HÍREK

Iványi Gábor a NAV akciójáról: „Felsorolták, mit vittek el, csak azt nem mondták meg, hogy miért”

A lelkész elmondta, hogy az állam több milliárd forinttal tartozik a közösségének, abból a pénzből ki tudná fizetni, amit a NAV munkatársai akarnak behajtani rajta.


Több ellenzéki politikus mellett Iványi Gábor is felszólalt azon a tüntetésen, amit Márki-Zay Péter délután hirdetett meg, miután a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetőjének szervezeténél egész napos házkutatást tartottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói.

A lelkész (akit egy ideig esélyesnek gondoltak az ellenzék közös köztársaságielnök-jelöltjének) elmondta:

köszöni a jelenlévőknek, hogy ott vannak, és ígéretet tett arra, hogy ha bárki közülük hasonló helyzetbe kerül, ő is jelen lesz.

Ezután részletesen ismertette a hétfői nap krónikáját. Beszélt arról, hogy a NAV emberei betörték irodája ajtaját, és elmondta, hogy a NAV-osok több helyszínen folytattak kutatást, aztán felsorolta azokat az intézményeiket, amelyekkel összefüggésben az iratokat és eszközöket lefoglaltak, ezek között vidéki intézmények, iskolák, idősek otthona is szerepelt.

Hozzátette, a nyomozók a költségvetési csalással kapcsolatban „túszul ejtették” öccsét, Andrást.

A lelkész úgy fogalmazott: „felsorolták, hogy miket vittek el, csak azt nem mondták meg, hogy miért”. A helyszínen lévőket arra kérte, ne bántsák és ne szidalmazzák az adóhivatal munkatársait, mert ők is dolgozó családfenntartók. Mint mesélte, egyikükkel szóba elegyedve megtudta: négy gyermeket tart el. „Mondtam neki, hogy jöjjön inkább hozzánk dolgozni, tartsa el abból” – tette hozzá ironikusan.

„Számos alkalommal érkezett levél a munkatársainkhoz, amelyben arra szólították a dolgozókat, hogy tegyenek feljelentést az egyesület ellen” – reagált Iványi arra, hogy állítólag belső információból dolgoztak a NAV emberi. Elmondta, kénytelenek voltak levelet írni a hatóságoknak, hogy fejezzék be munkatársaik vegzálását leveleikkel.

A lelkész összefoglalásképp kitért arra, hogy olyan országban szeretne élni, ahol nem éjszaka hoznak törvényeket, ahol nem küldik rá a biztonsági őröket, NAV-alkalmazottakat a politikia ellenfeleikre. „Amíg az emberek alszanak, a Sátán köztünk jár” – fogalmazott.

Elmagyarázta azt is, hogy ugyan valóban tartoznak az államnak, de a kormány 2017 óta évről évre kétmilliárd forinttal adós nekik, ami immár 12 milliárdot jelent. „Ez nem olyan adomány, amit egyházak kapnak számolatlanul, hanem ez törvényesen jár” – tette hozzá.

„Ha megkapnánk, az adósságainkat vissza tudjuk fizetni, főleg, ha a Kossuth rádióban azt halljuk, hogy a Márki-Zay Péter vezette kormány kétharmaddal győzött, akkor napokon belül befizetjük a hátralékainkat”

– fejezte be beszédét Iványi Gábor.

A tüntetés zárásaként felszólalt Karácsony Gergely is. A főpolgármester szerint „ma Iványi Gábor a magyar nemzet lelkiismerete”. Hozzátette, szerinte Orbán Viktor megmaradt lelkiismeretét kereste a NAV, csak nem találták meg. Kifejtette, a miniszterelnök azért haragszik ennyire az evangélikus lelkészre, mert arra emlékezteti, ami egykor ő maga is volt, amikor még mindenki jóléte és nem csak saját boldogulása érdekelte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Kapu Tibor 8 hónap után hazaérkezett Magyarországra
A magyar űrhajóst szállító repülőgép nem sokkal 11 óra után gördült be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.


Hétfő délelőtt hazaérkezett Kapu Tibor, Magyarország második kutatóűrhajósa.

A Tibort szállító repülőgép nem sokkal 11 óra után gördült be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Az űrhajóst családja mellett Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Farkas Bertalan űrhajós, valamint Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó fogadta a reptéren.

A magyar űrhajós utoljára 8 hónapja volt Magyarországon, a felkészülés szünetében.

Az Axiom-4 küldetés négyfős legénysége, köztük Kapu Tiborral, 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol több mint 60 kísérletet végeztek el. A Dragon űrkapszula július 15-én több mint 260 kilogrammnyi rakománnyal tért vissza, benne a NASA hardverével és a küldetés során végzett kísérletek adataival.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Itt nézheted élőben, ahogy Kapu Tibor hazaérkezik Magyarországra
Hosszú idő után végre ismét itthon Kapu Tibor. A magyar űrhajós hétfő délelőtt érkezik Magyarországra.


Augusztus 18-án, hétfőn hazatér Magyarországra Kapu Tibor.

A magyar űrhajós 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson az Axiom–4 küldetés tagjaként, ezalatt több mint 60 kísérletet hajtott végre.

A Dragon űrkapszula július 15-én landolt, fedélzetén több mint 260 kilogramm rakománnyal, köztük a NASA hardverével és a küldetés során végzett kísérletek adataival.

Kapu Tibor földet érését követő rehabilitációja Houstonban zajlott, amelyet a Semmelweis Egyetem szakemberei személyesen felügyeltek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lemondott a fideszes polgármester, függetlenként indult újra, de elvesztette az időközi választást Cégénydányádon
A fideszesként lemondott, majd függetlenként újraindult vezető alulmaradt a szabolcsi községben vasárnap tartott időközi választáson. A kihívója több mint magabiztos előnnyel verte.


A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Cégénydányádon vasárnap tartott időközi önkormányzati választáson Károly Lászlót választották meg polgármesternek a helyiek – közölte a Nemzeti Választási Iroda hétfőn.

A voksolásra a települést 2010 óta a Fidesz-KDNP színeiben vezető Kelemen Róbert lemondása miatt volt szükség. A korábbi polgármester az MTI szerint már nem fideszesként, hanem függetlenként indult újra az időközi választáson, ám csak 171 szavazatot (43,07%) kapott, míg a kihívója, a független Károly László 226 voksot (56,93%) szerzett.

A névjegyzékben szereplő 523 választópolgár közül 403-an jelentek meg az urnáknál, és 397 érvényes szavazatot adtak le.

A Fehérgyarmathoz közeli községben vasárnap képviselő-választást is tartottak, mert az előző testületben a képviselők száma a működéshez szükséges létszám alá csökkent. A négy képviselői helyért kilenc független jelölt indult, közülük Szilágyi Gábor, Károly Dániel, Bíró Bertalan és Biró István szerzett mandátumot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy Kapu Tibor hosszú idő után megérkezik Magyarországra
„Pár perce vagyok csak magyar földön, de tudom, hogy ezúttal rengeteg minden megváltozott” - fogalmazott Kapu Tibor, aki nyolc hónap után újra magyar földre lépett


Kapu Tibor a ferihegyi kifutón rendezett sajtótájékoztatón elmondta: legutóbb a houstoni felkészítés szünetében járt itthon, nyolc hónappal ezelőtt, és akkor úgy érezte, Budapest és Magyarország néhány hónap alatt semmit sem változott. „Mintha el sem mentem volna.” Most azonban, amikor az űrutazás után tért haza, már másképp látja: „Pár perce vagyok csak magyar földön, de tudom, hogy ezúttal rengeteg minden megváltozott” – jelentette ki.

„Magyarország ma büszkébb, kíváncsibb, fejlettebb és meghatározóbb, mint nyolc hónappal ezelőtt.”

Úgy fogalmazott, most már „egy kicsit egyenesebb a hátunk, egy kicsit magasabbra emeljük a tekintetünket, és egy kicsit jobban csillog az arcunk is. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy jól áll nektek az űrkutatás.”

@szeretlekmagyarorszag.hu #kaputibor #hunor #űrkutatás #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Egy korszak zárult le

Kapu Tibor arról is beszélt, hogy ezekkel a pillanatokkal egy korszak lezárul, viszont elkezdődik egy új.

„Az előző korszak a megszámlálhatatlan szépsége mellett sok fáradozással, bonyodalommal és áldozattal járt. Ezeken a megpróbáltatásokon segítettek át a szeretteim, a barátaim és a családom is”

– mondta.

A kutatóűrhajós kiemelte, hogy bármilyen nehézségeken ment is keresztül, a szerettei mindig feltöltötték energiával, és mellette álltak akkor is és most is. „Nincs jobb példa ennél arra, hogy számotokra nem kérdés tárgya, hogy támogattok-e engem, és ezért a legnagyobb hálával tartozom nektek.” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: