prcikk: Kásler Miklós: A járványügyi védekezés eddigi legnehezebb hetei állnak előttünk | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Kásler Miklós: A járványügyi védekezés eddigi legnehezebb hetei állnak előttünk

Az emberi erőforrások minisztere mindenkitől azt kéri, legyen fegyelmezett.


„A járványügyi védekezés eddigi legnehezebb hetei állnak előttünk. Holnaptól olyan korlátozások lépnek életbe, amelyek célja a személyes találkozások számának és lehetőségének minimálisra csökkentése” – írja vasárnapi Facebook-posztjában Kásler Miklós.

Az emberi erőforrások minisztere arra kér mindenkit, hogy tartsa be a járványügyi szabályokat, annak ellenére, hogy „a tavasz beköszöntével bizonyára vannak, akik a bezárkózás, életünk szigorúbb korlátok közé szorítása ellen zsigerileg tiltakoznak”.

A miniszter úgy fogalmazott: „a mielőbbi szabadulás reményében versenyt futunk az idővel az oltások tekintetében”. A társadalmi védettségnek ugyanis még nem állunk még azon a fokán, amivel a fertőzöttek és a betegek számának meredek emelkedését vissza lehetne fogni. „Ezért kell fegyelmezettnek maradni!” – tette hozzá Kásler.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
29,21 százalékos feldolgozottságnál nagyon vezet a TISZA, 50,35 százalékkal, a Fidesz 41,03, a Mi Hazánk 6,13 százalékon áll jelenleg.
A feldolgozottság ugyan még alacsonyabb, de komolyan vezet a TISZA Párt a Fidesz-KDNP-vel szemben.


Vasárnap 19 órakor befejeződött az országgyűlési választás, amely rekord részvételt hozott. A szavazatok feldolgozása megkezdődött.

A Nemzeti Választási Iroda közlése szerint este 20.49-kor a szavazatok 29,21 százalékos feldolgozottsága alapján a TISZA Párt vezet. Ebben még nincsenek benne az átjelentkezők, a külföldön szavazók sem.

Az adatok alapján: a TISZA Párt 132, a FIDESZ-KDNP 59, a Mi Hazánk 8 mandátumot kaphat.

A TISZA 50,35, a Fidesz 41,03, a Mi Hazánk 6,13 százalékon áll jelenleg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor elismerte a választási vereséget: A kormányzás súlya már nem nyomja a vállunkat
A Fidesz elnöke néhány perces beszédében elmondta, hogy már gratulált a győztes pártnak. Ígéretet tett arra, hogy ezután is számíthat rá az a két és fél millió ember, aki rájuk szavazott.


Orbán Viktor beszédet mondott a Bálnában, és elismerte a Fidesz választási vereségét.

- Bár még nem teljes, de érthető és világos:

a választási eredmény számunkra fájdalmas de egyértelmű. A kormányzás felelősségét és lehetőségét nem nekünk adták a választópolgárok. A győztes pártnak gratuláltam

- jelentette be a leköszönő miniszterelnök, majd a híveihez szólt.

- Nektek köszönöm a közös munkát, soha ennyit nem dolgoztunk egy kampányban sem, és két és fél millió ember bízott bennünk a mai napon is. Köszönöm a határon túlról érkezett szavazatokat, és azt üzenem, ránk a jövőben is számíthatnak.

Hogy a hazánk és a nemzet sorsa számára mit jelent ez az eredmény, mi a mélyebb vagy a magasabb értelme, ezt majd az idő eldönti. Akárhogy is alakult, mi ellenzékből is a hazánkat és a magyar nemzetet fogjuk szolgálni.

A kormányzás súlya már nem nyomja a vállunkat, az a dolgunk, hogy a közösségünket megerősítsük - fogalmazott Orbán Viktor.

- Éltünk már meg nehéz, szomorú és szép éveket, de nem adjuk fel soha. Az előttünk álló napok a sebek gyógyításáról szólnak, majd újraindul a munka, és továbbra is számítok erre a két és fél millió emberre, aki ma is mellettünk volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Az imént Orbán Viktor miniszterelnök úr telefonon gratulált a győzelmünkhöz
A TISZA Párt a választási eredmények eddigi feldolgozottsága alapján is megnyerte a választást.


Magyar Péter, a TISZA Párt vezetője a közösségi oldalán jelentette be:

Az imént Orbán Viktor miniszterelnök úr telefonon gratulált a győzelmünkhöz.

A párt eredeményváróján így reagáltak - Jámbor András a videóhoz azt írta: "Orbán Viktor gratulált Magyar Péternek. Vége az Orbán-rendszernek!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„13 éve dolgozom a Fidesz bukásán” - Hadházy Ákos bejelentette a visszavonulását
A korrupcióellenes politikus a Facebookon jelentette be, hogy elértnek tekinti a célját, és nem folytatja politikai pályafutását. A posztot a választás éjszakáján, a Tisza győzelmének híre után tette közzé.


Hadházy Ákos vasárnap este, a választási eredmények ismeretében egy hosszú Facebook-posztban jelentette be, hogy tizenhárom év után elértnek tekinti a célját, a Fidesz leváltását.

A bejegyzésben azt is közli, hogy

a választók döntése értelmében ő maga távozik a közéletből.

A poszt azután jelent meg, hogy a részeredmények alapján a TISZA Párt jelentős előnyre tett szert, Orbán Viktor pedig elismerte a vereségét, és telefonon gratulált Magyar Péternek.

A bejegyzést azzal kezdi, hogy mióta dolgozik a kormányváltáson.

„Tizenhárom éve dolgozom a Fidesz bukásán.”

„Vannak dolgok, amiért sokat kell dolgozni, de jó, hogy előbb-utóbb van eredmény. Boldog vagyok” – tette hozzá.

A korrupcióellenes politikus felidézte, hogyan kezdődött a politikai pályafutása.

„Amikor 2013-ban lelepleztem a trafikcsalást, nem akartam politikus lenni. Azt gondoltam, csak addig folytatom, amíg a Fidesz meg nem bukik. Ha így vesszük, ehhez a célhoz elértünk.”

Hadházy szerint a Fidesz bukása azonban csak az első lépés.

„Azóta persze már tudom, hogy a Fidesz mostani bukása a hazánkat gúzsba kötő korrupció érdemi csökkentésének az első és legfontosabb, de nem az egyetlen feltétele. Ahhoz, hogy Magyarország megtisztuljon, még hosszú út vezet.”

Ezután bejelentette, hogy a választók döntését elfogadva visszavonul a közszerepléstől.

„A választók most úgy döntöttek, hogy másnak adnak felhatalmazást, engem pedig elbocsátanak a köz szolgálatából.”

A politikus sok sikert kíván az új kormánynak: „Ezt természetesen tudomásul veszem, gratulálok az utánam jövőknek és őszintén kívánom, hogy az új kormánynak sikerüljön. A mostani nagy felhatalmazás lehetőséget és kötelezettséget is ad erre.”

Hadházy posztjában köszönetet mond a támogatóinak, kiemelten a családjának, majd jelzi, a jövőben civilként követi az eseményeket.

„Ezt viszont már magánemberként fogom figyelemmel kísérni.”

A bejegyzést egy személyes hangvételű közleménnyel zárja, ami jelzi, hogy új szakasz kezdődik az életében: „Egy régi-új szakasz kezdődik tehát az életemben. Ezzel kapcsolatban még egy jó hír a mai napra: a jövő hónaptól a szekszárdi Központi Állatkórház kibővített éjszakai és hétvégi ügyelettel áll az állattartók és kedvenceik rendelkezésére.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: