HÍREK
A Rovatból

Izrael az iráni nukleáris program szívét vette célba: Natanzból sűrű, fekete füst szállt fel

Azonban akár hetekbe is telhet, mire kiderül, hogy valójában milyen károkat sikerült okozni Irán legfontosabb urándúsító létesítményében, ahol már akár 9 atombombához is elegendő uránt állíthattak elő.


A Natanz melletti komplexumban állította elő Irán nukleáris üzemanyagának zömét – az elmúlt három évben pedig ott készült a csaknem bombaminőségű dúsított urán is, amelynek révén az ország már karnyújtásnyira van az atomfegyvektől.

Az elmúlt hónapokban a nemzetközi ellenőrök jelezték: Irán gyorsított ütemben dúsít. Netanjahu közvetlenül a támadás megindulása után arról beszélt, hogy Iránnak már kilenc atomfegyverhez elegendő anyaga van, és egy éven belül felfegyverezheti ezeket. Ez egybevág a nemzetközi jelentésekkel is.

Az biztos, hogy a natanzi dúsítókomplexumot találat érte, a közösségi médiás felvételeken lángokat és sűrű fekete füstöt lehet látni. A jelentések szerint akár 10 robbanás is történhetett a létesítményben, de nem világos, hogy ezek mekkora károkat okoztak. Natanz nem túl mélyen található, de

a centrifugatermek legalább 45 méterrel a sivatag felszíne alatt vannak, és vastag vasbeton védi őket. A fő kérdés, hogy a centrifugák megsemmisültek-e.

És akkor még ott van a másik fontos helyszín: Fordow. Az a létesítmény az Iráni Forradalmi Gárda egyik bázisán található, jóval mélyebben, egy hegy gyomrában, pont azért, hogy Izrael számára elérhetetlen legyen.

Rafael Mariano Grossi, a NAÜ főigazgatója járt ott, szerinte csaknem 800 méterrel a földfelszín alatt fekszik. Mivel ott működnek Irán legmodernebb centrifugái, ha a létesítmény túlélte a támadást, akkor jó eséllyel a technológia is megmaradt. Márpedig az amerikaiak szerint Izraelnek nincsenek olyan mélybunker-romboló bombái, amiket bevethetett volna ellene.

Izrael és az Egyesült Államok közel húsz éve próbálják megakadályozni, hogy Irán atomfegyverekhez jusson. Végig a Natanzban működő ezernyi centrifuga jelentette a fő célpontot.

A két ország korábban közösen fejlesztette ki a Stuxnet nevű vírust. Ezt úgy programozták, hogy titokban megfertőzze a natanzi urándúsító üzemben működő centrifugák vezérlőrendszerét. Ezek a centrifugák az urán izotópjainak szétválasztásához kellenek, ami alapfeltétele az atomfegyver-gyártásnak.

A Stuxnet vírussal az volt a cél, hogy meghibásítsa a centrifugákat anélkül, hogy azonnal észrevennék, a centrifugák működését felgyorsítsa vagy lelassítsa, miközben a megfigyelő rendszerek továbbra is normális működést jeleztek, és ezzel időt nyerjen a nemzetközi közösségnek Irán atomprogramjával szemben. Az „Olimpiai Játékok” fedőnevű akció még George W. Bush idején indult, és Barack Obama alatt teljesedett ki.

A Stuxnet az egyik legsikeresebb kiberfegyvernek bizonyult. Becslések szerint több mint 1000 centrifugát tett tönkre Natanzban, és egy–két évre visszavetette az iráni nukleáris programot.

A támadás 2010-ben derült ki a nyilvánosság számára, amikor a vírus elszabadult az iráni rendszerekből és megjelent más számítógépeken is világszerte.

Ezután az irániak néhány év alatt visszaépítették, és minden korábbinál nagyobb kapacitással folytatták a programot. A centrifugák egészen 2015-ig forogtak, amikor létrejött az atomalku. Ennek értelmében Irán lemondott a dúsított anyag 97 százalékáról, és lényegében leállította a dúsítást Natanzban. Az egyezmény azt is előírta, hogy a dúsítás csak olyan szintre történhet, amely nukleáris energiatermeléshez elegendő, de fegyver előállításához kevés.

Három évig úgy tűnt, sikerült kordában tartani Natanzot. Amerikai tisztviselők úgy vélték, bár az alku nem számolta fel a programot, de megállította azt. A létesítmény kibocsátása minimálisra csökkent.

Ezután azonban Donald Trump elnök 2018-ban kiléptette az Egyesült Államokat a megállapodásból, és katasztrófának nevezte azt. Néhány év alatt Irán újra felpörgette a dúsítást, és modernebb centrifugákat helyezett üzembe.

A tisztaságot 60 százalékra emelte – ez már alig marad el a bombához szükséges 90 százalékos szinttől. Szakértők szerint csak néhány hét kellett volna, hogy elérjék azt is.

A New York Times szerint napokba vagy akár hetekbe telhet, mire kiderül, mennyivel vetette vissza a mostani Izrael az iráni atomprogramot.

A lap szerint Netanjahu nemcsak egy hosszú háborút kockáztat, hanem azt is, hogy Irán kilép az atomsorompó-egyezményből, föld alá viszi a programját, és őrült tempóban kezd atomfegyver fejlesztésébe – vagyis épp azt teszi, amit mindenáron meg akartak a mostani csapással akadályozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Késsel fenyegette a TISZA Párt női önkénteseit Orbán Viktor egyik harcosa
A politikus egy videót is megosztott a döbbenetes esetről. A felvételen egy magából kikelt férfi obszcén szavakkal szidalmazza az aktivistákat.


Magyar Péter szombaton a Facebookon írt arról, hogy péntek este Budapesten egy férfi késsel fenyegette meg és obszcén módon szidalmazta a TISZA Párt női önkénteseit.

A politikus szerint a támadó „Orbán Viktor egyik harcosa” volt.

A pártelnök egy videót is mellékelt a bejegyzéséhez, amelyen egy férfi a következőket mondja a TISZA női aktivistáinak:

„De van nálam kés, minden. Csakis az Orbán Viktor! Rák egye ki a gyomrotokat. Gyere ide te kurva! Gyere ide! Gyere kurva, vagy megbaszlak. Szétszúrkállak. Takarodj innét!”

A posztban szereplő felvétel szerint a férfi eközben fenyegetően közelít az egyik nő felé, és láthatóan magából kikelve, agresszívan viselkedik.

Magyar Péter szerint ideje lezárni az „orbáni gyűlöletkeltést”, és posztjában köszönetet mondott az önkéntesek kitartásáért és bátorságáért. A bejegyzést azzal zárta: „Elvárjuk, hogy a rendőrség haladéktalanul indítson eljárást a fenyegetőző ellen!”

2025 tavaszán történt már hasonló incidens a TISZA Párt aktivistái ellen. Március 29-én a kelenföldi aluljáróban egy férfi trágár szavakkal és akasztással fenyegetőzve rongálta meg az aláírásgyűjtő standjukat. Nemrégiben pedig egy férfi baltával kergette meg a Tisza debreceni aktivistáit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán üzent a fiataloknak: Vegyétek komolyan magatokat, a kamulázadás nem ér semmit
Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen a családok felelősségét hangsúlyozta a fiatalok meggyőzésében. A Fideszre szavazást a jövő melletti, a Tiszára voksolást pedig a jövő elleni döntésként mutatta be.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 07.



Egy 18. születésnapját ünneplő, első választására készülő fiatal is fellépett a színpadra a szombathelyi Digitális Polgári Körök gyűlésén, ahol Orbán Viktor köszöntötte, majd a fiatalok megszólításáról beszélt. A miniszterelnök szerint a szülőknek kell meggyőzniük a fiatalokat, és nem szabad őket leírni az alapján, hogy egyesek mit skandálnak a tüntetéseken.

A kormányfő a „mocskos Fidesz” rigmusra utalva azt mondta, az emberek mindenfélét mondanak, de szerinte ettől még bízni kell a fiatalokban.

„A fiatalok a mi gyerekeink, bízni kell bennük, értelmesen kell szólni hozzájuk, nem mondunk le róluk. Aki fiatalként a Tiszára szavaz, a saját jövője ellen, aki a Fideszre, a saját jövője mellett szavaz”

– fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök ezután a lázadás irányát is kijelölte a fiataloknak, akiknek szerinte nem kamulázadni kellene. „A magyar kormány ellen nem nagy kunszt lázadni, lázadjatok Brüsszel ellen, onnan fenyegetnek minket” – üzente. Személyes példát is hozott:

szerinte van, akinek a vérében van a lázadás, ő maga is azért lett Újpest-szurkoló, mert otthon mindenki fradista volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Clinton 27 éve megkérte Orbánt, hogy támadja meg Szerbiát, de a magyar miniszterelnök nemet mondott
A miniszterelnök a szombati DPK-gyűlésen beszélt arról, hogy 1999-ben a Vajdaságon keresztül egészen Belgrádig kellett volna támadást indítani. A visszautasítás szerinte megóvta az országot.


Egy 27 évvel ezelőtti történetet elevenített fel Orbán Viktor szombaton Szombathelyen: állítása szerint Bill Clinton akkori amerikai elnök telefonon kérte fel Magyarországot, hogy indítson szárazföldi támadást Szerbia ellen a délszláv háború idején.

A miniszterelnök a háborúellenes gyűlésen azt mondta, 1999-ben, amikor a jugoszláviai háború magasabb fokozatra kapcsolt, Clinton arra kérte őt, hogy nyissa meg a déli frontot, és Magyarország a Vajdaságon keresztül támadja meg a szerbeket egészen Belgrádig.

„Az kellett, hogy az amerikai kormány kérésére azt mondtuk, hogy No Sir. Ha akkor olyan miniszterelnökünk van, aki csak azt mondja, hogy Yes Sir, akkor nyakig álltunk volna a háborúban”

– magyarázta Orbán, aki szerint abban maradtak, hogy a témát a következő NATO-csúcson beszélik meg személyesen, de az soha többé nem került elő.

„Lehet nemet mondani, ha van vér a pucában” – tette hozzá Orbán.

Magyarország 1999. március 12-én csatlakozott a NATO-hoz, hetekkel a jugoszláviai légihadjárat megindítása előtt. A szövetségen belül 1999 tavaszán vita zajlott szárazföldi erők esetleges bevetéséről, amit különösen a brit kormány szorgalmazott. A Washington Post egy korabeli, májusi cikke szerint Magyarország akkoriban kizárta, hogy területét egy esetleges szárazföldi invázió felvonulási terepeként használják.

A miniszterelnök a gyűlésen a fiataloknak azt üzente, hogy ne a kormány, hanem Brüsszel ellen lázadjanak, megkérdőjelezte a közvélemény-kutatások hitelességét, és gúnyolódott egy kicsit az MSZP-n.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tisztességes kommunikációt kér Orbán Viktortól a Magyar Péteres AI-videó miatt az Európai Bizottság
Orbán Viktor miniszterelnök egy mesterséges intelligenciával készült videót posztolt, amelyben Ursula von der Leyen és Magyar Péter szerepel. A Bizottság szerint ez félrevezető, és a platformok felelősségére emlékeztetett.


Tisztességes kommunikációra és a félrevezetés elkerülésére szólította fel az Európai Bizottság Orbán Viktort, miután a miniszterelnök egy Ursula von der Leyent és Magyar Pétert ábrázoló deepfake videót tett közzé a Facebookon. A posztot már több mint másfél millióan látták.

A mesterséges intelligenciával készült videóban az Európai Bizottság elnöke arra kéri Magyar Pétert, hogy küldjön pénzt Ukrajnába, amire Magyar karaktere azt válaszolja, hogy ehhez előbb választást kell nyernie.

Az Euronews megkérdezte a Bizottság szóvivői szolgálatát az ügyről, a brüsszeli testület pedig egyértelmű üzenetet fogalmazott meg.

„Vannak tiszteletteljes módjai is annak, hogy valaki kifejezze az eltérő politikai nézeteit. Arra szólítok fel, tiszteletteljesen fejezzék ki a véleményüket”

– mondta Paula Pinho, az Európai Bizottság vezető szóvivője. Kollégája, Thomas Regnier hozzátette:

„Itt a tiszteletről és méltányos fellépésről van szó, és arról, hogy ne terjesszenek félrevezető információt. Ez vonatkozik az uniós tagállamok vezetőire is.” Kiemelte, hogy a nagy online platformoknak felelősségük van abban, hogy felerősítik-e az ilyen tartalmakat, ami elfogadhatatlan.

Az Európai Unió vonatkozó digitális szabályozása értelmében a mesterséges intelligenciával létrehozott videókat egyértelműen jelölni kell, amit Orbán Viktor meg is tett a posztjában. Ugyanakkor az uniós jog szerint a nagy közösségi oldalak feladata a félrevezető tartalmak eltávolítása.

Nem ez az első eset, hogy az Európai Bizottság a magyar kormányt a deepfake-ek politikai célú használata miatt figyelmezteti. Tavaly októberben a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs posztolt egy videót, amelyben Magyar Péter hasonmása arról beszélt, hogy csökkenteni kell a nyugdíjakat és el kell törölni a 13. havi nyugdíjat. A Bizottság már akkor nyilvánvalóvá tette, hogy ha egy politikus szájába olyan szavakat adnak, amelyeket ő nem mondott ki, az egyértelműen félrevezetésnek minősül. Azonban ezekben az ügyekben elsősorban a nemzeti hatóságok járhatnak el – közölte az Európai Bizottság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk