Karácsony Gergely nem indul újra Párbeszéd elnöki tisztségéért
Karácsony Gergely szerdán bejelentette, nem kíván újraindulni a Párbeszéd társelnöki pozíciójáért – írja az ATV.hu. A főpolgármester Tordai Bence országgyűlési képviselőt ajánlja maga helyett.
A portál telefonon utolérte Tordait, aki megerősítette az információt. Ugyanakkor azt mondta, át kell gondolnia, hogy indul-e a pozícióért. A Telexnek egy kicsivel már biztosabban nyilatkozott.
– fogalmazott a lapnak. Nagyjából két hónap múlva, a nyár elején lesz tisztújítás a Párbeszédben, akkor döntenek az új elnökségről.
A portál emlékeztet, hogy Karácsony Gergely éppen polgármesteri ciklusa felénél tart, így valószínűleg erre a feladatra koncentrál majd. Korábban pedig maga is úgy nyilatkozott, hogy „én nem vagyok jó pártvezető”.