KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Jónak lenni jó! – Ferenc pápa egy szoborral támogatja a hazai jótékonysági akciót

A műsor idei kedvezményezettje a Regőczi Alapítvány, melyet Áder János köztársasági elnök és felesége idén tavasszal hoztak létre a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekek segítésére.

Link másolása

Rendkívüli ajándékkal támogatja a közmédia 10 éves jótékonysági kampányát Ferenc pápa: egy Szent József-szobrot küld, hogy annak elárverezésével segítse a műsor idei kedvezményezettjét, a Covid-árvákat támogató Regőczi Alapítványt – jelentette be a projektvezető, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója.

Siklósi Beatrix a rádió Vasárnapi Újság című műsorában felidézte: az eucharisztikus kongresszus alatt az a megtiszteltetés érte, hogy együtt utazott Ferenc pápával, akitől később levélben kérte, támogassa a jótékonysági műsort és az alapítványt.

„Tegnap reggel megérkezett a válasz, amely szerint

Ferenc pápa nagy szeretettel csatlakozik a műsorhoz és küldeni fog egy gyönyörű Szent József-szobrot, amit majd elárverezhetünk”

– mondta el Siklósi Beatrix a műsorban. A szobor azt ábrázolja, Szent József hogyan tanítja az ácsmesterségre a kis Jézust. A közmédia ezzel az ajándékkal szeretne hozzájárulni az alapítvány munkájához.

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a Regőczi Alapítvány kuratóriumi elnöke felidézte, hogy

március végén, április elején már nap mint nap hallottak olyan tragédiákról, amikor fiatal szülők hunytak el és kicsi gyerekek maradtak árván.

„Úgy éreztük, ez már olyan sok, hogy erre egy külön alapítványt kell létrehozni” – mondta. Hozzátette: a bejelentést követően óránként jöttek a telefonok, hogy támogatják az alapítványt – idézte fel a kezdeteket Herczeg Anita.

Beszélt arról is, hogy sokszor a családok keresik meg az alapítványt, de van, amikor a barátok, rokonok, iskolaigazgatók hívják fel a figyelmet a rászoruló családokra. Mint mondta, fontos az anyagi segítség, de sok esetben pszichológiai támogatásra vagy jogi segítségnyújtásra van szüksége a családoknak. A tervek szerint a gyerekeket felnőtté válásukig fogja támogatni az alapítvány. Siklósi Beatrix elmondta, egyértelmű volt számukra, hogy ebben a helyzetben ezt az ügyet segítik.

A műsorban elhangzott az is, hogy a közmédia jubileumi jótékonysági kampányában a műsor vasárnap délelőtti kezdetéig már csaknem 100 millió forint gyűlt össze.

Siklósi Betrix felidézte, hogy Ferenc pápa egy éve hirdette meg a Patris corde – atyai szívvel – kezdetű apostoli levelével a Szent József jubileumi szentévet, amely december 8-án zárult le.

Vasárnap a Dunán, a Duna World-ön az M5-ön és az m4Sport + Sportcsatornán is látható lesz a műsor késő estig.

A karitatív akciót jószolgálati nagykövetként segíti a kétszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó Nagy Tímea és a háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó Szilágyi Áron. Nagy Tímea az 1993-as esseni világbajnokságon csapatban nyert aranyérme, Szilágyi Áron pedig a tokiói olimpián viselt vívó sisakja felajánlásával járult hozzá a gyűjtéshez.

A felajánlott relikviák többsége a Jónak lenni jó! honlapján megvásárolható, hat különleges tárgyra pedig licitálni lehet.

Az árverésen szereplő tárgyakról és a fix áron még megvásárolható tárgyakról a jonaklennijo oldalon tájékozódhatsz.

A közmédia műsorvezetői egész nap várják a felajánlásokat +36 1 759 6000 és a +36 30 759 6000 telefonszámokon. Mindezeken felül a 1357-es szám tárcsázásával vagy a 1357-es számra küldött sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni a Regőczi Alapítvány munkáját.

A Regőczi Alapítványt Áder János köztársasági elnök és felesége idén tavasszal hozta létre a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekek segítésére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Meghalt Csire Zsuzsi, a 21 éves lány, aki bakancslistán szedte össze élete utolsó kívánságait
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.

Link másolása

Tíz év küzdelem után meghalt Csire Zsuzsi, a bakancslistás lány – írja a Blikk. Idézik édesanyjának keddi posztját, aki azt írta:

„Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk.”

A 21 éves lány kétszer esett át szívátültetésen, ám szervezete a második beültetett szívet sem fogadta be. Zsuzsi azzal a tudattal élt, hogy talán csak hetek, hónapok vannak hátra az életéből, mégis meg tudta őrizni a reményt. Bakancslistát készített terveiről és az egész ország összefogott azért, hogy valóra válthassák kívánságait. Így juthatott el például a tengerhez, nézhette meg az Operát, vagy simogathatott meg egy lovat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé” – rengetegen gyászolják a 21 éves Csire Zsuzsit, aki élete utolsó hónapjait bakancslistás céljai elérésével töltötte
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.

Link másolása

Elhunyt Csire Zsuzsi. A 21 éves debreceni lányt sokan a szívükbe zárták. Mindig mosolygott és nála jobb szívű embert nem ismertek - így emlékeztek rá a segítői. A lány két szívtranszplantáció után hétfőn este halt meg. Mikor kiderült, hogy harmadik műtétre már nem lehet esélye, akkor bakancslistát írt, hogy mi mindent szeretne még megcsinálni. Sokan segítették az álmai megvalósításában.

Beállhatott tűzoltónak, különféle gyakorlatokon is részt vett, még az emelőkosárba is beszállt. A programot a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja szervezte neki. De elvitték Rómába is.

Hegedűs Gábor, Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport vezetője elmondta:

"Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett".

A lánynak 10 éves korában volt az első szívátültetése, majd 2021 nyarán a második beavatkozásra várt, ekkor mondta el édesanyja az RTL Híradónak: "A mosolya ad erőt. Meg az, hogy nagyon nehéz neki is, és nagyon sokszor ő is azt mondta, hogy hagyjatok engem, mert ez így nem élet, de annyira édes természete van, melegszívű, segítőkész, jól tanul egy csupa szív kis lény. Minden ember megérdemli úgy gondolom, hogy esélyt kapjon".

Mikor kiderült, hogy a második szív is kilökődik, és a harmadik beültetésre már nincs esélye, akkor döntött úgy, hogy minden pillantot meg akar élni. Számtalan új dolgot próbált ki, fotózáson volt, hőlégballonnal emelkedett Budapest fölé.

Akkoriban nyilatkozta: "Annyi területen mutatja meg az élet nekem is, hogy van miért küzdeni és hogy mindenhol vannak kis túlélők".

Még a DEAC egyik mérkőzésén is ott volt, ahol a korongot ő dobta be. Nyitrai Daniella, sajtóreferens elondta: "A DEAC család tagja lett, tehét nagyon szerette a klubot és mi is nagyon megszerettük őt. Nagyon fog nekünk hiányozni az biztos, a mosolya, a kedvessége, a vidámsága, még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé."

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videón, ahogy egy sziámi ikerpár egyik tagja az esküvőjén táncol és csókolózik újdonsült férjével
Három éve lehetett az esküvő, de csak most került elő egy videó az esküvő táncról. A vőlegény meg is csókolja tánc közben a menyasszonyt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 01.


Link másolása

Megtartották az egyik legismertebb sziámi ikerpár egyik tagjának és veterán katona vőlegényének esküvőjét, írja a Metro. Abby Hensel és testvére, Brittany azután lettek ismertek, hogy első sziámi ikerpárként túlélték a gyerekkort.

Az ikreknek korábban saját valóságshow-ja volt a TLC tévécsatornán, ám a műsor befejezése óta diszkréten kezelik a magánéletüket. Abby és Josh Bowling esküvőjét három évvel ezelőtt tarthatták, de csak nemrég került fel egy videó az internetre a menyasszony és a vőlegény táncáról:

A közös törzsű, deréktól lefelé összenőtt sziámi ikrek továbbra is Minnesotában élnek, ahol egy általános iskolában tanítanak.

A világ 1996-ban ismerhette meg őket még Oprah Winfrey műsorában, majd ezután indult az Abby és Brittany című reality.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"

Link másolása
KÖVESS MINKET: