HÍREK
A Rovatból

Jó szándék, káosz és mutyizás - egy covid-osztályt vezető orvos a kórházi helyzetről és az oltásról

Iszonyatosan fáradtak a rengeteg munkától, és gyakran a betegek hozzátartozói is alaposan megnehezítik az életüket - árulta el a Telexnek.

Link másolása

A koronavírus-járvány kitörése óta kevés alkalom adódott arra, hogy a fertőzött betegeket ápoló kórházakban zajló gyógyításról, az egészségügyi dolgozók helyzetéről a benne élő orvosok vagy ápolók beszélhessenek. Most a Telexnek sikerült megszólaltatnia egy magyarországi kórház Covid-osztályát vezető orvost, aki félve a retorzióktól, a neve elhallgatását kérte.

Az orvos elmondta, hogy kollégáival együtt már nyár végén sem értették, miért nem hozott a kormány komolyabb szigorító intézkedéseket. Szerintük a késlekedés okozta, hogy a járvány második hulláma ilyen sok embert betegített meg. Az ő intézményében a legnehezebb időszakban 80 százalék feletti volt az ágyak kihasználtsága.

Azt is észrevették, hogy az emberek egy jó része fegyelmezetlen, nem tartják be a járványügyi előírásokat, ezért megfertőződnek és kórházba kerülnek. Az orvosok emiatt is sokat idegeskedtek, de később már inkább a fásultság és a rezignáltság lett a jellemző, valószínűleg az iszonyatos fáradtság miatt

- mondta a lapnak.

A covid-osztályon az utóbbi hetekben szerencsére csökkent a nyomás, de úgy vélik, az ünnepek alatti családi és baráti találkozók növelni fogják majd a megbetegedések számát.

Az orvos elmondása szerint annyi védőruhájuk ugyan nincs, hogy minden beöltözéshez újat vegyenek, de azért annyi van, hogy megfelelően tudjanak védekezni. A megnövekedett feladatok miatt a maximális túlórakeretet igénybe kell venniük - árulta el. Ugyanakkor hozzátette, a munka sokkal megterhelőbb:

"az ezen az osztályon eltöltött 24 órás ügyelet nem hasonlítható össze egy másik osztályon végzett 24 órás ügyelettel".

Sok egészségügyi dolgozót is megfertőz a vírus, a nyilatkozó orvos szerint a második hullámban az osztályukon dolgozók kb. fele átesett rajta: "Ez nagy gondot jelent, mert még az is kiesik 10-12 napra, aki tünetmentes". Emiatt a nemrég gyógyultakat még nem annyira érinti az oltás, de a többiek közül jó páran kérték a vakcinát, de eddig még csak kevesen kapták meg - állítja. Úgy érzik, mintha nem lenne elég szisztematikus az oltások ügyének kezelése:

"Jó szándékot, de egy kis káoszt is látok"

- mondta az orvos. Azt is elmesélte, hogy ő is elment egy oltópontra, ahol kiderült, nincs benne a rendszerben. Majd megkérdezték, hol dolgozik, és a válaszát ellenőrzés nélkül elhitték és megkapta az oltást is.

Úgy véli, hogy lehet itt "mutyizás" is, mert már nem praktizáló orvos is kapott oltást, sőt nem egészségügyis hozzátartozónak is jutott vakcina.

A kórházba kerülő betegekről elmondta, hogy sokan igen súlyos állapotban kerülnek a kórházba. A gyógyításon kívül azonban kevés szó esik a szövődményekről, amely amúgy egészséges embereknek okoz élethosszig tartó problémát. A lélegeztetett betegekről is beszélt: elmondása szerint csak akkor lehet lekapcsolni a lélegeztetőgépet, ha a beteg agyhalottá válik. Ennek a szabályozása nem változott.

Úgy véli, hogy sokkal többen halnak meg a koronavírus miatt, mint amit a hivatalos statisztikák mutatnak. A saját tapasztalataik szerint azt látják, hogy a megjelent adatok nem fedik a valóságot, és szerint a kódolás is sokat torzít az adatokon. De valószínűleg a kormányzati adatközlésben is nagy elcsúszások vannak - magyarázta.

A betegek hozzátartozói is sokszor nagyon feszültek, "módosult tudatállapotban vannak" - állítja az orvos, aki szerint

"az egészségügyben mindig ezerszeresen csapódik le a társadalomban érzékelhető feszültség".

A tavaszi segítőkészség és feléjük figyelés a második hullámban már nem tapasztalható - mondta el az osztályvezető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A fideszes képviselők véletlenül megszavazták, hogy 1000 forint legyen az egy napos autópályamatrica
Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e. Nyilván nem.

Link másolása

Az Alfahír számolt be róla, hogy a Fidesz-KDNP képviselőinek figyelmetlensége okán a Jobbik-Konzervatívok egynapos sztrádamatricát sürgető javaslata elfogadásra került a Gazdasági bizottságban kedden.

Mire a honatyák észrevették, hogy mi történt, már késő volt, nem lehetett visszavonni a leadott szavazatot.

A lap szerint a kormánypárti politikusok megpróbálták visszavonni a szavazatukat, de ha egyszer megnyomták a gombot, már nem lehet azt megmásítani.

Két fideszes képviselő, Szatmáry Kristóf és Varga Gábor nyomott félre, ráadásul mindketten helyettesítettek.

Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Magyar Péter: A kisrendőrök 80-90 százaléka velünk van, azt kérték, toljuk be őket az árokba
Varga Judit exférje arról is beszélt Nyíregyházán, hogy bármerre járnak, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogatja őket. Az országjárás folytatódott.

Link másolása

A TISZA Párt országjárása kedden is folytatódott: Magyar Péter Nyíregyházán járt, ahol többek között beszélt arról is, hogy ha megválasztják, akkor jelentős változások lesznek majd a magyar politikai életben.

Varga Judit exférje először arra kérte a tüntetőket, hogy integessenek Pintér Sándor drónjainak a levegőben, majd így folytatta beszédét:

"Azt tudjuk, hogy a magyar rendőr velünk van! El kell mondanom, hogy bármerre járunk, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogat minket. Jártam a rendőrkapitányságon a Teve utcai székházban, de a jókívánságaikat küldték Pintér Sándornak, és azt üzenték, hogy toljuk be őket az árokba"

- mondta Magyar Péter a beszédében Nyíregyházán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: 2 napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútján
Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára. A közösségi oldalán írt minderről.

Link másolása

A választás előtti országjárását javában tartó Magyar Péter arról írt a Facebookon, hogy szerinte két napja blokkolni kezdték az internetet és a mobilhálózatot az országjáró körútjának állomásain.

"Add tovább! Két napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútjának helyszínein. Két nap alatt egyszer tudtunk csak élő közvetítést adni itt a Facebookon. A fényképek Hajdúnánáson készültek civil ruhás rendőrökről (titkosszolgálati munkatársakról?) és a feltételezhetően a blokkoláshoz használt eszközről. Legutoljára Újfehértón ment el a téren mindenkinél az érkezésünkkor minden térerő és a mobilnet, ami a rendezvény végén rögtön helyreállt.

Felszólítjuk Rogán Antalt és Pintér Sándort, hogy állítsák le az orosz és észak-korai módszereket és ne korlátozzák az internet szabadságát és a szabad véleménynyilvánítást! A BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára."

- írta a közösségi oldalán Varga Judit exférje.

Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója vele utazik délutántól és mindent dokumentálnak a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára.

Elég volt, nincs hova hátrálnunk!

- zárta bejegyzését Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Teljesen besötétült a Balaton kedd délután, Fonyódligeten korai sötétség állt be
A Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be. Látványos jelenség volt.

Link másolása

Az Időkép írta meg friss cikkében, hogy kedden a Dunakanyarban és északkeleten mozogtak záporok, zivatarok, de a csapadéktömbök csak nagyon lassan helyeződnek át.

Kedd 6-7 óra magasságában nagyjából a Keszthely-Paks vonalon jár egy intenzívebb csapadéksáv, de a villámtevékenység jelenleg mindenhol alábbhagyott.

Viszont a Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be.

Keszthelyről pedig így nézett ki a sötétedés.


Link másolása
KÖVESS MINKET: