HÍREK
A Rovatból

Kelemen Hunor: Amit Orbán Viktor mondott, hiba volt, tévedés volt, de az ember a barátja tévedéseit megbocsátja

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Tusványoson próbálták tisztázni a Fidesz és az RMDSZ kapcsolatát. A beszélgetés során Magyar Péter neve is felmerült.


Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Tusványoson egy közös beszélgetésen próbálták tisztázni a Fidesz és az RMDSZ kapcsolatát, miután Orbán Viktor Tihanyban tett kijelentései feszültséget okoztak. A beszélgetést Pataky István, a Maszol.ro főszerkesztő-helyettese moderálta. Rögtön arra kérdezett rá, hogy lehet-e törés a két politikai szereplő viszonyában.

„A miniszterelnök érzékelte, hogy a beszéde kiverte a biztosítékot, beszéltünk telefonon, és az ügyet 24 óra alatt lezártuk”

- fogalmazott Kelemen Hunor, aki úgy látja, a történet a helyére került, és a vita nem fog középtávon sem kárt okozni. Azt mondta, a kapcsolat stabil, a stratégiai együttműködés pedig sértetlen maradt.

Semjén Zsolt úgy fogalmazott, hogy „egy mondat” és „egy élet munkája” nem állítható egymással szembe. Emlékeztetett arra, hogy a kettős állampolgárság, a nemzetpolitikai támogatások rendszere és a külhoni magyarságot érintő politikai döntések Orbán Viktor nevéhez kötődnek. Hozzátette: „ha nem lenne Orbán, ezek sem volnának”.

Az RMDSZ és a Fidesz politikai kapcsolatának alapjairól is beszélt. Azt mondta, Erdéllyel kapcsolatban semmilyen politikai kezdeményezés nem történhet az RMDSZ és az elnök egyeztetése nélkül – „először, másodszor és harmadszor”. Kijelentette, hogy „megvan a csatorna, megvan a bizalom”.

A beszélgetésen szóba került George Simion, az AUR elnöke is. Kelemen szerint „mi pontosan tudtuk, hogy mit jelent Simion, és milyen veszélyt hordoz Romániára és az erdélyi magyarságra nézve”. Szerinte az együttműködés lehetőségének említése tehát nem több, mint egy elszigetelt politikai hibás lépés, amit a szövetségeseknek kötelességük megbocsátani.

„Amit Orbán mondott, hiba volt, tévedés volt, de az ember a barátja tévedéseit megbocsátja”

- fogalmazott Kelemen Hunor. Hozzátette: a sajtó bizonyos szegmense és a magyarországi ellenzék próbálja ezt spekulálni, de szerinte rossz irányban keresgélnek.

A májusi romániai elnökválasztás előtti időszakban két közvélemény-kutatást is végeztek. Az egyiket közvetlenül a tihanyi beszéd idején, a másikat a választások után. Kelemen Hunor azt mondta, mindkettő azt mutatta, hogy „Orbán Viktor továbbra is népszerű Erdélyben”, mert „azt az értékrendet képviseli, amit az erdélyi magyarság fontosnak tart”. Úgy fogalmazott: „tehát aki a tihanyi beszédből politikai tőkét akar kovácsolni Orbán ellenében, az rossz úton jár – de hát szokták mondani: az ellenfelet nem kell figyelmeztetni arra, hogy hibázik”.

A beszélgetés során Magyar Péterről is szót ejtettek. Semjén Zsolt szerint amikor Nagyváradon „lekémezte” az RMDSZ-t, „ki is írta magát”. Kelemen Hunor ezzel kapcsolatban azt mondta: „amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten”. Arra, hogy a Tisza párt milyen terveket dédelget Erdélyben, így reagált: „ekkora hülyeséget mondani – nem is akarok reagálni rá”.

Magyar Péter májusban nagyváradi sajtótájékoztatóján azt mondta, szerinte az RMDSZ továbbra is a Fidesz kottájából játszik, és csak azért vannak még az Európai Néppárt EP-frakciójában, hogy „valaki kémkedjen”. Azt is mondta, hogy az RMDSZ-szel való viszonyuk kimerül abban, hogy „szoktunk egymásnak köszönni Strasbourgban a liftben, ennyi”. Kelemen Hunor szerint az RMDSZ „nagyon régóta az Európai Néppárt tagja, de az most nem éli a legjobb napjait”. Úgy látja, az EPP-nek vissza kell találnia a politikai középhez, és hibát követett el, amikor kiszorította a Fideszt. A Magyar Péter által mondottakra csak ennyit mondott: „hülyeségre nem kell reagálni”.

(via Transtelex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ezeket jelentheti be Orbán: Török Gábor hat forgatókönyvet vázolt a kormányfő tusványosi beszédére
A politológus szerint Orbán Viktor akár egy Trumppal való találkozót vagy egy választási fordulatot is bejelenthet. Török Gábor szerint az is előfordulhat, hogy nem lesz semmilyen bejelentés.
F.O. - szmo.hu
2025. július 25.



Török Gábor a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy szerinte miről szólhat Orbán Viktor szombati tusványosi beszéde. A politikai elemző hat lehetséges témát sorolt fel, amelyek között személyi változások, választási módosítások és akár egy nagyobb jóléti intézkedés is szerepelhet.

„Megy a találgatás, hogy mi lesz (ha lesz) Orbán Viktor szombati nagy bejelentése. Akkor nézzünk néhány elvi lehetőséget:

1. Találkozó Trump vagy Putyin elnökkel

2. Kormányátalakítás, személyi változások

3. Választással kapcsolatos változás (választási rendszer módosítása, előrehozott stb.)

4. Népszavazás a parlamenti választás napján (lásd 2022)

5. Valamilyen nagyívű jóléti intézkedés

6. Nem lesz semmilyen bejelentés”

– jósolta Török Gábor.

Orbán Viktor már most is Erdélyben, a Bálványosi Szabadegyetem helyszínén, Tusnádfürdőn tartózkodik. A miniszterelnök a tavalyi tusványosi beszédben egy több évtizedre szóló stratégiai tervet is felvázolt, de ahogy a péntek reggeli rádióinterjújában elárulta, hogy akkor egy „trükköt” alkalmazott: ugyan megmutatott néhány elemet a nemzeti nagy stratégiából, de hozzátette, hogy a teljes terv még nem készült el, emlékeztetett a Blikk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Arra számítok, hogy Orbán Viktor Tusványoson nagy bejelentéssel fog élni - népszavazást kezdeményez Ukrajna EU-csatlakozásáról”
A Választási Földrajz elemzője szerint a Fidesz csapdát állíthat Magyar Péternek egy Ukrajna EU-tagságáról szóló népszavazással, amelyet a 2026-os országgyűlési választással egy időben tartanának.
F.O. - szmo.hu
2025. július 25.



A kormánypárt az Ukrajna-ellenes kampányra égette el a legtöbb erőforrást az utóbbi időben. Több elemző szerint ez lehet a Fidesz részéről a választás fő témája. A Választási Földrajz elemzője, Bódi Mátyás szerint ez a téma bizonyítottan megosztja az ellenzéki tábort is.

„Arra számítok, hogy Orbán Viktor Tusványoson nagy bejelentéssel fog élni ezzel kapcsolatban.

Talán ott fogja bejelenteni, hogy népszavazást kezdeményez Ukrajna EU-csatlakozásáról, és ezt össze fogják majd vonni az országgyűlési választással.

Ne feledjük: 2021-ben július 21-én jelentette be, hogy népszavazást kezdeményez a gyermekvédelmi törvény elfogadásáról. A Fidesznek valóban többsége van ebben a kérdésben: a Nemzet Hangja című tiszás kampányból tudjuk, hogy

az ellenzéki szavazóknak is csak 58 százaléka támogatja Ukrajna uniós csatlakozását.

Csak tippelek, de ebben akár abszolút kétharmados többsége is lehet a Fidesznek, mármint annak az álláspontnak, hogy Ukrajnát nem kellene gyorsított eljárással felvenni az Európai Unióba” – mondta az elemző a Heti Válasz podcast műsorában, majd hozzátette: kétségtelen, hogy a Fidesznek jóval több erőforrása és eszköze van arra, hogy felnagyítsa a saját narratíváját, de maga a tiszás alapanyag, vagyis a belföldi gyúanyag – egészségügy, MÁV, az ország működőképessége, korrupció – lobbanékonyabb és erősebb.

„A Magyar Péter-féle »nem működő ország«, az infláció és a hónapról hónapra dráguló termékek a rögvalóságról szólnak. Mégis, az Ukrajna-téma csapda lehet a Tisza Párt számára. Magyar Péter maga mondta, hogy Ukrajna uniós csatlakozásáról népszavazás kell, hogy döntsön. A gyorsított eljárást opponálták is egy Manfred Webernek írt nyílt levelében az Európai Néppártban. Benne van a pakliban, hogy Brüsszelben konfliktus lesz a Tisza Párt és az Európai Néppárt egyéb tagjai között Ukrajna miatt” – fogalmazott Bódi Mátyás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Riasztás! A szombati 40 fok után jégesővel, erős széllel és viharokkal jön a lehűlés
Szombaton tetőzik a hőség az országban, a közelgő hidegfront hatására azonban nagyot esik a hőmérséklet. Az előrejelzések szerint nem kizárt a nagyobb méretű jég sem.
F.O. - szmo.hu
2025. július 25.



Szombaton tetőzik a hőség az országban, délkeleten 40-41 fok is lehet majd. A HungaroMet a rendkívüli forróság miatt Békés és Csongrád-Csanád vármegyére piros figyelmeztetést adott ki a napközbeni, rendkívül magas középhőmérséklet miatt, írja az Időkép.

Ugyancsak szombaton, egy közeledő hidegfront hatására egyre többfelé alakulhatnak ki zivatarok, köztük heves zivatarok is,

ami miatt az ország nagy részére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Az északnyugati térségekben kisebb eséllyel fordulhatnak elő hevesebb viharok. A viharokat helyenként 90-100 km/órás, egyes zivatarláncok környezetében akár 110 km/órát is meghaladó széllökések kísérhetik.

Az előrejelzések szerint nem kizárt a nagyobb méretű jég sem: 2-4 centis, de akár 4-5 centinél nagyobb jégdarabok is hullhatnak az égből.

Felhőszakadás is várható, egy-egy zivatarcellából rövid idő alatt 30 mm-nél is több csapadék zúdulhat le. A HungaroMet előrejelzése szerint szombat este, sőt éjszaka is előfordulhatnak még viharok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Újabb magyar ipari rendszert törtek fel orosz hekkerek, de azt állítják, nem nyúltak semmihez
A SECTOR 16 csoport képeket is közzétett a behatolásról. Májusban egy magyar geotermikus termelőrendszerbe, júliusban pedig egy hűtő, fűtő és szellőztető rendszerbe is bejutottak. Július közepén már egy távfűtési rendszerben is jelen voltak.


A feltehetően orosz SECTOR 16 nevű hekkercsoport újabb - konkrétan meg nem nevezett - magyar ipari rendszerbe jutott be – számolt be róla a Kiberblog. A csoport fotókat is közzétett az érintett vezérlőrendszerről, amelyen többek között kemencék, láncpályák, daru, szennyvíz és szivattyúk láthatók.

A bejegyzésük szerint nem módosítottak semmit, csupán jelezni akarták, hogy hozzáfértek a rendszerhez.

A hekkercsoport májusban egy magyar geotermikus termelőrendszerbe, júliusban pedig egy hűtő, fűtő és szellőztető rendszerbe is bejutott. Július közepén bejelentették, hogy egy időre szüneteltetik tevékenységüket, ám másnap már egy távfűtési rendszerben is jelen voltak.

A Kiberblog szerint a mostani támadáshoz nem kellett kifinomult hekkereszköz, egy automata bot is elég volt, amely gyenge jelszóval védett rendszert talált.

A blog arra is emlékeztetett, hogy korábban egy urbexes bejutott a Soproni Erőműbe, ahol pizzát rendelt, egy másik pedig a zalaegerszegi erőműbe jutott be – ezek az esetek is azt mutatják, hogy egyes létesítmények védelme továbbra is hiányos.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: