Karácsony Gergely: A kormány elkövette azt a fatális hibát, hogy a Pride jelentőségét a csillagos égig emelte
Karácsony Gergely is felszólalt a CEU-n megrendezett Pride 30: Nemzetközi Emberi Jogi Konferencián, ahol határozottan kiállt az azonos nemű párok jogai mellett. A főpolgármester elmondta: „tovább kell mennünk az azonos nemű párok jogegyelőségéhez vezető úton, amelyen európai barátaink már járnak”.
Úgy látja, hogy a budapestiek többsége már támogatja az elfogadást. „Az elfogadásához szükséges társadalmi többség már kialakult Budapesten, a mai hatalom azonban mindent megtesz azért, hogy ez ne jusson túl a város határain” – fogalmazott.
Karácsony szerint a Pride menetének alapja az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. Úgy fogalmazott: „egyetlen igazi jogforrása van, egyetlen jogi és erkölcsi alapja, és ezt pedig úgy hívják, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata”. Hozzátette: „különbözőek vagyunk, közös viszont az emberi méltóság és az önrendelkezés”.
A főpolgármester bevallotta:
A konferencia után a 444 kérdezte meg Karácsonyt arról, mit gondol Tuzson Bence kijelentéseiről. Tuzson szerint akár meg is bírságolhatják azt, aki részt vesz a főváros által szervezett Budapest Pride-on. Karácsony így reagált: „Ez butaság, ráadásul nagyon gonosz butaság. Remélem senkinek nem veszi el a kedvét attól, hogy részt vegyen a rendezvényen”. Hozzátette: szerinte az önkormányzati rendezvényekre nem vonatkozik a gyülekezési törvény, és épp a kormány az, amely nem tudja értelmezni a jogszabályokat.
Karácsony szerint a szombati Pride békés jelenléte és mosolygós résztvevői is fontos üzenetet közvetítenek. Úgy fogalmazott: „minél több ember van ott, és minél békésebbek és minél mosolygósabbak, annál inkább kihúzzák a szőnyeget a hatalom alól”.
Azt is elmondta, hogy örült volna, ha minden a régiben marad, de
A főpolgármester már június 16-án jelezte, hogy a Budapest Pride-ot idén nem demonstrációként, hanem fővárosi önkormányzati rendezvényként szervezik meg. Ezzel a lépéssel a városvezetés azt szeretné elérni, hogy a Pride ne válhasson a betiltási kísérletek áldozatává.