot számos korábbi szankció sújtja, a cseppfolyósított földgáz exportja eddig zavartalanul folytatódott. A mostani törvénytervezet lehetőséget biztosítana az amerikai elnök számára, hogy ideiglenes mentességet adjon a vám alól, ha az „az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekeit szolgálja”.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: