HÍREK
A Rovatból

Jakab Péter: „Lehet, hogy nekem többet kellett volna a Jobbik építésével foglalkoznom”

A Jobbik régi-új elnöke beszélt a Mi Hazánk mozgalomról, felszólalásai várható stílusáról és a párton belüli nemierőszak-botrányról is.


Hosszú interjút adott a Telexnek Jakab Péter. A Jobbik nemrég újraválasztott elnöke elmondta: egyelőre azért nem szólalt fel a parlamentben, mert a jelenlegi kormány csak ügyvezető. Ha Orbán Viktor letette újabb miniszterelnöki esküjét, ismét meg fogja őt szólítani. A stílusról szólva úgy fogalmazott: mivel ő a nép hangja, beszédmódja erősen függ majd az emberek véleményétől. „Ha az utca embere finomabb véleményt fogalmaz meg a kormánnyal szemben, akkor lehet, hogy én is finomítok” – mondta az ellenzéki párt vezetője.

Arra a kérdésre, hogy a szavazók április 3-án nem mondtak-e nemet a Jakab-féle politizálásra, az felelte: szerinte a választók az ellenzéki összefogás vezetőjére, Márki-Zay Péterre mondtak nemet. Szerinte neki az volt a feladata, hogy a Jobbikot „összefogás-kompatibilissé” tudja tenni. Saját felelősségét érintve azt mondta:

„Lehet, hogy nekem többet kellett volna a Jobbik építésével foglalkoznom, hogy meg tudjuk szólítani a vidéki szavazókat.”

Szerinte „értelmezhetetlen” Jobbik-DK-paktumról beszélni, majd úgy fogalmazott: „hogy a DK-val is tudunk paktumot kötni, azt jelenti, képesek voltak ők is, meg mi is áldozatot hozni a nagy egész érdekében, amit úgy hívtunk, hogy kormányváltás”.

A parlamentben Jakab egy padsorban ül Toroczkai Lászlóval és Gyurcsány Ferenccel is, amiről azt mondta, békés a hangulat, „nincs froclizás vagy beszólogatás, provokáció”.

Toroczkai első parlamenti beszédéről egyébként azt mondta, nagyon gyengének tartotta, nem talált benne „igazán ütős mondatokat”. A Mi Hazánk parlamentbe jutásáról saját bevallása szerint az volt az első gondolata, hogy „a Fidesz hozzájutott még hat mandátumhoz”. Azt, hogy lesz-e együttműködés a két jobboldali ellenzéki párt között, attól tette függővé, hogy milyen javaslatokat tárnak az Országgyűlés elé. Külön megemlítette a pedofilok kémiai kasztrálásának ötletét, ami elmondása szerint „egy nagyon régi jobbikos programpont, amit lehet, hogy a Mi Hazánk is tud támogatni”.

Jobbikos elnökjelölti kihívójáról, Stummer Jánosról elmondta, meglepte a kilépése a pártból, mert néhány napja még azt mondta, együtt tudnak majd dolgozni a párton belül. Attól Jakab nem tart, hogy Stummert követnék a kilépésben, mert szerinte ennél kulturáltabban zajlott a választási folyamat a pártban. Jakab azt is elmondta, hogy két és fél éve, a párt tisztújító kongresszusán valóban őszintén mondta, hogy nem akar vezető lenni, de ha megbízzák vezetői munkával, akkor azt el fogja végezni.

„Szerintem aki hatalomra vágyik, az egy beteg jellem”

– fogalmazott a pártelnök.

A múlt héten kirobbant, Jobbikon belüli nemierőszak-botrányról azt mondta: szerinte Szilágyi Györgynek és élettársának másnap rendőri feljelentést kellett volna tennie, nem pedig öt hónappal később etikai beadvánnyal fordulni a Jobbik etikai bizottságához. Megismételte, hogy ő maga nem tudott az erőszakról, neki Szilágyi csak annyit említett, hogy „volt valamiféle közeledés az ő barátnőjéhez”.

Arra a felvetésre, hogy az ügy kirobbanása után nem állt ki nyilvánosan és ítélt el mindenfajta erőszakot, azt mondta: „Bocsánat, de ezt ki kéne jelentenem, hogy elítélek mindenfajta erőszakot? Ezt ki se kell Magyarországon mondani.”

Szilágyi jobbikos jövőjéről azt mondta, egyelőre nem tudja, hogy a képviselő kilép-e a pártból. Hozzátette:

„Nem az a bajom, hogy keresi az igazságot, sőt, ez a legalapvetőbb elvárás. [...] Az a baj, hogy jobbikos belső levelezést szivárogtat ki Varga-Damm Andrea felé.”

Erről az esetről azonban ennél konkrétabban nem beszélt, csak azt mondta: nem szokott mások levelezéseibe belenézni, de bizonyítani tudja, hogy mindez megtörtént.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Katonai konvoj halad át Magyarországon: haditechnikai eszközöket és katonai járműveket szállítanak majd
A menetoszlop vasárnap lép be az országba, hétfőn éri el a másik határt. A Honvédelmi Minisztérium az autósok türelmét és óvatosságát kéri.


A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint vasárnap katonai konvoj érkezik Magyarországra Röszkénél. A menetoszlop haditechnikai eszközöket és katonai járműveket szállít.

Az útvonal Röszkétől az M5-ös autópályán, majd az M0-áson és Budapesten keresztül vezet tovább, onnan az M1-esen halad Hegyeshalomig.

A határhoz várhatóan hétfőn érnek.

A közleményben kiemelték, hogy a katonai szállítójárművek közlekedése miatt az érintett útvonalakon fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre lesz szükség.

Hangsúlyozták, hogy

a járművek mérete és haladási módja eltér a megszokott közúti forgalomtól, ezért a Magyar Honvédség a közlekedők együttműködését kéri.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lavrov: Elismerjük Zelenszkijt a rezsim vezetőjének, hajlandóak vagyunk tárgyalni vele
Az orosz külügyminiszter a nemzetközi garanciák szerepét hangsúlyozta, és jelezte, Moszkva tárgyalna az ukrán elnökkel. A Donbasz területe azonban továbbra is központi kérdés marad az orosz követelésekben.


Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy amerikai televíziós interjúban beszélt arról, hogyan látja a Kreml Ukrajna jövőjét és a lehetséges biztonsági garanciákat. Az NBC News műsorában elhangzottakat a Reuters foglalta össze, amely szerint Lavrov azt is felvetette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai is részt vehetnének egy ilyen rendszerben.

A külügyminiszter emlékeztetett: már 2022-ben is az asztalon volt az a megoldás, amely kizárja a NATO békefenntartók ukrajnai jelenlétét, és kimondja, hogy az ország nem csatlakozhat a szövetséghez. Moszkva álláspontja szerint Ukrajna semleges státusza jelentheti a megoldást, biztonságát pedig egy, a Biztonsági Tanács tagjait is magában foglaló csoportnak kellene garantálnia. Lavrov külön kiemelte Törökországot és Németországot.

„A garanciavállalók Ukrajna biztonságát garantálnák, amelynek semlegesnek kell maradnia, nem köthet katonai szövetséget, és nem lehet nukleáris fegyvere”

– fogalmazott. Hozzátette, hogy Oroszország számára fontos az Ukrajnában élő orosz kisebbség védelme, valamint a területi kérdések napirenden tartása.

Nemrég derült ki, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin alaszkai találkozóján az orosz elnök a Donbasz teljes területét kérte a háború lezárásáért, beleértve azokat a részeket is, amelyeket Oroszország még nem foglalt el. Volodimir Zelenszkij erről nem kíván egyeztetni.

Lavrov most először mondta ki nyíltan, hogy elismerik Zelenszkijt a „rezsim” tényleges vezetőjének, és ezért hajlandóak vele tárgyalni. Ugyanakkor a Magyar Nemzet szerint hozzátette: „Ami a jogi dokumentumok aláírását illeti, mindenkinek világosan meg kell értenie, hogy Ukrajna alkotmánya szerint Volodimir Zelenszkij jelenleg nem elnök.”

Az orosz külügyminiszter azt is világossá tette, hogy Moszkva céljai változatlanok.

„Vannak céljaink, és ezeket el fogjuk érni. Nevezetesen, kiküszöbölni az Ukrajna területéről kiinduló, Oroszország biztonságát fenyegető veszélyeket, megvédeni az orosz etnikai csoportok és az orosz ajkúak jogait, akik az orosz kultúrához és történelemhez tartoznak”

– mondta.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péter: Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz „győzelmi” tervét”
A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.


„Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz “győzelmi” tervét” – kezdte vasárnapi Facebook-bejegyzését Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre és az alig látható politikai pártokat igyekeznek futtatni a propagandában, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.

„Nem fog sikerülni. Mindenki látja már, hogy azon politikusok és “szakértők”, akik a nem létező harmadik útról kamuznak, azok, akik ötödször is a külön indulás szükségességéről beszélnek, ahelyett, hogy dolgoznának, egyértelműen Orbán Viktor hatalomban tartásáért küzdenek. Ne legyenek illúzióink, rengeteg pénzért teszik ezt és cseppet sem érdekli őket a hazánk sorsa” – fogalmazott Magyar, majd hozzátette:

egyre többen látják be, hogy azzal tesznek a legtöbbet a jelenlegi korrupt, embertelen hatalom elzavarásáért, ha 2026-ban félreállnak a változást akaró magyarok milliói útjából.

„Nekik tisztelet jár. A Fidesz hatalmi érdekeit kiszolgáló szatellit pártok felett pedig majd ítéletet mond a magyar nép és a történelem 2026-ban. Oda kerülnek, ahova való” – zárult a poszt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
50 évesen meghalt Gál Roland, a gyilkossági ügybe keveredett fideszes politikus
Gál Roland a dunaföldvári vállalkozó meggyilkolásának ügyében került bíróság elé, ahol három év börtönre ítélték bűnpártolásért. A dunaújvárosi önkormányzat korábbi képviselője súlyos betegség miatt halt meg.


Súlyoy betegség következtében 50 éves korában elhunyt Gál Roland, a dunaújvárosi önkormányzat korábbi képviselője – írta meg a duol.hu. A politikus neve akkor került be az országos hírekbe, amikor 2013-ban egy dunaföldvári vállalkozó meggyilkolásának ügyében harmadrendű vádlottként emlegették.

A Szekszárdi Törvényszék három év börtönbüntetésre ítélte bűnpártolás miatt, az ítélet jogerőre emelkedett. A nyomozás idején lemondott képviselői mandátumáról, és felfüggesztették párttagságát is. Ezt Kósa Lajos, a Fidesz akkori frakcióvezetője jelentette be, aki úgy fogalmazott:

„Semmi közünk ettől a pillanattól hozzá.”

Gál Roland három héttel azután távozott a közgyűlésből, hogy emberölés gyanújával őrizetbe vették. Az ítélet szerint a gyilkosság napján ő vitte a helyszínre az elsőrendű vádlott Gál Antalt, majd a közelben várakozott. A férfi egy betört ablakon keresztül jutott be az épületbe, ahol megfojtotta Molnár Antalt, a 42 éves dunaföldvári vállalkozót.

A vádirat szerint Gál Roland segített a holttest elszállításában, amelyet Gál Antal édesanyjának felújítás alatt lévő házába vittek. A pincében építési törmelékkel takarták le, másnap pedig bebetonoztatták. A gyilkos elvette az áldozat arany nyakláncát, majd 1,3 millió forintot adott a másodrendű vádlott Szabó Józsefnek a közreműködéséért és a hallgatásért.

A holttestet csak három évvel később, 2016 februárjában találták meg. Gál Roland végig tagadta a bűnösségét. Gál Antal azt vallotta, hogy nyugtatót tett Roland kávéjába, aki elaludt az autóban, így nem tudott a történtekről, de a bíróság ezt nem fogadta el.

A börtönben jó magaviseletéért dicséreteket kapott, ugyanakkor az ügyészség antiszociálisnak és nárcisztikusnak jellemezte.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET: