HÍREK
A Rovatból

Jogerősen elítélték Márki-Zay Pétert Lázár János rágalmazása miatt

A jelenlegi hódmezővásárhelyi polgármesternek 200 ezer forintos pénzbüntetést kell fizetnie, szerinte vérlázító koncepciós per zajlott.
MTI - szmo.hu
2021. szeptember 03.



Jogerősen 200 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta pénteken a Szegedi Törvényszék Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) hódmezővásárhelyi polgármestert, mert a becsület csorbítására alkalmas tényt állított Lázár János (Fidesz) országgyűlési képviselőről.

A bíróság nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében mondta ki bűnösnek a politikust. Lázár János magánvádlóként azért kezdeményezett eljárást Márki-Zay Péterrel szemben, mert

a polgármester 2018 decemberében két építőipari cég, a Szeviép és a K-Art ügyében korrupcióval, bűncselekmény elkövetésével hozta őt összefüggésbe.

Lázár János a bíróság előtt úgy fogalmazott, természetesnek tartja, hogy a polgármester kritikával illeti politikai tevékenységét, de ennek vannak határai, nem vádolhatja őt bűncselekmény elkövetésével.

A Hódmezővásárhelyt korábban polgármesterként irányító Lázár János elmondta, ppp-konstrukcióban a K-Art Építészstúdió Kft. építette a helyi Balogh Imsi Sportcsarnokot, és a kiírt közbeszerzésen emellett vállalta a létesítmény 15 éves üzemeltetését. A 2008-as átadást követően gazdasági jellegű vita alakult ki az önkormányzat és a cégcsoport között a vállalkozás által kiállított számlák tartalma miatt, majd az önkormányzat 2011. szeptember 1-jével mondta föl a beruházó céggel a sportcsarnok üzemeltetésére kötött szolgáltatási szerződést.

A tanúként meghallgatott Kendi Imre közölte, a cégcsoport gazdálkodása a vita miatt ellehetetlenült, a K-Art Építészstúdió Kft.-t később fölvásárolták, majd több évvel később végelszámolással megszűnt, a cégcsoport két másik vállalkozását 2013-ban felszámolták.

A tárgyaláson Bakos Éva tanácsvezető bíró iratokat ismertetve közölte,

a polgármestert a Szegedi Törvényszék korábban már két másik ügyben is jogerősen elmarasztalta nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt, és akkor 300 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta.

A tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette, az ügyben a személyiségi jog sérelme állt szemben a véleménynyilvánítás szabadságával. A törvényszék az Alkotmánybíróság korábbi döntéseit alapul véve megállapította, Márki-Zay Péter közérdeklődésére számot tartó kérdésben nyilvánult meg, azonban valótlanul állította, hogy a sportcsarnokot kivitelező cég Lázár János miatt ment csődbe, hiszen azt tulajdonosai értékesítették, és csak 2019-ben szűnt meg végelszámolással. A bíróság a polgármester Szeviéppel kapcsolatos kijelentését Lázár Jánossal szemben megfogalmazott éles kritikaként értékelte.

A törvényszék döntésével - a bűncselekmény elkövetése óta bekövetkezett időmúlásra és a vádlott személyi körülményeire tekintettel - enyhítette az első fokon kiszabott 400 ezer forintos pénzbüntetést.

Az ítélet kihirdetését követően Márki-Zay Péter újságíróknak "vérlázító koncepciós eljárásnak" minősítette az ügyben a Szegedi Járásbíróság által hozott elsőfokú ítéletet.

Úgy fogalmazott, a törvényszék bár a védelem több indítványának is helyt adott és módosította a tényállást is, "végrehajtotta azt a politikai igényt", hogy őt bűnösnek mondják ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Rendszerszintű visszaélések a külügynél: már nemcsak a diplomata-útleveleket, hanem a gyanús állampolgárságokat is vizsgálják
Velkey György László államtitkár videóban számolt be arról, hogy napról napra jutnak információkhoz újabb érintettekről. Elmondása szerint százával kaptak magyar állampolgárságot olyan külföldiek, akiknek semmiféle valós magyar kötődésük nem volt, és némely esetben a pénzügyi előnyszerzés gyanúja is felmerül.


Velkey György László, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára egy pénteki Facebook-videóban jelentette be, hogy megkezdte a visszaélésgyanús diplomata-útlevelek visszavonásának ellenjegyzését. „Éppen ellenjegyzem azoknak a diplomata-útleveleknek a visszavonását, amelyekkel évekig visszaéltek. És ez csak a kezdet. Lezárjuk a kiváltságok korszakát a külügyminisztériumban is” – fogalmazott a felvételen.

Az államtitkár emlékeztetett, néhány hete már beszélt a feltárt visszásságokról, és a vizsgálat mostanra jutott el a konkrét döntések szakaszába. Folyamatosan dolgozzák fel az adatbázisokat, és napról napra jutnak információkhoz újabb érintettekről.

Velkey külön kitért azokra, akik még a választások előtt leadták az okmányukat. „Külön figyelemre méltó, hogy egyesek még a választások előtt csendben megszabadultak a diplomata-útlevelüktől,

szeretném egyértelművé tenni, a lemondás nem jelent mentességet, a felelősség nem évül el azzal, hogy valaki időben leadta az okmányát. A tényfeltárás rájuk is kiterjed a jövőben” – jelentette ki.

Hozzátette, a vizsgálat túlmutat az útleveleken, és egy másik súlyos, rendszerszintű visszaélésre is bukkantak az állami érdekből történő honosítások gyakorlatánál. Szerinte ugyanazon mintázat mentén

százával kaptak magyar állampolgárságot olyan külföldiek, akiknek semmiféle valós magyar kötődésük nem volt, és némely esetben a pénzügyi előnyszerzés gyanúja is felmerül.

Az államtitkár szerint ez nem egyedi tévedések sorozata, hanem rendszerszintű módszernek tűnik, ezért folytatják a Szijjártó Péter nevével fémjelzett vezetés tevékenységének teljes körű átvilágítását. Úgy véli, a hangzatos szuverenista jelszavak mögött valójában magánérdekek, üzleti körök és haverok támogatása húzódott meg, ami sok esetben a nemzeti szuverenitást és biztonságot kockáztatta.

Bejelentette, hogy a jövőben jelentősen megszigorítják a diplomata útlevél igénylését és alkalmazását.

„A diplomata-útlevél állami feladat ellátására szóló eszköz, nem kiváltság, nem ajándék és végképp nem üzleti előny. Magyarország állampolgárának lenni, Magyarországot képviselni dicsőség és felelősség, nem pedig üzleti lehetőség” – szögezte le.

Velkey a videó végén türelmet és kitartást kért, és azt ígérte, hamarosan további információkkal jelentkezik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Összeomlott a Meta rendszere: leállt a Facebook, a Messenger és az Instagram is
Péntek délután hibát észleltek a Meta több szolgáltatásánál, aminek következtében a felhasználók nem tudnak belépni a fiókjukba. A leállás az Instagram és a Threads platformokat is érinti, így a hiba a cég szinte összes nagy szolgáltatására kiterjed.


Pillanatok alatt dobta ki a felhasználókat a Facebook, a Messenger és az Instagram – és most nem enged vissza: a péntek délutáni leállás a jelek szerint a Meta több nagy platformját egyszerre érinti.

A hiba a Facebook és a Messenger mellett az Instagramot és a Threads platformját is sújtja, vagyis a cég szinte minden nagy szolgáltatása akadozik.

A felhasználók tömegesen azt tapasztalják, hogy a rendszer automatikusan kijelentkeztette őket, a visszalépés pedig sikertelen. A fennakadás a mobilalkalmazásokat és a böngészőben megnyitott verziókat is érinti.

A hibajelenség kiterjedt: sokaknál a Facebook weboldala be sem tölt, vagy ha mégis, a hírfolyam üresen jelenik meg.

Tapasztalataink szerint a Messengeren küldött üzenetek célba sem érnek.

Az internetes szolgáltatások működését figyelő Downdetector adatai szerint a probléma Magyarországon és több más országban is jelentkezik, ami arra utal, hogy nem helyi, hanem kiterjedt, akár globális hibáról lehet szó.

Nem ez az első ilyen eset. 2024. március 5-én is globális leállás sújtotta a Meta fő szolgáltatásait, amikor a cég kommunikációs igazgatója, Andy Stone egy „technikai problémára” hivatkozott. Hasonló, világszerte érzékelhető kimaradás történt 2024. december 11-én is, szintén technikai hiba miatt.

FRISSÍTÉS, 16:30:

Nagyjából egyórányi leállás után 16:15 körül újra életjeleket adott a Facebook és a Messenger is.

Asztali felületről már mindkettő működik, de a mobilos felhasználók közül még nem mindenkinek sikerült visszajelentkeznie.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Melléthei-Barna Márton Kocsis Máténak: Egy gyáva alak vagy
A Tisza Párt jogi vezetője Facebookon üzent a fideszes politikusnak, miután az egy posztban elnézést kért Magyar Péter édesanyjától. Szerinte a bocsánatkérés csupán a felelősség alóli mentesülést szolgálja a rágalmazási ügyben.


Melléthei-Barna Márton, a Tisza Párt jogi vezetője és országgyűlési képviselője éles hangú Facebook-posztban reagált Kocsis Máté pénteki, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Melléthei a bejegyzést azzal indítja, hogy nem képviselőtársként, hanem a Kocsis elleni feljelentést író ügyvédként szólal meg. Felidézi, hogy a fideszes politikus „a politikai kultúra színvonalának emelése érdekében” követte meg dr. Erőss Mónikát az „általa sérelmezett mondatok miatt”. Leszögezi, hogy Erőss Monika nem közszereplő, majd szó szerint idézi Kocsis vitatott kijelentését. Szerinte ezzel Kocsis azt állította, hogy a nyugalmazott bíró és a Tisza Pártot érintő ügyekben eljáró kollégái hivatali visszaélések sorát követték el.

„Ezek az állítások nem »Erőss Monika által sérelmezett mondatok«, hanem színtiszta hazugságok, olyan állítások, amelyeknek egyfelől semmilyen alapjuk sincs, másfelől az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat is képesek megrendíteni” – írta Melléthei.

Úgy véli, Kocsisnak kiemelkedő felelőssége volt a közbeszéd alakításában, és a követői vélhetően elhitték a hazugságot. A Tisza Párt jogi vezetője szerint Kocsisban nincs megbánás, és a „feltételes bocsánatkérése” csupán a felelősség alóli mentesülést szolgálja.

„Nem, Máté, nem vagy az. Egy tisztességes magánembert rágalmazó gyáva alak vagy, aki még bocsánatot sem tud rendesen kérni. Szégyelld magad, Kocsis Máté!”

Az ügy egy 2025 decemberében, kampányrendezvényen készült Mandiner-interjú részlete miatt indult, amely után Erőss Monika magánvádas eljárást kezdeményezett rágalmazás miatt. A bíróság kérte Kocsis Máté mentelmi jogának felfüggesztését, de az Országgyűlés mentelmi bizottsága május 26-án a jog fenntartását javasolta, majd a parlament 178 nem szavazattal, 9 igen ellenében így is döntött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Vitézy Dávid azonnali, soron kívüli vizsgálatot rendelt el az M1-esen történt balesetek ügyében
A közlekedési és beruházási miniszter az autópályát üzemeltető koncessziós társaság által alkalmazott és jelenleg érvényben lévő forgalomterelésekre tekintettel rendelte el a vizsgálatot. Részvétét fejezte ki a két balesetben elhunytak családjainak.


A miniszterelnöki elrendelés alapján azonnali, soron kívüli vizsgálatot rendelt el a közlekedési és beruházási miniszter az M1-es autópályán péntek hajnalban történt tragikus baleset kapcsán.

Vitézy Dávid azt írta a Facebook-oldalán, hogy

a vizsgálatot különösen az autópályát üzemeltető koncessziós társaság által alkalmazott és jelenleg érvényben lévő forgalomterelésekre tekintettel rendelte el.

„Egyúttal szeretném őszinte részvétemet kifejezni az elhunytak családjainak” – üzente a miniszter.

A koncessziós szerződésben vállalt feladatok műszaki megfelelőségének ellenőrzéséért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. felel, ez a cég készíti a jelentést, amelyet a miniszterelnök kért az autópálya-terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről az M1-es autópályán történt péntek hajnali halálos baleset miatt – közölte az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t az MTI-vel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk