HÍREK
A Rovatból

Katonai akcióban ölték meg Mexikó legkeresettebb drogbáróját, El Menchót

A rettegett Jalisco-kartell vezére a hadsereggel vívott tűzharcban sebesült meg halálosan. A halálhírére nyolc államban erőszakhullám tört ki, a kartell tagjai autókat gyújtottak fel, útzárakat emeltek és a hatóságokra támadtak.


Vasárnap egy katonai rajtaütésben elfogták, majd a kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe Mexikó legkeresettebb drogbárója, a Jalisco Új Generáció kartell vezetője. A halálhírére nyolc államban erőszakhullám tört ki, a kartell tagjai autókat gyújtottak fel, útzárakat emeltek és a hatóságokra támadtak.

A védelmi minisztérium bejelentette, hogy

Nemesio Oseguera Cervantes, közismert nevén „El Mencho”, a fővárosba, Mexikóvárosba szállítás közben vesztette életét, miután súlyosan megsebesült a hívei és a hadsereg közötti összecsapásokban

– írja a BBC. A Tapalpa városában lezajlott akcióban a kartell négy tagját megölték, három katona pedig megsebesült.

Az ország különleges erői hajtották végre a műveletet a Mexikói Légierő és a Nemzeti Gárda támogatásával, az akció során pedig több páncélozott járművet és fegyvert, köztük rakétavetőket foglaltak le. Az Egyesült Államok információkkal segítette az akciót, és korábban 15 millió dolláros jutalmat tűzött ki El Mencho elfogására.

A kartell válaszul több város, köztük a közelgő FIFA-világbajnokság egyik helyszíne, Guadalajara fölött gyújtott fel autókat, a füstoszlopok messziről látszottak. A népszerű üdülőhelyen, Puerto Vallartában turisták ezrei rekedtek.

Jalisco kormányzója vörös riasztást adott ki, és arra kérte a lakosokat, maradjanak otthon, az államban a tömegközlekedést is leállították. Az amerikai külügyminisztérium is arra kérte az ott tartózkodó állampolgárait, hogy maradjanak biztonságos helyen, a United Airlines, az American Airlines és az Air Canada pedig törölte a térségbe tartó járatait.

Claudia Sheinbaum Pardo mexikói elnök nyugalomra intett. Egyik közösségi médiás bejegyzésében azt írta, „az ország nagy részén a tevékenységek a szokott módon zajlanak”. Christopher Landau, az Egyesült Államok volt mexikói nagykövete szerint

El Mencho halála „nagy előrelépés Mexikó, az Egyesült Államok, Latin-Amerika és a világ számára”. Mike Vigil, az amerikai Kábítószer-ellenes Ügynökség korábbi nemzetközi műveleti vezetője a rajtaütést „a kábítószer-kereskedelem történetének egyik legjelentősebb akciójaként” jellemezte.

A győzelem erősítheti a mexikói elnök kapcsolatát Donald Trump amerikai elnökkel, aki korábban azzal fenyegetőzött, hogy a kartelleket mexikói földön veszi célba. Trump tavaly januárban azt mondta, miután a kábítószercsempész hajókat vették célba, „most már a szárazföldet is elkezdjük támadni”. Sheinbaum elnök erre úgy reagált, hogy az amerikai csapatok bevetése „nincs napirenden”.

Az 59 éves, egykori rendőrből lett El Mencho hatalmas bűnszervezetet irányított, amely óriási mennyiségű kokaint, metamfetamint és fentanilt csempészett az Egyesült Államokba. A Jalisco-kartell hírhedt volt a biztonsági erők és köztisztviselők elleni támadásairól.

Korábban rakétagránáttal lelőttek egy katonai helikoptert, több tucat állami tisztviselőt megöltek, és előfordult, hogy áldozataik holttesteit hidakról lógatták le, hogy megfélemlítsék riválisaikat. A szervezet, amelynek eredeti hatalmi bázisa 2010-ben Jalisco államban volt, mára egész Mexikóban jelen van, és a Kábítószer-ellenes Ügynökség szerint a hatalmas Sinaloa-kartell legfőbb riválisa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Legmagasabb szintű riadót rendelt el a NATO, felszálltak Kecskemétről a Gripenek egy izraeli utasszállító miatt
Azért riasztott a NATO, mert a Tel-Aviv–Prága járat nem vette fel a kapcsolatot a légiirányítással. A magyar vadászgépek az osztrák határig kísérték az utasszállítót, amely folytatta útját.


Magyar Péter számolt be arról, hogy egy izraeli utasszállító miatt riasztották a magyar Gripeneket.

„Egy izraeli Airbus A321-es utasszállító miatt nemrég a legmagasabb szintű riadót rendelt el a Magyar Honvédségnek a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja” – írta.

A poszt szerint a JAS–39 Gripen készültségi géppár azért emelkedett a magasba, mert a Tel-Aviv–Prága között közlekedő járat nem vette fel a kapcsolatot a civil légiirányítással.

„A Gripenek a felszállás után röviddel vizuális kapcsolatot létesítettek az utasszállító gép pilótáival, akik ezt követően felvették a rádiókapcsolatot a magyar földi irányítással” – tette hozzá.

A vadászgépek – az ilyenkor szokásos előírásoknak megfelelően – a légtérhatárig kísérték az utasszállítót, amely a repülési tervének megfelelő útvonalon 20:10-kor Ausztria irányába kilépett a magyar légtérből.

A riasztást követően a vadászgépek rendben visszatértek a kecskeméti repülőbázisra.

A bejegyzés azzal zárul, hogy az eset során a Magyar Honvédség légirendészeti készenléti szolgálata és a NATO-integrált légvédelmi rendszere hatékonyan működött.

Hétfőn az iráni–izraeli feszültség miatt a Wizz Air és az Austrian Airlines is ideiglenesen felfüggesztette több Tel-Aviv-járatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



"Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás, legalábbis a tervek nyilvánosságra kerültek" - kezdte videóját Németh Balázs a Facebookon. A fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy megszűnik a kamatstop, amit 2022 óta fenntartott az Orbán-ormány, így segítve a magyar családokat.

"Azóta ezt megerősítette a Pénzügyminisztérium is, valóban átalakítják a rendszert. Az ígéretek szerint a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Az első konkrét megszorításnak valószínűleg lesz folytatása"
- fogalmazott a képviselő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elképesztő! Három piros lapot osztottak ki a vb nyitómeccsén: Mexikó-Dél-Afrika 2-0
Véget ért a világbajnokság nyitómérkőzése. A játék sokszor lagymatag volt, de kiállításban nem volt hiány.


Három piros lap, két gól és egy olyan hajrá, ahol több volt a kiállított játékos, mint a gól – ezzel a kaotikus forgatókönyvvel indult a 2026-os világbajnokság. A nyitómeccsen a házigazda Mexikó 2–0-ra legyőzte a kilenc emberre fogyatkozó Dél-Afrikát a mexikóvárosi Estadio Aztecában.

A mexikói győzelemben kulcsszerepet játszott Julián Quiñones, aki a 9. percben egy védelmi hibát kihasználva megszerezte a vezetést, és később egy kapufát is lőtt.

Mellette a gólpasszt adó Alvarado és a labdaszerzésből asszisztot jegyző Erik Lira is kiemelkedett. A dél-afrikai csapat játékát a fegyelmezetlenségek mellett a bizonytalan védekezés és Ronwen Williams kapus pontatlan labdakihozatalai is nehezítették.

A találkozó az 50. percben vett éles fordulatot, amikor Sphephelo Sithole utolsó emberként buktatta a ziccerben kitörő mexikói támadót, amiért azonnali piros lapot kapott.

Az emberelőnyt a hazai csapat a 67. percben váltotta újabb gólra: Roberto Alvarado jobb oldali beadását a negyedik világbajnokságán szereplő Raúl Jiménez fejelte közelről a hálóba, aki elsírta magát gólöröme közben.

A meccs hajrája végképp elszabadult, amikor a 84. percben a videóbíró jelzésére Themba Zwanét is kiállította a játékvezető egy ütésért, így Dél-Afrika kilenc emberrel maradt. A ráadásban, a 93. percben Mexikó is megfogyatkozott, miután César Montes rántotta le a kapura törő Khuliso Mudaut.

A brazil Wilton Pereira Sampaio játékvezető tevékenysége végig a figyelem középpontjában állt, a három kiállítás mellett egy mexikói tizenegyesgyanús esetet is továbbengedett, a rendes játékidő végén pedig hét perc hosszabbítást jelzett a sok megszakítás miatt – írta az Index.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Piros lap! - Megvan a vb első kiállítása, és majdnem az első tizenegyese is
Rögtön a nyitómérkőzésen kiállították az egyik dél-afrikai védőt, akinek nagyon más választása a szabálytalanságon kívül nem is volt. Csak bottal üthette volna a kapura törő mexikói csatár nyomát.


Yaya Sithole (Dél-Afrika) egyértelmű gólhelyzetet hiúsított meg a Mexikó-Dél-Afrika mérkőzés 48. percében, ezért a mutatványáért pedig a játékvezető piros lappal szankcionálta. Ez a 2026-os világbajnokság első kiállítása.

Centiken múlt, hogy a faltból büntető legyen, a bíró végül csak egy tizenhatoson éppen kívül eső szabadrúgást ítélt meg, amiből Mexikó nem tudott eredményes lenni.

Dél-Afrika így emberhátrányban kénytelen befejezni a meccset, amelyen egyelőre Mexikó érezhetően jobban játszik, és csak a szerencse, egy kapufa és Sithole taktikai kiállítása akadályozza meg, hogy durva kiütés legyen a mérkőzésből. Az eredmény a játék képét nem tükrözi, Mexikó vezet 1-0-ra.

Ezzel a góllal:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk