Karantén. Milyen karantén? Svédország szokatlan reakciója a vírusválságra
Miközben Európa népei tűrik, hogy otthonaikba kényszerülnek a koronavírus-krízis miatt, Svédország szinte teljesen visszatért az átlag hétköznapokhoz.
A hosszúra nyúló tél után a meleg Svédország fővárosában, Stockholmban az utcára vonzza az embereket. A családok jégkrémet nyalnak a Mariatorget téren, a fiatalok pedig élvezik a közösen eltöltött órákat az utcákon.
A város más részein megnyitottak az éjszakai klubok, bár vasárnaponként tiltják az ötven főnél nagyobb összejöveteleket.
Eközben a közvetlen szomszédjukban, Dániában a találkozók létszáma maximum tíz főre korlátozódott, az Egyesült Királyságban pedig nem szabad egy helyen tartózkodniuk idegeneknek, csak az egy háztartásban élőknek – számolt be róla a BBC.
Svédországban eddig 3500 fertőzöttet és 105 halálesetet jegyeztek fel.
Észrevehetően nagyobb a csend a svéd utakon, mint általában. A svéd tömegközlekedési vállalat, az SL beszámol róla, hogy a megszokott utasszám 50%-kal csökkent a múlt héten. Bár a korlátozásokat visszavonták, a statisztikák alapján Stockholm lakosságának fele otthonról dolgozik.
„Minden társaságnak, akinek lehetősége van erre, él vele, és működik is” – mondta a Staffan Ingvarrsson vezérigazgatója a távmunka kapcsán.
A kormány fő vezérelve az „önfelelősség-vállalás” lett. A közegészségügy és a politikusok is tovább reménykednek, hogy különösebb intézkedések nélkül is lelassíthatják a vírus terjedését.