HÍREK
A Rovatból

Karácsony: A Fidesz szerint a hópelyheket már a levegőben el kellene kapni. Ezt nem tudom ígérni, csak a szervezett munkát

A főpolgármester szerint teljes kapacitással halad a hóeltakarítás Budapesten, előbb-utóbb mindenhova odaérnek a hókotrók. Közben egy BKV-sofőr még egy utasa életét is megmentette a nagy káoszban.


Karácsony Gergely főpolgármester egy Facebook-bejegyzésben köszönte meg a „Budapest-család” dolgozóinak a havazás miatt végzett megfeszített, éjjel-nappal tartó munkáját. A főpolgármester szerint

teljes kapacitással, a meghatározott prioritási rendben halad a hóeltakarítás, „ennek megfelelően előbb-utóbb mindenhova odaérnek a hókotróink, az elsőbbség a közösségi közlekedéséé.”

Állítása szerint a reggeli jelentés alapján a főutak és a buszvonalak járhatók, és bár a BKK-nál a villamosváltók eltömődése okoz fennakadásokat, ezen is folyamatosan dolgoznak. Karácsony Gergely arról is beszámolt, hogy

„közben az egyik BKV-buszon rosszul lett egy utas, akit a buszvezető újraélesztett, a mentő kiérkezéséig ellátott, lényegében megmentette az életét. Budapestet hétköznapi hősök tartják működésben minden nap.”

Ezt követően a főpolgármester a politikai ellenfeleire tért át. Mint írta: „Ehhez képest tobzódnak – az ilyenkor unalomig ismert módon – a propagandisták és a fél Fidesz-frakció, akik szerint a hópelyheket már a levegőben el kellene kapni. Ezt nem tudom megígérni, csak a szervezett munkát.” Majd egy konkrét esetet is említett,

szerinte „szép visszajelzése” a szervezett munkának, „hogy a kormány a saját erőfeszítéseit a Budapesti Közművek budai üzemegységének célgépével illusztrálja, amihez speciel semmi köze nincs sem az államnak, sem az operatív törzsnek.”

Bejegyzését azzal zárta: „Hogy a saját propagandájukkal van-e feladata az operatív törzsnek, azt nem tudom, mindenesetre helyénvaló az elismerés országszerte és Budapesten is mindenkinek, aki megfeszítetten dolgozik ebben a régen nem tapasztalt helyzetben.”

A kedd estétől szerda reggelig tartó havazás az ország nagy részén, így a fővárosban is közlekedési nehézségeket okozott. A MÁV több vonalon váltóállítási problémákról és hosszabb menetidőkről számolt be, a Volánbusz járatainál pedig késések és kimaradó megállók fordultak elő, a két cég átmenetileg kölcsönösen elfogadja egymás jegyeit. A Főpolgármesteri Hivatal már kedden figyelmeztetett a havazásra, a Budapesti Közművek és a BKK pedig a közösségi közlekedés használatára kérte az autósokat.

A fővárosi hóeltakarítás a megszokott prioritási rendben zajlik: először a hidakat, felüljárókat és főutakat tisztítják meg, ezt követik a közösségi közlekedési útvonalak, majd az egészségügyi és ellátási utak, végül a mellékutcák. A BKV közlése szerint főként a budai hegyvidéki buszvonalakon kell késésekre számítani.

A kormányzati Operatív Törzs arról számolt be, hogy országosan zavartalanul működik az infrastruktúra, miközben több sajtóorgánum budapesti fennakadásokról írt a hajnali órákban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Nagy idióták” jegyakciót hirdetett a Ryanair, miután Elon Musk belengette, hogy felvásárolja a légitársaságot
A drága fedélzeti internet miatt robbant ki a vita a világ leggazdagabb embere és a légitársaság vezérigazgatója között, amit a Ryanair nem akar bevezetni. Michael O’Leary szerint Musk semmit sem tud a repülés aerodinamikájáról.


Elon Musk és a Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary nyilvános pengeváltása új szintre lépett, miután a fapados légitársaság kedden „idiótának” nevezte a Tesla-vezért, és a vitát kihasználva akciót hirdetett – írta a BBC. A légitársaság az X-en azt írta, Musknak talán pihenőre van szüksége, majd közölte:

„A Ryanair Nagy Idióták jegyakciót indít, külön Elon és bármely más »idióta« számára az X’-en.”

A világ leggazdagabb embere és a cégvezető közötti vita a múlt héten robbant ki, miután O’Leary elutasította, hogy a Ryanair bevezesse Musk Starlink technológiáját a fedélzeti wifi biztosítására. A vezérigazgató egy ír rádiónak adott interjúban azzal érvelt, hogy az utasok nem fizetnének a szolgáltatásért egy rövid, egyórás járaton, a technológia telepítése pedig drága és gazdaságtalan lenne.

„Külső antennát kellene a gép tetejére tennünk. Ez évente nagyjából 200–250 millió dollárunkba kerülne, más szóval körülbelül plusz egy dollárba minden egyes utas után, akit szállítunk. Nem engedhetjük meg ezeket a költségeket. Az utasok nem fognak fizetni az internet-használatért... szóval nem tesszük fel a fedélzetre”

– mondta O’Leary.

Musk erre azzal vágott vissza, hogy az elmúlt napokban többször is felvetette az X-en, hogy megvásárolná a Ryanairt, és O’Leary menesztését követelte. A felvásárlásnak azonban komoly jogi akadálya van: az Európai Unióban bejegyzett légitársaságoknak többségi tulajdonban kell lenniük az EU, Svájc, Norvégia, Izland vagy Liechtenstein állampolgárainak részéről.

A Lufthansa múlt heti bejelentése, miszerint Starlinket telepít a gépeire ingyenes wifit biztosítva, tovább fokozza a piaci nyomást. A technológiát már olyan légitársaságok is bevezetik, mint a Qatar Airways és a United Airlines.

Az ír légitársaság közölte, O’Leary szerdán Dublinban sajtótájékoztatót tart, hogy reagáljon Musk legutóbbi lépéseire.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: A rezsicsökkentésre most rá kell tennünk egy lapáttal
A kormányfő szerint ez a szerdai kormányülés legfontosabb feladata. Szerinte ilyenkor érezzük igazán, mekkora eredmény, hogy „a mai bolond világban is” hozzájutunk az olcsó orosz olajhoz és gázhoz.


„Évtizedek óta nem volt ilyen hideg január” – írja szerda reggeli Facebook-posztjában Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint „ilyenkor érezzük igazán, micsoda érték a rezsicsökkentés, és mekkora eredmény, hogy a mai bolond világban is hozzájutunk az ország működéséhez szükséges olcsó orosz olajhoz és gázhoz.”

A kormányfő posztjában úgy folytatta:

„De az extrém hidegben nem dőlhetünk hátra. A rezsicsökkentésre most rá kell tennünk egy lapáttal, és rá is fogunk.”

Orbán Viktor állítása szerint ez a szerdai kormányülés legfontosabb feladata.

A kormány – a hidegre tekintettel – döntött a rászorulók szociális tűzifaprogramjának biztosításáról, és az energiaszolgáltatók kikapcsolási moratóriumát is meghosszabbították január végéig.

Ahogy megírtuk, nem enyhül az idő, továbbra is rendkívüli hideg várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Így lehet érvénytelen sokak orvosi beutalója idén - erre kell figyelni
A kormányrendelet szerint a laborbeutalókat 90 napon belül kell felhasználni, ami az időpontfoglalást jelenti. Aki kicsúszik a határidőből, annak újra kell kérnie a papírt, ami hetekkel késleltetheti a vizsgálatot.


Három hónapja van, hogy felhasználja az orvosi beutalóját, de egyáltalán nem mindegy, mit is jelent pontosan a felhasználás, és hogy egy kontrollvizsgálathoz kell-e újra a háziorvoshoz mennie. Egy tavaly őszi jogszabály-módosítás után nagy lett a zűrzavar, sokan úgy értelmezték, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben a szakorvosi kontrollvizsgálathoz is új beutaló szükséges.

Tavaly augusztusban írták át a tb-ellátás végrehajtási rendeletének a visszarendelésről szóló passzusát, a szöveg októbertől hatályos – írta a 24.hu. Takács Péter egészségügyi államtitkár a lapnak elismerte, hogy a rendelet szövege félreérthető, de cáfolta, hogy szigorítás történt volna. A laborbeutalókra vonatkozó szabályok ezzel együtt változatlanok maradtak: ezeket a háziorvos vagy a szakorvos állítja ki, és a jogszabály szerint legfeljebb három hónapon belül lehet felhasználni.

A kulcsfontosságú részlet az, hogy a felhasználás az időpontkéréskor történik meg, nem a tényleges vizsgálat napján. Így ha valaki a 90 napos határidőn belül időpontot foglal, a beutaló akkor is érvényes marad, ha maga a vizsgálat már a 90 nap lejárta utánra esik. Ha viszont valaki nem tud időpontot foglalni a három hónapos időszakon belül, új beutalót kell kérnie.

A kontrollvizsgálatokkal kapcsolatos félreértéseket a kormányzat is igyekezett tisztázni. Takács Péter szerint a változás lényege éppen a betegek terheinek csökkentése. „Vagyis októbertől annyi változás fog történni, hogy azok, akik kontrollra vannak visszarendelve, lehetőséget kapnak arra, hogy az EgészségAblak applikáción keresztül tudjanak kontrollvizsgálatra időpontot foglalni. Akinek esetleg nincs applikációja, az a 1812-es központi telefonszámon keresztül teheti meg ugyanezt” – nyilatkozta az államtitkár. A Belügyminisztérium ehhez hozzátette: kontrollvizsgálat esetén a beutalót a szakorvosnak kell kiállítania. Ez a dokumentum a szakorvos által megjelölt időpontig, de legalább 90 napig érvényes, így nem válhat a vizsgálat előtt érvénytelenné.

A rendelet szövege miatt az ellenzék is kritizálta a kormányt, az MSZP parlamenti kérdésben kért pontosítást. A szakmai oldalról is merültek fel aggályok. Pásztélyi Zsolt, a Medicina 2000 elnöke egy interjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy a 90 napos szabály problémát okozhat a hosszabb távú, például féléves vagy éves kontrolloknál. „Nem tudom, hogy a 90 napon túli kontrollok esetén mi fog történni. A beutalón, mait most megírok szeptember 5-én, december 6-án érvényes lesz-e még. Nem tudom, hogy a döntéshozók mennyire gondolták át ezt a részét” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Még mindig nincs fűtés Kazincbarcika egyes részein, a polgármester krízisközpontot hozott létre
Több mint 500 háztartásban állt le a szolgáltatás egy csőtörés miatt. A magukról gondoskodni nem tudó betegek és idősek külön telefonszámon kérhetnek segítséget.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 20.



Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere egy Facebook-posztban tájékoztatta a lakosságot a fűtési rendszer problémáiról. A polgármester szerint az Újkazinci Városrészen és a Borsodchem lakótelepen még mindig zajlik a fűtési rendszer visszatöltése. A Barcika Szolg Kft. tájékoztatására hivatkozva azt írta, amennyiben további probléma nem merül fel, a késő esti órákban várható, hogy a radiátorok melegedni fognak.

A polgármester bejelentette, hogy az Egressy Béni Művelődési Központ egész éjszaka nyitva tart, hogy melegedőként fogadja a kritikus területeken élőket, és szükség esetén további intézményeket is megnyitnak. Posztjában így fogalmazott:

„A helyzetre való tekintettel krízisközpontot hoztunk létre, ahol a rendvédelmi szervek és az önkormányzat munkatársai jelen vannak. A krízisközpont helyszíne az Egressy Béni Művelődési Központ, Fő tér 5.”

A polgármester arra kérte a lakosságot, hogy csak abban az esetben keressék a krízisközpontot, ha „ön beteg és nem tud gondoskodni magáról”, vagy „ha tudomása van arról, hogy a környezetében él olyan, aki nem tud gondoskodni magáról”. A bejegyzés szerint a krízisközpont telefonszáma a +36 20 297 2853, de ezt a számot csak a fent megjelölt esetekben hívják. Azt is hozzátette, hogy amennyiben közvetlen életveszély vagy baleset áll fenn, a 112-t kell hívni.

A távfűtés hétfőn dél körül állt le a városban egy távhővezeték-lyukadás miatt. A Barcika Szolg Kft. délutánra azonosította a hibás szakaszt, és megkezdte a terület „kiszakaszolását”, valamint a rendszer feltöltését. A városvezetés közlése szerint több mint 500 háztartásban szünetelhet a fűtés és a használati melegvíz akár 24 órán át, elsősorban a Csokonai utca 2–28. és a Mikszáth Kálmán utca 1–17. közötti épületekben, továbbá a Székhelyóvodában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk