HÍREK
A Rovatból

K-Monitor – Az új vagyonnyilatkozat olyan, mint a nyári ruha mellénye: rövid és céltalan

Nem a vagyont kell bevallani, csak a jövedelmet, azt is csak akkor, ha a képviselő szükségesnek tartja. Kósa Lajoson még ez a faék-egyszerűségű nyilatkozat is kifogott.


A fideszes bűvésztrükk sikerült, a képviselők vagyoni viszonyairól, gyarapodásáról innentől nem lesz lehetőségünk képet kapni. Hogy mikor lesznek új nyilatkozatok, azt innentől a szemfüles újságírók kell észrevegyék - írta szombati elemzésében az új vagyonnyilatkozati rendszerről a K-Monitor.

A közpénzek átlátható felhasználásáért és a korrupció visszaszorításáért küzdő civilszervezet összefoglalója szerint ezek a legfontosabb változások az új rendszerben:

  • Évi nyilatkozattétel helyett csak akkor kell nyilatkozni, ha a képviselő szükségesnek tartja.
  • A vagyoneltüntető műveletek ezek után annyira sem lesznek kellemetlenek, mint eddig: az egy háztartásban élőknek többé nem kell nyilatkozniuk.
  • Vagyon- helyett jövedelemsáv-nyilatkozatot kell csak tenni.
  • A képviselők saját mérlegelésük alapján vallhatják be céges érdekeltségeiket, ha úgy gondolják, ez befolyással van a munkájukra, ahogy egyéb pénzügyi érdekeltségek, például eladósodás esetén is önkéntes a bevallás.

    Kiemelik még, hogy továbbra is kézzel kitöltött, gépileg nem feldolgozható nyilatkozatokat kell leadni, és

    továbbra sem lesz valódi, független, szakmai alapú ellenőrzés, és a hiányosságok, hibák vagy elhallgatások esetén valódi szankciók sem.

    A K-Monitor szerint különösen pikáns, hogy az új formátum csak a képviselőkre, kormánytagokra és az alkotmányos intézmények vezetőire vonatkozik, a polgármesterekre és képviselőkre nem. Így meglátásuk szerint előfordulhat, hogy egy kistelepülés turisztikai bizottságának külsős tagja részletesebb vagyonnyilatkozatot tesz, „mint az országos adókról, kamatról vagy támogatásokról olykor egy személyben döntő Rogán, Orbán vagy Matolcsy”.

    „Az eddigi, rosszul működő magyar rendszert nem érdemes fetisizálni, de egy szempontból betöltötte feladatát: egyértelművé tette, hogy a legfontosabb pozíciókat betöltő politikusok vagyoni viszonyai, üzleti kapcsolatai közügynek minősülnek, arról a nyilvánosságnak joga van tudni” írták. A K-Monitor szerint azonban az új rendszer a normarendszer szintjén is változást hozhat, és erre hivatkozva „várhatóan a mezei képviselők is bátrabban lépnek fel a be nem vallott vagyonukról tudósító újságírók ellen”.

    Az elemzésben néhány képviselő nyilatkozatát is megvizsgálták. Ezek közül mi

    Kósa Lajosét emelnénk ki, akinek még a korábbinál jóval egyszerűbb rendszer is kihívást okozott.

    Bár ikszel jelölte, hogy a képviselői fizetése és a honvédelmi bizottság elnöki tisztségéért kapott bére a negyedik jövedelmi kategóriába tartozik, azért a díjmentességhez is beírta betűvel, hogy „igen”.

    Ember legyen a talpán, aki ebből ki tudja hámozni legalább azt a kevés információt, aminek a bevallásában szerepelnie kéne. Ha mégis megpróbálnád, akkor itt tudod megnézni a dokumentumot.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Orbán Viktor szerint a vitnyédi menekülttábort valójában soha nem akarták működtetni, csak taktikáztak
    A volt miniszterelnök így reagált azokra a titkos kormányzati dokumentumokra, amiket reggel Magyar Péter hozott nyilvánosságra. Orbán Viktor szerint ha végre akarták volna hajtani a migránsok beengedését, végrehajtották volna.


    A volt miniszterelnök a Fidesz kongresszusa előtt reagált Magyar Péter szombati sajtótájékoztatójára. A jelenlegi kormányfő azt állította, az Orbán-kormány menekülttábort akart nyitni Vitnyéden, és ezzel kapcsolatban számos titkos kormánydöntés született, miközben nyilvánosan a fidesz politikusai ennek homlokegyenest az ellenkezőjét kommunikálták. Ezeket a dokumentumokat most nyilvánosságra hozták.

    Errel reagálva Orbán Viktor azt mondta, ennek az egésznek csak az volt a célja, hogy „kitaktikázzák” az EU-t.

    „Ha végre akartuk volna hajtani, akkor végrehajtottuk volna, Magyarországon azért nincs migráns, mert nem engedtük be őket” - fogalmazott a volt kormányfő. Szerinte ilyen tábor nem is lehet, mert „az emberek ezt népszavazással eldöntötték”.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk
    HÍREK
    A Rovatból
    Orbán: A tiszások luxizásban is átvették a vezetést, az ország bántalmazó kapcsolatban él, az ország a Varga Judit
    A volt miniszterelnök a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán a Tisza-kormányt bántalmazó kapcsolathoz hasonlította. Szerinte a kormánynak nincs szüksége megszorításokra, mert jó állapotban adták át a gazdaságot.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2026. június 13.



    A Tisza-kormány bántalmazó kapcsolatban van Magyarországgal – mondta Orbán Viktor a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán, majd egy hasonlattal folytatta:

    „Ma az ország a Varga Judit.”

    A pártelnök a Tisza Párt képviselőit is támadta, azt állítva, hogy az elmúlt 16 évben gazdagodtak meg. A jelenleg is zajló vagyonosodási vizsgálatokat pedig „koncepciós eljárásoknak” minősítette, amelyekből szerinte a Fidesz fog győztesen kikerülni.

    Orbán Viktor azt mondta, elképedve nézi a politikában és a gazdaságban napról napra terjedő káoszt. Szerinte a kormánynak nincs szüksége megszorításokra, mert jó állapotban adták át a gazdaságot. Úgy látja, a rossz személyi döntések árát most a családok fizetik meg.

    A Tisza-kormány miniszterei közül Kármán Andrást és Kapitány Istvánt bírálta. Kármánt alkalmatlannak nevezte, Kapitányról pedig azt mondta, kezdő még gazdasági miniszterként, ami kockázatos. Orbán szerint a „tiszás szélsőségesek” mindenkit megbélyegeznek, aki az elmúlt 16 évben együttműködött a Fidesszel. Azt mondta, láttak már ilyen politikai show-műsort, és ő az egyetlen, aki átesett parlamenti vagyonvizsgálaton.

    Azoknak, akik szerinte esetleg felülnének a rágalomhadjáratnak, azt üzente, nyugodjanak meg.

    Arról is beszélt, hogy a vagyonnyilatkozatokból kiderült, a tiszás képviselők gazdagok, és az elmúlt 16 évben gazdagodtak meg.

    Szerinte repkednek az ajándék BMW-k, a luxizásban is átvették a vezetést, a hatalmi önkény pedig a Fidesz javát válik majd.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Orbán Viktor 10 pontban foglalta össze a Fidesz választási vereségének okait
    Orbán Viktor a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán tíz pontban vázolta fel a választási vereség okait. A volt kormányfő a digitális tér elvesztését és a fiatalok elfordulását is személyes kudarcnak nevezte.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2026. június 13.



    A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor tíz pontban sorolta fel a választási vereség okait, elismerve a kampány és a mozgósítás hibáit. A volt miniszterelnök szerint az üzeneteik nem működtek, az ellenfélét vonzóbbnak találták a választók, és a győzelmi remények miatt nem módosítottak időben a stratégián. Hibásan mérték fel a várható részvételt, az ellenfél mozgósítása pedig „köröket vert ránk”. A korrupciós vádakra és a „gyűlöletkampányokra” sem adtak megfelelő választ. Orbán szerint „az ellenfél legnagyobb pénzügyi sokszázmilliós támogatója egy eljárás alatt álló bűnöző, mégis bennünket vádoltak korrupcióval”.

    Különösen súlyosnak nevezte a digitális térben elszenvedett kudarcot, ahol technológiában és tartalomgyártásban is hátrányba kerültek.

    „A digitális térben katasztrofális vereséget szenvedtünk” – mondta, és a fiatalok körében elszenvedett „brutális arányú” vereséget személyes kudarcként értékelte.

    „És értem, hogy a személyemet és a programomat is durván elutasították” – tette hozzá. A vereség okai között említette a „külföldről vezényelt algoritmusokat”, a Tisza Párt sikeres ellenkommunikációját a háborús veszélyről, valamint a gazdasági nehézségeket. Utóbbival kapcsolatban önkritikusan megjegyezte: „Be kell vallanom, hogy ezt az útvonalat nem találtam meg, ezt a stratégiát a kormányom nem tudta megalkotni”. Végül kitért arra is, hogy nem tettek teljesíthetetlen ígéreteket, ellentétben a Tisza Párttal, amely szerinte 6000 milliárd forint értékben tett vállalásokat.

    A volt miniszterelnök bejelentette, hogy a párt egy „Küldetés” című nyilatkozatot fogad el, amelyben a szerénység és az alázat is megjelenik. Az új, ellenzéki szerepre való felkészülés jegyében az alapszabály módosítását is kilátásba helyezte.

    „Másként kell szolgálni a hazát kormányról, és másként ellenzékből” – mondta, hozzátéve, hogy a Fidesznek az emberek hangjának kell lennie, és folyamatosan kormányzóképes állapotban kell maradnia.

    Jelenlegi helyzetüket úgy írta le, hogy a párt „már nem kormányzópárt, és még nem ellenzéki párt”, a jelenlegi szervezeti rendszert pedig kényszerzubbonyként jellemezte.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Magyar Péter szerint Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt, és úgy beszélt a párt kongresszusán, mint az MSZMP főtitkára
    A volt miniszterelnök a Fidesz szombati kongresszusán beszélt a választási vereség okairól, és arról is, hogy szerinte a Tisza-kormány bántalmazó kapcsolatban van Magyarországgal.


    Nem sokkal azután, hogy Orbán Viktor befejezte felszólalását a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán, Magyar Péter reagált a korábbi miniszterelnök szavaira.

    „Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt és megakadályoz mindenféle felelősségvállalást és megújulást. Úgy beszélt, mint az MSZMP főtitkára, és ugyanoda löki a pártját is”

    – írta a Facebookon a miniszterelnök.

    Orbán nagyjából félórás beszédében 10 pontban foglalta össze pártja választási vereségének okait, de beszélt arról is, hogy szerinte a Tisza-kormánynak nincs szüksége megszorításokra, mert jó állapotban adták át a gazdaságot.

    Szerinte Magyar Péter kormánya bántalmazó kapcsolatban van Magyarországgal, majd hozzátette: „Ma az ország a Varga Judit.”

    Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a friss vagyonnyilatkozatokból kiderült, a tiszás képviselők gazdagok, és az elmúlt 16 évben gazdagodtak meg. Szerinte repkednek az ajándék BMW-k, a luxizásban is átvették a vezetést, a hatalmi önkény pedig a Fidesz javára válik majd.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk