Kapitány István csoportképet posztolt: így utaztak a miniszterek Ópusztaszerre
A Tisza-kormány első ülését Ópusztaszeren tartják szerda délután. A gazdasági és energetikai miniszter több minisztertársával együtt utazott a helyszínre, egy vidám fotót is készítettek magukról.
Ahogy megírtuk, szerdán délután Ópusztaszeren tartja első kormányülését a Tisza-kormány. A helyszínválasztást Magyar Péterék az ottani rendkívüli aszályhelyzettel indokolták. Az is kiderült, hogy egészen pontosan a Feszty-körképnél ülésezik először az új kabinet.
Kapitány István az ülés kezdete előtt egy csoportképet posztolt, amit abban a kisbuszban készített, amellyel több minisztertársával együtt utazott Ópusztaszerre.
„Úton Ópusztaszerre, nagy mosolyokkal, a TISZA-kormány első kormányülésére. Minisztertársaimmal együtt tartunk a helyszínre, és abban hamar egyetértettünk: ilyen jó társaságban az ország bármely pontjára szívesen elindul az ember”
– írta a gazdasági és energetikai miniszter.
A szelfin rajta kívül Bóna Szabolcs, Ruszin-Szendi Romulusz, Tanács Zoltán, Tarr Zoltán és Kármán András szerepel.
A kormányülésen a tervek szerint vízügyi és agrárszakértőkkel való egyeztetés után rövid távú intézkedésekről és hosszú távú vízgazdálkodási megoldásokról is döntenek. A korábban közölt napirendi pontok között szerepel a minisztériumok és állami cégek teljes körű átvilágítása, bizonyos kifizetések felfüggesztése, valamint titkosított kormányhatározatok feloldása is.
Ahogy megírtuk, szerdán délután Ópusztaszeren tartja első kormányülését a Tisza-kormány. A helyszínválasztást Magyar Péterék az ottani rendkívüli aszályhelyzettel indokolták. Az is kiderült, hogy egészen pontosan a Feszty-körképnél ülésezik először az új kabinet.
Kapitány István az ülés kezdete előtt egy csoportképet posztolt, amit abban a kisbuszban készített, amellyel több minisztertársával együtt utazott Ópusztaszerre.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Szemrebbenés nélkül hazudik” – üzente, majd puszit dobott Magyar Péternek Takács Péter
Egy heves vita közepén tette a szokatlan gesztust Takács Péter fideszes képviselő. A politikus hazugsággal vádolta Magyar Péter miniszterelnököt az egészségügyi kiadásokkal kapcsolatban.
Puszit dobott és egy szívecskét is mutatott Magyar Péter miniszterelnöknek Takács Péter fideszes országgyűlési képviselő a parlament hétfői ülésén – írja a Blikk.
Az eset egy heves szóváltás közben történt, amikor a volt egészségügyi államtitkár az egészségügyi finanszírozással kapcsolatban kérte számon a miniszterelnököt.
„Tisztelt Miniszterelnök Úr! Szemrebbenés nélkül hazudik. Folytatja azt, amit a kampányban megkezdett” – fogalmazott a Fidesz képviselője.
Szerinte a miniszterelnök elfelejti megemlíteni, hogy az ő államtitkársága alatt a kórházak műszaki üzemeltetésére fordítható összeg 31 milliárdról majdnem 220 milliárd forintra nőtt. „Ezt csak a jegyzőkönyv és a korrektség kedvéért mondom” – tette hozzá, majd megjegyezte, hogy az új egészségügyi miniszternek is ezt kellene megismételnie.
A hétfői jelenet beleillik a politikusok között egy ideje tartó üzengetésbe. Takács korábban „szexi ellenzékinek” nevezte magát, amire a miniszterelnök egy kommentben azzal vágott vissza, hogy a képviselő talán a Tindert pörgeti a parlamentben.
A mostani parlamenti vitában felbukkanó szívecske a múlt héten robbantott ki vitát. Akkor Magyar Péter egy migrációs paktum elleni tüntetés résztvevőinek mutatott fel egy szívet a Miniszterelnökség épületének erkélyéről.
Puszit dobott és egy szívecskét is mutatott Magyar Péter miniszterelnöknek Takács Péter fideszes országgyűlési képviselő a parlament hétfői ülésén – írja a Blikk.
Az eset egy heves szóváltás közben történt, amikor a volt egészségügyi államtitkár az egészségügyi finanszírozással kapcsolatban kérte számon a miniszterelnököt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését felajánlotta a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítványnak
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszte közölte, hogy teljes illetményét a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítványnak utalja. „Azért vagyok itt, mert vissza szeretnék adni annak az országnak, ahol felnőttem és ahol karrierem első felében dolgoztam” - mondta.
Kapitány István egy hétfő esti Facebook-videóban jelentette be, hogy „a teljes miniszteri fizetésemet felajánlom a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány részére”.
Azt mondta, amikor Magyar Péter miniszterelnök felkérte gazdasági és energetikáért felelős miniszternek, egyetlen dolog miatt mondott igent: „Mert hiszek abban, hogy a tapasztalatomat most Magyarország javára tudom fordítani.”
Felidézte, hogy több mint négy évtizeden át a versenyszférában dolgozott. „Magyarországról indulva nemzetközi vezetői pályát jártam be, és 85 országban több tízezer kereskedelmi egység és több százezer munkavállaló munkájáért viseltem felelősséget. Büszke vagyok arra, amit munkával, teljesítménnyel és kitartással elértem” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a jelenlegi feladata ennél is nagyobb.
„Most lehetőségünk van arra, hogy hazahozzuk az uniós forrásokat, beindítsuk a gazdaságot, megerősítsük a magyar vállalkozásokat, biztonságosabbá tegyük az, és így egy működőbb, emberségesebb országot építsünk.”
Szerinte ilyen történelmi lehetősége Magyarországnak a rendszerváltás óta nem volt, az ő feladata pedig az ország szolgálata.
Kapitány a személyes motivációjáról azt mondta
„Azért vagyok itt, mert vissza szeretnék adni annak az országnak, ahol felnőttem és ahol karrierem első felében dolgoztam. Annak a közösségnek, ahová bármikor tértem vissza, mindig mosolyjal és jó szóval fogadtak.”
„A munkám során pedig minden döntésem világos és átlátható lesz.”
Gondolatait azzal zárta, hogy a kapott bizalmat munkával fogja meghálálni, és mindenben a magyar emberek érdekét fogja nézni a következő négy évben is.
Kapitány István egy hétfő esti Facebook-videóban jelentette be, hogy „a teljes miniszteri fizetésemet felajánlom a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány részére”.
Azt mondta, amikor Magyar Péter miniszterelnök felkérte gazdasági és energetikáért felelős miniszternek, egyetlen dolog miatt mondott igent: „Mert hiszek abban, hogy a tapasztalatomat most Magyarország javára tudom fordítani.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hegedűs Zsolt leváltotta a Szent Imre Kórház vezetését
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter bejelentette, hogy Járai Zoltán veszi át a Szent Imre Kórház irányítását. A távozó főigazgató, Bedros J. Róbert nyugdíjba vonul, az új vezetés feladata pedig a korábbi működés hibáinak feltárása lesz.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter bejelentette, hogy vezetőváltás történik a Szent Imre Kórház élén. A miniszter arról írt, hogy a tárcánál egyeztetett az intézmény két köztiszteletnek örvendő, régi munkatársával.
„A mai napon, 2026. június 8-án reggel az Egészségügyi Minisztériumban megbeszélést folytattunk a Szent Imre Kórház két osztályvezető főorvosával, az intézmény működését jól ismerő, köztiszteletnek örvendő régi munkatársakkal: Prof. dr. Járai Zoltánnal és dr. Kerkovits Andrással.”
Hegedűs közölte, hogy a minisztérium munkatársaival áttekintették a kórház helyzetét és problémáit.
„A kórház közelmúltja sajnos nem volt mentes a sajtóban is megjelent komoly működési zavaroktól; példaként említhető a sürgősségi osztály működését veszélyeztető személyi állomány problémája, illetve a pszichiátriai osztály félbemaradt felújítása.”
A miniszter szerint a fenti okokból is indokolt az intézmény élén a csere, valamint „egy új, transzparens, a dolgozókat megtartani képes vezetési stílus kialakítása”.
A poszt szerint a vezetőváltás szükségességével az intézmény eddigi főigazgatója, Bedros J. Róbert is egyetért, aki bejelentette nyugdíjba vonulását.
„A kórház irányításának átvétele és új alapokra helyezése mellett az eddigi működés átvilágítása, valamint hibáinak feltárása is feladatuk lesz” – zárta bejegyzését a miniszter az új vezetők feladatairól.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter bejelentette, hogy vezetőváltás történik a Szent Imre Kórház élén. A miniszter arról írt, hogy a tárcánál egyeztetett az intézmény két köztiszteletnek örvendő, régi munkatársával.
„A mai napon, 2026. június 8-án reggel az Egészségügyi Minisztériumban megbeszélést folytattunk a Szent Imre Kórház két osztályvezető főorvosával, az intézmény működését jól ismerő, köztiszteletnek örvendő régi munkatársakkal: Prof. dr. Járai Zoltánnal és dr. Kerkovits Andrással.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter Rétvárinak: Hol van jobb helyen egy gyerek, drogkartelleknél vagy egy meleg párnál?
Magyar Péter a gyermekvédelem helyzetéről szóló parlamenti vitában tette fel a kérdést a KDNP-s Rétvári Bence frakcióvezetőnek. A politikus szerint a Fidesz-KDNP az egyszülős és azonos nemű párok örökbefogadását problematizálja a valódi bajok helyett.
Mai parlamenti vitájáról tett fel rövid videót Magyar Péter miniszterelnök.
Rétvári Bence azért nyújtott be interpellációt, mert szerinte „genderaktivisták” lepték el a kormányt, és szeretné tudni, a kormány az azonos neműek házasságának előkészítésén munkálkodik-e, hiszen a Medián is lemérte, hogy a társadalom kétharmada támogatja a melegek házasságát.
Magyar válaszában a KDNP frakcióvezetőjének szegezte a kérést.
„Frakcióvezető úr, ne csak mondják, hanem menjenek is ki, jöjjenek ki a magyar embereknek a hálószobájából, mielőbb” – mondta.
Magyar Péter egyébként azzal vágott vissza az egész felhozott témára, hogy a kormánypártok a „gender” és a „pride” szavakkal kelnek és fekszenek, miközben szerinte nem a valós problémákkal foglalkoznak. Példaként hozta fel Takács Péter képviselőt, aki állítása szerint a vita alatt is a közösségi médiában volt aktív. Arról posztolt, hogy „bőrtangás férfiak miről álmodoznak”, miközben az adófizetők azért fizetik, hogy a parlamentben dolgozzon.
A téma ezután az örökbefogadásra terelődött. Magyar Péter felvetette, hogy a Fidesz-KDNP az egyszülős családok és az azonos nemű párok örökbefogadását problematizálja, ahelyett, hogy a gyermekvédelem valódi helyzetével foglalkozna. Ennek alátámasztására egy drámai kérdést tett fel Rétvári Bencének.
„Ön szerint hol van jobb helyen egy család nélkül felnővő, vagy éppen egy alkoholista családból származó gyerek? Válaszoljon egyenesen, hol van jobb helyen, Hollandiában emberkereskedőknél, szexuális bűnözőknél, drogkarteleknél, vagy Magyarországon egy egyszülős, vagy egy meleg párnál”
– kérdezte, majd hozzátette:
„Erre az egyszerű kérdésre válaszoljon. Frakcióvezető úr Jézus nevében, vagy a magyar emberek nevében.”
Rétvári úgy válaszolt, hogy II. János Pál pápa szerint nem szabad az azonos neműeknek házasodni.
Azt már mi tesszük hozzá, a katolikus egyház álláspontja e tekintetben nem sokat változott a híresen konzervatív János Pál 2005-ös halála óta, viszont XIV. Leó és elődje Ferenc pápa is nyitott az azonos nemű párok felé, például azzal, hogy engedélyezte, hogy informális egyházi áldásban részesüljön egyesülésük.
Ebben a kérdésben a magyar papok szembe is mentek „Jézus földi helytartójának” akaratával.
Továbbá azt is érdemes kiemelni, ez csupán a katolikus egyház álláspontja a házasságról, az állam és az egyház pedig két különböző dolog.