KULT
A Rovatból

Kardos-Horváth János: Megvan az a speciális adottságom, hogy a levegővel szívom be a közhangulatot

Két év kihagyás után új felállással tér vissza a Kaukázus – egyből lemezbemutató koncerttel kezdenek, de persze lesz a Teszkó és a Szalai Éva is. Interjú.
Láng Dávid - szmo.hu
2018. december 15.



A Kaukázus a 2000-es évek második felének egyik legnépszerűbb alternatív zenekara volt: lényegéből a semmiből lettek országosan ismertek, dalaikat ezrek töltötték le ingyen – és legálisan – az internetről. Először 2010-ben oszlottak fel, majd három évvel később visszatértek. 2016 végéig többé-kevésbé rendszeresen koncerteztek, akkor viszont újabb csend következett.

A frontember, Kardos-Horváth János ezalatt főleg gyerekzenekarával, illetve Kafkaz nevű szólóestjeivel lépett fel, valamint a Petőfi rádióban a műsorvezetésbe is belekóstolt.

Most azonban ismét a régi néven folytatja, de más tagokkal: a billentyűs Domokos Tibor, a dobos Prommer Patrik lett, a szólógitárosi posztra pedig a hiperkarmából és még sok másik formációból ismert Kis Tibor Sztivi került.

Az új felállással KpOp címen már egy lemezt is kiadtak és gőzerővel készülnek a koncertekre. Ennek apropóján beszélgettünk.

– Amikor 2013-ban összeállt a Kaukázus, egy elég csalódott hangvételű kritikában azt írtam: kár, hogy szemlátomást az egészet csak a pénz miatt kezdtétek újra. Te hogy látod ezt lassan hat év távlatából?

– Szerintem egy alter zenész sosem úgy áll neki, hogy csak a pénzért csinálja. Ha ez lett volna az egyedüli szempont, abba se hagytuk volna. Az, hogy játszottunk mondjuk tíz koncertet azon a nyáron, kb. ugyanakkora gázsiért, mint amit a többi, akkoriban jól futó zenekar is megkapott, azért nem akkora fegyvertény.

Valójában szerettem volna megpróbálni még egyszer, hogy vajon a korábbi sérelmeket félretéve képesek vagyunk-e újra együtt dolgozni, valami újat is alkotva. Utólag visszagondolva viszont már nem volt benne az a lendület, ami az első korszakban jellemezte a zenekart, és amit én kerestem.

– Mi hiányzott?

– Abban nagyon más volt, hogy már nem számított olyan újszerű, üdítő színfoltnak a zenekar, ráadásul lemezzel se jöttünk ki rögtön, csak nagyjából egy év után, ami egyértelműen hiba volt. Az első korszak még az építkezésről szólt, másodjára viszont régi szereplőkként próbáltunk érvényesülni, felemás sikerrel.

Végül tulajdonképpen kimondatlanul engedtük el újra: nem állapodtunk meg, hogy befejezzük, de egyszer csak nem jött be több koncertfelkérés, és mi sem erőltettük tovább a dolgot.

– Időközben a Petőfi rádióban a műsorvezetést is kipróbáltad. Ez hogy indult?

– Először egy gyerekzenei műsorom volt Anyám tyúkja néven, ami még azután is megmaradt, hogy átalakult a rádió és szinte az egész előző garnitúrát (szerkesztőket, műsorvezetőket) elküldték. Én viszont valahogy kimaradtam ebből a szórásból, nem kaptam meg a felmondásom, ezért két hét múlva jelentkeztem a tartalom igazgatónál. Mondtam neki, hogy ha már így alakult, szívesen folytatnám, mert eléggé szívügyemnek tartom a magyar zenéket.

Először beugró társműsorvezetőnek hívtak egyetlen napra a Talpra magyarba, majd búcsúzáskor bemondtam, hogy kérdezzük meg a hallgatókat, szerintük jöjjek-e másnap is. Harsányi Levente megkérdezte, és mindenki igennel szavazott. Azt a hetet végignyomtam társadalmi munkában, péntek délután viszont megint csak nem tudtam, lesz-e folytatás. Aztán másnap felhívott a főszerkesztő, hogy hétfőn kezdhetek. Igazi hollywoodi történet. Onnantól csináltam egy évig napi szinten.

– Miért hagytad abba?

– Mind a két szülőm nagyon súlyos beteg lett, annyira, hogy házi ápolásra szorultak.

Egy ideig csináltam a kora reggeli rádiózást meg mindent ami azzal jár, délután pedig sorra jártam a kórházakat, szociális intézményeket a szüleim ügyében, megoldást keresve. Aztán eldöntöttem, hogy ez a kettő nem fér össze, és bizonytalan ideig szünetet kértem a főnökeimtől.

Amikor pedig hónapokkal később visszamentem, azt mondták, hogy inkább már nem tartanak igényt rám.

– Hiányzik, jól érezted ott magad?

– A reggeli rádiózás egy életforma, nekem pont ideális, mert azóta is 5 körül kelek. De inkább azt mondanám, hogy is-is. A közeg nagyon inspirált, a tapasztaltabb kollégáknak köszönhetően sokat fejlődtem. Viszont én nem egy szalagról lejött műsorvezető vagyok, az átlagnál mindig többet akartam beletenni, de ez egy ponton túl kevésbé jött át, mert nem voltam elég törtető. Emellett szigorú szabályok is voltak, amikhez tartanom kellett (volna) magam, és ebből különféle konfliktusok adódtak. Megrekedtem egyfajta pofozózsák-szerepben, ami egy idő után már nem volt kényelmes.

Az is zavart, hogy lényegében azért kaptam a fizetésem, hogy olyan dolgokról beszéljek nyilvánosan, amikről magánemberként legszívesebben hallgattam volna.

Akkor is kérdezned kell, ha te magad kellemetlennek tartod az adott helyzetet, mivel a hallgatók – vagy a vezetőség – ezt várják el. Például a tragikus veronai buszbaleset másnapján műsort csinálni számomra nagyon kínos volt.

– Mikor fogalmazódott meg benned, hogy újra össze kéne hozni a Kaukázust?

– Folyamatosan dolgoztam új dalokon, de először talán idén januárban tettem fel a kérdést magamnak, hogy minek próbálkozzak új zenekarnévvel, ha ezer szállal kötődik a nevem a Kaukázushoz.

– Hogy állt össze az új felállás?

– Patrikkal és Tibivel már régóta együtt zenélünk a Hahó Együttesben, Sztiviről pedig megtudtam, hogy bejönnek neki a dalaim, ezért kerestem meg. Előtte csak futólag ismertük egymást. Szerencsére el is vállalta, annak ellenére, hogy már rengeteg zenekarban játszik. Emiatt egy tartalékgitárost is kellett keresnünk mellé, ha ütköznének a koncertek, ami furcsa helyzet, de meg lehet tanulni együtt élni vele.

– Szövegíróként milyen témák foglalkoztatnak mostanában?

– Az alkotó énem ugyanaz a csávó, mint anno. Egyáltalán, minden alkotáshoz szükséges valami ártatlanság, tisztaság, és ahogy mennek az évek, bizony időmenedzsment és koncentráció is kell. De nyilván egy csomó mindent rám rakott az élet időközben, ahogy azt is tapasztaltam, hogy a nagyon okosnak szánt megmondások sosem vezetnek jóra. Kicsit visszafogottabbá tett az elmúlt időszak, nyugisabb szövegek is kerültek az új lemezre.

Nekem megvan az a speciális adottságom, hogy levegővel szívom be a közhangulatot. Hiperérzékenyek az emberek, pénz, egzisztencia, politika... Bármibe bele tud a médiagépezet magyarázni bármit. Én magam is túlterhelt vagyok, de ha egyszer úgy passzol egy szöveg hozzám és a dalhoz, hogy egy kicsit erősebb és nem feltétlenül simulékony, be kell vállalni. A langyosat kiköpi az Isten.

– Van olyan szöveged, amit ma már nem vállalnál?

– Tartalmilag szerintem nincs, legfeljebb technikailag. De abból se sok.

– Ma is elénekelnéd a Feri, segíteni kell-t?

– Persze... (nevet) Szerintem hatalmas telitalálat volt, az már nem az én dolgom, hogy nagyon sokan nem értették az iróniát.

Épp ez lehetne kitörési pont, hogy igenis álljunk bele dolgokba ahelyett, hogy a körülményekhez alkalmazkodva öncenzúrát hajtunk végre, nehogy „baj legyen belőle.”

Nem tudom, ez az új lemezen hogy fog lecsapódni, mert például az Óriásplakát című dalt aligha lehet polkorrektnek nevezni. Én nem vagyok pénzzel kitömött kommunikációs szakember, létezzen már objektiv alkotói szabadság! Én mint művész, elvileg dokumentálom a kort. Ha úgy tetszik forrás leszek, ez alapján fognak emlékezni a 2018-as évre. Egy Havasinál, Mága Zolinál vagy Kasza Tibinél tudtommal erről szó sincs. Ez nekik és nekem sem baj, de éles különbség!

Két dal az új lemezről:

– Hogy állt össze az album, miért pont ezek a dalok kerültek rá?

– Az utóbbi 3-4 év terméséből válogattam, de így is nagyon nagy volt a merítés, bele is gabalyodtam kicsit. Végül egy filmrendező szakos lányt, Laky Dórát kértem fel, hogy segítsen rendet rakni. Ő lett a művészeti vezető, rábíztam a feladatot, hogy döntse el, milyen számokat rakjunk fel a lemezre, milyen sorrendben.

Nem mindig értettünk egyet: előfordult, hogy valamiről próbáltam lebeszélni, mondván „biztos, hogy ez legyen rajta? Azt fogják hinni, megőrültem...” – mire ő azt válaszolta: „Dehogy, veled minden rendben, a világ lett nagyon hülye.”

– A régi slágerek közül miket fogtok játszani? Lesz például Teszkó és Szalai Éva?

– Nyilván, ezt az örökséget tovább kell vinni. Különösen, hogy magunkkal szúrnánk ki, ha már az elején egy teljesen új repertoárt próbálnánk lenyomni a közönség torkán. Meg szeretnénk találni az egyensúlyt: eljátsszuk mondjuk az új album felét, az előzőről is néhányat, illetve a régebbi ismert dalok jó részét. Sőt, lesz például a Dugjál engem el, a Vizsgaidőszak, vagy a Magácska is, ami eredetileg nem is Kaukázus, de például filmzene is lett, ugyanúgy én írtam és szeretem, szeretik... Huszonöt számnál tart most a koncertműsor, ami szerintem nem rossz, de még változhat.

– A többieknek mekkora beleszólást engedsz a dalok hangszerelésébe?

– Mivel mindenki sokfelé játszik, szerintem örülnek annak, ha itt nem kell energiát fordítaniuk még erre is. Inkább örömmel megcsinálják, amit mondok nekik. Ezzel együtt kicsit hiányolom a zenei szinergiát, úgyhogy a következő lemezt máshogy fogjuk összehozni.

– Miért basszusgitáron játszol, mint a 2013-as újjáalakuláskor is, miközben eredetileg gitáros vagy?

– Eredetileg magzat voltam... (mosolyog) Így jobban rá tudok hatni a zenére, mintha ritmusszólamokat játszanék. Szólógitározni soha nem akartam, a ritmusgitárt viszont kevésnek éreztem, így voltaképpen praktikus okokból váltottam basszusra. Nekem bejött, ráadásul meglepően sokan dicsérik a pontosságomat, amit őszintén szólva nem gondoltam volna.

– Mivel foglalkozol még mostanában?

– Hahó Együttes, hajrá gyerekek! illetve a Kafkaz szólóestek is vannak, nagyon megdicsérem a népet, hogy kíváncsiak még az ilyen lantos, dalnokos dolgokra! Az utolsó utáni pillanatban vagyok, hogy még valamit kezdjek vele, de ehhez nagyon sok munkát kell beletennem. A Kaukázusnál is újra gödörásás lesz, fel kell építeni a közösségi médiás jelenlétet Facebookon és Instagramon, ami rettentően kemény meló pénz nélkül, viszont az idő nekünk dolgozik, mert jó a „termék”, jók a dalok, jó a koncert... Ez el fog terjedni.

– Mennyi időt adsz neki?

– Nem egy lemezben gondolkozom, egy egész új korszak kezdeteként tekintek a mostani felállásra. Három-négy év minimum kell majd a belerázódáshoz, és nagyon fontos tanulság számomra, hogy minden dalomat közzé kell tennem.

Rengeteg van, ami elveszett amiatt, mert annak idején mondjuk úgy gondoltam, nem szól elég jól. Pedig tökéletes lenyomata volt az aktuális történéseknek, ami ott és akkor nagyon jól működött volna, akár csak egy évvel később viszont már nem.

Most már látom, hogy nem szabad semmit visszatartani: muszáj reflektálnom az éppen zajló folyamatokra, mert egyszerűen ebben vagyok a legjobb.

(A Kaukázus budapesti visszatérése december 26-án lesz az A38 hajón, bővebb infóért KATT IDE!)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A rajongók tiltakoznak, a stúdió magyarázkodik – a Star Trek: Csillagflotta Akadémia tényleg ekkora katasztrófa lenne?
A Paramount szerint ez forradalmi modern sci-fi a SkyShowtime-on, a rajongók szerint inkább baleseti jegyzőkönyv. TikTok-dialógusok, kánontiprás és kartonpapír-figurák: nem lehet megmenteni a legendát?
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. február 06.



A Star Trek: Csillagflotta Akadémia megérkezése akkora port kavart, hogy az ember már-már azt hihetné, valami radikálisan új, forradalmi irányváltásról van szó. A valóság ennél prózaibb és sokak számára jóval kiábrándítóbb.

A rajongói felháborodásokat a stúdió rendre politikai indíttatású támadásokkal magyarázza, ám ez az érvelés egyre kevésbé tűnik meggyőzőnek.

A Star Trek közönsége ugyanis nem tegnap lépett be a Csillagflottába: generációk nőttek fel az eredeti 1966-os sorozaton, az Új nemzedéken, a Deep Space Nine-on, a Voyageren vagy az Enterprise-on. Ezek a szériák sosem voltak mentesek társadalmi üzenetektől, sőt, sokszor kifejezetten bátran nyúltak érzékeny témákhoz, de mindezt gondolatébresztő tudományos fantasztikumba csomagolták, nem pedig aktuálpolitikai checklista látványos díszleteibe.

Az utóbbi évek Paramount-féle Star Trek-termései azonban sok nézőben azt az érzést keltették, hogy valami alapvetően félrecsúszott. A netflixes Discovery már indulásakor megosztó volt, de egy ideig én is néztem. A Picard három évadából legfeljebb egy fél szezon működött igazán, a Strange New Worlds pedig hiába próbált klasszikusabb hangvételt megütni, nem tudta maradéktalanul visszahozni a régi varázst, majd jó gyorsan földbe is döngölte azt amit két évad alatt felépített.

A Section 31 pedig aztán végképp kiverte a biztosítékot: egy drága, harsány, identitásában bizonytalan streaming film lett, amely inkább tűnt franchise-hasznosítási kísérletnek, mint szeretettel összerakott sci-finek.

A Csillagflotta Akadémia ebbe az egyre vitatottabb Alex Kurtzman „producerzseni” korszakába érkezik, és adna új reményt. Hát nem fog.

Az egyik legnagyobb problémám a dialógusokkal van. A karakterek olyan nyelvezetet használnak,

mintha egy középkorú marketinges próbálná kitalálni, hogyan beszélnek a Z generáció tagjai egy TikTok-kommentmezőben.

Ez a stílus nemcsak idegennek hat egy hatvanéves franchise univerzumában, hanem gyakran önmaga paródiájává válik. Nem felfrissíti a világot és modernizálja, hanem őszintén kellemetlen lesz. Ráadásul felmerül a kérdés: kinek is szól mindez? A fiatalabb közönség aligha rohan tömegesen egy több évtizedes sci-fi sorozat újabb iterációjáért, a régi rajongók pedig értetlenül állnak a tónusváltás előtt. Azokat elidegenítik, akik az igazi rajongók lennének, újakat pedig képtelenek bevonzani. Az eredmény egy furcsa vákuum, amelyben mintha nem létezne valódi a célcsoport. Ám szórakozás se sok.

A Csillagflotta Akadémia története időben messzire ugrik, a 32. század végére, ami kétségkívül kényelmes megoldás: így az alkotók gyakorlatilag bármit megtehetnek anélkül, hogy túl sokat kellene bajlódniuk a korábbi kánonnal. A Föderáció széthullott, a kolóniák elszigetelődnek, az univerzum újraegyesítésre vár, ez akár ígéretes kiindulópont is lehetne. Holly Hunter alakította Nahla Ake kapitány egy tragikus múltbéli döntés súlyát cipeli, miután ezekben a nehéz időkben elszakított egy gyereket az anyjától. Ugrunk egy jó pár évet az időben, közben a krízis megoldódott (elég szájbarágós COVID párhuzam), és a Föderáció megtalálja a fiút, Caleb Mirt (Sandro Rosta), aki felnőttként körözött bűnöző lett.

Holly Hunter válaszút elé állítja a férfit: Csillagflotta Akadémia vagy börtön.

Ez a dramaturgiai fogás azonban több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. A Csillagflotta hagyományosan a Föderáció elitje volt, a legkiválóbbak gyűjtőhelye, nem pedig egy kozmikus alternatív büntetés-végrehajtási intézet. A sorozat persze igyekszik erkölcsi leckét adni arról, milyen károkat okoz a családok szétszakítása. Csak éppen olyan finomsággal, mintha légkalapáccsal kopogtatnák a néző homlokát. A finomkodás sosem volt erőssége a Kurtzman produkcióknak.

Az első rész főgonoszát Paul Giamatti alakítja, ám a fenyegetés helyett inkább groteszk hatást kelt. Nehéz komolyan venni azt a jelenetet, amikor egy termetes, izomkolosszus harcos majdnem alulmarad a majd 60 éves 170 cm-es színésszel szemben egy kézitusában.

Lehet ezt idegen fajokra és különleges képességekre fogni, de a vizuális benyomás ettől még inkább komikus, mint félelmetes.

A sorozat egészére jellemző ez a disszonancia: drámai pillanatokat akar, de gyakran paródiába csúszik. Olyan, mint egy rossz szuperhősfilm, menő akar lenni, de helyette csak szánalmas. Joss Wheedon-féle párbeszédek működtek egy Buffy-ban, vagy egy FireFlyban, de itt nagyon nem önazonos ez a stílus a Star Trek 60 éves örökségével.

Narratív szempontból sem túl rózsás a helyzet. Az epizódok sodródnak egyik érzelmi kitörésből a másikba, miközben nehéz kitapintani egy valóban átgondolt, hosszabb ívű történetet. Itt nincs értelem, csak érzelmek.

A karakterek többnyire egyetlen tulajdonság köré épülnek, mintha egy produceri checklistát pipálnának végig.

Itt a félénk zseni, ott a minden helyzetben legyőzhetetlen harcos, amott a testpozitív öntudatra ébredt 17 éves tinilány hologram. A Star Trek mindig is sokszínű volt, de korábban a figurák személyisége nem merült ki egyetlen címkében. Spock sem pusztán „a félvér”, hanem belső konfliktusokkal küzdő, komplex személyiség volt. Ehhez képest az Akadémia szereplői gyakran kartonpapír-vázlatnak hatnak, mint egy Disney-sorozat a 2000-es évekből.

A kánonhoz való viszony különösen fájdalmas pont. Érzelmeket villogtató Vulkániak, akik humorizálnak, pacifista Klingonok, akik többapájú családokból származnak, sőt egy genetikai szabályokat felrúgó Jem’Hadar leszármazott is felbukkan.

Az alkotók megnézték a Star Trek lexikon borítóját (bele már nem sikerült lapozni) és senki sem mondta el nekik, hogy nem lehet egy Jem’Harad nő, mert ők genetikai úton szaporodnak, más fajokkal pedig végképp kizárt, hogy vegyüljenek.

Ezeknek az ellentmondások semmi köze a kreatív újragondoláshoz, pusztán hanyagság, ami egy ilyen múltú franchise esetében nehezen megbocsátható.

Mindez azért különösen keserű, mert a Star Trek valaha jóval több volt egyszerű tévésorozatnál. Az elsők között teremtett aktív rajongói közösséget, saját találkozókkal még a Comic Con aranykora előtt, és nem egy mérnök vallotta be, hogy gyerekkori inspirációként hatott rá Gene Roddenberry erredeti víziója.

Steve Jobs legendásan rajongott a franchise-ért, és állítólag külön kérte a mérnökeit, hogy az eszközeik úgy nézzenek ki és úgy működjenek, mintha az Enterprise-ról érkeztek volna.

Ehhez képest a Csillagflotta Akadémia inkább tűnik egy drága, identitását kereső mellékvágánynak, mint a jövőről szóló, optimista látomás örökösének. Itt van neon ugrókötél, neon fülhallgató, minden a jelenlegi technológiai szintet mutatja, csak neon. Semmi igazán forradalmi.

A legszarkasztikusabb megjegyzések sem tudják teljesen elfedni a csalódottságom: sokan nem azért kritizálják ezt a sorozatot, mert gyűlölnék a Star Treket, hanem éppen ellenkezőleg, mert túl jól ismerik, és fájó látni, milyen irányba sodródott.

Ez egy Star Trek sorozat, olyan emberek tollából, akik nem értik a Star Treket és olyan embereknek készült, akik nem szeretik a Star Treket

A Csillagflotta Akadémia nem pusztán egy félresikerült spin-off sorozat, hanem egy újabb állomás abban a korszakban, amelyben a franchise mintha teljesen elveszítette volna saját iránytűjét. Lehet, hogy egyesek számára könnyed „guilty pleasure”, de azoknak, akik a régi, gondolkodásra késztető, bátor tudományos fantasztikumot keresik, ez az akadémiai évfolyam inkább bukást érdemel, mint dicséretet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.


Újra forr az internet egy 26 éves Simpson család-epizód miatt, a rajongók szerint ugyanis a rajzfilm egy hátborzongatóan pontos jóslatot tett Jeffrey Epstein pedofil-szigetéről – írta a New York Post. A vita most azért lángolt fel ismét, mert a kérdéses jelenet újra virálissá vált a közösségi médiában. A „The Computer Wore Menace Shoes” című,

2000-ben bemutatott részben Homer Simpson Mr. X álnéven pletykablogot indít, amivel felfedi Springfield sötét titkait.

Amikor azonban egy kitalált sztorija véletlenül igaznak bizonyul, elrabolják és egy titokzatos szigetre viszik, ahol azokat tartják fogva, akik túl sokat tudnak.

A rész végén Homer oldalán egy üzenet jelenik meg, ami „egy szigeten lévő őrült alakokról” szól, akik „titokban irányítják a világot”.

A rajongók azonnal párhuzamot vontak a jelenet és a néhai Jeffrey Epstein botránya között, aki a vádak szerint éveken át kiskorú lányokkal szembeni szexuális visszaéléseket és emberkereskedelmet folytatott a Karib-tengeri magánszigetein, Little Saint James-en és Great Saint James-en. „A Simpson család figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” – írta egy kommentelő az X-en.

Egy másik felhasználó szerint „a Simpson család beszélt el nekünk először az Epstein-aktákról”. A valóságban az epizód harmadik felvonása az 1967-es brit kultsorozat, a The Prisoner (A fogoly) paródiájaként adták el, amely szintén egy férfiról szól, akit egy elzárt szigeten tartanak fogva, miután túl sokat tudott. A részben még a sorozat eredeti főszereplője, Patrick McGoohan is vendégszerepelt.

Az összeesküvés-elméleteket tovább fűti a sorozat alkotóját, Matt Groeninget érintő állítás.

Epstein egyik legismertebb áldozata, Virginia Giuffre – aki 2025-ben öngyilkosságot követett el – egy 2019-ben nyilvánosságra hozott bírósági iratban azt állította, hogy Epstein arra kényszerítette, hogy masszírozza meg Groening lábát a milliárdos magángépén.

Giuffre arról írt, hogy undorodott a férfi „kérges lábkörmeitől”.

A kommentelők ezt bizonyítéknak tekintik. „Matt Groening beletette Epsteint a 'The Simpsons'-ba. Virginia Giuffre arról írt, hogy Epstein gépén volt Groeninggel, és masszíroznia kellett az izzadt lábát!!” – írta egy felhasználó. Fontos kiemelni, hogy Groening ellen soha nem emeltek vádat az üggyel kapcsolatban.

A sorozat készítői többször is reagáltak a „Simpsons-jóslatokra”. Matt Selman showrunner szerint a sorozat nem jósol, csupán a történelem ismétlődő mintázatait dolgozza fel, és a több száz epizód miatt statisztikailag elkerülhetetlen, hogy néha egybeessenek a valós eseményekkel.

Viszont, ha számításba vesszük, hogy a sorozat egyik agya rendszeresen összejárt a világ szexfüggő hatalmasságaival, a rajzfilm meghökkentő jóslatai talán nem is jóslatok voltak, csak bennfentes információk a jövővel kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET: