News here

HÍREK

Kamala Harris alelnök is felvonult a washingtoni Pride-on

Ezzel ő lett az első hivatalban lévő amerikai alelnök, aki ott volt a felvonuláson és még egy rövid beszédet is tartott.

Link másolása

Az Egyesült Államok alelnöke is részt vett szombaton a Washingtonban megrendezett Pride-felvonuláson. Kamala Harris és férje is együtt sétált egy ideig a tömeggel.

Ezzel ő lett az első hivatalban lévő amerikai alelnök, aki ott volt a felvonuláson.

A rózsaszín blézert viselő alelnökön egy feliratos póló volt: "Love is love" (a szeretet az szeretet). Menet közben integetett, és azt kiáltotta: "Boldog Pride-ot". Férje, Doug Emhoff szintén zakóban, alatta egy szivárványos feliratú pólóban kísérte el feleségét.

Harris egy rövid beszédet is tartott, amelyben arról beszélt, hogy támogatja az LMBTQ-közösséget. Ugyanakkor tudja azt is, hogy még sok a dolguk ezzel. Még több lépést kell tenni a transzneműek védelmében, főleg a munka és a lakhatás területén - írja a nbcwashington.com.

Magyarországon idén július 24-én lesz a 26. Budapest Pride Felvonulás. Felhívásunkban többek között azt írják: "Itt az idő, hogy visszavegyük a jövőnket! Mutassuk, hogy nem adjuk fel, és nem törődünk bele, hogy másodrendű állampolgárokként kezeljék az LMBTQ embereket! Álljunk ki egy sokszínű, nyitott, befogadó társadalom mellett! Támogassuk egymást ezekben a nehéz időkben is."

Az esemény előtt június 14-én az Amnesty International szervez egy tüntetést a Parlament elé, a Kossuth térre. Ezen a pedofiltörvény melegellenes módosításai ellen tiltakoznak. A Propagandatörvény helyett elfogadást nevű esemény célja, hogy tiltakozzanak "az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb jogfosztása ellen. Kormánypárti képviselők olyan kirekesztő és gyűlöletkeltő javaslatokat nyújtottak be, amelyek célja, hogy teljesen eltüntessék az LMBTQI embereket a nyilvánosságból, és betiltsák azokat a létfontosságú iskolai programokat, amelyek egyrészt segítenek a fiataloknak abban, hogy információkhoz és támogatáshoz jussanak, másrészt elfogadóbb és mindenki számára biztonságosabb környezetet garantálnak" - írják a budapestpride.hu oldalon.

VIDEÓ: Kamala Harris a felvonuláson


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Hadműveletet jelentett be Orbán Viktor
Megvette az adventi koszorút az irodájába.

Link másolása

Sikeres hadműveletet bonyolított le a hétvégén Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök azonban a nem szomszédban hónapok óta dúló háború kapcsán számolt be erről az akcióról, hanem

az adventi koszorú megvásárlását jellemezte hadműveletként legutóbbi Facebook-bejegyzésében.

A miniszterelnök délelőtt már egy videót is megosztott arról, ahogy betér egy virágüzletbe, hogy az irodájába vegyen egy adventi koszorút. A kormányfő végül egy fehér gyertyás verzió mellett döntött, mert az eladó szerint az a tisztaság jele.

A katonai kifejezésekhez láthatóan vonzódó kormányfő „Advent-hadművelete” így sikeresnek tekinthető, hiszen

elérte stratégiai célját: megszerezte a vágyott koszorút.

A bejegyzés alatti hozzászólások között azonban többen megjegyezték, hogy „a békés advent” jegyében feltöltött képsorozatnál talán a nem a legszerencsésebb kifejezés a hadművelet szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Egy kijevi luxusszálloda nagyköveti lakosztálya tűnhetett fel Novák Katalin videójában
Egy ilyen szoba 120-150 ezer forintba kerül egy éjszakára két főnek.

Link másolása

A kijevi InterContinental egyik nagyköveti lakosztálya tűnhetett fel abban a videóban, amit Novák Katalin köztársasági elnök töltött fel a Facebook-oldalára az ukrajnai látogatásáról - írja az rtl.hu.

A köztársasági elnök pénteken érkezett Kijevbe Volodimír Zelenszkij ukrán elnök meghívására.

Szombaton részt vett a „Gabonát Ukrajnából” elnevezésű nemzetközi rendezvényen, vasárnap pedig Kárpátaljára utazott.

Novák Katalin az utazásról több képet, illetve egy videót is megosztott a közösségi oldalán.

Az rtl.hu ez utóbbit elemezte ki.

A felvételen néhány pillanatra feltűnik egy szállodai szoba, ahol a köztársasági elnök az őt kísérő csapat tagjaival egyeztet. A videóban látható képeket a portál összevetette az expedia.com szállásfoglaló oldalon található képekkel, és

a bútorzat, az asztali lámpák, a falon látható a képek, a tapéta, illetve a sötétítő függönyök alapján arra jutottak, hogy ez a kijevi Hotel InterContinental ötcsillagos luxusszálloda egyik nagyköveti lakosztálya.

Ezek a szobatípusok ezekben a napokban két főre éjszakánként nagyjából 120-150 ezer forintba kerülnek.

Az rtl.hu az ügyben kérdéseket küldött a köztársasági elnök sajtóosztályának, hogy megtudják, tényleg az adott hotelben szállt-e meg Novák Katalin és kísérete, és ha igen, mennyibe került az ott tartózkodás.

Egyelőre nem érkezett válasz a megkeresésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Olcsóbban lehet enni egy belvárosi hotel éttermében, mint a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron – kiakadt a belvárosi ellenzéki képviselő
Kovács Alex Gábor bejegyzése szerint a Kempinski éttermében 3280 forintért lehet például gulyáslevest enni - a vásárban ugyanez 3500 forintba kerül.

Link másolása

Olcsóbban lehet enni egy belvárosi luxushotel éttermében, mint a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron - ez derül ki Kovács Alex Gábor, belvárosi ellenzéki önkormányzati képviselő vasárnapi Facebook-bejegyzéséből. Kovács Alex Gábor - a posztban lévő képek alapján -

a Kempinski Hotel éttermének árait hasonlította össze a vásáron tapasztalt árakkal.

Ezek szerint például:

  • A vásárban a grillezett csirkemell 4500 forintba kerül, a köret további 2500 forint. A luxushotel éttermében azonban a rántott csirke sültburgonyával 4280 forintba kerül.
  • A libamájért 8000 forintot kérnek a Vörösmarty téren, a köret szintén további 2500 forint. A szállodai étteremben a grillezett libamáj lecsókrémmel, debreceni chips-szel, macaire burgonyával 6480 forintba kerül.
  • A marhapörkölt a vásárban 6000 forintért kínálják kenyérrel együtt, a hotel éttermében a tradicionális magyar paprikás 5480 forintos árral szerepel az étlapon.
  • A gulyásleves 3500 forintért kerül a tányérba a Vörösmarty téren - az árban a kenyér is benne van. Az étteremben a gulyáslevest csipetkével 3280 forintért lehet megrendelni.

    Így Kovács Alex Gábor szerint „nem csoda, ha az ételért-italért sorban állók között magyar szót ritkán hallani”, azonban a politikus annak is fültanúja volt a vásárban, hogy már a turisták is sokallták az árakat.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


  • HÍREK
    December elejére várta a babáját a kismama, aki szombaton halt meg egy balesetben a 4-es főúton
    Az autójuk frontálisan ütközött egy másik járművel. A mentősök sem a 29 éves nő, sem a magzat életét nem tudták már megmenteni.

    Link másolása

    December elejére várta kisfiát az a kismama, aki szombaton halt meg egy autóbalesetben a 4-es főúton - tudta meg az RTL Híradó. A nőt a tűzoltók vágták ki az összeroncsolódott autóból, de sem őt, sem a magzata életét nem tudták megmenteni.

    A baleset szombat délután történt a 4-es főúton Ebes és Debrecen között.

    A nő, a férje és hároméves kislányuk utazott az autóban, amikor egy szemből érkező jármű eddig tisztázatlan körülmények között áttért az ő sávjukba és frontálisan összeütköztek.

    A balesetben a másik sofőr is meghalt, a nő férje és kislánya pedig súlyosan megsérült.

    A nőt a tűzoltók vágták ki a roncsból. A kiérkező mentősök beindították nála a szülést, hogy megmentsék a magzat életét, de nem jártak sikerrel.

    „Mikor már láttam a kabátját a gyereknek, megismertem egyből, hogy biztos ő, mert itt jár minden nap a boltba az anyukájával. Nagyon sajnáljuk őket”

    - mondta sírva az ebesi család egyik ismerőse a Híradónak. Az idős nő azt mondta, hogy a hír annyira megviselte, hogy egész éjjel nem aludt.

    Az RTL úgy tudja, hogy az anya mindössze 29 éves volt és gyerekkorától fogva Ebesen élt.

    Párjával három éve voltak házasok, december elejére várták volna a második gyermeküket.

    A Híradónak a település polgármester azt mondta, hogy már felvette a kapcsolatot a családdal, és segítségét is felajánlotta.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: