KÉK HÍREK
A Rovatból

Fiatal énekesnő vallomása robbantotta ki a drogügyet – ismert művész is a vádlottak között!

Egy fiatal énekesnő vallomásából kiindulva a hatóságok felgöngyölítettek egy komoly kábítószer-kereskedelmi hálózatot. Az ügyben most négy vádlott ellen emeltek vádat, köztük egy ismert művész is érintett lehet.


2022 őszén a rendőrök egy fiatal énekesnőt találtak kábult állapotban, aki elismerte, hogy kábítószert fogyasztott. Vallomásában négy személyt nevezett meg, köztük olyan dílereket, akik kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkeztek az alvilágban. Az ügy felderítését a XIII. kerületi rendőrkapitányság kezdte meg, az énekesnő pedig tanúvallomásáért cserébe elterelést és pártfogói felügyeletet kapott – számolt be róla a Blikk.

Az énekesnőt minden vád alól felmentették a kedvező pártfogói jelentés miatt, de a nyomozás folytatódott. Az általa megnevezett négy gyanúsított közül az egyiket letartóztatták, egy másik bűnügyi felügyelet alatt áll, a további kettő pedig szabadlábon védekezik.

A Fővárosi Főügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt vádat emelt négy vádlott ellen.

Az egyikük egy szír férfi, a másik az élettársa, akik 2022 tavaszától 2023 februárjáig kábítószerrel kereskedtek és maguk is fogyasztottak. Marihuánát, ecstasyt és kokaint adtak el jelentős mennyiségben. A másik két vádlott közül az egyik több alkalmi drogfogyasztó művészt ismert, a másik pedig taxisofőrként segítette a kábítószer vevőkhöz szállítását.

Az ügy során különféle fantázianeveket használtak a drogok megjelölésére, például hős, pálinka vagy zöld pázsit. A szír vádlottól közel 2000 eurót és 1,4 millió forintot foglaltak le, amelynek elkobzását az ügyészség indítványozta.

A hatóságok szerint az ügy érintettjei között van egy ismert művész is, aki aktív és elismert a szakmájában. Nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de a tárgyalás során kiderülhet, ki az érintett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
115-tel ment, és okozta Sallai Nóra 5 éves kisfiának halálát, a sofőr mégis mást hibáztat
A gyanúsítottként kihallgatott sofőr ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt folyik a nyomozás. Védője helyszíni bizonyítási kísérletet kért, hogy bizonyítsa, a színésznő észlelhette a BMW-t.


Több mint másfél évvel a 2024 szeptemberében történt alsónémedi tragédia után sem zárult le a nyomozás abban a balesetben, amelyben életét vesztette Sallai Nóra színésznő ötéves kisfia. Bár a szakértő szerint a BMW 105–115 km/órával száguldott az 50-es szakaszon, a jármű sofőrje ártatlannak vallja magát.

Az ütközés akkor történt, amikor a Jóban Rosszban színésznője Opeljével egy mellékutcából kikanyarodott a főútra, ahol elsőbbséget kellett volna adnia. A balesetben a kisfiú elhunyt, a színésznő pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A BMW az anyósülésen ülő fiatalé volt, aki egy körre adta kölcsön a járművet a volánnál ülő barátjának.

A műszaki szakértő megállapította, hogy a BMW 105 és 115 km/óra közötti sebességgel haladt azon az úton, ahol a szabályok szerint legfeljebb 50-nel lehetett volna menni

– írta a Blikk.

A Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője, dr. Hajnal László Péter szerint az ügyben a nyomozás jelenleg is tart. „Az ügyben jelenleg a nyomozás folyamatban van, szakértői bizonyítás zajlik” – közölte. A hatóságok a műszaki szakértői vélemény kiegészítésére, valamint az igazságügyi orvosszakértői véleményre várnak. Utóbbinak azt kell tisztáznia, milyen súlyosak és maradandóak-e Sallai Nóra sérülései.

A gyanúsított védője, dr. Kamarás Gábor indítványára tavaly októberben helyszíni bizonyítási kísérletet tartottak, hogy rekonstruálják az eseményeket.

„Kértem a hatóságot, egy helyszíni bizonyítási kísérlet során rekonstruálják az eseményeket annak érdekében, hogy kiderüljön, az útra kikanyarodó sofőr pontosan mikor észlelhette a felé tartó járművet. Az indítványomra ez tavaly októberben megtörtént, de még azóta sem készült el a számítások eredménye”

– mondta az ügyvéd. Hozzátette: „A lezárt utcán hajtottunk egy autóval, benne ültem én és az ügyfelem is, de egy rendőr vezette. Szereztek egy ugyanolyan kocsit, ami a balesetet okozta és a szakértő, valamint az ügyész is jelen volt.”

A BMW sofőrjét tavaly áprilisban hallgatták ki gyanúsítottként halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt. Ha bűnösnek találják, egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre, illetve a járművezetéstől való eltiltásra számíthat.

A férfi tagadja a felelősségét, de részletes vallomást nem tett. Ügyvédje szerint nagyon rosszul viseli a történteket, és rettenetes lelkiismeret-furdalása van. A férfi a közösségi oldalán korábban gyakran posztolt nagy teljesítményű autókról, amelyekkel kereskedett is.

Sallai Nórát három hónappal a baleset után, 2024 decemberében engedték haza a kórházból, azóta állapota folyamatosan javul. Sokáig azt sem tudta, hogy kisfia meghalt. A 2024. szeptember 27-én történt baleset helyszínén, a nehezen belátható kereszteződésben a hatóságok azóta STOP táblákat helyeztek ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Provokálta egy kék autó a győri Aston Martint a halálos győri gázolás előtt? – Egy szemtanú mindent látott
Egy szemtanú szerint egy kék Honda Jazz hirtelen sávváltásokkal zavarhatta meg a győri sportkocsit a Szent István úton. A rendőrségen tett vallomás szerint a manőverek a tragédiához vezető versenyhelyzetet teremthettek.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 25.



Egy ismeretlen kék autó provokációja vezethetett a február 14-i, győri halálos Aston Martin-balesethez, amelyben egy 76 éves nő vesztette életét. A tragédia után másfél héttel egy szemtanú a rendőrségen tett vallomásának részleteivel kereste meg a szerkesztőséget – írta a Telex.

A tanú beszámolója és egy igazságügyi szakértő elemzése új megvilágításba helyezi a történteket.

A történtek a Bakonyi úton kezdődtek. Az ügyben Lászlóként említett tanú, aki saját bevallása szerint autórajongó, itt figyelt fel a forgalomban haladó Aston Martin Vantage Roadster F1 Edition sportkocsira, és közelebb húzódott hozzá, hogy jobban szemügyre vehesse. A két autó együtt ért a kétszer kétsávos Szent István útra, ahol az Aston Martin a belső, a tanú pedig a külső sávban haladt tovább. Egy kereszteződés előtt egy kék színű, feltételezhetően Honda Jazz típusú autó a külső sávból hirtelen bevágott a belsőbe, közvetlenül a sportkocsi elé. A következő lámpánál a kék autó nagy gázzal indult el, majd nem sokkal később hirtelen visszahúzódott a külső sávba, és tovább gyorsított.

A tanú szerint a kék autó sofőrje a megengedett 50 kilométer/órás sebességnél gyorsabban ment, és manővereivel provokálhatta az Aston Martin 33 éves vezetőjét, Cs. Dávidot.

László vallomása szerint az Aston Martin kezdetben legfeljebb 50-60 kilométer/órával haladhatott, amikor a baleset helyszíne felé közeledve a sportkocsi hátulja hirtelen kivágódott jobbra, majd az egész autó balra kezdett sodródni. A tanúnak úgy tűnt, mintha a jármű még sodródás közben is gyorsult volna. Pillanatokkal később a jármű átsodródott az úttest túloldalára, és felhajtott a járdára, ahol elgázolt egy bevásárlókocsit húzó idős nőt.

A nő észrevette a felé csúszó autót, de már nem tudott félreugrani.

A tanú a tényleges ütközést és gázolást már nem látta, mert a helyszín az autója visszapillantó tükrének holtterébe került.

Miután megállt és hívta a 112-t, László a helyszínre sietett, ahol már többen állták körül a földön fekvő áldozatot. Az összetört Aston Martinban már nem ült senki, mellette, a járdaszegélyen egy rossz állapotban lévő nő ült, közelében pedig egy fiatalember állt csendben, mozdulatlanul. Amikor László egy másik szemtanúval arról tanakodott, hogy a szélvédő talán azért törhetett be, mert az utas nem használta a biztonsági övét, a fiatalember közbeszólt, mondván: az utas be volt kötve. A tanú a hírekből tudta meg utólag, hogy a csendben álló férfi a sofőr, Cs. Dávid volt.

László a rendőrségen tett vallomásában azt a következtetést vonta le, hogy a kék autó versenyezni akart az Aston Martinnal.

Boncsér Sándor igazságügyi gépjármű műszaki szakértő a tanúvallomás ismeretében is fenntartja korábbi véleményét, miszerint

az Aston Martin 90-100 kilométer/óra körüli sebességgel haladhatott, mielőtt elvesztette a stabilitását.

A szakértő kizártnak tartja, hogy a baleset 50-60 kilométer/órás tempónál így történhetett volna. Szerinte a külső szemlélő nehezen tudja megítélni a többi jármű sebességét, egy ilyen sportkocsinak pedig 1-2 másodperc is elég a jelentős sebességtúllépéshez. A tanú leírása alapján a jármű egyenes haladás után, egy drasztikus, 5-6 m/s² körüli gyorsítás hatására pördülhetett meg. Amikor egy autó eléri a fizikai tapadás határát, apró tényezők miatt is bekövetkezhet az „átesés”, ami után a sodródás már nem visszafordítható. Ezzel összefüggésben lehet fontos a gázoló állítása, miszerint vezetéstechnikai hibát vétett. Boncsér korrektnek tartja, hogy

a sofőr elismerte a felelősségét és nem keresett kibúvót.

A szemtanú a balesetet összevetette a 2023-as Árpád hídi tragédiával is, de szerinte a mostani eset közel sem olyan, mivel ott több autó száguldozása, itt pedig egy másik jármű feltételezett provokációja játszhatott szerepet. A győri baleset ügyében halálos közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indult eljárás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Egymillióan látták Pankotai Lili videóját Egressy Mátyás halála után: a budapesti éjszaka sötét titkáról beszélt személyes példáján keresztül
A Z-generációs aktivista a TikTokon osztotta meg, hogy szerinte a Dunában talált fiú italába is drogot tehettek. A videó ráirányítja a figyelmet a szórakozóhelyeken előforduló bűncselekményekre.
F. O. - szmo.hu
2026. február 25.



Hatalmas visszhangot váltott ki Pankotai Lili videója, amit egy nap alatt több mint egymillióan láttak. A Z-generációs aktivista Egressy Mátyás tragédiája kapcsán a budapesti éjszaka veszélyeire hívta fel a figyelmet. A 18 éves fiú január 17-én éjjel tűnt el, holttestére pedig több mint egy hónapos keresés után, február 21-én bukkantak rá a Duna XI. kerületi szakaszán, a Rákóczi hídtól délre.

A tragédia után Pankotai Lili a TikTokon arról beszélt, hogy az eset nem egyedi, és megosztotta a saját, kísértetiesen hasonló történetét.

"Amikor felköltöztem Pestre, elmentem mit sem sejtve bulizni egy felkapott budapesti szórakozóhelyre. Rosszul lettem. De ez nem részeg rosszullét volt, hanem egy 'azt sem tudom, hogy hol vagyok' rosszullét"

– idézte fel az aktivista.

Elmondása szerint minden jel arra utalt, hogy valamit az italába kevertek. Egressyhez hasonlóan ő is elaludt a buszon, a végállomáson tették le, majd órákon át bolyongott a városban. Mire végül hazakeveredett, a rendőrség már eltűnt személyként kereste. Pankotai hozzátette,

az ő szerencséje az volt, hogy a szer nem okozott nála hallucinációt. A videó végén arra kérte a követőit, hogy nagyon vigyázzanak magukra, amikor szórakozni indulnak.

Egressy Mátyás a belvárosi Ötkertből indult haza, de soha nem érkezett meg. Barátai szerint nem ivott sokat, a hazaúton mégis elaludt a buszon, a telefonját pedig elhagyta. A készüléket egy hajléktalan férfi találta meg, aki kikapcsolta azt. Egy szemtanú hajnali öt óra előtt nem sokkal látta a fiút zavart állapotban az Örs vezér terénél, miután a busz végállomásán leszállították.

A rendőrség február 23-án megerősítette, hogy Egressy Mátyás holttestét találták meg. Bűncselekményre utaló jelet nem találtak, a halál körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják. A telefont megtaláló férfi ellen lopás miatt vádat emeltek.

Via Femina


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Mumifikálódott holttestre bukkantak egy debreceni panelház kukatárolójában
A debreceni Csemete utcai épületben egy 156-160 centiméter magas, ismeretlen személyazonosságú férfi testét találták meg. A rendőrség közigazgatási eljárásban, a lakosság segítségével próbálja azonosítani.


Hosszú hetekig, de az is lehet, hogy több mint egy hónapig feküdt holtan egy férfi egy debreceni panelház tárolójában, mire február 24-én rátaláltak. A test szinte teljesen mumifikálódott. A rendőrség szerint idegenkezűség gyanúja nem merült fel, az elhunyt kilétét egyelőre homály fedi.

A holttestre a Csemete utcában bukkantak rá. A hatóság közigazgatási eljárást indított, amelynek célja a haláleset körülményeinek tisztázása és a férfi személyazonosságának megállapítása.

Az elhunyt egy 156-160 centiméter magas, 51-60 kilogramm súlyú férfi volt. Szürke dzsekit, fekete Adidas pólót, barna és szürke pulóvert, szürke zoknit, valamint fekete nadrágot viselt.

A holttest szinte teljesen konzerválódott.

A rendőrségi leírás szerint a fejtetője kopasz volt, oldalt 4-7 centiméteres, ősz hajszálai maradtak, amelyek csomókban foszlottak. A fogazata hiányos volt, a végtagjai mumifikálódtak, a teste pedig sötét zöldes-barnás színűvé vált, amiből barnás váladék szivárgott.

„A test mumifikált állapotban került feltalálásra, a halál beálltának időpontja 1 hónapon túli lehet”

– áll a rendőrség hivatalos körözésében.

Igazságügyi szakértők úgy vélik, a helyszín – egy zárt, száraz és viszonylag állandó hőmérsékletű tároló – kedvezett a természetes konzerválódásnak. Ilyen környezetben a test szövetei a bomlás helyett kiszáradnak. Bár az eset ritka, nem példa nélküli.

A magyar és a nemzetközi gyakorlatban is előfordult már, hogy zárt helyen talált holttestek a környezeti hatások miatt természetes úton konzerválódtak.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság a lakosság segítségét kéri az elhunyt azonosításában. Aki a leírás alapján felismeri a férfit, vagy információval rendelkezik a haláleset körülményeiről, jelentkezzen a Debreceni Rendőrkapitányságon.

Via HAON


Link másolása
KÖVESS MINKET: