HÍREK
A Rovatból

Karácsony Gergely bejelentette: miniszterelnök-jelöltként elindul az ellenzéki előválasztáson

A főpolgármester a szülőfalujából jelentkezett és elmondta, miért döntött úgy, hogy elindul ő is a posztért.

Link másolása

Karácsony Gergely szombaton reggel élő videó-bejelentkezésben jelentette be, hogy elfogadja a Párbeszéd felkérését, és hivatalosan miniszterelnök-jelölt lesz.

A jelenlegi főpolgármester szülőfalujában közölte döntését. Elmondta, hogy mindaz, amit eddig elért, az ennek a településnek, az itteni gyerekkorának, a szüleinek és családjának köszönhető.

Karácsony Gergely bejelentésével Dobrev Klára, Jakab Péter és Márki-Zay Péter mellett újabb jelöltje lesz az ellenzéki összefogás a miniszterelnöki posztra.

Karácsony Gergely egy Szabolcs-Szatmár megyei kis faluban született, és mint elmondta, innen indult minden.

"Egy életünk van és egy hazánk. Én az életem elmúlt tíz évét igyekeztem a hazám szolgálatába állítani"

– mondta. Az elmúlt időben pedig azon gondolkodott, hogyan tudna még többet tenni. Sokat töprengett, de most tele hittel és reménnyel, elfogadva az őt támogató pártok támogatását, és meghallgatva sok ismerős és ismeretlen ember biztatását, és érezve a családja féltő támogatását, most a szülőhelyén jelenti be, hogy elindul az ellenzéki előválasztáson.

Megítélése szerint hazánk most nagy bajban van, és az egyik legnagyobb baj, hogy Magyarországot egyre kevésbé érezzük közös hazánknak. Inkább azt érezzük, hogy nagyon megosztottá vált az ország. Ezért szeretné Magyarországot újra egyesíteni.

Karácsony úgy véli, hogy a folytatáshoz mindent vinnie kell magával, ami az elmúlt 46 évben történt vele. Ezért vinnie kell Nyirtasst, gyerekkora színhelyét. A dolgos, örökké küzdő magyarokat, Magyarország hátországát. AZ ő szülei is itt dolgoztak kertészmérnökként. Innen viszi a föld szeretetét, a természet közelségét, a "zöldpolitikát".

Itt érte élete egyik legnagyobb tragédiája is, mert itt halt meg fiatalon az édesapja. Édesanyja egyedül nevelte fel négy gyermekét, a küzdelme nem volt hiábavaló, mindannyian diplomások, a maguk területén eredményesek lettek.

"Innen viszem magammal, hogy minden véges, csak az anyai szeretet végtelen" - mondta.

A sors néha nagyon igazságtalan - véli, de hisz abban, hogy a nehézsorsúak számíthatnak a társadalomra. "Nem azért jöttem ide, hogy stadiont ígérjek Nyírtassnak", és nem lesz a helyi polgármester az ország egyik leggazdagabbja, és arról is beszélt, hogy nem helikopterrel érkezett.

Azért ment szülőhelyére, mert az örökkön küzdő magyarokért szeretne dolgozni. Nem az egy százaléknyi kiváltságosokért, hanem a 99 százalékért, akik különböző módon élnek, különböző pártokkal szimpatizálnak, de örökké küszködnek. És ebben benne van többek között Nyírtass is.

Ma ezeket az utakat járja végig, hamarosan egy másik helyszínről jelentkezik - ígérte.

VIDEÓ: Karácsony Gergely bejelentése


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Bohár Dániel szerint nem Magyar Péter, hanem a Fidesz gyűjtötte össze előbb a 20 ezer aláírást, de a kommentelők egy része lehazugozta
Facebook posztban állította, hogy a Fidesznek gyűlt össze először szükséges számú aláírás. A hozzászólók azonban nem így látták.

Link másolása

Miután Magyar Péter pártjának rekordgyorsasággal összegyűlt az induláshoz szükséges 20 ezer ajánlás, Bohár Dániel a közösségi oldalán tette közzé, hogy

„a Fidesznek gyűlt össze először az EP-listára az aláírás!”

Ha így van, ha nincs így, a kommentelők rákaptak az eléjük szórt kendermagra, és parázs vita alakult ki.

Néhány komment:

Hazugság! Hajrá Tisza!

Hazudsz, mint mindig!

Látva a szavazóitokat nagy dolog hogy ilyen hamar összejött, hiszen a 40%-a írni olvasni nem tud tisztességesen.

Hazudsz te is reggel, délben, meg este, mint Fletó nagyapátok.

Emellett természetesen sok gratulációt is besöpört Bohár: lájkokból kétszer annyit kapott, mint nevetős szmájlit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Nem fogott kezet Magyar Péterrel Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke: „Becstelen emberrel nem fogok kezet”
A Fidesz főpolgármester-jelöltje is aláírásokat gyűjtött szombat reggel a Széll Kálmán téren. Magyar lépett oda hozzájuk, Szentkirályival kezet is rázott, de Hidvéghi Balázs elutasította azt.

Link másolása

Magyar Péter szombaton tette közzé a pártja EP-listáját, és azt is bejelentette, hogy Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést.

Magyar személyesen is megjelent a Széll Kálmán téren szombat reggel, ahol ott volt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje is, aki szintén aláírásokat gyűjtött a kormánypárt standjánál.

A Telex beszámolója szerint Magyar oda is lépett Szentkirályihoz sok sikert kívánni neki. Miközben kezet fogtak a jogászt azt mondta a Fideszes politikusnak: „Esetleg a gyurcsányozáson kívül valami konkrét programot adjatok Budapestnek”.

Erre Szentkirályi úgy vágott vissza: „Én az orbánozás abbahagyását javaslom neked”.

Ezután Magyar kezet nyújtott Hidvéghi Balázs kampányfőnöknek is, aki nem viszonozta ezt. Hidvéghi a döntését később így magyarázta a Telex riporterének:

„Becstelen emberrel nem fogok kezet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péteréknek rekord gyorsasággal összegyűlt a 20 ezer aláírás
Szombaton reggel kezdték a gyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás. Azért folytatják a gyűjtést.

Link másolása

Szombaton reggel kezdték az aláírásgyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás a TISZA pártnak.

Mindezt Magyar Péter jelentette be a Facebookon:

„A TISZA Párt aktivistái a pultoknál és a fővárost járva máris összegyűjtötték a szükséges 20 ezer aláírást. Hálás köszönet a munkájukért és a támogatásért. A gyűjtést folytatjuk ma még csak Budapesten, holnaptól vidéken is.”

Magyar Péter hamarosan a Lehel téren fog beszédet mondani, ide várja az érdeklődőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter háborút, Gyurcsány Ferenc migrációt, Karácsony Gergely pedig gender-propagandát tálal fel a Fidesz új kampányvideójában
Az Európai Bizottság elnöke egy csengővel jelez a pincérként megjelenő ellenzéki politikusnak. A Brüsszel szóba pedig egy dollárjelet szerkesztettek.

Link másolása

Új reklámanyagot tett közzé a Fidesz a közösségi oldalán - szúrta ki az RTL.

A kampányfilmben az ellenzéki „főgonoszok” szerepelnek, ahol helyet kapott már

Magyar Péter is, aki a kormánypárt szerint háborút hoz nekünk. De Karácsony Gergely, Budapest regnáló főpolgármestere is pincérként lép fel, aki a Gender-propagandát szolgálja fel. A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc pedig migrációt tesz az asztalra.

Míg viszont a többi politikus hoz valamit, addig Dobrev Klára üres kézzel jelenik meg a videóban.

Külön érdekesség, hogy a Brüsszel szóba bekerült egy dollárjel, így a belga fővárost a reklámban Brü$szelként írják. Ugyanakkor a videós anyag szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke irányítja az ellenzéki politikusokat.

A kampányvideó itt tekinthető meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET: