Jó hete volt a Csongrád megyei autóvadásznak: százmilliós fogás három nap alatt
Három lopott traktort és egy drága terepjárót is megtalált egy Csongrád megyei rendőr. Simon Gábor járőrözés közben és a szabadidejében is lopott járművekre vadászik. A mostani fogás értéke csaknem 100 millió forint - hangzott el az RTL híradójában.
Egy török kamiont állít meg Simon Gábor, lopott autók elfogására specializálódott határvadász az M43-as autópálya tengelysúlymérő állomásán. Ugyanitt intette le néhány napja ezt a fotón látható román rendszámú kamiont is. Már vártak rá a kollégáival.
– Érkezett felém egy információ, miszerint tart felénk egy román rendszámú, piros, DAF kamion, amelynek a rakterében a ponyva alatt vélhetően megtalálunk majd három darab traktort, amelyet a szlovén hatóságok fognak majd körözni.
Jó volt a füles, a raktérben meg is találták a traktorokat. Az információ olyan gyorsan jött, hogy volt olyan nemzetközi körözési lista, amin nem is volt rajta mindhárom, mire felkerültek, addigra a magyar rendőrök már le is foglalták a traktorokat.
Ezt a terepjárót már egy szegedi utcán találta meg Simon Gábor a szabadnapján. Egy lopott autókra specializálódott szakmai csoportból kapott információt róla.
– Az osztrák hatóságok köröznek egy gépjárművet, amelyet Magyarországra szállítottak, hosszú távon kibérelték, majd hamis osztrák papírokkal, Magyarországon forgalomba helyezték. Így kapott hozzá eredeti magyar forgalmi engedélyt és magyar rendszámtáblákat.
A kocsiról kiderült, hogy rövid idő alatt két tulajdonosa is volt. Egyikük sem tudott arról, hogy lopott autót vásárolt.
Szép Ferenc, századparancsnok:
– A járműveket jellemzően Nyugat-Európából lopják, leginkább személygépkocsikat, de előfordulnak mezőgazdasági vontatók és teherautók is. Az elkövetők főképp a környező országok állampolgárai, román, moldáv, szerb, de előfordulnak nyugat-európai állampolgárok is.
A rendőrség azt mondja, ha valakinek nagy értékű kocsit feltűnően olcsón, pl.: egy 10 milliós terepjárót, 6 millió forint körüli áron ajánlanak, legyen óvatos, mert az valószínűleg lopott. Ezt a terepjárót is lefoglalták és visszaszállítják a tulajdonosának.