Jelzőrakétát lőtt ki egy orosz hajó egy német helikopterre a Balti-tengeren
A német külügyminiszter szerint az eset rávilágít a hibrid fenyegetések erősödésére, miközben Európa kulcsfontosságú infrastruktúrájának biztonsága egyre nagyobb veszélyben van.
Egy német katonai helikopter rutinfelderítést végzett a Balti-tengeren, amikor egy közelben tartózkodó orosz hajó jelzőrakétát lőtt ki rá, írja az Euronews. Az esetre Annalena Baerbock német külügyminiszter hívta fel a figyelmet a brüsszeli NATO-találkozón, azonban részletekbe nem bocsátkozott.
Baerbock az X-en bejelentette, hogy Németország fokozza a Balti-tengeren található csővezetékek és adatkábelek megfigyelését. Indoklása szerint Oroszország és támogatói részéről egyre több hibrid fenyegetés éri a régiót.
„Putyin hibrid támadásokat intéz békerendünk ellen” – írta a külügyminiszter.
A jelzőrakéta használata nemzetközi szabályok szerint kizárólag vészhelyzetben engedélyezett, ami miatt az eset komoly aggodalmat váltott ki.
A hibrid hadviselés kifejezés olyan nem hagyományos támadásokra utal, amelyek célja az államok destabilizálása közvetlen katonai konfliktus nélkül. Ilyenek például a kibertámadások, infrastruktúra elleni szabotázsakciók és dezinformációs kampányok.
Az utóbbi időben több európai kormány és NATO-tisztviselő is megvádolta Oroszországot ilyen tevékenységekkel, különösen azóta, hogy Moszkva 2022 februárjában megindította ukrajnai invázióját. Oroszország azonban következetesen tagadja ezeket a vádakat.
A közelmúltban a Balti-tengeren több kommunikációs kábel is megsérült, köztük a Finnországot Németországgal és Svédországot Litvániával összekötő vezetékek. Az esetet Boris Pistorius német védelmi miniszter szabotázsnak minősítette. Németország, Svédország és Litvánia vizsgálja, hogy az adott időszakban a kábelek közelében tartózkodó kínai Yi Peng 3 hajó milyen szerepet játszhatott az incidensben.
A fejlemények tovább növelik a feszültséget a térségben, miközben a NATO és európai partnerei megerősített biztonsági intézkedéseket sürgetnek a kulcsfontosságú infrastruktúra védelme érdekében.
Egy német katonai helikopter rutinfelderítést végzett a Balti-tengeren, amikor egy közelben tartózkodó orosz hajó jelzőrakétát lőtt ki rá, írja az Euronews. Az esetre Annalena Baerbock német külügyminiszter hívta fel a figyelmet a brüsszeli NATO-találkozón, azonban részletekbe nem bocsátkozott.
Baerbock az X-en bejelentette, hogy Németország fokozza a Balti-tengeren található csővezetékek és adatkábelek megfigyelését. Indoklása szerint Oroszország és támogatói részéről egyre több hibrid fenyegetés éri a régiót.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor péntek este Horvátországból osztott meg egy csapatfotót, vette észre a Telex. A kép egy étteremben készült, és a miniszterelnök mellett látható Orbán Balázs politikai igazgató, Kaminsky Fanny, a közösségi médiáért felelős munkatárs, valamint Máté János, a Miniszterelnöki Programiroda vezetője is.
Az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött. A fotón Orbán Viktor jól ismert Nokia telefonja is feltűnik.
A miniszterelnök csütörtökön érkezett Horvátországba. Itt rendszerint a nyári vakációját tölti, most azonban úgy tűnik, hogy a pihenés kezdetére több kollégáját is magával vitte.
A horvátországi tartózkodásról pénteken már jachtos fotók is keringeni kezdtek a Facebookon, amelyeket Magyar Péter tett közzé. A lap megkereste a miniszterelnök hivatalát, hogy megtudja: munkaügyi vagy magánútról van-e szó, találkozott-e a Lady MRD nevű jachton tartózkodókkal, illetve valóban a Schmidt–Ungár család cégének magángépével repült-e Budapestről Brač szigetére.
A kérdésekre egyelőre nem kaptak választ, de péntek este Orbán Balázs arról posztolt, hogy a győzelmi terven dolgoznak Horvátországban.
Orbán Viktor péntek este Horvátországból osztott meg egy csapatfotót, vette észre a Telex. A kép egy étteremben készült, és a miniszterelnök mellett látható Orbán Balázs politikai igazgató, Kaminsky Fanny, a közösségi médiáért felelős munkatárs, valamint Máté János, a Miniszterelnöki Programiroda vezetője is.
Az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött. A fotón Orbán Viktor jól ismert Nokia telefonja is feltűnik.
A miniszterelnök csütörtökön érkezett Horvátországba. Itt rendszerint a nyári vakációját tölti, most azonban úgy tűnik, hogy a pihenés kezdetére több kollégáját is magával vitte.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagy Feró Ajsa Luna Himnusz-énekléséről: Ez nem polgárpukkasztás, hanem provokáció
A Kossuth-díjas énekes élesen kritizálta Ajsa Luna Himnusz-előadását, amelyet augusztus 20-án adott elő saját dalára. Az ügyben korábban már több ismert művész is megszólalt.
ByeAlex és a Margaret Island idén nem léphetett fel a Szent István-napi Road Movie Live-on, helyettük több más zenekar és énekes kapott lehetőséget. Köztük volt Ajsa Luna is, akinek produkciója különösen nagy vitát váltott ki, írja a Blikk.
A 24 éves énekesnő augusztus 20-án, közvetlenül a tűzijáték előtt adta elő a Himnuszt, saját dalának alapjára építve, a színpad szélén ülve, cigivel a kezében. A közösségi médiában gyorsan terjedő felvétel sokaknál felháborodást keltett.
Ajsa Luna a kritikákra röviden reagált Instagram-sztorijában. Úgy fogalmazott, hogy pusztán hazaszeretetből énekelte el a Himnuszt, és a saját stílusában akarta közelebb hozni a közönséghez:
„Augusztus 20. alkalmából, némi rám jellemző spontaneitással, pusztán hazaszeretetből az egyik dalom (Aludj hófehérke) első verzéje helyett volt merszem elénekelni a Himnuszt. Mindössze azért, hogy közelebb legyek a közönségemhez (akik egyébként velem énekeltek), lecsücsültem a színpad szélére. Nem volt cigi a számban, nem vágtam unott fejet és nem felejtettem el a szöveget sem. Pusztán annyi történt, hogy a nemzeti ünnep alkalmából kissé átszellemülve a saját stílusomban a saját dalom zenei alapjára ráénekeltem egy Himnusz átdolgozást.”
A produkcióra több ismert művész is reagált. Nagy Feró szerint a Himnusz ilyen módon történő feldolgozása provokációnak számít:
„Ez nem polgárpukkasztás, hanem kimondottan provokáció. Az összes korábbi tanárának visszamenőleg be kellene írni egy egyest az ellenőrzőjébe, mert nem tanították meg neki, hogy ez egy szent dolog. A saját művébe ne tegye már bele a Himnusz sorait! Ezzel nem lehet viccelni...”
– mondta a Kossuth-díjas énekes.
Korábban több más zenész is megszólalt már az ügyben. Pataky Attila úgy érezte, Ajsa Luna rossz irányba indult el:
„Meggyőződésem, hogy a hölgy valami nagyon extrát, lazát és figyelemfelkeltőt akart összehozni, de ezzel rögtön önmagáról állított ki bizonyítványt – nyilatkozta a Blikknek. – Nagyon sajnálom őt és a művészetét is, ha ez az, amivel ki tud törni, és ez az, amivel próbál megmutatkozni a világ előtt. Valószínűleg ezt Szaúd-Arábiában nem merte volna megtenni, mert ott másnap lefejeznék az embert, ha ilyet csinálna.”
Osváth Zsolt szintén határozott véleményt fogalmazott meg:
„Ő itt Ajsa Luna vagy ki. Elénekelte a Himnuszt. Ülve, cigivel a kezében, 'átdolgozva'. Egy hang nem sok, annyit nem talált el. Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy hát, ő külföldi. Erre nincs mentség! Mindezt az állami szervezésű Szent István-napok keretein belül, jó pénzért. Egy nagyon őszinte bocsánatkérés a minimum. Szeretném jelezni, hogy erről a koncertsorozatról mondták le a Margaret Islandet és ByeAlexet azért, mert nem összeegyeztethető a rendezvény szellemiségével. Szerintem jó döntés volt. Örülök, hogy nem álltak ezen a színpadon...” – írta közösségi oldalán.
Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója nyílt levélben reagált. Ebben úgy fogalmazott: "Az előadás módja – feszessége, ünnepi hangütése, illetve ezek hiánya – értelmetlenné teszi épp ennek a versnek és dallamnak a megidézését, a Himnusz egyszerűen ledobja magáról ezt az előadást.” A levél végén meghívta Ajsa Lunát az Operaház szeptemberi nyitóelőadására, amelyet a Himnusszal kezdenek.
ByeAlex és a Margaret Island idén nem léphetett fel a Szent István-napi Road Movie Live-on, helyettük több más zenekar és énekes kapott lehetőséget. Köztük volt Ajsa Luna is, akinek produkciója különösen nagy vitát váltott ki, írja a Blikk.
A 24 éves énekesnő augusztus 20-án, közvetlenül a tűzijáték előtt adta elő a Himnuszt, saját dalának alapjára építve, a színpad szélén ülve, cigivel a kezében. A közösségi médiában gyorsan terjedő felvétel sokaknál felháborodást keltett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Én úgy hallom, Nagy Márton nemsokára távozik
A Tisza elnöke a Magyar Hangnak adott interjúban mesélt a párt programjáról és a terveikről. A gazdasági témák között említette meg, hogy információi szerint a nemzetgazdasági minisztert „távozásra kérték”.
Magyar Péter hosszabb interjút adott a Magyar Hangnak, amelyben részletesen ismertette a Tisza párt nemrég bejelentett Szent István programját. Mint mondta, ennek egyik fő célja, hogy megállítsák a népesség csökkenését.
A beszélgetés során szóba kerültek gazdasági ügyek is. Itt fogalmazott úgy Magyar Péter:
Én úgy hallom, Nagy Márton nemsokára távozik.
Hozzátette azt is, hogy szerinte a nemzetgazdasági minisztert „távozásra kérték”. Ennél többet azonban nem árult el a témáról.
Magyar Péter hosszabb interjút adott a Magyar Hangnak, amelyben részletesen ismertette a Tisza párt nemrég bejelentett Szent István programját. Mint mondta, ennek egyik fő célja, hogy megállítsák a népesség csökkenését.
A beszélgetés során szóba kerültek gazdasági ügyek is. Itt fogalmazott úgy Magyar Péter:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Háborús veszélyhelyzetben honvédségi géppel érkezve megkezdte a jachtozást a felcsúti hajóskapitány”
írta akkor Magyar a fotók mellé.
Erre később Menczer Tamás úgy reagált, hogy amíg Magyar egész nyáron szórakozott, addig a miniszterelnök végigrobotolta ezt az időszakot.
A tiszás politikus szombaton ennek kapcsán azt írta, hogy teljes a káosz a kormányzati kommunikációban.
„Korábban azt mondták, hogy nyaralni megy Orbán Viktor. Tegnap, amikor kiderült, hogy a kormányzati oligarchák luxusrepülőjén érkezett egy luxushajóra, akkor már munkáról és győzelmi tervről kezdtek el hadoválni.
Szegény győzelmi terv úgy járt, mint korábban az orbáni repülőrajt. Földbe állt, mielőtt beindult volna. Képmutatás, kivagyiság, oligarchák pénzén utazgató miniszterelnök.”
Magyar felidézte Lázár János korábbi szavait is, miszerint a miniszternek teljes egészében elege van „a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál”.
Magyar szerint azonban „Orbán Viktor láthatóan nem hallgatott Lázár Jánosra. Ahogy Lázár János sem saját magára”.