Karácsony Gergely: Legyen ingyenes az M0-ás, folytassa a kormány a HÉV-hálózat fejlesztését
A főpolgármester szerint a közlekedési problémák jórészt a város határán kívül keletkeznek, már naponta 300 ezer autó jön be a városba az agglomerációból.
Legyen ingyenes az M0-ás, és folytassa a kormány a HÉV-hálózat fejlesztését - ezt kéri Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere keddi bejegyzésében azt írja, hogy a budapesti torlódások elsődleges oka, hogy nagyobb autóforgalom terheli a város központját, mint amennyit a belvárosi utak el tudnak vezetni.
„A problémák a város határain kívül keletkeznek jórészt: naponta több mint 300 ezer autó jön Budapestre az agglomerációból, a fizetős M0-ás miatt is megnőtt a budapesti úthálózat terhelése. Ezért is követeljük régóta az m0-ás ingyenessé tételét, és ezért is fontos, hogy az állam által einstandolt HÉV-hálózat fejlesztése ne álljon le. Budapest fejleszti a közösségi közlekedést, ez a kötelessége az államnak is a HÉV-ekkel”.
Karácsony szerint hiába próbáltak helyenként nagyobb közúti kapacitást biztosítani, például felüljárók építésével, a belváros egésze nem képes a növekvő forgalom elvezetésére, ezért új megoldásokra van szükség. Mint írta, a tranzitforgalmat alapvetően a belvárost elkerülő, elsődlegesen a Hungária gyűrű és az autópálya-bevezető szakaszok által alkotott tranzithálózaton kell elvezetni.
„Ezeken olyan beavatkozásokra van szükség, ami a forgalom lefolyását egyenletesebbé és hatékonyabbá teszi. Ez elsősorban korszerű forgalomirányítással, néhány esetben kisebb fizikai beavatkozásokkal elősegíthető.”
A főpolgármester úgy látja, hogy úgynevezett adaptív forgalomirányítás kialakítására van szükség, amellyel egyensúly alakítható ki a lokális forgalmi igények és az adott útvonal közúti kapacitása között.
„A cél, hogy csak akkora forgalom terhelje a belvárost, amelyet az ottani úthálózat biztonságosan és kiszámíthatóan le is tud bonyolítani”
- zárta a bejegyzését Karácsony.
Legyen ingyenes az M0-ás, és folytassa a kormány a HÉV-hálózat fejlesztését - ezt kéri Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere keddi bejegyzésében azt írja, hogy a budapesti torlódások elsődleges oka, hogy nagyobb autóforgalom terheli a város központját, mint amennyit a belvárosi utak el tudnak vezetni.
„A problémák a város határain kívül keletkeznek jórészt: naponta több mint 300 ezer autó jön Budapestre az agglomerációból, a fizetős M0-ás miatt is megnőtt a budapesti úthálózat terhelése. Ezért is követeljük régóta az m0-ás ingyenessé tételét, és ezért is fontos, hogy az állam által einstandolt HÉV-hálózat fejlesztése ne álljon le. Budapest fejleszti a közösségi közlekedést, ez a kötelessége az államnak is a HÉV-ekkel”.
Karácsony szerint hiába próbáltak helyenként nagyobb közúti kapacitást biztosítani, például felüljárók építésével, a belváros egésze nem képes a növekvő forgalom elvezetésére, ezért új megoldásokra van szükség. Mint írta, a tranzitforgalmat alapvetően a belvárost elkerülő, elsődlegesen a Hungária gyűrű és az autópálya-bevezető szakaszok által alkotott tranzithálózaton kell elvezetni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bőröndben érkezett félmilliárd forint Moszkvából az MSZP 2006-os kampányára - állítja Panyi Szabolcs egyik forrása
Az oknyomozó újságíró megosztotta az első részletet orosz befolyásról szóló könyvéből. A pénz állítólag a moszkvai KERKI-épület botrányos eladásának „jutaléka” volt, amelyet a háttérben egy FSZB-tábornok menedzselt, aki később titokban a Fidesszel is felvette a kapcsolatot. A forrás szerint szerint a moszkvai pénz nélkül nem tudták volna legyőzni Orbán Viktort és a Fideszt.
„Ne haragudjatok, ki kell mennem a reptérre, mert érkezik a pénz Moszkvából” – Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró Substack-oldalán megjelent könyvrészlete szerint ezek a szavak egy MSZP-s kampányegyeztetésen hangzottak el a Parlamentben, néhány héttel Vlagyimir Putyin 2006. február 28-i budapesti látogatása előtt.
A megbeszélés egyik, név nélkül nyilatkozó résztvevőjének állítása szerint 500-600 millió forintnak megfelelő amerikai dollár érkezését várták készpénzben, bőröndökben. A pénz a moszkvai magyar Kereskedelmi Kirendeltség, a KERKI épületének eladásáért kapott „jutalékként” érkezett. Mindeközben a háttérben Vlagyimir Putyin egy FSZB-vezérőrnagyot, Vjacseszlav Usakovot nevezte ki Magyarország informális „helytartójának”.
„Az volt magam számára az erkölcsi felmentés, hogy ha ez kell a győzelemhez, hát akkor ez kell” – idézte fel a megbeszélés résztvevője.
A könyvrészlet szerint az MSZP kampányára szánt pénzért az MFB egyik „intézőembere” ment ki a reptérre. A pénz további sorsáról a forrás már nem tudott beszámolni, de azt elmondta, a készpénzes módszerre kipróbált gyakorlatként hivatkoztak. Az ügyről Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnököt tudatosan nem tájékoztatták, mert a többiek attól tartottak, leállítaná az akciót. A forrás szerint a moszkvai pénz nélkül nem tudták volna legyőzni Orbán Viktort és a Fideszt.
Az ügylet középpontjában álló Vjacseszlav Usakov az FSZB azon részlegének volt a kulcsfigurája, amelyet a „közel-külföld”, vagyis a volt szovjet tagállamok befolyásolására hoztak létre. Ő lett a magyar-orosz kapcsolatok legfontosabb intézőembere, aki a hivatalos protokollon kívül működött. Veres János, a Gyurcsány-kormány későbbi pénzügyminisztere arról számolt be, hogy Putyin külpolitikai főtanácsadója, Szergej Prihogyko irányította őt Usakovhoz, mondván, a tábornok „egészen az elnökig el tud érni”.
A KERKI-ingatlan eladásából az évtized egyik legnagyobb botránya kerekedett. A magyar állam egy luxemburgi offshore cégnek adta el a leromlott állapotú épületet 23,7 millió dollárért, a vevő pedig rövid időn belül közel ötszörös áron, 109 millió dollárért értékesítette tovább egy orosz minisztériumnak. Az ügylet miatt a sajtó és az ellenzék is hűtlen kezelést gyanított.
Székely Árpád, akit 2005 nyarán neveztek ki moszkvai nagykövetnek, a könyvben elmondta, hogy a vevő offshore háttere miatt gyanút fogott, ezért Kiss Péter kancelláriaminiszterhez fordult. A miniszter megszervezett egy találkozót Moszkvában, ahol jelezte, hogy orosz részről Usakov lesz a fő kapcsolat.
A 2005 novemberi, FSZB-irodában tartott megbeszélésen Usakov és helyettese, Viktor Komogorov mellett a vevő, Viktor Vekszelberg oligarcha cégcsoportjának képviselői vettek részt. Székely határozottan tagadta, hogy a találkozón pénzről vagy jutalékról esett volna szó. „Semmi ilyesmi fel sem merült. Egyébként is, először találkoztunk, ilyen helyzetben pedig ez nem is lett volna életszerű” – tette hozzá.
„Olyan érzés volt, mintha egy polip akarna körbefonni a csápjaival” – idézte fel Gyurcsány egyik akkori munkatársa a találkozást Usakovval.
Usakov annyira rejtve mozgott, hogy a kormány több tagja sem volt tisztában a valódi szerepével. Gyurcsány egyik akkori munkatársa egy „sunyi tekintetű oroszként” emlékezett rá, aki a budapesti orosz nagykövetség munkatársának adta ki magát, és tolakodóan próbált vele kapcsolatot kiépíteni.
A 2010-es kormányváltást követően több, az ügyletben érintett személy ellen büntetőeljárás indult, amely a 2010-es évek közepén az összes vádlott jogerős felmentésével zárult. A Gyurcsány-kormány tagadta, hogy az ügyletből bármilyen előleg érkezett volna, noha a sajtóban egy 2,5 millió dolláros – akkori árfolyamon mintegy 530 millió forintos – tétel is felmerült, ami összegében közel áll a kampányegyeztetésen említett 500-600 millióhoz.
A könyvrészlet szerint miközben a szocialisták azt hitték, bizalmi viszonyt ápolnak vele, az FSZB főigazgató-helyettese idővel felvette a kapcsolatot legfőbb politikai riválisukkal, a Fidesszel is.
„Ne haragudjatok, ki kell mennem a reptérre, mert érkezik a pénz Moszkvából” – Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró Substack-oldalán megjelent könyvrészlete szerint ezek a szavak egy MSZP-s kampányegyeztetésen hangzottak el a Parlamentben, néhány héttel Vlagyimir Putyin 2006. február 28-i budapesti látogatása előtt.
A megbeszélés egyik, név nélkül nyilatkozó résztvevőjének állítása szerint 500-600 millió forintnak megfelelő amerikai dollár érkezését várták készpénzben, bőröndökben. A pénz a moszkvai magyar Kereskedelmi Kirendeltség, a KERKI épületének eladásáért kapott „jutalékként” érkezett. Mindeközben a háttérben Vlagyimir Putyin egy FSZB-vezérőrnagyot, Vjacseszlav Usakovot nevezte ki Magyarország informális „helytartójának”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Trump tűzszünetet kötött Iránnal, de Izrael máris jelezte, hogy nem mindenhol tartja be
Donald Trump elnök két hétre szóló tűzszünetet jelentett be Iránnal, de Izrael azonnal jelezte, hogy a megállapodás nem terjed ki a libanoni frontra. A közvetítő Pakisztán ezzel szemben azt állította, hogy a megegyezés mindenhol, így Libanonban is érvényes.
Két hétre szóló tűzszünetben állapodott meg az Egyesült Államok és Irán kedden, kevesebb mint két órával azelőtt, hogy lejárt volna Donald Trump amerikai elnök határideje egy „egész civilizáció” elpusztítására. A bejelentés ellenére szerda hajnalban a Perzsa-öböl több országában és Izraelben is rakétariadók voltak, miközben a felek ellentmondásos nyilatkozatokat tettek a tűzszünet részleteiről - adja hírül a CNN.
A megállapodás feltétele, hogy Irán azonnal, teljes körűen és biztonságosan nyissa meg a létfontosságú Hormuzi-szorost. Donald Trump a Truth Social oldalán jelentette be a megegyezést, amelyet pakisztáni közvetítéssel hoztak tető alá.
Irán is megerősítette a tűzszünetet, de győzelemként kommunikálta. „Örömhírrel szolgálunk Irán nagy nemzetének: a háború célkitűzéseinek csaknem mindegyike teljesült, és bátor fiaitok történelmi tehetetlenség és tartós vereség állapotába taszították az ellenséget” – közölte az ország Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsa.
Figyelmeztettek ugyanakkor: „Kezünk továbbra is a ravaszon van, és ha az ellenség a legkisebb hibát is elköveti, teljes erővel válaszolunk”.
A testület szerint a tárgyalások alapját egy tízpontos iráni javaslat adja, amely többek között az amerikai erők kivonását, a szankciók feloldását és egy kötelező érvényű ENSZ-határozatot is tartalmaz.
A megállapodás részletei azonban azonnal ködössé váltak.
Izrael szerint ugyanis a tűzszünet nem terjed ki Libanonra, miközben a közvetítő pakisztáni miniszterelnök ennek az ellenkezőjét állította.
Sehbáz Saríf azt mondta, a megegyezés „mindenhol, Libanont is beleértve” azonnal hatályos.
A bejelentést követő órákban a Perzsa-öböl több országában és Izraelben is megszólaltak a szirénák bejövő rakéta- és drónfenyegetések miatt. Az izraeli hadsereg közölte, hogy továbbra is hajt végre csapásokat iráni célpontok ellen.
A megállapodás kulcsa a Hormuzi-szoros, a világ egyik legfontosabb olajszállítási útvonala, amelynek blokkolása súlyos hatással lenne a globális energiapiacra. Donald Trump korábban úgy nyilatkozott, hogy a szoros védelme nem az Egyesült Államok dolga, hanem a térség országaié.
A felek a tervek szerint pénteken Iszlámábádban ülnek tárgyalóasztalhoz, hogy a pakisztáni közvetítéssel kidolgozott keretek alapján egyeztessenek a részletekről.
Két hétre szóló tűzszünetben állapodott meg az Egyesült Államok és Irán kedden, kevesebb mint két órával azelőtt, hogy lejárt volna Donald Trump amerikai elnök határideje egy „egész civilizáció” elpusztítására. A bejelentés ellenére szerda hajnalban a Perzsa-öböl több országában és Izraelben is rakétariadók voltak, miközben a felek ellentmondásos nyilatkozatokat tettek a tűzszünet részleteiről - adja hírül a CNN.
A megállapodás feltétele, hogy Irán azonnal, teljes körűen és biztonságosan nyissa meg a létfontosságú Hormuzi-szorost. Donald Trump a Truth Social oldalán jelentette be a megegyezést, amelyet pakisztáni közvetítéssel hoztak tető alá.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán a kézmozdulatáról: semelyik jelölt nem mondhatja azt, hogy a választás le van futva
Orbán Viktor az Ultrahang műsorában beszélt arról a gesztusáról, amit a J. D. Vance-szel közös sajtótájékoztatón tett. A miniszterelnök a mozdulatot azzal indokolta, hogy a győzelmet nem lehet előre kijelenteni, az kizárólag a választók döntésén múlik.
Orbán Viktor az Ultrahang műsorában magyarázta azt a kézmozdulatát, amit a JD Vance amerikai alelnökkel közös sajtótájékoztatón tett kedden. A miniszterelnök szerint a mozdulat azt jelentette, hogy a küzdelem nyílt.
„Azt mondani, hogy egy választás le van futva, az egy megbocsáthatatlan tiszteletlenség az emberekkel szemben.”
Hangsúlyozta, hogy bár a győzelem a céljuk, az csak az emberek döntéseként jöhet létre, azt nem lehet magabiztosan előre bemondani, mert az gőgösség. Úgy vélte, a helyzetük könnyebb, mint egy-három hónapja volt, és március 15-e óta a Fidesz lendületbe jött.
A gesztust az váltotta ki, hogy a közös sajtótájékoztatón JD Vance egy újságírói kérdésre kijelentette, „természetesen együtt fognak működni azzal, aki megnyeri a magyar választást”, majd a Telex tudósítása szerint hozzátette, hogy „Orbán Viktor meg fogja nyerni a következő magyar választást”. A miniszterelnök erre tett egy olyan kézmozdulatot, ami nagyjából azt jelenti, „nem biztos”. A miniszterelnök mozdulatát sajtóhírek szerint a kormányzati közvetítésben nem lehetett látni.
Az interjúban Orbán kitért a rendszerről az utóbbi időben kitálaló Szabó Bencére és Pálinkás Szilveszterre is. Szerinte ezek az ügyek a Fidesznek dolgoznak.
„Az államigazgatás különböző szervezeteinek – a rendőrségnek, a titkosszolgálatoknak, a katonaságnak – megvan a maga belső rendje, lojalitása és viselkedési kódexe. Aki ezt megsérti, az szembefordul magával az egyenruhás állománnyal. Szerintem ez termeli a Fidesz szavazókat.”
A kormányfő úgy fogalmazott, így nem a kormánnyal, hanem a bajtársakkal szemben nem lehet viselkedni.
Vance látogatása egy budapesti nagygyűléssel folytatódott, ahol az amerikai alelnök az telefonon felhívta Donald Trumpot, aki a vonalban méltatta a magyar kormányfőt. A miniszterelnök a rendezvényen egy európai „visszafoglalási mozgalomról”, vagyis rekonkvisztáról beszélt, a magyar–amerikai kapcsolatokat pedig „aranykornak” nevezte.
Orbán Viktor az Ultrahang műsorában magyarázta azt a kézmozdulatát, amit a JD Vance amerikai alelnökkel közös sajtótájékoztatón tett kedden. A miniszterelnök szerint a mozdulat azt jelentette, hogy a küzdelem nyílt.
„Azt mondani, hogy egy választás le van futva, az egy megbocsáthatatlan tiszteletlenség az emberekkel szemben.”
Hangsúlyozta, hogy bár a győzelem a céljuk, az csak az emberek döntéseként jöhet létre, azt nem lehet magabiztosan előre bemondani, mert az gőgösség. Úgy vélte, a helyzetük könnyebb, mint egy-három hónapja volt, és március 15-e óta a Fidesz lendületbe jött.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az X-en szidják egymást: Orbán Viktor és a lengyel miniszterelnök csúnyán összerúgta a port a Putyin-telefonhívás miatt
Donald Tusk lengyel miniszterelnök az X-en vonta kérdőre Orbán Viktort egy kiszivárgott telefonleirat miatt, ami szerint a magyar kormányfő mindenben felajánlotta segítségét Vlagyimir Putyinnak. Orbán azzal vágott vissza, hogy kérdőre vonta lengyel kollégája békeerőfeszítéseit.
Nyílt üzengetésbe kezdett a magyar és a lengyel miniszterelnök az X-en, miután a Bloomberg nyilvánosságra hozta Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin egy tavaly októberi telefonbeszélgetésének leiratát.
Donald Tusk lengyel kormányfő egy részletet emelt ki a szövegből, majd feltette a kérdést a Fidesszel szövetséges lengyel Jog és Igazságosság elnökének, Jaroslaw Kaczynskinak és Karol Nawrocki lengyel elnöknek, hogy ők is támogatják-e ebben a magyar miniszterelnököt. (Lengyelország esetében érdemes tudni, hogy a jobboldali populista párt sem oroszbarát).
„Orbán kijelentette Putyinnak, hogy minden kérdésben rendelkezésére áll” – írta Tusk.
Orbán Viktor szintén az X-en reagált a felvetésre.
„Igaz, beszéltem Putyinnal a háború befejezéséről és egy budapesti amerikai-orosz csúcstalálkozó megszervezéséről. Te mit tettél a békéért?” – vágott vissza a magyar miniszterelnök.
A vita alapját egy kedden nyilvánosságra hozott telefonleirat adja, amely szerint Orbán Viktor a tavaly októberi hívásban felajánlotta, hogy „bármilyen módon” kész segíteni Vlagyimir Putyinnak A beszélgetésben a magyar kormányfő egy budapesti amerikai–orosz csúcstalálkozó megszervezését is felvetette.
A leirat szerint a miniszterelnök egy mesére hivatkozva azt mondta, kész úgy segíteni, mint a „kisegér az oroszlánnak”, amire az orosz elnök a jegyzőkönyv szerint nevetéssel reagált.
A kiszivárgott részletekre a hazai ellenzék is reagált; Dobrev Klára korábban a Facebookon azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy Putyin és Trump is Európa gyengítésére használja őt.
Kettejük vitájának több rétege van. Donald Tusk egyrészt Orbán orosz kapcsolatait használja fel arra, hogy támadja belföldön az ellenzéki Jog és Igazságosságot - mely a Fidesz szövetségese. Másrészt az Európai Unióban eltérő képviselőcsoportok tagjai. Tusk a Fidesz korábbi pártcsaládjának, a konzervatív Európai Néppártnak prominens politikusa, és nem rejti véka alá, hogy párttársát, Magyar Pétert támogatja a vasárnapi országgyűlési választásokon. Orbán pedig a Patrióták Európáért tagja, ami egy Trump-barát, jobboldali képviselőcsoport.