HÍREK

Jakab Ferenc nem javasolja a túl gyakori covid-oltást

A virológus szerint ősszel-télen nőni fog a fertőzések gyakorisága, de negyedik oltást csak kivételes esetben javasol. Azt is elmondta kiknek és miért.

Link másolása

Nem biztos, hogy mindenkinek szüksége van a negyedik oltásra - mondta Jakab Ferenc az Infostartnak. A Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának igazgatója nem ajánlja, hogy három-négy havonta beoltassuk magunkat a koronavírus ellen. Szerinte nem tudjuk, hogy az immunrendszerünk miként fog erre reagálni.

A virológus elmagyarázta, hogy az első két oltás az alapoltás volt. Azok fontosak, majd a harmadik oltás a teljes védettség kialakítása miatt szükséges. A negyedik oltást csak a krónikus betegeknek és az idősebbeknek ajánlja, vagy azoknak, akik már régen kapták meg a harmadik oltást.

Úgy véli, hogy a covid-oltás is olyan évente egyszeri ismétlő oltássá válik, mint az influenzaoltás. Mert így az elegendő lesz a tartós immunválasz és védekezés fenntartására.

A tavalyi harmadik vakcina is biztosít még valamennyi védettséget. Bár az antitestszint csökkent, de a sejtes immunválasz biztosan megmaradt - mondta el.

"Ezek az ismétlő oltások már csak emlékeztetők, egy kicsit felfrissítik az immunrendszert arra, hogy mi ellen is kell védekezni, és egy picit felkészíti az előttünk álló őszi-téli periódusra, amikor biztos, hogy emelkedni fog a fertőzésgyakoriság"

– mondta.

Szerinte aki tavaly, vagy idén év elején kapott harmadik oltást, az szeptember-október környékén vegyen fel egy negyedik oltást.

A szakember arra figyelmzetett, hogy ennál gyakoribb oltás azért sem javasolt, mert minden oltást nagyon komoly klinikai tanulmánynak kell megelőznie, és ilyen csak az első kettő és a harmadik oltás tekintetében érhető el jelenleg.

Az új, omikron ellen is védő vakcináról annyit mondott, hogy a vakcina elkészült, de még nem lehet tudni, hogy mikortól lesz itthon alkalmazható.

"Minden oltás jó, minden oltás hasznos és minden oltás valamilyen szinten véd az összes variánssal szemben. Ha már rávesszük magukat és beoltatjuk magunkat, az tulajdonképpen fél siker a vírussal szemben" – mondta Jakab Ferenc.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Kínai zászlókkal várják a Könyves Kálmán körúton Hszi Csin-pinget – fotók
Itt fog majd elhaladni a kínai elnök konvoja. Egy molinót is kifeszítettek az út mentén.

Link másolása

Kínai zászlókkal és molinókkal várják a kínai elnököt az Üllői út mentén, ahol várhatóan elhalad majd Hszi Csin-ping konvoja.

Munkatársunk a Groupama Aréna közelében készített néhány képet, amelyeken több ázsiai fiatal látható zászlókkal a kezében.

Emellett láthatóan egy hosszú molinót is kifeszítettek, amelyen kínai felirat látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Borkai-féle hajókázással vádolja a DK Magyar Péter egyik polgármester-jelöltjét
Molnár Csaba nem hiszi, hogy Magyar jelöltjei nyerhetnek, szerinte csak az ellenzéki szavaztok megosztása a cél.

Link másolása

Magyar Péter pártjának budapesti polgármester-jelöltjeiről írt Molnár Csaba a Facebook-oldalán, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke szerint „velük próbálják megosztani az ellenzéki szavazókat”.

„Az egyik volt Fidelitas-os aktivista, aki Magyar Pétert még egy hónapja is »nárcisztikus idiótának« nevezte és nem mellesleg eddig a Vitézy-kampányban dolgozott. Őt még a fővárosi listára is rátették.

A másik jelölt saját Facebook-oldala szerint az interneten toborzott »vállalkozó szellemű« lányokat egy kis olasz kiruccanásra. Azt ígérte, lesz »pihi, hajókázás, miegymás…« - igazi Borkai-módi”

- írta a bejegyzésben a DK politikusa. Molnár nem hiszi, hogy ők győzhetnek a polgármester-választáson, a cél szerinte csak az ellenzéki szavaztok megosztása.

A poszt alatt később Magyar Péter is kommentelt. A Tisza Párt alelnöke azt írta:

„Önök akkor is hazudnak, amikor kérdeznek. Talán nem véletlen, hogy vidéken a DK a megszűnés szélén áll. Hallom a nyíregyházi alapszervezetükből szinte mindenki kilépett...”

Erre Molnár azzal vágott vissza, hogy ő csak a posztja végén hivatkozott cikkekből idézett.

„Ezek szerint Ön hazugsággal vádolja a 444-et, a Telexet és a 24-et? Nem szép dolog így beszélni újságírókról” - írta a DK-s politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET: