hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Kásler Miklós az idei érettségikről: „a szóbeli és az írásbeli vizsgákat is megtartjuk a jelenlegi terv szerint”

Az emberi erőforrások minisztere egy interjúban beszélt az egészségügy átalakításáról és a járványok jövőbeni kezeléséről is.
Fotó: MTI, Szigetváry Zsolt - szmo.hu
2021. március 06.

hirdetés

A járványhelyzetről, az egészségügy átalakításáról és az idei érettségikről is beszélt Kásler Miklós a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Az emberi erőforrások minisztere a koronavírus-járvány kapcsán a magyar egészségügy tervezett változtatásairól többek között azt mondta:

"A struktúraváltás az egészségügy minden területére vonatkozik, azonban ha valamit ki kellene emelnem a több száz oldalas dokumentumból, az az alapellátás átalakítása és az öt nemzeti egészségügyi program. Az első lényege, hogy

a jövőben a praxisközösségeket preferáljuk, ami biztosítja az ország teljes területi lefedettségét. Az emelt szintű praxisközösségekben nemcsak a háziorvosi, hanem a meglévő egyéb szakvizsgákat is lehet használni, a megfelelő műszerezettség és finanszírozás mellett.

Az alapellátási ügyeleti rendszer reformja is elengedhetetlen. Megvizsgáljuk az ügyeleti körzethatárokat, arra törekszünk, hogy azok a méretgazdaságosság mentén szerveződjenek, ugyanakkor homogén hozzáférhetőséget biztosítsanak a lakosság egészének térbeli, időbeli szempontból egyaránt.

hirdetés

Törekszünk az ügyeleti ellátás szakmai színvonalának emelésére, ezért az abban dolgozó szakemberek képzésére is nagy hangsúlyt fektetünk. Kiemelt jelentőséggel bír, hogy az Országos Mentőszolgálat egységei, a sürgősségi betegellátó osztályok és az ügyeleti rendszer között harmonikusabb és szorosabb legyen az együttműködés, ezáltal a sürgősségi ellátás hatékonysága növekedjen. Mindez nagymértékben hozzájárulhat a betegbiztonsági mutatók növekedéséhez, tehermentesítheti a kórházakat is" - mondta.

Az esetleges újabb járványok jobb kezelésére is felkészülnének, ehhez pedig a miniszter szerint egy átszervezés szükséges:

"A következő feladat, az esetleges további járványok ellátására alkalmas, arra felfejlesztett járványügyi struktúra kialakítása. A járványügyi védekezést a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a területi hatósági rendszer biztosítja. Cél az egységes, országos tiszti orvosi intézményrendszer létrehozása, a megyei és járási járványügyi hatóságok, azaz a megyei és járási tiszti főorvosi struktúra, kormányhivatalok egységes rendszerben történő működtetése. Ugyanakkor

a magyar egészségügyi struktúraváltás egyik alapvető célkitűzése a járványügyi készenlét biztosítása strukturális szinten is.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Majka: Szijjártó megígérte, hogy felterjeszti a meglátásaimat a megfelelő szervekhez és személyekhez

Majka és Szijjártó Péter még hétfőn találkoztak a Külügyminisztériumban. A találkozón a zenész elmondta a külügyminiszternek, szerinte hogyan lehetne segíteni a zeneiparnak.
Címkép: Facebook/Szijjártó Péter - szmo.hu
2021. április 20.

hirdetés

Még hétfőn találkozott a Külügyminisztériumban Szijjártó Péter és Majoros Péter, azaz Majka. A találkozásról a külügyminiszter még egy közös fotót és egy rövid posztot is megosztott a Facebook-oldalán.

"Egyszerre voltunk covidosok. Mindketten rendesen elszenvedtük. Most már abban reménykedünk, hogy minél előbb mehetünk koncertre. Ő énekelni, én hallgatni"

- fogalmazott Szijjártó.

A Telex ezután megkereste Majkát is, hogy megkérdezzék a Szijjártó Péterrel közös találkozója miértjéről. A zenész a lapnak elmondta, hogy van egy személyes kapcsolatuk a külügyminiszterrel, és már hónapokkal ezelőtt megbeszélték a mostani találkozót.

Majka azt is elmondta, miről esett szó a hétfői találkozón.

hirdetés
"Az elmúlt egy évet beszéltük ki zeneipari szempontból. Elmondtam neki, hogy én hogy láttam az elmúlt egy évet, és szerintem hogyan lehetne segíteni ennek az iparágnak, ami nehéz helyzetbe került a járvány miatt"

- fogalmazott a rapper, aki azt is hozzátette: többek között a katás előadók problémájára hívta fel a figyelmet, de beszélt a külügyminiszternek az élőzenei rendezvényekre vonatkozó 27 százalékos áfakulcs csökkentéséről, illetve a raktárkoncertekkel kapcsolatos balhékat is szóba hozta.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

CÖF: legyen nemzeti ünnep és munkaszüneti nap június 19-e

1991-ben ezen a napon hagyta el Magyarországot az utolsó szovjet katona.
MTI, Címkép: MTI/Lakatos Péter - szmo.hu
2021. április 20.

hirdetés

A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) azt javasolja, hogy

legyen nemzeti ünnep, egyben munkaszüneti nap június 19-e, amely napon 1991-ben az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot.

Fricz Tamás politológus, a CÖF kurátora a civil szervezet keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: június 19-e jelentősége "történelmünk két fénylő napjához", március 15-éhez és október 23-ához mérhető.

"Június 19. olyan nemzeti ünnep lehet, amely nemcsak ideiglenesen kivívott, hanem tartósan megszerzett, máig élő függetlenségünk és szabadságunk szimbóluma lehet"

- hangoztatta.

Kijelentette: ezt a szuverenitást újra és újra támadás érheti "a legkülönfélébb geopolitikai és globális irányokból", ezért a védelme "elemi kötelességünk".

Június 19., illetve június mindenkori utolsó szombatja jelenleg a magyar szabadság napja, nemzeti emléknap, de nem munkaszüneti nap - mutatott rá Fricz Tamás, aki azt javasolta, hogy ezután ne június utolsó szombatján, "egyfajta laza piknik keretei között" ünnepeljünk, hanem valóban június 19-én, és ez legyen munkaszüneti nap.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Márki-Zay Péter megtiltaná, hogy elindulhasson bármelyik rokona az önkormányzat közbeszerzésein

A politikus azt ígérte, hogy kormányváltás esetén nem a miniszterelnök családja fog meggazdagodni. Nyílt beszerzéseket fognak kiírni, és a legjobb ajánlatot tevő cég nyer majd.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 20.

hirdetés

Ne kaphassanak közpénzeket a politikusok rokonai - írja Márki-Zay Péter a közösségi oldalán. A város polgármestere a videóban arról beszél, hogy az ő egyik rokona is elnyert egy pályázatot, ám erről ő nem tudott. Most az ország legszigorúbb korrupcióellenes intézkedését vezetnék be Hódmezővásárhelyen. A javaslatról pénteken szavaznak a közgyűlésben.

Szintén a közösségi oldalán osztotta meg, hogy a városban Lázár János rokonai milyen üzletekhez juthattak korábban.

Többek között azt írja:

"Az is érdekes, hogy bár a nyertes és vesztes ajánlatoknál ugyanazon körből találjuk a cégeket (eleve csak Lázár barátait hívták meg?), az óvodafelújításoknál mindegyik cég más-más óvodára adott (a beszerzésben pluszpontot érő) 48 hónapos garanciát, a többire pedig csak 36 hónapot (0 pont) - és véletlenül sem ugyanarra. Mi a lehet logika ebben? És honnan tudhatták, hogy nekik melyikre kell 48 hónapot adni és melyikekre nem?"

A városvezető megjegyzi:

hirdetés
"Nos, ezt kell majd kivizsgálni egy független korrupcióellenes ügyésznek, mert a lopás nem ott kezdődik, hogy ezen vállalkozók egyike Lázár unokatestvérének élettársa, aki villanyszerelő vállalkozó létére, eszközök és emberek nélkül nyert százmilliós építőipari és parképítő pályázatokat".

Márki-Zay nemrégiben a Partizán vendégeként beszélt a sógornője férje, Fonay Tibor cége által nyert megbízásról. "Nem örültem neki, nem tudtam róla előzetesen és tudtam, hogy természetesen támadás lehet belőle" - mondta erre a keddi sajtótájékoztatóján. A posztjában is megírta, hogy a rokona nyílt pályázaton, korrupciómenetesen a legjobb árral nyert.

A politikus azt is elmondta, hogy Fonay az előző polgármesterek idején 150 közbeszerzésen nyert, de amióta Márki-Zay a városvezető, ez az egyetlen alkalom. A jelenlegi szabályozás nem tiltja a rokonok pályázatát, ezen szeretne most változtatni.

Márki-Zay arról is beszélt, hogy Lázár János rokonai is nyertek pályázatot az ő megválasztása óta.

"Soha nem azt kritizáltam, hogy Lázár János rokona pályázik"

- mondta. Szerinte a "korrupció nem abból áll, hogy a miniszterelnök veje vagy édesapja milliárdos lett, hanem hogy ezt olyan pályázatokon teszi, ahol irányított lehetett a közbeszerzés". Úgy véli, azt kell mindig nézni, hogy tisztességes volt-e a verseny.

A politikus azt ígérte, hogy kormányváltás esetén nem a miniszterelnök családja fog meggazdagodni. Nyílt beszerzéseket fognak kiírnak, és a legjobb ajánlatot tevő cég nyer majd.

"Önmagában nem az zavar, hogy Orbán Viktor édesapja, veje vagy gázszerelője kap állami megbízásokat, hanem az zavar, hogy ezt feltűnően korrupciógyanús módon teszik, (…) a versenyt lekorlátozzák, a beszerzéseket leszűkítik egy nagyon szűk üzleti körre"

– mondta.

Forrás: Telex


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Szinte az egész országra riasztást adtak ki a zivatarveszély miatt

A zivatarok környezetében intenzív csapadék, erős szél és jégeső is lehet.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2021. április 20.

hirdetés

Mint azt korábban mi is megírtuk, kedden az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a zivatarok miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat nemrég frissítette a veszélyjelzést, eszerint

már citromsárga, azaz elsőfokú riasztás van érvényben a zivatarveszély miatt szinte az egész országra.

Az előrejelzés szerint kedden napközben a gyorsan növekedésnek induló gomolyfelhőkből a záporok mellett előbb valószínűleg az Alföldön majd máshol is kialakulnak zivatarok. Estére gyengülnek a csapadékgócok, megszűnik a zivatartevékenység.

Szerdán napközben a Dunától keletre várható elszórtan zivatarok kialakulása, melyek az esti órákra fokozatosan legyengülnek, illetve megszűnnek.

A zivatarok környezetében mindkét nap kialakulhat intenzív csapadék (egy-egy helyen rövid idő alatt 20 mm körüli mennyiség), szélerősödés, valamint néhol jégeső is

- írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: