HÍREK
A Rovatból

Karácsony vizsgálóbizottságot kezdeményez a fideszes önkormányzatoktól Schadl Györgyhöz került lakások ügyében

„Nem hagyjuk, hogy a Fidesz kiárusítsa, kivéreztesse, feldarabolja Budapestet. Megvédjük a városunkat” - közölte a főpolgármester.


Fővárosi vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte Karácsony Gergely, hogy kiderüljön, "ki, milyen mértékben érintett a fővárosi Fideszből a Völner-ügyben". Ezt a Facebook-oldalán jelentette be a főpolgármester, miután az RTL kiderítette, hogy

a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatott elnöke, Schadl György öt év alatt legalább 19 ingatlant vásárolt, ezek közül kilencet önkormányzatoktól.

Az rtl.hu információi szerint a Völner-ügyből megismert vezető öt év leforgása alatt építette fel ingatlanbirodalma nagy részét: nyolc erzsébetvárosi, egy belvárosi, egy XIII. kerületi, egy II. kerületi, egy érdi, egy ceglédi, két XII. kerületi, egy siófoki, egy gödöllői, egy szentendrei, valamint egy budai Várban található ingatlant vásárolt meg. Több lakást feleségével Schadl-Baranyai Helgával közösen szerezett meg. Egy huszadik ingatlan szintén a nevén volt, ezt még korábban, 2013-ban vásárolta. Letartóztatása után a tulajdonában lévő ingatlanokat többnyire zár alá vették.

Az egyik legértékesebb ingatlan a budai Vár közponit részén, a Dísz téren található, amihez magánszemélyektől jutott hozzá. Az erzsébetvárosi ingatlanokat viszont a VII. kerületi önkormányzattól vásárolta, ezekért pedig összesen 225 millió forintot fizetett. A nyolc lakást tehát átlagosan négyzetméterenként 600 ezer forintért szerezte meg, kettőt pedig néhány hónapon belül eladott a B. P. Property Kft.-nek. Ezt a társaságot mindössze néhány héttel azelőtt alapították, hogy Schadl megkötötte volna az ingatlanokról szóló szerződést Erzsébetvárossal. De az V. kerület kormánypárti irányítása alatt is önkormányzati ingatlanhoz jutott a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, egy Városház utcai üzlethelyiséget vett meg nyílt, nemzetközi, egyfordulós pályázat útján. Az önkormányzat tájékoztatása szerint az eladásról a képviselő-testület döntött, és miután nyílt pályázaton keresztül történt az értékesítés és igazságügyi szakértő állapította meg a vételárat (31 millió 820 ezer forint volt a minimum vételér, végül 32,5 millió forintért kelt el az ingatlan), nem tervezik, hogy vizsgálatot indítanak.

Karácsony Gergely azonban bejelentette, hogy fővárosi vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a fideszes önkormányzatoktól Schadl Györgyhöz került lakások ügyében.
"A parlamentben a Fidesz megakadályozta, hogy vizsgálóbizottság álljon fel a hibás járványkezelés, a Pegazus-botrány, vagy a Völner-ügy vizsgálatára. De a Fővárosi Közgyűlés demokratikusan működik, itt működnek vizsgálóbizottságok, még kamuügyekben is. De itt az ideje a valódi tényfeltárásnak is!"

- írta a főpolgármester, hozzátéve: "Nem hagyjuk, hogy a Fidesz kiárusítsa, kivéreztesse, feldarabolja Budapestet. Megvédjük a városunkat. Előválasztás, népszavazás, kormányváltás."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás szerint Orbán Viktor édesanyja miatt Hadházy „benne van a trutymóban nyakig”
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a balliberális ellenzék nem méltó Orbán Viktor édesanyjához. Menczer azt írta: az igazság Sipos Erzsébet oldalán van.
F. O. - szmo.hu
2025. október 25.



Hadházy benne van a trutymóban nyakig – kezdte Menczer Tamás a Facebook-bejegyzését, utalva arra, hogy Orbán Viktor édesanyja nyilatkozott a Békemeneten, és Hatvanpuszta i szóba került.

„De tényleg,

mennyire kellemetlen, amikor egy idős asszony a Békemeneten mosolyogva porrá zúzza az összes hazugságot, amit terjesztesz, és amire az egész politikai pályafutásodat építed?!”

tette fel a kérdést a Fidesz kommunikációs igazgatója, majd így folytatta.

„Történt, hogy egy ismeretlen srác a Békemeneten véletlenszerűen beszélgetett emberekkel, és az egyik interjúalany Orbán Viktor édesanyja volt. Ezen a srác lepődött meg legjobban, de ha már lehetősége volt, megkérdezte Hatvanpusztáról, zebrákról és minden egyébről. És Orbán Viktor édesanyja válaszolt. Minden kérdésre. Mosolyogva, tényszerűen.

Ott áll egy asszony, akiben semmi kétség, semmi félelem, semmi bizonytalanság nincs. Aki egyszerre megnyerő és lehengerlő.

Aki tudja, hogy az igazság az ő oldalán van, de ezt nem hangoztatja, viszont ha már megkérdezték, elmondja” – írta Menczer, aki ezek után Hadházy Ákosról fejtette ki véleményét.

„Megérkezik a lyukas zoknik reklámarca, a bolond, aki trágár üzeneteket ír táblákra, és ezekkel rohangál a Parlamentben, az őrült, akit az utcán is elkerülnek. És mit mond az ápolóktól éppen elszökő diliházi beutalt? Azt, hogy Orbán Viktor az anyja szoknyája mögé bújik.

Bevetted az esti gyógyszert, Áki? A balliberális ellenzék nem méltó Orbán Viktor édesanyjához.

A miniszterelnök édesanyja ezt láthatóan jó kedéllyel, mosolyogva veszi tudomásul. Erzsike néni mosolyogni fog akkor is, amikor a fia majd áprilisban kiáll egy színpadra, és bejelenti a Fidesz-KDNP újabb hatalmas politikai győzelmét. Hadházyt meg visszaadjuk a lovaknak. Igaz, a lovak is többet érdemelnek” – zárul a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Te idióta Márki-Zay Péter” – kezdi a kereszténydemokrata Pócs János a válaszát arról, mit kerestek a Gripenek egy fideszes rendezvényen
A jászsági fideszes képviselő valószínűleg nem teszi az ablakba, amit ezután a kommentelőktől kapott. Szerinte nemzeti ünnepség volt az október 23-i Békemenet.


Szombaton egy kérdést osztott meg Facebook-oldalán Márki-Zay Péter. A korábbi összellenzéki miniszterelnök-jelölt arra volt kíváncsi: „Van valakinek ötlete? Mit keresnek a Magyar Honvédség Gripenjei a fideszes "BÉKEMENETEN"?”

A válaszra sem kellett sokáig várnia. Pócs János jászsági országgyűlési képviselőnek, úgy látszik, valamiért különösen fájt a kérdés, mert meglehetősen indulatos stílusban reagált.

Facebook-posztjában azt írta:

„Te idióta Márky-Zay Péter! Posztodban azt kérdezed, hogy mit kerestek a Gripenek a fideszes rendezvényen?”

„Ez alapján azt is kérdezhetnéd: Mit keres a Fidesz-kormány támogatása a tiszások zsebében?

Csak, hogy értsd, te bukott porszívóügynök: Orbán Viktor a Fidesz elnöke Magyarország Kormányának a miniszterelnöke. A Kormány a nemzeti ünnepünkön megemlékezett az ’56-os hősökről. A Gripenek egy ország nevében tisztelegtek a színpadon álló, meg a köztünk élő idős hősökről, akik életüket kockáztattak a Magyar Hazáért. Bukott diák akar korrepetálni.”

Pócs válasza nem mindenki tetszését nyerte el. Bár vannak, akik vele egyetértve Márki-Zay Pétert ekézik, többségben vannak azok, akiknek nem tetszett sem a Gripenek szerepeltetése, sem Orbán Viktor beszéde, de a legtöbbeknek Pócs stílusa.

Volt, aki azt írta: „Ha ez igaz, akkor miért nem az 56-os hőseinkről beszél? Csak Brüsszel-Háború-Ukrajna… gratula”. Míg más azt jegyezte meg: „Hogy lehet országgyűlési képviselő egy olyan ember aki igy beszel egy másik közéleti szereplővel? Szégyenteljes, remélem az ilyen pökhendi, tiszteletre sem méltó emberek eltűnnek majd a közéletből mielőbb.”

Az egyik hozzászóló szintén a beszédet kritizálva azt írta: „Semmilyen megemlékezés nem volt a Kossuth téren. Egy elmebeteg fröcsögött a háborúról, Ukrajnáról meg Brüsszelről. Legalább erre a napra félretehette volna azt a nagy ‘békepárti’ énjét, és kicsit több alázatot mutathatott volna ezen az ünnepen.”

Pócs nem először üzent meghökkentő stílusban ellenzéki szereplőknek. Korábban viszkivel és Xanaxszal várta a Jászságba és meg is fenyegette Magyar Pétert, míg nemrég egy disznóólból olvasta fel bocsánatkérő levelét Ruszin-Szendi Romulusznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter rálicitál Orbán Viktor országjárására, ugyanoda és ugyanakkor megy el
A TISZA és a mellette álló többség élőben szeretné megmutatni, milyen a valódi országjárás. Már az időpontokat és a helyszíneket is megadták.


„Miniszterelnök Úr! Hallom, az október 23-i totális lebőgés után úgy döntött a fideszes válságstáb, hogy el kell indulni egy „országjárásra”. No, nem olyan igazira, amin bárki részt vehet, még akár kérdezhet is, hanem olyan magtáras stílusban, előzetes regisztrációval, digitális harcosoknak és Orbán-janicsároknak” – reagált Magyar Péter a Facebookon arra, hogy Orbán Viktor bejelentette: országjárásba kezd a Fidesz.

Ahogy már írtunk róla, a kormánypárti rendezvények ingyenesek lesznek, de kizárólag a Digitális Polgári Körök tagjai vehetnek részt rajtuk, így nem nyilvános eseményekről van szó.

„Miniszterelnök Úr!

A TISZA és a mellette álló többség megmutatja Önnek élőben, hogy milyen a valódi országjárás és milyen az, amikor egy politikus nem csak a sajátjai elé mer kiállni előre megírt kérdésekre válaszolni”

– folytatta a Magyar, majd érdekes bejelentét tett.

Kiderült, hogy a TISZA ugyanoda és ugyanakkor megy el, mint Orbán.

„Találkozunk a megadott városokban és napokon. Mi nem bérelünk milliókért csarnokot vagy magtárat, hanem kint találkozunk a magyarokkal. Forró tea, jókedv, őszinteség jeligére.

Ha kedve tartja, ugorjon el Ön is! Kaphat teát, meg néhány kérdést is.

Írjátok be a naptárba! Szigorúan regisztráció nélkül!” – zárta a posztot Magyar.

Eszerint november 15-én Győr, november 29-én Nyíregyháza, december 6-án Kecskemét, december 13-án Mohács, december 20-án pedig Szeged lesz az országjárás(ok) helyszíne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videót tett ki Magyar Péter, ami szerinte bizonyítja, ez volt a minden idők legkisebb Békemenete
A Tisza Párt vezetője szerint fontos megvizsgálni, mekkora tábora van a kormánypártnak, valamint az ellenzéki Tiszának. Szerinte az orbáni propaganda folyamatosan hazudik, ezért nekik meg kell mutatni a valóságot.


Magyar Péter közösségi média a oldalán posztolt egy videót, amelyen jól látható, mennyi ember vett részt a kormány szervezésében a Békemeneten.

A politikus a posztjában kiemelte: „Lezárva a méretvitát, most már egyértelműen kijelenthető, hogy ez nem a valaha volt legnagyobb, hanem éppen a legkisebb Békemenet volt. Na nem a színpad méretét tekintve, mert azzal sikerült a fél teret elfoglalni (ennek jelentéséről Sigmund Freud tudna értekezni).” Magyar hozzátette azt is, hogy „tegnap kitettem az erősen foghíjas Kossuth térről egy képet. Ezután rögtön jöttek a megafonos és a fizetett kommentek, hogy ez a fotó Orbán Viktor beszéde előtt készült. Hát nagyon nem.” Megjegyezte:

„Ahogy ezen a videón látszik, nem csak a füves részt nem sikerült megtölteni, hanem a tér legbelső díszköves részét sem. De ugyanígy lézengtek a tér másik oldalán, a Falk Miksa utca felől és üres kivetítők árválkodtak mindenütt. A propaganda arra hivatkozik, hogy azért nincsenek drónfotók, mert jöttek a vadászgépek. Gondolom ezért nem fotózott senki a Parlament ablakaiból sem….”

Magyar szólt azokhoz is, akik szerint nem szükséges a két tábor tömegeit összehasonlítani:

„Azoknak, akik ezt felesleges számháborúnak tartják, azt tudom üzenni, hogy egy rendezvény hatása azon is múlik, hogy mi jut el belőle azokhoz, akik nem voltak ott. És mivel az orbáni propaganda minden pillanatban gátlások nélkül hazudik, nekünk meg kell mutatnunk a valóságot.

Igenis számít, hogy falubuszok, zsarolás, fenyegetés és utalványok ellenére még a Kossuth teret sem tudták megtölteni. Nem véletlen a pánik a Karmelitában…”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk