HÍREK
A Rovatból

Jeladókkal felszerelt PET palackokat indítottak útjukra a Felső-Tiszán

A folyón úszó hulladék útját akarják így nyomon követni.

Link másolása

GPS-jeladókkal felszerelt PET palackokat indítottak útjukra a Felső-Tiszán, a Hulladékmentes Tisza projekt keretében fejlesztett eszközök akár két éven keresztül is szolgálhatják működésükkel azt a kutatást, amely a folyón szállított hulladék útját követi nyomon - közölték a szervezők az MTI-vel.

A Vásárosnaménynál az áradó Tiszába dobott négy palack a PET Kupa hulladékmonitoring programját segíti. Az elektronikusan jelölt palackok (Táltos, Villám, Táncos és Pompás) internetes névadó kampányban kapták a nevüket. A programban a PET Kupa szakemberei mellett a Felső-Tiszai Búvár és Mentő Egyesület tagjai is részt vettek - olvasható a közleményben.

Mint írják, azt már eddig is tudni lehetett, hogy a műanyag palackok az árral érkeznek és nagy részük hulladékként rakódik ki az ártéri erdőkben, amit azonban máig nem tudnak a szakemberek, hogy milyen gyorsan halad a szennyeződés és mekkora távolságot tesznek meg a pillepalackok. Az sem világos jelenleg, hogyha a palackok egyszer valahova lerakódtak, mekkora az esély arra, hogy a következő áradás továbbviszi őket.

A közlemény felidézi, hogy tavaly májusban engedtek el pár PET palackot bennük egyszerű, papírra írt üzenetekkel, remélve, hogy még hallanak róluk. Az egyiket 2019 decemberében megtalálták Kiskörén, közvetlenül a duzzasztómű fölött. Ez volt az első kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a műanyag szennyeződés egy éven belül akár folyamkilométerek százait is meg tudja tenni.

Az is fontos információ, hogy nem jutott tovább Kiskörénél, jelezve, hogy a duzzasztómű tényleg védvonalként védte a folyó alsó szakaszait a szennyezéstől. A vízen a két helyszín közötti távolság több mint 280 folyamkilométer, amit ez a palack alig pár hónap alatt megtett - idézi a kommüniké Molnár Attila Dávidot, a PET Kupa társalapítóját.

A pontosabb adatok érdekében a PET Kupa szakemberei úgy döntöttek, hogy a modern technológiához folyamodnak, speciális jeladós palackokat rendeltek, amelyek veszik a GPS műholdak jelét és rádión keresztül tudatják hollétüket a külvilággal.

Az első jeladások szerint a Vásárosnamény és Záhony közötti szakaszon három palack elakadás nélkül úszott az áradó Tisza hullámain és 11-12 óra alatt tette meg a 60 folyamkilométeres távot - áll az összegzésben.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Távozik a HVG-től Dezső András újságíró, aki megszerezte a Magyar Péterrel kapcsolatos rendőri jelentést
Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, és még két vezető munkatársa is. Mindezt egy csütörtöki állománygyűlésen tették hivatalossá.

Link másolása

Távozik a HVG-től Dezső András, a Magyar Péterrel kapcsolatos rendőri jelentést megszerző, Pulitzer-emlékdíjjal kitüntetett tényfeltáró újságíró - értesült a Média1. Szintán távozik a hvg.hu Nagy Iván Zsolt felelős szerkesztő, Windisch Judit, turnusvezetője és Rovó Attila, a belföld rovat vezetője.

A szájt vezetését átmenetileg Gergely Márton, a HVG hetilap felelős szerkesztője veszi át.

A Média információi szerint Nagy Iván Zsolt már szerdán közölte is munkatársaival, hogy távozik. Ezt azonban csak csütörtöki állománygyűlésen tették hivatalossá.

A kiadó csütörtöki közleményében azt írta:

„A HVG vezetősége a vezetőség a napokban döntött a hetilap, a hvg.hu és a hvg360 szerkesztőségi integrációjának felgyorsításáról.

Az alapelvek kidolgozása a napokban kezdődött, s a pontos működési rend kialakítására a következő hónapokban kerül sor. Az integrációtól hatékonyabb működést, az exkluzív, minőségi tartalom bővülését és a párhuzamosságok megszűnését várja a kiadó és a szerkesztőség.

A következő hetekben jelentős személyi változások is várhatók a szerkesztőség életében. A változások szükségességét jelzi, hogy az év második felétől távozik a szájt éléről Nagy Iván Zsolt felelős szerkesztő, és felmondási idejük letöltése után Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezető is. Továbbá elhagyja a HVG szerkesztőségét Dezső András, a lap egyik meghatározó munkatársa.

A HVG kiadója minden távozónak köszöni, hogy eddigi munkájával hozzájárult az online és a print kiadványok sikeréhez, és a független újságírás értékeinek megőrzéséhez, egyben sok sikert kíván nekik a továbbiakban.

A távozó kollégák pótlására a kiadó megteszi a szükséges lépéseket. A hvg.hu és a hvg360 vezetését átmenetileg Gergely Márton, a hetilap felelős szerkesztője veszi át július elsejétől, és így a HVG kiadványainak megbízott főszerkesztője lesz az integrációs folyamat lezárulásáig.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
„Javaslom, hogy a Fideszt is keresd meg” – Magyar Péter visszaszólt a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének, miután vizsgálat indult ellene
Szerinte Lánczi Tamásnak arról kéne érdeklődnie, hogy „Orbán Viktor hogyan avatkozik be magyar adófizetői milliárdokkal szinte az összes balkáni választásba”.

Link másolása

Magyar Péter is reagált arra hírre, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított ellene egy, a Magyar nemzetben csütörtökön megjelent cikk nyomán. A lap arról írt, hogy Magyar mögött a Datanet áll.

Ezt abból vezetik le, hogy a jogász által elindított talpramagyarok.hu nevű oldal adatkezelési tájékoztatójában két olyan cég szerepel, amik a Magyar Nemzet szerint a Datadat utódcégei, vagy ahhoz kapcsolódnak.

Magyar Péter a vizsgálattal kapcsolatban azt írta a Facebook-oldalán csütörtök délután:

„Friss hír, hogy az úgynevezett Szuverenitásvédelmi Hivatal havi ötmillió forintért kitartott elnöke, Lánczi Tamás vizsgálatot indított velem kapcsolatban, külföldi befolyásolási kísérlet miatt.

Kedves Tomi,

Örülök, hogy megdolgozol a pénzedért. Javaslom, hogy a Fideszt is keresd meg, akár az Állami Számvevőszék elnökével (havi 6,5 millió forint) közösen és érdeklődjetek náluk, hogy évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél, illetve, hogy Orbán Viktor hogyan avatkozik be magyar adófizetői milliárdokkal szinte az összes balkáni választásba, de még a franciába is.

Várom a hívásodat, MP”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Százezer forintnyi árúval megpakolva akart kisurranni egy Lidl-ből egy banda, akikkel gyerekek is voltak
Egyszerűen kitolták a bejáraton a bevásárlókocsit. A dolgozók azonban kiszúrták őket, így inkább menekülőre fogták.

Link másolása

Több mint százezer forintnyi áruval megpakolva, fizetés nélkül távozott egy solti áruházból egy banda. A rendőrség lopás gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleményében azt írta, hogy a két férfi és a két nő - akikkel a közzétette videófelvétel szerint két gyermek is volt - január 26-án 19 óra 15 perc körül az áruházból százezer forintot meghaladó értékű árucikket akart eltulajdonítani úgy, hogy a telepakolt bevásárlókocsit a bejárati ajtón át tolták ki a parkolóba.

A lopást azonban az alkalmazottak észrevették, ezért a bűnbanda tagjai – a termékeket hátrahagyva – elmenekültek a helyszínről.

A társaság egyik fele valószínűleg egy kék színű Opellel közlekedett.

A rendőrség kéri, hogy aki a felvételen látható személyek bármelyikét felismeri, hívja a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon. A névtelenség megőrzése mellett is tehető bejelentés a telefontanú (06-80/555-111) zöldszámán vagy a 112-es segélyhívó számon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vizsgálatot indított Magyar Péter ellen a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Egy a Magyar Nemzetben megjelent cikk alapján, amiben arról írtak, hogy a Datadat áll Magyar Péter mögött.

Link másolása

Vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal a magyar sajtóban megjelent külföldi finanszírozási kísérlet gyanúját felvető információk alapján - írta a szervezet az MTI-hez eljutott csütörtöki közleményében. A hivatal a Magyar Nemzet csütörtökön napvilágot látott információi alapján indítja meg a vizsgálatot.

A lap arról írt: a Datadat áll Magyar Péter mögött, mivel a jogász által elindított talpramagyarok.hu nevű oldal adatkezelési tájékoztatójában két olyan céget szerepel, amik a Magyar Nemzet szerint a Datadat utódcégei, vagy ahhoz kapcsolódnak.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint mivel felmerül a gyanúja annak, hogy „ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör és kapcsolati háló”, amelyik a 2022-es országgyűlési választások előtt Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt mozgalmát támogatta és „megpróbálta a magyar törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat”, valamint több európai uniós kampányban is aktív szerepet vállalt, jelenleg ismét a magyar választásokat „vette célba”.

A hivatal azt is hozzátette, hogy az érdekkör céghálójának tagjaival szemben több büntetőeljárás is folyamatban van.

„A vizsgálatot az ügy feltárásáért indítja a Szuverenitásvédelmi Hivatal” - írták.

Az Átlátszó egyébként idén is kikérte a Fővárosi Törvényszéktől, hogy melyik sajtótermék mennyi sajtó-helyreigazítási és személyiségi jogi pert vesztett a múlt évben. A legtöbb, összesen 7 sajtópert a Magyar Nemzet vesztette el.


Link másolása
KÖVESS MINKET: