HÍREK
A Rovatból

Karikó Katalin elárulta, miért beszélgettek Orbánnal a disznósajtról

Valóban szakmai megközelítésből fogták meg a témát, még a vakcina is szerepet kapott a történetben.

Link másolása

Pénteken Szeged város díszpolgárává avatják Karikó Katalint biokémikust, ennek apropójából a Szeged TV-nek adott interjút, amelyben a vakcina kifejlesztéséről, a Nobel-díjról és a disznósajtról is beszélt.

Mint elmondta, az m-RNS-en alapuló technológia már évtizedek óta foglalkoztatta, ám elsősorban más terápiás alkalmazás céljából kutatta a hírvivő RNS-eket:

"Én igazából nem vakcinát akartam kifejleszteni, hanem terápiás fehérjét kódoló messenger RNS-t és a kollégáimat érdekelte legfőképpen a vakcina."

De aztán ő is belefolyt a munkába, és az influenza elleni védőoltáson dolgozott sokat már jóval 2020 előtt is. A BioNtech cég vezetője időben realizálta, hogy a vuhani járvány nagyon hamar világméretű lehet, így hamar léptek a vakcinával. Mivel az influenza elleni védőoltás már készen volt, annak alapján mindössze néhány hét alatt el lehetett készíteni a vakcinát. Karikó elmondása szerint ez nem egy pillanat műve volt, hanem egy folyamat része, amelynek köszönhetően más vakcinákhoz képest sokkal gyorsabban elkészült és beadhatóvá vált az oltás.

A riporter arról is kérdezte, hogyan lehet feldolgozni a gyorsan jött sikert és azt, hogy a Nobel-díj egyik legkomolyabb várományosa lehet. Válasza szerint abban rejlik a kulcs, hogy előre tekintsen, ne hátra:

"Tudom azt, hogy honnan jöttem, és nem is felejtem el, csak nem arra koncentrálok, hanem hogy mi a következő feladat.

És ugyan a világ most ismerte meg a nevét, a szakmai berkekben eddig is nagy névnek számított, főleg az m-RNS-kutatások terén: 2013-ban ő tartotta az első beszédet a témában rendezett első konferencián.

Elmondta, hogy az m-RNS technológiát a rák elleni küzdelemben is bevetik, ám ott még várat magára az áttörés.

"Ott a kihívás sokkal nagyobb, mert nem tudjuk pontosan, hogy mi ellen kell a vakcinát elkészíteni."

Nehezíti ugyanis a helyzetet, hogy rengeteg féle rák van, nagyon sok mutáció, és nem tudni, mi felelős a rák további terjedéséért.

A riporter szintén rákérdezett, mi a véleménye a hazai politikai helyzetről, és arról, hogy Orbán Viktor kisújszállási asszonyságnak nevezte Karikót. A biokémikus nem politizált, ám azt elmondta, hogy nem sértődött meg a kifejezés miatt:

"Engem hívtak már ennél sokkal rosszabbul is."

Arra is kitért, hogy milyen kontextusban merülhetett fel a disznósajt témaköre a beszélgetésében Orbán Viktorral, amelyet a miniszterelnök a múlt heti rádióinterjújában megemlített. Kiderült, hogy a BioNTech állati vakcinákat is tesztelt, és Karikó javaslatára nem az állat combjába, hanem a fültövébe adták be a vakcinát. Mindezt hentes édesapjától tanulta meg, aki disznóvágáskor mindig kivágta az állat fülét, mondván, hogy ott halmozódnak fel az oltásokból származó toxinok.

Arról, mit reagálna, ha ő kapná a Nobel-díjat, annyit mondott:

"Én annak örülnék a legjobban, hogy mások örülnek neki."

Elmondta ennek kapcsán azt is, hogy eddig általában azért volt híres, mert ő egy kétszeres olimpiai bajnok édesanyja (lánya Francia Zsuzsanna evezős), ám most már a lányára hivatkoznak úgy mint az m-RNS feltalálójának gyerekére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kínaiak próbálták a tibeti zászlót leszedni, magyar rendőrök avatkoztak bele a távol-keleti zászlócsatába
Hszi Csin Ping látogatásába kissé belezavart, hogy tibetiek egy zászlót akartak kifeszíteni a Gellért-szobor alatt, aztán megjelent egy tucatnyi kínai a saját zászlójukkal. Előkerült a magyar rendőrség is, parázs vita robbant ki a felek közt.

Link másolása

Érdekes módon a kínai elnök látogatása kapcsán az eddigi legnagyobb balhé egy tibeti zászló kiakasztásánál kezdődött, mégpedig az Erzsébet híd budai hídfőjénél a Gellért-szobor alatti hídnál.

A hídra először egy tibeti csoport próbált kifüggeszteni egy tibeti zászlót. ám ekkor, nyilván teljesen véletlenül egy nagyobb kínai csoport jelent meg, és le akarták venni a zászlót.

Némi huzakodás és szóváltás utána tibeti zászló elszakadt. Az egyik tibeti tüntető kihívta a rendőrséget, eközben a kínaiak két nagy kínai zászlót lógattak ki a hídra.

Fotósunk végig követi az eseményeket, a kiérkező rendőrök intézkedését is le tudta fotózni. A rendőrök igazoltattak egy tibetit, de ő az újságíróknak elmondta, hogy nem látta, hogy a kínaiakat is igazoltatták volna. Eközben a tibeti zászló is visszakerült a hídra, miközben a kínaiak azóta is próbálják rátolni a saját zászlójukat - ebből a rendőrök szeme láttára alakult ki parázs veszekedés. A magyar rendőrök a jelenlévők szerint láthatóan nem nagyon akartak tevőlegesen beavatkozni az eseményekbe, inkább csak arra ügyelnek, hogy nagyobb balhéra és tettlegességre ne kerüljön sor.

Később kicsit paprikásabb lett a hangulat, a rendőrség próbált rendet teremteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kovács Patrícia reagált Vidnyánszky Attila kifakadására: Egy köztisztséget betöltő embernek tiszteletben kell tartania az újságírót, aki a munkáját végzi
A színésznő azt is elárulta, hogy miért tartotta fontosnak megosztani a véleményét arról, hogy mit gondol a Nemzeti Színház igazgatójának viselkedéséről.

Link másolása

Mi is írtunk róla, hogy kiakadt Vidnyánszky Attila, amikor az RTL arról kérdezte, miért nem hívta fel Kulka Jánost, mikor a Nemzet Színészének választották. A Nemzeti Színház igazgatója azt mondta a csatorna riporterének, hogy az RTL-nek nincs joga kérdezni.

Az esetra Kovács Patrícia színésznő az Instagramon reagált.

A színésznő a sajtószabadság Wikipédia-szócikkének alcímeiről posztolt egy képernyőképet:

"A sajtószabadság mint érték - Különbségek a sajtószabadság értelmezésében - A sajtószabadság korlátozásának módszerei"

Kovács Patrícia a portálnak elmondta, mit szeretett volna üzenni:

„Azért tettem ki az Instagram-sztorit, hogy elgondolkodjanak az emberek arról, mi is a sajtó feladata”

Majd hozzátette, mi a véleménye a színházigazgató kinyilatkozásáról:

"Egy köztisztséget betöltő embernek tiszteletben kell tartania az újságírót, aki csak kérdez, csak a munkáját végzi".

Forrás: RTL.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely nem hisz abban, hogy Tompos Márton ellen kínai rendőrök intézkedtek, pedig videó is van róla
Indoklása egyszerűen az volt, hogy „Tompos szavahihetőségére nem érdemes kristálypalotát építeni”. Az esetről videó is készült, mutatjuk.

Link másolása

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergelyt a hvg.hu újságírója megkérdezte, mi a véleménye arról, hogy a Momentum országgyűlési képviselőjét, Tompos Mártont kínai rendőrök vonták kérdőre egy EU-s zászló miatt.

Gulyás válaszában elmondta, nem hiszi, hogy az eset egyáltalán megtörtént volna, de ha mégis, akkor ki kell vizsgálni.

„Tompos szavahihetőségére nem érdemes kristálypalotát építeni”

– magyarázta hitetlenkedését Gulyás, majd hozzátette, hogy hatósági intézkedésre Magyarországon csak magyar rendőr jogosult.

A kérdéses eset itt látható videón:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Megöltem a gringókat” – mondta állítólag barátnőjének a mexikói, akit a három szörfös elrablásával vádolnak
A két ausztrál és egy amerikai kempingezés közben próbálta megakadályozni, hogy ellopják autójuk gumiabroncsait. Fejbe lőtték és egy kútba dobták őket.

Link másolása

Jelenleg emberrablással gyanúsítják, de várhatóan gyilkossággal is vádolni fogják azt a mexikói férfit, akit egy ausztrál testvérpár és amerikai barátjuk eltűnése miatt idézett be a bíróság, írja a BBC.

Jake és Callum Robinson barátjukkal, Jack Carter Rhoaddal utazott a mexikói Ensenadába, ahol

szörfözni terveztek a tengerpartnál, de eltűntek, majd egy héttel később egy kút mélyén találták meg holttestüket.

A barátokat, akik korábban már jártak Mexikóban, és nem gondolták, hogy bajuk eshetne, kempingezés közben támadhatták meg, amikor meg akarták akadályozni, hogy ellopják az autójuk gumiabroncsát.

A férfiakat előbb fejbe lőtték, így felmerült a gyanú, hogy a drogkartellek műve lehetett, de a hatőságok inkább egy félresikerült rablásra gyanakodnak.

A feltételezett gyilkos eddig még nem tett tanúvallomást, de az ügyészség szerint 23 éves barátnőjének azt mondta, hogy „megölte a gringókat”.

Link másolása
KÖVESS MINKET: