„Jó lenne egy kicsit békére lelni ebben a harcos országban” – ismert művészek 2020-ról
Pásztor Anna énekes
Van a ciklon elnevezésű hullámvasút. Főleg Amerikában népszerű. Fejjel lefelé, észveszejtő cikkcakkokban, spirálokon hasítunk. Ez az év ilyen volt. Nagyon sokszor nem tűnt valósnak. Szürreális és apokaliptikus volt, de összességében mégis olyan, mintha a lelkünket és a testünket kipurgáltuk volna.
Személy szerint nekem nagyon félelmetes volt, azután nagyon tanulságos, hihetetlen lelki, szellemi és személyiségfejlődésen mehettem keresztül. Az utolsó négy-öt hónap pedig csodálatos volt.
Úgyhogy köszönöm szépen, hihetetlenül emlékezetes, de ha lehet, a jövő évet szeretném negyed, vagy tized tempóban elkezdeni.
Kőszegi Ákos színész
fotó: Dömölky Dániel
Ahogy mindannyiunk életét, az enyémet is jelentősen befolyásolta a vírus helyzet, így igen hektikusan alakult ez az év. Volt benne öröm és bánat egyaránt.
Azokban a szűk hónapokban, amikor játszhattunk, nagyon komoly színházi sikerek tevékeny részese lehettem.
Hónapokig forgathattam egy hamarosan képernyőre kerülő, reményeim szerint nagy siker előtt álló napi sorozatban.
Színházamban, a Vígben megbecsülnek, ha nem tévedek, megszerettek és én is jól érzem magam a társulatban. A közönség szeretetét is kezdem érezni.
Csodálatos gyermekeim - Bendegúz és Soma - naponta szolgáltattak okot a büszkeségre, végtelenül boldog vagyok, hogy Isten velük ajándékozott meg ebben a földi életben!
Gyermekeim anyja, Vásári Mónika és jelenlegi párom Károly Katalin is komoly szakmai sikereket ért el, és ez engem megnyugvással tölt el.
Herczku Ágnes énekes
fotó: Urbán Ádám
Fantasztikus! Rettenetes! Felemelő. Lesújtó... Csak ilyen ellentétpárokkal tudom szemléltetni. Illetve: ami rossz volt az még rosszabb lett, ami viszont eddig is jó volt, az még jobb lett. De nincs hiszti, próbálunk alkalmazkodni. Persze várjuk a korlátozások feloldását, addig is lefoglaljuk magunkat, ha kell, szakmán belül – zenével –, másfelől minden egyébbel: kerti és házkörüli munkákkal, kreatív csiszatolással, festéssel, varrással... A tél beálltával Nikola hangszerújításba fogott, én pedig, ha épp nem a jövő évi feladataimmal foglalkozom, még többet varrok.
Közben sokat gondolok az Újesztendőre, mit fog hozni, mi lesz a járvánnyal, még durvább lesz, vagy sikerül kordában tartani, esetleg úrrá lenni rajta? Megtanít-e minket ez az extrém helyzet a közös nevező megtalálására, tud-e csillapodni a közéletbeli sárdobálás, lesznek-e elegen a Felnőtt Emberek, akik újra megtisztelik egymást beszélgetéssel, nagyobb érvényt szerez-e magának a nagyvonalúság, az ízlés, visszapattannak-e a puzzle-darabok régi helyükre
–
De visszakanyarodva az eredeti kérdésre, milyen is volt számomra a 2020-as év... A mérleg, a folyamatos libikókázás ellenére: pozitív. Mert akikre eddig is számíthattam, azoktól olyan megerősítést kaptam, hogy végtére nem hagynak helyet a pesszimizmusnak.
Az Újesztendőre, a jó egészség mellett, mindenkinek olyan Barátokat és Társat kívánok, amilyen nekem megadatott!
Dino Benjamin színész
fotó: Juhász Éva
2020 számomra egy félelmetes szám lett. Furcsa, emlékezetes év rossz és jó értelemben egyaránt. Most már ott tartok, hogy ha emlékeket kell felidéznem az évből, akkor próbálok a jó dolgokra emlékezni, ugyanis a sok nehézség mellett történt velem nagyon sok fontos, és meghatározó dolog, amikre viszont mindig emlékezni szeretnék.
Például február 1-én mutattuk be az első rendezésemet a Színház- és Filmművészeti Egyetem kamaratermében, a Padláson, Joe Orton Szajré c. darabját, amit később a Vígszínház Házi Színpadán is játszhattunk.
Február végétől pedig Molnár Ferenc A Doktor úr c. bohózatában játszhatom Puzsért, a szélhámos tolvajt a Vígszínház nagyszínpadán. A darabot Zsótér Sándor rendezte, és azért is fontos számomra ez a munka, hiszen ez az első nagy szerepem az egyetemen kívül egy hatalmas színpadon. Megírtam a szakdolgozatom, és lediplomáztam, valamint a
Máthé Erzsi Alapítvány kuratóriuma nekem ítélte az alapítvány jutalmát az egyetemen nyújtott teljesítményem elismeréseként, ami hatalmas megtiszteltetés.
Leszerződtem a Vígszínházhoz, és megkaptam Molnár Ferenc egyik legcsodálatosabb művében, A Pál utcai Fiúkban Nemecsek szerepét. Ha majd vissza kell emlékeznem erre a történelmi évre, akkor ezekre fogok, és azt a sok rossz dolgot pedig csak mellékesen mindig odabiggyesztem majd az emlékek mellé. Ezt szeretném.
Pátkai Rozina énekes
fotó: Szombat Éva
A 2020-as évem leginkább az egyensúlyozásról szólt.
Próbáltam a család és a munka, illetve a zenei- és a képzőművészeti pálya között ügyesen lavírozni - néha több, néha kevesebb sikerrel. Rengeteg új dalt írtam és igazából a nehézségek ellenére magamat is meglepve egy rendkívül kreatív évet hagyok magam mögött.
Csorba Lóránt, Lóci, énekes
Nekem is olyan volt mint a legtöbbeknek... Remélem, hogy 2020 életünk egyik legnehezebb és legtanulságosabb éveként vonul be mindenki személyes történelemkönyvébe, és akkor nem kell tartanunk háborúktól, éhezéstől, világégéstől.
Finy Petra író
A 2020-as évet a folyamatos változás jellemezte, mint oly sokunknak. A COVID idején épp munkahely-váltásban voltam, a 21. Század Kiadóhoz igazoltam.
Az átmeneti időszakban kezdtem el írni az új regényemet, a Kerti szonátát, és szerkesztettem a nemrég megjelent, nagyszülőkről szóló, Bodzaszörp című mesekönyvem. Közben belecsöppentem a digitális oktatás házi tanítói és a karantén-menzás néni oly sok anya számára ismerős helyzetébe. Az előbbivel időnként meggyűlt a bajom, sajnos a matek általános óta sem lett a kedvencem, viszont magyarból kiderült, hogy tehetségesen tudok segíteni akár egyszerre két gyereknek is: előfordult, hogy szimultán diktáltam fogalmazást.
Ez az év számomra az állandótlanságról szólt, amiben csak egy biztos dolog volt: a bizonytalanság.
Illetve a kiszolgáltatottságról: a második hullám idején hozott lazább intézkedések hosszú távon lehet, hogy mégis pont ahhoz fognak vezetni, amit elkerülni szerettek volna.
Jó lenne pontosan látni a számokat is, és nem csak tippelni a nem hivatalos statisztikát, tudni, hogy többet tesztelnek, és nem attól rettegni, hogy melyik tanártól kaphatják el a gyerekek a vírust, mert mondjuk, a pedagógus nem mer elmenni táppénzre.
Végül jó lenne egy kicsit békére lelni ebben a harcos országban, ahol a járványügyi dolgozókat, orvosokat „átvezényelik”, a melegek örökbefogadása ellen „harcolni” kell, ahol könyveket, egyetemeket akarnak „legyőzni”, és ahol a lakosságot is úgy kezelik, mintha irányításra váró katonák lennének, akiket a megfelelő narratívával csatasorba lehet állítani. Egymás ellen.
Jó lenne, ha az alapvető emberi jogok elvételéből nem kovácsolna senki sem erényt, a szavakból a fegyvert, az érzelmekből pedig gyűlöletet.
Jó lenne. És reméljük, hogy jövőre jobb is lesz.
