KULT
A Rovatból

Kardos-Horváth János: Megvan az a speciális adottságom, hogy a levegővel szívom be a közhangulatot

Két év kihagyás után új felállással tér vissza a Kaukázus – egyből lemezbemutató koncerttel kezdenek, de persze lesz a Teszkó és a Szalai Éva is. Interjú.
Láng Dávid - szmo.hu
2018. december 15.



A Kaukázus a 2000-es évek második felének egyik legnépszerűbb alternatív zenekara volt: lényegéből a semmiből lettek országosan ismertek, dalaikat ezrek töltötték le ingyen – és legálisan – az internetről. Először 2010-ben oszlottak fel, majd három évvel később visszatértek. 2016 végéig többé-kevésbé rendszeresen koncerteztek, akkor viszont újabb csend következett.

A frontember, Kardos-Horváth János ezalatt főleg gyerekzenekarával, illetve Kafkaz nevű szólóestjeivel lépett fel, valamint a Petőfi rádióban a műsorvezetésbe is belekóstolt.

Most azonban ismét a régi néven folytatja, de más tagokkal: a billentyűs Domokos Tibor, a dobos Prommer Patrik lett, a szólógitárosi posztra pedig a hiperkarmából és még sok másik formációból ismert Kis Tibor Sztivi került.

Az új felállással KpOp címen már egy lemezt is kiadtak és gőzerővel készülnek a koncertekre. Ennek apropóján beszélgettünk.

– Amikor 2013-ban összeállt a Kaukázus, egy elég csalódott hangvételű kritikában azt írtam: kár, hogy szemlátomást az egészet csak a pénz miatt kezdtétek újra. Te hogy látod ezt lassan hat év távlatából?

– Szerintem egy alter zenész sosem úgy áll neki, hogy csak a pénzért csinálja. Ha ez lett volna az egyedüli szempont, abba se hagytuk volna. Az, hogy játszottunk mondjuk tíz koncertet azon a nyáron, kb. ugyanakkora gázsiért, mint amit a többi, akkoriban jól futó zenekar is megkapott, azért nem akkora fegyvertény.

Valójában szerettem volna megpróbálni még egyszer, hogy vajon a korábbi sérelmeket félretéve képesek vagyunk-e újra együtt dolgozni, valami újat is alkotva. Utólag visszagondolva viszont már nem volt benne az a lendület, ami az első korszakban jellemezte a zenekart, és amit én kerestem.

– Mi hiányzott?

– Abban nagyon más volt, hogy már nem számított olyan újszerű, üdítő színfoltnak a zenekar, ráadásul lemezzel se jöttünk ki rögtön, csak nagyjából egy év után, ami egyértelműen hiba volt. Az első korszak még az építkezésről szólt, másodjára viszont régi szereplőkként próbáltunk érvényesülni, felemás sikerrel.

Végül tulajdonképpen kimondatlanul engedtük el újra: nem állapodtunk meg, hogy befejezzük, de egyszer csak nem jött be több koncertfelkérés, és mi sem erőltettük tovább a dolgot.

– Időközben a Petőfi rádióban a műsorvezetést is kipróbáltad. Ez hogy indult?

– Először egy gyerekzenei műsorom volt Anyám tyúkja néven, ami még azután is megmaradt, hogy átalakult a rádió és szinte az egész előző garnitúrát (szerkesztőket, műsorvezetőket) elküldték. Én viszont valahogy kimaradtam ebből a szórásból, nem kaptam meg a felmondásom, ezért két hét múlva jelentkeztem a tartalom igazgatónál. Mondtam neki, hogy ha már így alakult, szívesen folytatnám, mert eléggé szívügyemnek tartom a magyar zenéket.

Először beugró társműsorvezetőnek hívtak egyetlen napra a Talpra magyarba, majd búcsúzáskor bemondtam, hogy kérdezzük meg a hallgatókat, szerintük jöjjek-e másnap is. Harsányi Levente megkérdezte, és mindenki igennel szavazott. Azt a hetet végignyomtam társadalmi munkában, péntek délután viszont megint csak nem tudtam, lesz-e folytatás. Aztán másnap felhívott a főszerkesztő, hogy hétfőn kezdhetek. Igazi hollywoodi történet. Onnantól csináltam egy évig napi szinten.

– Miért hagytad abba?

– Mind a két szülőm nagyon súlyos beteg lett, annyira, hogy házi ápolásra szorultak.

Egy ideig csináltam a kora reggeli rádiózást meg mindent ami azzal jár, délután pedig sorra jártam a kórházakat, szociális intézményeket a szüleim ügyében, megoldást keresve. Aztán eldöntöttem, hogy ez a kettő nem fér össze, és bizonytalan ideig szünetet kértem a főnökeimtől.

Amikor pedig hónapokkal később visszamentem, azt mondták, hogy inkább már nem tartanak igényt rám.

– Hiányzik, jól érezted ott magad?

– A reggeli rádiózás egy életforma, nekem pont ideális, mert azóta is 5 körül kelek. De inkább azt mondanám, hogy is-is. A közeg nagyon inspirált, a tapasztaltabb kollégáknak köszönhetően sokat fejlődtem. Viszont én nem egy szalagról lejött műsorvezető vagyok, az átlagnál mindig többet akartam beletenni, de ez egy ponton túl kevésbé jött át, mert nem voltam elég törtető. Emellett szigorú szabályok is voltak, amikhez tartanom kellett (volna) magam, és ebből különféle konfliktusok adódtak. Megrekedtem egyfajta pofozózsák-szerepben, ami egy idő után már nem volt kényelmes.

Az is zavart, hogy lényegében azért kaptam a fizetésem, hogy olyan dolgokról beszéljek nyilvánosan, amikről magánemberként legszívesebben hallgattam volna.

Akkor is kérdezned kell, ha te magad kellemetlennek tartod az adott helyzetet, mivel a hallgatók – vagy a vezetőség – ezt várják el. Például a tragikus veronai buszbaleset másnapján műsort csinálni számomra nagyon kínos volt.

– Mikor fogalmazódott meg benned, hogy újra össze kéne hozni a Kaukázust?

– Folyamatosan dolgoztam új dalokon, de először talán idén januárban tettem fel a kérdést magamnak, hogy minek próbálkozzak új zenekarnévvel, ha ezer szállal kötődik a nevem a Kaukázushoz.

– Hogy állt össze az új felállás?

– Patrikkal és Tibivel már régóta együtt zenélünk a Hahó Együttesben, Sztiviről pedig megtudtam, hogy bejönnek neki a dalaim, ezért kerestem meg. Előtte csak futólag ismertük egymást. Szerencsére el is vállalta, annak ellenére, hogy már rengeteg zenekarban játszik. Emiatt egy tartalékgitárost is kellett keresnünk mellé, ha ütköznének a koncertek, ami furcsa helyzet, de meg lehet tanulni együtt élni vele.

– Szövegíróként milyen témák foglalkoztatnak mostanában?

– Az alkotó énem ugyanaz a csávó, mint anno. Egyáltalán, minden alkotáshoz szükséges valami ártatlanság, tisztaság, és ahogy mennek az évek, bizony időmenedzsment és koncentráció is kell. De nyilván egy csomó mindent rám rakott az élet időközben, ahogy azt is tapasztaltam, hogy a nagyon okosnak szánt megmondások sosem vezetnek jóra. Kicsit visszafogottabbá tett az elmúlt időszak, nyugisabb szövegek is kerültek az új lemezre.

Nekem megvan az a speciális adottságom, hogy levegővel szívom be a közhangulatot. Hiperérzékenyek az emberek, pénz, egzisztencia, politika... Bármibe bele tud a médiagépezet magyarázni bármit. Én magam is túlterhelt vagyok, de ha egyszer úgy passzol egy szöveg hozzám és a dalhoz, hogy egy kicsit erősebb és nem feltétlenül simulékony, be kell vállalni. A langyosat kiköpi az Isten.

– Van olyan szöveged, amit ma már nem vállalnál?

– Tartalmilag szerintem nincs, legfeljebb technikailag. De abból se sok.

– Ma is elénekelnéd a Feri, segíteni kell-t?

– Persze... (nevet) Szerintem hatalmas telitalálat volt, az már nem az én dolgom, hogy nagyon sokan nem értették az iróniát.

Épp ez lehetne kitörési pont, hogy igenis álljunk bele dolgokba ahelyett, hogy a körülményekhez alkalmazkodva öncenzúrát hajtunk végre, nehogy „baj legyen belőle.”

Nem tudom, ez az új lemezen hogy fog lecsapódni, mert például az Óriásplakát című dalt aligha lehet polkorrektnek nevezni. Én nem vagyok pénzzel kitömött kommunikációs szakember, létezzen már objektiv alkotói szabadság! Én mint művész, elvileg dokumentálom a kort. Ha úgy tetszik forrás leszek, ez alapján fognak emlékezni a 2018-as évre. Egy Havasinál, Mága Zolinál vagy Kasza Tibinél tudtommal erről szó sincs. Ez nekik és nekem sem baj, de éles különbség!

Két dal az új lemezről:

– Hogy állt össze az album, miért pont ezek a dalok kerültek rá?

– Az utóbbi 3-4 év terméséből válogattam, de így is nagyon nagy volt a merítés, bele is gabalyodtam kicsit. Végül egy filmrendező szakos lányt, Laky Dórát kértem fel, hogy segítsen rendet rakni. Ő lett a művészeti vezető, rábíztam a feladatot, hogy döntse el, milyen számokat rakjunk fel a lemezre, milyen sorrendben.

Nem mindig értettünk egyet: előfordult, hogy valamiről próbáltam lebeszélni, mondván „biztos, hogy ez legyen rajta? Azt fogják hinni, megőrültem...” – mire ő azt válaszolta: „Dehogy, veled minden rendben, a világ lett nagyon hülye.”

– A régi slágerek közül miket fogtok játszani? Lesz például Teszkó és Szalai Éva?

– Nyilván, ezt az örökséget tovább kell vinni. Különösen, hogy magunkkal szúrnánk ki, ha már az elején egy teljesen új repertoárt próbálnánk lenyomni a közönség torkán. Meg szeretnénk találni az egyensúlyt: eljátsszuk mondjuk az új album felét, az előzőről is néhányat, illetve a régebbi ismert dalok jó részét. Sőt, lesz például a Dugjál engem el, a Vizsgaidőszak, vagy a Magácska is, ami eredetileg nem is Kaukázus, de például filmzene is lett, ugyanúgy én írtam és szeretem, szeretik... Huszonöt számnál tart most a koncertműsor, ami szerintem nem rossz, de még változhat.

– A többieknek mekkora beleszólást engedsz a dalok hangszerelésébe?

– Mivel mindenki sokfelé játszik, szerintem örülnek annak, ha itt nem kell energiát fordítaniuk még erre is. Inkább örömmel megcsinálják, amit mondok nekik. Ezzel együtt kicsit hiányolom a zenei szinergiát, úgyhogy a következő lemezt máshogy fogjuk összehozni.

– Miért basszusgitáron játszol, mint a 2013-as újjáalakuláskor is, miközben eredetileg gitáros vagy?

– Eredetileg magzat voltam... (mosolyog) Így jobban rá tudok hatni a zenére, mintha ritmusszólamokat játszanék. Szólógitározni soha nem akartam, a ritmusgitárt viszont kevésnek éreztem, így voltaképpen praktikus okokból váltottam basszusra. Nekem bejött, ráadásul meglepően sokan dicsérik a pontosságomat, amit őszintén szólva nem gondoltam volna.

– Mivel foglalkozol még mostanában?

– Hahó Együttes, hajrá gyerekek! illetve a Kafkaz szólóestek is vannak, nagyon megdicsérem a népet, hogy kíváncsiak még az ilyen lantos, dalnokos dolgokra! Az utolsó utáni pillanatban vagyok, hogy még valamit kezdjek vele, de ehhez nagyon sok munkát kell beletennem. A Kaukázusnál is újra gödörásás lesz, fel kell építeni a közösségi médiás jelenlétet Facebookon és Instagramon, ami rettentően kemény meló pénz nélkül, viszont az idő nekünk dolgozik, mert jó a „termék”, jók a dalok, jó a koncert... Ez el fog terjedni.

– Mennyi időt adsz neki?

– Nem egy lemezben gondolkozom, egy egész új korszak kezdeteként tekintek a mostani felállásra. Három-négy év minimum kell majd a belerázódáshoz, és nagyon fontos tanulság számomra, hogy minden dalomat közzé kell tennem.

Rengeteg van, ami elveszett amiatt, mert annak idején mondjuk úgy gondoltam, nem szól elég jól. Pedig tökéletes lenyomata volt az aktuális történéseknek, ami ott és akkor nagyon jól működött volna, akár csak egy évvel később viszont már nem.

Most már látom, hogy nem szabad semmit visszatartani: muszáj reflektálnom az éppen zajló folyamatokra, mert egyszerűen ebben vagyok a legjobb.

(A Kaukázus budapesti visszatérése december 26-án lesz az A38 hajón, bővebb infóért KATT IDE!)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tiniként betömött szájjal, megkötözve találtak rá egy csomagtartóban, sosem meztelenkedik, és beperelte a Playboyt – 45 érdekesség a 45 éves Jessica Albáról
Azt sem tudják sokan róla, hogy előbb tudott úszni, mint járni, és hogy majdnem ő lett a Fekete Özvegy. Sőt, még sok mindent másról is lerántjuk a leplet vele kapcsolatban.


1. Jessica Marie Alba néven született 1981. április 28-án, 13:51-kor, a kaliforniai Pomonában.

2. Apai ágon mexikói, míg anyai ágon dán, walesi, angol, skót, skót-ír/észak-ír és francia ősökkel rendelkezik.

3. A Henry Louis Gates, Jr. (2012) című tévéműsorban elvégzett DNS-teszt szerint Jessica 72,7%-ban európai, 22,5%-ban amerikai őslakos (mexikói bennszülött, beleértve a majákat), 2%-ban szubszaharai afrikai, 0,3%-ban közel-keleti/észak-afrikai és 0,1%-ban dél-ázsiai származású, további 2,4%-ban pedig nem találtak egyezést. „Közel-keleti” gyökereit a sorozat apai ágon távoli szefárd zsidó ősöknek tulajdonította.

4. Anyai nagyapja 30 éven át tengerészgyalogos altiszt volt, a II. világháború alatt a Csendes-óceánon szolgált, később pedig az Egyesült Államok Tengerészgyalogos Zenekarának helyettes fődobosa volt.

5. Apja, Mark David Alba profi teniszező volt, mielőtt csatlakozott a légierőhöz.

6. Mivel az édesanyja, Catherine vízimentőként dolgozott, Jessica azelőtt tudott úszni, mielőtt megtanult volna járni.

7. A szülei mindössze 20 évesek voltak, amikor ő megszületett.

8. Ötéves korában már színésznő akart lenni.

9. Gyermekkorában számos betegséget legyőzött, többek között a tüdőgyulladást és a vakbélrepedést is.

10. 13 évesen a Seholsincs csapat (1994) című filmben tűnt fel először. Színészi pályafutásának kezdetén pedig olyan márkák televíziós reklámjaiban is szerepelt, mint a J.C. Penney és a Nintendo.

11. Jó tanuló volt, olyannyira, hogy már 16 évesen érettségizett.

12. A középiskola elvégzése után az Oscar-jelölt színész házaspár, William H. Macy és Felicity Huffman tanították őt a szakma rejtelmeire David Mamet Atlantic Theater Company nevű társulatánál.

13. Egy interjúban egyszer elárulta, hogy már gyerekként elkezdett saját magának főzni, hogy kontrollálja a súlyát, és megőrizze az egészségét. Jessica szerint a családja által készített ételek súlyproblémákhoz vezettek náluk, ezért inkább kerülte azokat.

14. 15 éves korában szerepet kapott a Flipper című tévésorozatban. Az ausztráliai forgatás során néhány furcsa telefonhívást kapott, amelyeket azonban csínytevésnek vélt, és nem vett komolyan. 1996-ban azonban elrabolták őt a Flipper forgatása közben. 14 órán át senki sem tudta, hogy hol van, majd a felvételek helyszínétől több kilométerre, egy autó csomagtartójában találták meg bekötött szemmel, betömött szájjal és megkötözve. A fizikai bizonyítékok és a tanúk hiánya, valamint a tény, hogy a megpróbáltatás alatt be volt kötve a szeme, tehát nem látott semmit, az ügy azóta is megoldatlan. Alba a karrierje során sosem beszélt az esetről, és nem is szándékozik a továbbiakban sem. A hivatalos dokumentáció hiánya mindenesetre hozzájárult ahhoz, hogy némi szkepticizmus övezze a történtek pontos körülményeit.

15. Ő és Hayden Christensen a 2007-es Éberség forgatása közben ellátogattak a Bellevue kórházba, hogy együtt legyenek karácsonykor az ott kezelt kisgyerekekkel.

16. A szem (2008) című filmben játszott szerepe miatt megtanult hegedülni.

17. Fél a repülő madaraktól, a struccokkal, a kivikkel és a pingvinekkel tehát semmi baja.

18. Kifejezetten érdeklődik a Harley-Davidson motorkerékpárok iránt.

19. 2001-ben vesegyulladása volt, és még abban az évben anorexiával is küzdött.

20. Fontolóra vették, hogy a kiesett Emily Blunt helyett ő játssza Natasha Romanoff, azaz a Fekete Özvegy karakterét a Vasember 2-ben (2010), de a szerepet végül Scarlett Johansson kapta meg.

21. Bár a színésznők és a női popsztárok gyakran vetkőznek le különböző mértékben magazinok fotózásain, illetve filmes vagy tévés jelenetekben, ő kijelentette, hogy nagyon szemérmes, ezért soha nem vállalna meztelen jelenetet, és nem pózolna félmeztelenül sem egy magazinban.

22. Épp ezért A nyelvtanárnő (2003) című filmben testdublőr segített neki a szexjelenetek forgatásában. A Machetében (2010) látható meztelen jelenete is hamis volt. Valójában fehérneműt viselt, amit később digitálisan eltávolítottak. Alba minden szerződésében szerepel egy „meztelenség tilalma” záradék.

23. 2003-ban felbontotta hosszú ideje tartó eljegyzését a Michael Weatherlyvel, akivel a Sötét angyalban játszottak együtt.

24. A nyakán egy margarétát és egy katicabogárt ábrázoló tetoválása van.

25. Eleanor Roosevelt a kitartásának köszönhetően Alba egyik kedvenc történelmi alakja.

26. Egy zártkörű szertartáson 2008. május 19-én mondta ki a boldogító igent Cash Warrennek. Még a legközelebbi barátai sem voltak meghívva.

27. Jessica és Cash házassága majdnem 18 éven át tartott, 2026. február 13-án mondták ki hivatalosan a válásukat. A kapcsolatuk persze korábban befuccsolt, már 2024 decemberében szakítottak.

28. Cash Warrentől három gyermeke született: két lány, Honor Marie Warren (2008) és Haven Garner Warren (2011), valamint egy fia, Hayes Alba Warren (2017).

29. A Sin City – A bűn városa (2005) című filmben játszott karakterének megismerése érdekében sztriptízbárokba járt. Azt mondta azonban, hogy ez nem segített, mert a profi sztriptíztáncosok csak „borravalót próbáltak szerezni”.

30. A Playboy magazin a 2006. márciusi számában a 25 legszexisebb híresség közé sorolta, és az év szexszimbólumának választotta, a kiadvány címlapján ő is szerepelt. Alba ezután pert indított a lap ellen, mert az ő beleegyezése nélkül használták fel a képét (A tenger vadjai című 2005-ös film promóciós fotóját), ami szerinte azt a látszatot keltette, mintha „meztelen vagy félmeztelen fotósorozatban” szerepelt volna abban a számban.

31. Később visszavonta a Playboy-pert, miután Hugh Hefner személyesen kért tőle bocsánatot kapott, és beleegyezett abba is, hogy adományt juttat két, Jessica által támogatott jótékonysági szervezetnek.

32. Közeli, jó barátnői közé tartozik Lindsay Lohan, Eva Longoria, Eva Mendes, Kate Hudson, Nicole Richie, Cameron Diaz, Russell Simmons, Will.i.am és Shay Mitchell.

33. A Sötét angyal egyik 2001-es epizódjában együtt játszott a fivérével, Joshua Albával.

34. Fiatalabb korában a következőket mondta: „Gyerekként Beverly Hillsbe jártam meghallgatásokra, és azt gondoltam: »Miért nem itt élek? Miért nem én vezetem azt az autót?«” 2008-ban aztán ő és a férje, Cash Warren 4 millió dollárt fizettek egy 436 négyzetméteres házért Beverly Hillsben.

35. Christopher Gavigannel együtt társalapítója a The Honest Company nevű cégnek, amely vegyi anyagoktól mentes termékeket, többek között pelenkákat gyárt. A cég piaci tőkeértéke jelenleg kb. 391 millió dollárra tehető.

36. Alba nem hiszi, hogy a hírneve bármilyen előnyt jelentett volna számára a cégének elindításában és fejlesztésében. „Sokan lehetnek hírességek; ehhez nem igazán kell tehetség” – mondta, majd hozzátette, hogy egy jó ötlet sokkal fontosabb.

37. Mindössze két hónappal a Honey (2003) című film forgatásának tervezett kezdete előtt kezdett el Jessica táncot és tae-bót tanulni.

38. A kedvenc színésze Johnny Depp.

39. A melltartó, amelyet a Sin Cityben viselt, 1025 dollárért kelt el egy eBay-aukción.

40. A csuklója belső oldalára lótusz szót tetováltatta szanszkrit nyelven.

41. Mexikói származása ellenére nem beszél folyékonyan spanyolul, sőt, alig ért valamit abból a nyelvből.

42. Az E csatorna „101 legszexisebb test” listáján a harmadik helyet szerezte meg az ezüst érmes Brad Pitt és a győztes Angelina Jolie mögött.

43. Jessica Albának vannak Max Guevara- (Sötét angyal), Sue Storm- (Fantasztikus négyes) és Nancy Callahan- (Sin City) akciófigurái a saját szerepeiről, amelyek mindegyike valóban hasonlít rá.

44. A GQ magazin minden idők 25 legszexisebb filmszínésznői közé választották.

45. Konzervatív nevelést kapott, de ő maga abszolút liberális beállítottságú. Állítása szerint már ötéves korában feministának tartotta magát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Megvette a Művészetek Völgye főtulajdonosa a Bánkitó Fesztivált, idén Kapolcson lesz saját helyszínük
A Bánki-tó partján már nem tudták volna időben megszervezni a fesztivált, de a cél az, hogy a következő években az eredeti helyszínen folytatódhasson.
L.D. - szmo.hu
2026. április 28.



Az idén 35. jubileumát ünneplő Művészetek Völgye egy különleges hírrel készült az idei évre: a tavaly véget ért Bánkitó Fesztivál 2026-ban Kapolcsra költözik július 24. és augusztus 2. között.

A Művészetek Völgye szakmai főtulajdonosa, a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány 2025-ben megállapodást kötött a Bánkitó Fesztivál kivásárlásáról. Az elsődleges cél az volt, hogy a Bánkitó Fesztivál rendezze anyagi helyzetét, miközben az alapítvány lehetőséget teremtett ezzel a magyar kulturális élet egyik meghatározó rendezvényének a jövőbeni, megújult formában történő esetleges újraindítására.

Az átadás-átvételi folyamat hosszú egyeztetések eredményeként nemrég zárult le, az idő rövidsége miatt az idei évben a Bánki-tó partjára teljes körűen már nem nyílt lehetőség fesztivált szervezni. A Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány célja a rendezvénnyel, hogy a következő években megvizsgálja és megteremtse a feltételeket ahhoz, hogy a Bánkitó Fesztivál fenntartható módon kerüljön vissza a kulturális körforgásba és újra a közösségek fontos találkozóhelyévé váljon, a jövő évtől már remélhetőleg a jól megszokott helyszínén. Egy dologban a Bánkitó Fesztivál új tulajdonosai már az elejétől egyértelmű álláspontot képviseltek:

a 2026-os év nem maradhat Bánkitó nélkül!

Ebben a különleges átmeneti időszakban az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja látja vendégül az eseményt. A Völgy programjában önálló helyszínként jelenik meg a Gástya-Árok, ahová Beköltözik a Bánkitó. Ahogy a tó partján mindig egyedi hangulatot teremtett a fesztiválozók együttgondolkodása, így az Árokban sem maradnak a Völgylakók szellemi táplálék nélkül. Közéleti, kulturális beszélgetések is várják az érdeklődőket több alkalommal, melynek során aktív társadalmi kérdések kerülnek majd előtérbe.

A tervek szerint a programban nagy hangsúlyt kapnak a Bánkitó Fesztivál szellemi örökségéhez köthető tematikák. A Bánkitó alapítóival a kezdetekről és a fesztivál mással összetéveszthetetlen identitásáról lesz szó, de külön panelben ismerkedhet meg a közönség a magyarországi független kulturális kezdeményezések fenntarthatósági lehetőségeivel. A fiatal generációk közéleti szerepvállalása és a fesztiválok közösségformáló ereje is egy olyan téma, amit a Bánkitó pozitív billogként viselt és visel majd továbbra is magán, így természetesen ez sem maradhat ki a beszélgetések sorából.

A helyszín a hazai underground élet izgalmas szereplőivel zenei programokkal idézi meg az idei nyárban a Bánkitó Fesztivál szellemiségét. A Gástya-Árok zenei kínálata tükrözi majd a fesztivál hagyományait: alternatív, feltörekvő, szubkultúrák rajongott előadói kapnak lehetőséget, hogy Kapolcs egyik ikonikus színpadára álljanak fel.

A részletes műsor a Művészetek Völgye sajtótájékoztatója után, a teljes programmal együtt válik elérhetővé. A Művészetek Völgye szervezői bíznak abban, hogy ez az együttműködés nemcsak méltó módon őrzi meg a Bánkitó Fesztivál értékeit, hanem egyben új perspektívát is nyit a jövőbeni újraindítás reményében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Demjén Ferenc visszakozott, mégis engedélyezte a letiltott NER-paródiát
Ismét elérhető a „Mi vagyunk a NER” című paródiavideó, miután az alkotók sikeresen megegyeztek a zenésszel. A videót korábban Demjén Ferenc szerzői jogi igénye miatt távolították el a YouTube-ról.


Ismét elérhető a YouTube-on a „Mi vagyunk a NER” című, mesterséges intelligenciával készült paródiavideó, amit a választás előtt Demjén Ferenc szerzői jogi követelésre hivatkozva letiltatott. A videó készítői megegyeztek a zenésszel és menedzsmentjével, akik a pereskedés elkerülésével és a jogi helyzet bizonytalanságával indokolták a megegyezést – írja a Telex.

A menedzsment a lapnak küldött válaszában a fordulat hátterét is megvilágította:

„Az újbóli megkeresés az alkotó részéről és az egymásnak ellentmondó jogi állásfoglalások a paródia illetve a szerzői jog kérdésében. Pereskedni nem akartunk. Ezt jelenti a konstruktivitás. A kérdést így a magunk részéről lezártnak tekintjük.”

A „Mi vagyunk a NER” című videó a választás előtt kezdett terjedni, és Muppet Show-szerű bábfigurákként ábrázolta a politikai és gazdasági elit ismert szereplőit, köztük Orbán Viktort, Mészáros Lőrincet, Várkonyi Andreát és Rogán Antalt.

A videó a rendszer működését gúnyolta, refrénje pedig így szólt:

„Mi vagyunk a NER, mi vagyunk a tolvajok, lehet más a kormány, mi leszünk a küllők között a bot.”

A videót április 8-án távolították el a YouTube-ról, miután Demjén Ferenc szerzői jogi panaszt tett, mert a paródiában felhasználták az általa a nyolcvanas években írt Jelszó: Love című dal egy részletét.

Ahogy arról a Szeretlek Magyarország is beszámolt, a vita a paródiakivétel jogi értelmezése körül forgott, mivel annak gyakorlati határai nem egyértelműek. A letiltásnak politikai olvasatot is adott, hogy Demjén korábban fellépett a Fidesz március 15-i kampányrendezvényén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Nudista nyári táborokban töltötte a gyerekkorát, nácinak vallotta magát, és Björk szexuális zaklatással vádolta – 30 érdekesség a 70 éves Lars von Trierről
A zseniális rendező élete régóta hemzseg a botrányoktól, miközben halálosan fél a repüléstől, és gyakran depresszióban szenved, 2022 óta pedig Parkinson-kórban is.


1. Lars Trierként született Koppenhágában, 1956. április 30-án.

2. Nudista, zsidó, kommunista szülők nevelték fel, akik – ahogy von Trier fogalmazott egyszer – az otthonukban nem hagytak sok teret az érzelmeknek, a vallásnak vagy az élvezetnek.

3. A fiatal Lars gyermekkorában többször is nudista táborokban töltötte a nyaralását, és megjegyezte, ateista családban nőtt fel. Bár az apja zsidó volt, vallásos azonban aligha.

4. Von Trier édesanyja, Inger 1995-ben, a halálos ágyán vallotta be az akkor már 39 éves fiának, hogy az igazi apja nem Ulf Trier volt, akit addig annak hitt, hanem egykori munkaadója, Fritz Michael Hartmann. Inger ugyanis egy „művészi génekkel” rendelkező férfit akart a gyermeke apjának, és Hartmann, aki egy jeles dán zeneszerzőcsalád tagja volt, úgy tűnt, megfelel a követelményeknek. Lars akkor úgy döntött, meg akarja ismerni az igazi apját, és fel is kereste őt, de csalódás lett a vége, nem jöttek ki jól egymással. Hartmann végül azt mondta neki: ha van még mondanivalója, azt az ügyvédjén keresztül teheti meg.

5. Gyerekként egy ifjúsági tévésorozatban (Hemmelig sommer) játszott, illetve néhány saját filmjében is szerepelt (A bűn mélysége, Járvány, Európa, A Birodalom).

6. A korszak két legfontosabb dán kommunista írója, Hans Kirk és Hans Scherfig gyakran látogatták von Trier gyermekkori otthonát, édesanyja pedig Bertolt Brechtet imádta (akinek hatása nyilvánvaló a rendező Dogville: A menedék című filmje alapján).

7. 19 évesen publikálta első cikkét egy helyi újságban. A cikk a festő és író August Strindbergről, valamint a festő Edvard Munchról szólt, illetve az ő megőrülésükről. Von Triernek ugyanis tetszettek az őrült, szenvedő művészek.

8. Az érettségi után a Koppenhágai Egyetemen filmelméletet, a Dán Nemzeti Filmiskolában pedig filmrendezést tanult. 25 évesen a müncheni Nemzetközi Filmiskolai Fesztiválon két díjat nyert a Nocturne (1980) és a Last Detail (1981) című rövidfilmjeiért. Egész estés diplomafilmje, az Images of Liberation pedig már moziforgalmazásba is került 1982-ben.

9. Fiatalkorában szarkasztikus tréfaként passzintotta oda a „von” előtagot a nevéhez, mivel a Dán Nemzeti Filmiskola hallgatói így hívták őt. Azóta folyamatosan használja is.

10. Számos híres rendező és színész fejezte ki elismerését von Trier munkássága iránt. Quentin Tarantino a Dogville: A menedék (2003) című filmjét említi a valaha írt legjobb forgatókönyvként, Paul Thomas Anderson azt mondta, hogy „bárhová elvinné Lars von Trier poggyászát”, Martin Scorsese a Hullámtörés (1996) című filmjét a ’90-es évek 10 legjobb filmje közé sorolta, Johnny Depp pedig így nyilatkozott egy dán filmmagazinnak: „Mondd meg von Triernek, hogy várom az ajánlatát, ha ő készen áll, én is készen állok.”

11. Soha életében nem járt az Egyesült Államokban. Ennek legfőbb oka egyébként, hogy halálosan fél a repüléstől.

12. Három színésznője is megkapta a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb színésznő díját: Björk a Táncos a sötétbenért (2000), Charlotte Gainsbourg az Antikrisztusért (2009) és Kirsten Dunst a Melankóliáért (2011).

13. Steven Spielberg felajánlotta neki, hogy rendezzen filmet Amerikában, miután megnézte az Európa (1991) című filmjét, de von Trier elutasította a neki szánt forgatókönyvet.

14. Abban az évben, amikor elnyerte a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Arany Pálma-díját (a Táncos a sötétbenért), majdnem kihagyta az átadó ünnepséget. Annyi fóbiája van, hogy csak egy speciálisan felszerelt lakókocsiban tudta megtenni az odavezető utat.

15. Egy filmesekből álló csoporttal együtt segített létrehozni a Dogme 95 nevű kollektívát. A szervezet megállapodott abban, hogy bizonyos szabályok szerint készítenek filmeket, például csak kézi kamerákat használnak, és kizárólag eredeti helyszíneken forgatnak. Ő maga egyetlen Dogma-filmet rendezett, az 1998-as Idiótákat.

16. A 2011-es cannes-i filmfesztiválon „persona non gratának” nyilvánították a Melankólia  sajtótájékoztatóján elhangzott vitatott megjegyzései miatt (többek között azt monta, hogy ő náci, és megérti Hitlert…), amelyek szerinte ironikusak voltak, és önéletrajzi poénoknak szánta őket, de a sajtó és a közönség nagy része félreértette. 2011 októberében, öt hónappal a fesztivál után kijelentette, hogy a vita következtében a jövőben tartózkodik minden nyilvános nyilatkozattól és interjútól.

17. Szakított a második gyermekét váró terhes feleségével, Caecilia Holbekkel, és összeköltözött a (sokkal fiatalabb) bébiszitterükkel, Bente Frøgéval, akit 1997-ben szintén feleségül vett. Tőle két fia született, és 2015-ben váltak el.

18. Rendezett egy Oscar-jelölt alakítást is: Emily Watsonét a Hullámtörésben.

19. A tavaly novemberben elhunyt német színész, Udo Kier volt a lánya, Agnes keresztapja.

20. A Manderlay forgatása során a drámai hatás kedvéért levágtak egy szamarat; ez a cselekedet arra késztette többek között a színész John C. Reillyt is, hogy tiltakozásul kilépjen a filmből az állatokkal szembeni kegyetlenség miatt. A jelenetet még a premier előtt kivágták a filmből.

21. A 2004-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte az UNICEF „Cinema for Peace Award” díját. Azért kapta, mert szinte minden filmje olyan témákkal foglalkozik, mint az irgalom és az etika.

22. 2007 májusában (amikor éppen nekilátott volna az Antikrisztus forgatásának) arról számoltak be, hogy Lars depresszióban szenved, és lehet, hogy teljesen felhagy a filmkészítéssel.

23. A tervek szerint ő rendezte volna Wagner Ring-ciklusának négy operáját a 2006-os németországi Bayreuth-i Fesztiválon, de 2004-ben visszalépett a projekttől, mivel úgy érezte, ez meghaladná a képességeit, és nem érzi magát képesnek saját ambíciói megvalósítására.

24. Az egyik kedvenc filmje az 1940-es Philadelphiai történet.

25. A Dogville: A menedék című filmjét tartja a legjobbjának, mert „annyira átkozottul jól meg van írva”. Ezzel szemben a folytatását, a Manderlayt (2005) tartja a legrosszabbnak a sajátjai közül.

26. Jobb keze ujjperceire az F, U, C, K betűket tetováltatta.

27. Tervezett Amerika-trilógiája soha nem teljesült be, mivel a Dogville: A menedék és a Manderlay után a harmadik film, amelynek címe Washington lett volna, végül nem készült el.

28. 2017 októberében, miután több tucat szexuális visszaéléses ügy indult a filmproducer Harvey Weinstein ellen, Björk a Facebook-oldalán közzétette, hogy egy dán filmrendező szexuálisan zaklatta. A Los Angeles Times bizonyítékot talált arra, hogy az énekesnő Lars von Trierről beszélt. A rendező tagadta, hogy szexuálisan zaklatta volna őt a Táncos a sötétben forgatásán során. Von Trier nyilatkozata után Björk további vádakat tett közzé a rendező ellen személyes Facebook-oldalán.

29. 2022 augusztusában von Triernél Parkinson-kórt diagnosztizáltak. Akkor azt nyilatkozta: „Egy kis szünetet tartok, és kitalálom, mit tegyek, de remélem, hogy az állapotom javulni fog. Ez egy olyan betegség, amit nem lehet eltüntetni; a tünetekkel viszont együtt lehet élni.” 2025. február 12-én a Zentropa producere, Louise Vesth az Instagramon keresztül jelentette be, hogy von Triert a betegség miatt egy gondozóintézetbe szállították.

30. 2023 augusztusában von Trier az Instagramon közzétett egy kritikus bejegyzést az F-16-os vadászgépek Ukrajnába történő szállításával kapcsolatban, és a bejegyzését azzal zárta, hogy „az oroszok élete is számít!” Két nappal később újabb bejegyzést tett közzé ugyanott, amelyben azt írta: „Minden szívdobbanásommal támogatom Ukrajnát! Csak a nyilvánvalót mondtam ki: hogy minden élet számít ezen a világon!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk