HÍREK
A Rovatból

Januártól drágul a cigi, a lottó és a postai szolgáltatások is

Aki december végéig nem használja fel az Erzsébet-utalvány bármilyen formáját, annak elvész a pénze. Elmondjuk, mi változik még.
Kép: Pixabay - szmo.hu
2019. december 30.



Az új év áremeléssel érkezik: egy ötvenessel drágul a lottó, a postán a levélfeladásnál is többet kell majd fizetnünk, az Erzsébet-utalványok levásárlására pedig már csak másfél nap maradt.

Rengeteg jogszabály változik 2020. január elsejével. Változnak a nyugdíjasokra vonatkozó szabályok, miközben drágul a cigi, a lottó és a posta is – írja a napi.hu. Nem csak az új üzemanyaggal lesz dolgunk, de az evások és a gyermeket vállalók is számíthatnak változásokra.

A legfontosabb változások:

2020-ban nyolc-nyolc százalékkal emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum összege. A minimálbér összege bruttó 160 920 ezer forintra, míg a középfokú végzettséghez kötött bérminimum bruttó 210,6 ezer forintra nőhet.

A négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak a jövőben a munkaviszonyból vagy más hasonló, nem önálló tevékenységből származó jövedelem után a jövőben nem kell személyi jövedelemadót (szja) fizetni.

A még nem nyugdíjas nagyszülők is jogosultak lehetnek gyermekgondozási díjra (gyed), ha részt vesznek unokájuk gondozásában, nevelésében, amíg a szülők dolgoznak.

Januártól ingyenes lesz a meddőségkezelésben használt gyógyszerek és meddőségi beavatkozások. A meddőségi vizsgálat is ingyen lesz a nők és a férfiak számára is 2020 júliusától.

Megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó (eva).

A kisvállalati adó (kiva) és az adóelőleg mértéke 13 százalékról 12 százalékra csökken.

Folytatódik az öregségi nyugdíjasoknál a korhatáremelés. Jövőre már 64,5 év lesz a korhatár (a cikk szerint a folyamat a 65 év eléréséig tart 2020-ban).

A dohány jövedéki adója a jelenlegi kilónkénti 19 160 forintról három lépcsőben emelkedik: január 1. és június 30-a között 20 100 forint, július 1-jétől december végéig 20 700 forint, 2021. január 1-jét követően pedig 21 480 forint lesz.

250 forintról 300 forintra ugrik az ötös és hatos lottó, valamint a skandináv lottó alapjátékainak ára.

A postán is változnak az árak: a 30 grammos sima levél ára nő, míg az 50 grammosé csökken. A napi.hu gyűjtése szerint az új ár belföldi 50 gramm tömeghatár alatt közönséges leveleknél 135 forint lesz, a belföldi elsőbbségi levél díja pedig 185 forintra változik. Az 500 grammos tömeghatárú levelek elsőbbségi kézbesítése 515 forint, a nem elsőbbségieké 390 forint lesz. A 2 kilogrammig terjedő elsőbbségi levelek ára 1490 forintba, a nem elsőbbségiek díja 1185 forint lesz.

Jön az E10-es üzemanyag, ami kevésbé környezetkárosító. Az intézkedéssel Magyarország is csatlakozik a környezetbarát E10-es üzemanyagot használó államokhoz. A régi típusú autót használóknak célszerű ellenőrizni, hogy lehet-e kocsijukba az új üzemanyagból tankolni.

Aki december végéig nem használja fel az Erzsébet-utalvány bármilyen formáját, annak elvész a pénze.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megvan az időközi választás eredménye Pilisvörösváron, ahol Orbán szerint csak valami marhaság miatt veszíthet a Fidesz
A polgármester mögül elfogyott a többség, a vasárnapi dupla győzelem után a Vörösvárért Közéleti Egyesületnek már hat képviselője van a testületben.


Vasárnap időközi választást tartottak Pilisvörösváron, melyen a Vörösvárért Közéleti Egyesület jelöltjei győzedelmeskedtek. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint

Preszl Gábor a 7-es választókerületben 107, míg Schellerné Mikulán Anetta a 8-as körzetben 146 szavazattal szerzett mandátumot. Ezzel az egyesület hatfős többségre tett szert a helyi képviselő-testületben.

Az időközi voksolásra azért volt szükség, mert szeptember 11-én a Tegyünk Együtt Vörösvárért két képviselője, dr. Lehrer Anita és dr. Lovász Ernő lemondott. A VKE erősödése már egy korábbi, szeptemberi időközin is megmutatkozott, amikor a 3-as körzetet szintén a jelöltjük nyerte el. A mostani kettős győzelem egy olyan időszak végén történt, amelyet a polgármester mögött álló, Fidesz-közeli Egységben Vörösvárért Egyesület belső konfliktusai jellemeztek.

A lemondásokat mély ellentétek előzték meg. Fetter Ádám polgármester a távozókról úgy nyilatkozott, hogy „nem értették, mit jelent a képviselői megbízatás, azt nem a munka, hanem a pozíciók felől közelítették meg” – mondta a 24.hu-nak. A lemondó TEVÖ ezzel szemben súlyos vádakat fogalmazott meg a városvezetéssel szemben, indoklásuk szerint problémás volt többek között „a kétes hátterű tanácsadói szerződések megkötését, amelyek keretében a gyanú szerint közpénzek szolgáltak kampánycélokat, a túlárazott beszerzéseket, a szabadságok szabályellenes kezelését, valamint a családi kirándulások költségeinek áthárítását az önkormányzatra”.

Az eseményeknek országos politikai figyelmet adott, hogy Orbán Viktor egy korábbi, áprilisi látogatásán úgy fogalmazott: „Mindig úgy számoltam Vörösvárral, hogyha valami nagy marhaságot nem csinálunk, és a Jóisten nem veszi le rólunk a kezét, akkor ez egy olyan vidék, ahol nekünk nyerni kell” – idézte a 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hadházy: Navracsics ugyanakkor készült Google-fotókkal próbálta bemutatni a dabronci fejlesztést
A független képviselő szerint a kommentelők buktatták le a minisztert egy árulkodó utánfutó miatt. Hadházy szerint Navracsics hülyének nézi a választóit.


Hadházy Ákos független parlamenti képviselő hétfő reggeli Facebook-posztjában bírálta Navracsics Tibor minisztert, aki a képviselő szerint ugyanabban az időpontban készült Google utcafotókkal akarta bemutatni egy dabronci beruházás fejlődését.

Mint írja, a miniszter egy „előtte” feliratú fekete-fehér és egy „utána” feliratú színes képet tett közzé az EU-s pénzből megvalósult árokásásról.

A képviselő szerint a kommentelőknek feltűnt, hogy „a két kép ugyanakkor készülhetett, mert mindkettőn ott áll ugyanaz a fehér kisteherautó lehajtott oldalfallal és mögötte egy zsákokkal megrakott utánfutó.”

Hadházy Ákos azt állítja, a helyzet még ennél is durvább. „A két kép forrása a Google utcafotós szolgáltatása. Mindkét fotó 2021-ben készült, csak az egyik egy villanyoszloppal odébb... A megvalósult (?) fejlesztés viszont 2023-ban volt elvileg...” – írja a képviselő, majd felteszi a kérdést: „Vajon a miniszter feltalálta az időgépet? Ha nem, akkor csak egy kérdés marad: Navracsics teljesen meghülyült a leállított EU-s pénzcsapok miatt, vagy csak a választóit nézi hülyének?”

A képviselő a posztját azzal zárja, hogy szerinte Navracsics Tibor az egyik „leggerinctelenebb és legszánalmasabb fideszes”. Úgy véli, hiába intelligensebb és kulturáltabb a legtöbb párttársánál, és hiába elkötelezett Európa-párti atlantista, „éppen azért olyan vállalhatatlan, ahogyan kiszolgálja Orbán putyin-párti korruptokráciáját.”

A helyi sajtó korábban arról írt, hogy Dabroncon 2023-ban valóban megvalósult egy nagyrészt európai uniós és kormányzati támogatásból finanszírozott, mintegy 127 millió forintos csapadékvíz-elvezetési beruházás.

A két politikus között nem ez az első nyilvános vita: 2023 nyarán egy pusztamiskei zebraátadás miatt került sor köztük éles szóváltásra a közösségi médiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Estefelé már 100 ezret is fizetnek egy voksért” – Harmadszorra is választottak Tiszaburán, de a szavazatvásárlási vádak miatt még semmi sem dőlt el
Fekete Zsigmond nyert, de a vesztes Vavrik Géza nem hagyja annyiban a dolgot. A korábbi két fordulót is megsemmisítették, így a jogi csata folytatódik.


[sz[Fotó: MTI/Komka Péter[sz]

Harmadszorra talán már sikerül – gondolhatták Tiszaburán, ahol vasárnap ismét időközi polgármester-választást tartottak, miután az előző két forduló eredményét súlyos szabálytalanságok miatt megsemmisítették. A hvg.hu által is ismertetett, urnazárás utáni adatok szerint Fekete Zsigmond, a Cigány Közösségek Szövetségének jelöltje 986 szavazatot kapott, míg ellenfele, az Országos Roma Felemelkedésért Misszió Egyesület színeiben induló Vavrik Géza 482-t. A választási névjegyzékben 1958-an szerepeltek, közülük 1482-en mentek el szavazni.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen azután írtak ki időközi választást október 5-ére, hogy a képviselő-testület feloszlatta magát.

Azt a fordulót még Vavrik Géza nyerte, de a területi választási bizottság megsemmisítette az eredményt, mondván, „a jogszabálysértések mértéke a választás eredményét döntő mértékben befolyásolhatta”. A november 2-i megismételt szavazáson már Fekete Zsigmond győzött, ám a Kúria ezt az eredményt is érvénytelenítette a választási alapelvek többszöri megsértése miatt. A bírósági indokolásokban olyan cselekmények szerepeltek, mint a szervezett utaztatás, a névjegyzék fotózása, sőt, a szavazólapokkal együtt az urnába került bankjegyek.

A vasárnapi, harmadik forduló sem telt el feszültség nélkül. Vavrik Géza már a nap folyamán jelezte, hogy ismét óvást tervez benyújtani.

„Nagyon el vagyok keseredve, hasonló a helyzet, mint az előző két választáson: az ellenfelem emberei tömegével hordják szavazni a lakosokat, ugyanazok a delegáltak dolgoznak a választási körzetekben, mint korábban, és mutatják, hogy hova kell ikszelni. A fél falut megvásárolták”

– nyilatkozta a vesztes jelölt. Helyszíni riportok tanúsága szerint a településen nyílt titok volt a szavazatvásárlás.

„Fekete Zsigmondék bárkit megvesznek kilóra, akit csak akarnak. A drogosok 10 ezer forintot kapnak, a többiek pedig 20 ezertől felfelé. Estefelé már 100 ezret is fizetnek egy voksért, ha nagyon fontos nekik” – állították helyiek.

A választási huzavona komoly közpénzeket emészt fel: sajtóbecslések szerint egy-egy forduló megrendezése 3-4 millió forintba kerül, így a három választás együtt már 10-12 millió forintjába kerülhetett Tiszaburának.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Húzós november után decemberben ellenállunk
A kormányfő szerint Washington és Moszkva után Brüsszelben jön a harc. Úgy látja, az orosz-ukrán háború az utolsó szakaszához érkezett.


Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán értékelte a novemberi és a decemberi teendőket. A miniszterelnök szerint „húzós november volt”, amely során a háromgyermekes édesanyák megkapták első adómentes fizetésüket, a kormány kidolgozta a 14. havi nyugdíj részleteit és bővítette az Otthon Start programot. Azt is írta, hogy kulcsfontosságú tárgyalásokat folytattak Washingtonban és Moszkvában, és úgy látja, az orosz-ukrán háború az utolsó szakaszához érkezett.

A kormányfő bejegyzésében arról írt, hogy a december sem lesz könnyebb. Úgy fogalmazott:

„Amerikában és Oroszországban letárgyaltuk, amit kellett, de a brüsszeliek megint ütemet tévesztettek. Az amerikai-orosz megállapodás közeledtével a brüsszeli háborús terv új sebességi fokozatba kapcsolt. Miközben a béke karnyújtásnyira van, ők tovább szankcionálnák az orosz gázt és olajat, és tovább finanszíroznák a háborút.”

Orbán Viktor szerint „minden tudásunkra és minden tapasztalatunkra szükségünk lesz, ha nem akarjuk, hogy a magyar emberek pénze Ukrajnában kössön ki.

Decemberben ellenállunk, és kitartunk a béke és a magyar emberek érdekei mellett.” A posztot azzal zárta, hogy „ami sikerült Washingtonban és sikerült Moszkvában, azért meg kell harcoljunk Brüsszelben is.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk