HÍREK
A Rovatból

Jól jártak, akik maradtak a magánnyugdíjpénztárakban

Éppen 10 éve vették el a magánnyugdíj megtakarításokat. Akkor több mint 3 millió pénztári tag döntött - állami nyomásra - a visszalépés mellett, a pénztári hozamok azonban azt mutatják, hogy jobban járt, aki maradt. A 2011 óta nyugdíjba vonulók ugyanis milliós hozamokat tehettek zsebre.
fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. november 26.


Link másolása

A megmaradt négy magányugdíjpénztár 2011-ben a tb-be visszalépőknek átlagosan 67-100 ezer forintot fizet. Ez az összeg az MKB Magánnyugdíjpénztárnál volt a legnagyobb, átlagosan 100 ezer forintos reálhozamot fizetett vissza a tagoknak - írta a portfolio.

Az a pár tízezer tag, aki mégis úgy döntött, hogy marad a pénztárban, igen jól járt, mivel az azóta nyugdíjba vonulók átlagosan több mint 1,4 millió forintot tehettek zsebre. Mindezt úgy, hogy ha a nyugdíj előtt visszaléptek az állami nyugdíjrendszerbe, akkor még a 100%-os állami nyugdíjat is megkapják.

2011 óta a legmagasabb átlagos reálhozamot a nyugdíjkorhatárt elérő tagok esetén a Budapest Magánnyugdíjpénztárnál fizették ki, tagonként több mint 2 millió forintot, de a többi pénztárnál is egymillió forint felett volt ez az átlagos összeg.

Különösen jók ezek a számok, ha azt nézzük meg, hogy az eltelt tíz évben hogyan alakult az éves átlagos infláció. Az öregségi nyugdíjak esetén minden évben januárban dönti el a kormány, hogy mennyi lesz az azévi emelés, amit a várható infláció alapján számolnak ki. A megmaradt négy magánnyugdíjpénztár portfóliói viszont szinte minden évben bőven az infláció felett teljesítettek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Magyar Péter: T. István is kap majd egy levelet a NAV-tól, és ha neki mondjuk 15 éve volt egy Opel Kadettja és 120 ezer Ft diákhitele, le kell majd írnia, hogyan lett ebből 500 milliárd
A politikus a hajdúböszörményi országjáráson elmondta, hogy a legfontosabb az, hogy legyen egy függetlenül működő igazságszolgáltatás, és azt tervezi, hogy lesz egy vagyonosodási vizsgálat, és minden politikus fog kapni egy hosszú levelet a NAV-tól.

Link másolása

Az elmúlt hónapokban a figyelem középpontjába került politikus folytatta az országjárását - ezúttal Hajdúböszörményben járt.

A TISZA Párt prominens képviselője sok mindenről beszélt: a nyugdíjakról, a devizahitelekről, a propagandáról és arról, hogy a következő időszakban kemény harc előtt állnak.

Magyar Péter szerint szóban és írásban fenyegetik az embereket, hogy ne merjenek kimenni az ő rendezvényeire.

Varga Judit exférje azt is elmondta, hogy beszéljenek egymással, mondják el azt mindenkinek, hogy van remény.

"Ha segítenek, ha elegen leszünk, akkor ígérem, hogy együtt meg fogjuk tudni csinálni!"

- mondta Magyar Péter keddi beszédében.

A politikus elmondta, hogy a legfontosabb az, hogy legyen egy függetlenül működő igazságszolgáltatás, és azt tervezi, hogy lesz egy vagyonosodási vizsgálat, és minden politikus fog kapni egy hosszú levelet a NAV-tól.

"T. István is kap majd egy levelet a NAV-tól, és ha neki mondjuk 15 éve volt egy Opel Kadettja és 120 ezer Ft diákhitele, le kell majd írnia, hogyan lett ebből 500 milliárd"

- tette hozzá Magyar. Ha ez nem sikerül, akkor kap még egy levelet, hogy fizessen be 3-400 milliárd forint adóhiányt, és ha ezt nem teszi meg, akkor jönnek a végrehajtók.

A teljes beszédet itt lehet visszanézni!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A fideszes képviselők véletlenül megszavazták, hogy 1000 forint legyen az egy napos autópályamatrica
Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e. Nyilván nem.

Link másolása

Az Alfahír számolt be róla, hogy a Fidesz-KDNP képviselőinek figyelmetlensége okán a Jobbik-Konzervatívok egynapos sztrádamatricát sürgető javaslata elfogadásra került a Gazdasági bizottságban kedden.

Mire a honatyák észrevették, hogy mi történt, már késő volt, nem lehetett visszavonni a leadott szavazatot.

A lap szerint a kormánypárti politikusok megpróbálták visszavonni a szavazatukat, de ha egyszer megnyomták a gombot, már nem lehet azt megmásítani.

Két fideszes képviselő, Szatmáry Kristóf és Varga Gábor nyomott félre, ráadásul mindketten helyettesítettek.

Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péter: 2 napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútján
Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára. A közösségi oldalán írt minderről.

Link másolása

A választás előtti országjárását javában tartó Magyar Péter arról írt a Facebookon, hogy szerinte két napja blokkolni kezdték az internetet és a mobilhálózatot az országjáró körútjának állomásain.

"Add tovább! Két napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútjának helyszínein. Két nap alatt egyszer tudtunk csak élő közvetítést adni itt a Facebookon. A fényképek Hajdúnánáson készültek civil ruhás rendőrökről (titkosszolgálati munkatársakról?) és a feltételezhetően a blokkoláshoz használt eszközről. Legutoljára Újfehértón ment el a téren mindenkinél az érkezésünkkor minden térerő és a mobilnet, ami a rendezvény végén rögtön helyreállt.

Felszólítjuk Rogán Antalt és Pintér Sándort, hogy állítsák le az orosz és észak-korai módszereket és ne korlátozzák az internet szabadságát és a szabad véleménynyilvánítást! A BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára."

- írta a közösségi oldalán Varga Judit exférje.

Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára.

Elég volt, nincs hova hátrálnunk!

- zárta bejegyzését Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hszi Csin-ping több száz fős delegációval érkezhet, autója pedig egy rakétatámadást is kibír
Állítólag több száz fős delegáció, magas rangú tisztviselők sora és egy különleges őrezred kíséri majd a Budapestre érkező kínai elnököt. Hszi Csin-ping autója is híres, a limuzint sokszor a kínai Rolls-Royce-ként emlegetik.

Link másolása

Több száz fős delegációval érkezhet Budapestre a kínai elnök szerdán, ezzel párhuzamosan pedig a legmagasabb biztonsági protokoll lép életbe a magyar fél részéről is – írja a Világgazdaság. A lap úgy tudja:

Olyan védelem kíséri – Magyarországra is – a kínai elnököt, amilyenben legutóbb Ferenc pápának volt része.

Nem megerősített források szerint a kínai delegáció több száz főből áll majd, a tagjai között ott lesz Vang Ji külügyminiszter, Lan Foan pénzügyminiszter, Vang Ventao kereskedelmi miniszter, Dzsen Sancsie, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottságnak elnöke és Ju Csianhua, a Vámügyi Főigazgatóság főigazgatója. Várható, hogy Hszi Csin-pinget felesége, Peng Li-jüan is elkíséri, akár csak Párizsba.

Hszi Csin-ping testőreiről kevés információ lelhető fel. Ezek alapján az viszont megállapítható, hogy a kínai elnök biztonságát a legendás és egyben hírhedt központi őrezred garantálja. Erről a kínai szervezetről azt kell tudni, hogy még 1950-es években jött létre a magas rangú kínai pártvezetők védelmére, beleértve a minisztereket és az államtanács tagjait, valamint az ő családtagjaikat.

De nem csak a kínai elnöki testőrség különleges, hanem a rá vigyázó autó is.

Hszi Csin-ping egy Hongqi N701 limuzint használ – igaz, a külföldi utak során előfordul, hogy az eggyel kisebb N501-et veszik igénybe. Az N701 6 métert meghaladó hosszúsággal rendelkezik, súlya legalább 3,1 tonna és állítólag rakétatámadás vagy vegyi fegyver ellen is védi az utasát. A járműből mindössze 50 darab készült, részletes leírása pedig titkos.


Link másolása
KÖVESS MINKET: