HÍREK
A Rovatból

Mutatjuk, mit mondott Magyar Péter az első parlamenti egyeztetésről

A Tisza Párt elnöke és párttársai a Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk képviselőivel találkoztak a Parlamentben, ahol az új Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről egyeztettek. A megbeszélés után a leendő miniszterelnök beszélt a parlamenti munka jövőjéről, a közmédiával kapcsolatos terveiről és a költségvetés helyzetéről is.


Cikkünket frissítettük.

Pénteken megkezdődtek az első egyeztetések az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítésére.

Magyar Péter és a Tisza Párt tagjai a Fidesz–KDNP és a Mi Hazánk képviselőivel tárgyaltak az Országgyűlés Hivatalának főigazgatójának vezetésével.

Magyar Péter a Parlament folyosóján sétálva már a megbeszélés előtt élőben bejelentkezett. Azt mondta, ez „a világ legszebb épülete”, és rendkívül nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy a Tisza Párttal most ott lehetnek.

„Ellentétben a 2010 óta tapasztaltakkal, ugyan a Tisza egy óriási, soha nem látott felhatalmazást kapott tőletek, a magyar emberekről, mégis másképpen szeretnénk működni, mint az előző kormánytöbbség”

– mondta.

Emlékeztetett arra, hogy 2022-ben a kormánypártok és az ellenzéki pártok nem tudtak megállapodni a tisztségek kiosztásáról, ezért Kövér László házelnök egyszemélyben hozott döntést arról, hogy kinek hány bizottsági elnöki, alelnöki pozíció lesz. Magyar kijelentette, hogy ők ezt másképp szeretnék intézni, meg akarják hallgatni a többi párt képviselőit, és kompromisszumra törekedni. Azt is elmondta, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnökkel arról beszélt még szerdán, hogy várhatóan május 6-án vagy 7-én tarthatják meg az új Országgyűlés alakuló ülését.

Kitért arra is, hogy pénteken és szombaton számolják meg az átjelentkezők és a külképviseleten szavazók voksait, a Tiszánál pedig arra számítanak, hogy akár 3-4 újabb mandátumot szerezhetnek, így pedig akár 140-nél is több képviselőjük lehet a parlamentben.

FRISSÍTÉS:

Magyar Péter az egyeztetések eredményéről később egy sajtótájékoztatón számolt be. A megbeszélés után a leendő miniszterelnök beszélt a parlamenti munka jövőjéről, a közmédiával kapcsolatos terveiről, a költségvetés helyzetéről és az Európai Bizottsággal való viszonyról is.

Arra a kérdésre, hogy milyen parlamenti munkára számít, ha Orbán Viktor is a képviselők között marad, Magyar Péter azt mondta, ők a saját munkájukért tudnak garanciát vállalni. Azt ígérte, a Tisza-kormány képviselői a nap 24 órájában az ország boldogulásáért fognak dolgozni. Hangsúlyozta, hogy a győztesnek mindig nagyobb a felelőssége, és példát fognak mutatni a konstruktív munkában. „Én azt láttam, talán a kollégák meg tudják erősíteni, hogy itt is, mivel egy más tónusban beszéltünk, nem elfeledve, amiket tettek” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Mi Hazánkat és a Fidesz–KDNP-t nem mossa össze.

Kijelentette, ügyelni fognak arra, hogy az ellenzék jogosítványai biztosítva legyenek. Szerinte a korábbi országgyűlési elnöki metódusnak, amelyben tízmilliós bírságokat szabtak ki képviselőkre, nincs helye.

Úgy véli, visszatér az az időszak, amikor érdemi szakmai és politikai viták zajlottak a parlamentben.

„Hiszen nem szavazógombok fognak ülni a parlamentben, hanem szuverén képviselők, akiknek az lesz a feladata, hogy a saját választókerületük és a hazájuk érdekét képviseljék tűzön-vízen át”

– mondta.

A köztársasági elnöki poszttal kapcsolatban azt mondta, még nem foglalkoztak jelöltekkel. Szerinte előbb a jelenlegi állami vezetőknek, köztük a köztársasági elnöknek is le kell mondania.

„A magyar emberek egy rendszerváltásra szavaztak, nem egy sima kormányváltásra. Nem árultunk zsákbamacskát. Ezeknek az embereknek menniük kell”

– jelentette ki.

Egy anekdotát is megosztott, miszerint az alakuló ülés több száz fős vendéglistáján a frakciók csak 80 helyet kapnak, mert 300 hely le van kötve különböző, általa „báboknak” nevezett tisztségviselőknek és családtagjaiknak.

A Telex a közmédiáról kérdezte, különösen arról, hogy az MTVA dolgozói megtapsolták őt egy interjú után. Magyar Péter szerint a felelősség nem egyenlő a közmédián belül, a hírhamisításért elítélt vezérigazgató és a „Pitbull” néven ismert vezető felelősségét kiemelte. Állítása szerint rengeteg belső információt kaptak a közmédiában zajló visszaélésekről és a Karmelitából érkező kézi vezérlésről. Ezzel kapcsolatban beszélt arról is, hogy tudomásuk van minisztériumokban és háttérintézményekben zajló iratmegsemmisítésekről.

„Én mindenkit arra kérek tisztelettel, akár ha referens, akár ha vezető, hogy ne vegyen ebben részt, ne nyújtson segítséget. Ha ilyet észlel, akkor azt jelezze felénk a magyartisza.hu/stopdaralas oldalon”

– kérte az állami alkalmazottakat. Hozzátette, a minősített dokumentumok megsemmisítése súlyos bűncselekmény.

A költségvetés helyzetét firtató kérdésre Magyar Péter elmondta, a leköszönő kormány tagjai, köztük Nagy Márton és Szijjártó Péter már felvették a kapcsolatot a leendő Tisza-kormány minisztereivel az átadás-átvételről.

A költségvetés állapotáról azt mondta, a helyzetet akkor látják majd tisztán, ha már a számokat nézik, de az már most látszik, hogy 1990 óta nem volt ilyen magas a hiány.

„Az első az, hogy meg kell néznünk, hogy pontosan hogy áll a költségvetés, milyen rövid-, közép- és hosszú távú fizetési kötelezettségei vannak, milyen adóbevételekkel számolunk” – vázolta a következő lépéseket. Ígérete szerint egy szilárd alapokon álló, a befektetők bizalmát élvező költségvetést fognak elfogadni.

Kérdésre megerősítette, hogy felveszi a magyar parlamenti mandátumát, ami összeférhetetlen az európai parlamentivel, így utóbbiról le fog mondani. A háborús veszélyhelyzetről és a benzinárstopról szólva elmondta, egyeztetett a MOL elnök-vezérigazgatójával, és felszólította a leköszönő kormányt, hogy hosszabbítsa meg május 31-ig a jövedéki adó csökkentését.

„Ha a mostani állás szerint talán pont addigra megalakul a Tisza-kormány, akkor a Tisza-kormány azt meg tudja hosszabbítani” – tette hozzá a védett árral kapcsolatban, jelezve, hogy ők is fenntartanák azt.

Az Euronews kérdésére, amely az érkező európai bizottsági delegációról szólt, Magyar Péter elmondta, hogy egy nagyon magas rangú küldöttség érkezik Ursula von der Leyen kabinetfőnökével az élen. A cél szerinte az, hogy már a kormányalakítás előtt feltérképezzék, miben értenek egyet, és milyen feltételeket tud teljesíteni az új Országgyűlés a visszatartott uniós forrásokért cserébe. Felsorolta a nyitott kérdéseket, köztük az antikorrupciót, az igazságszolgáltatás függetlenségét, a sajtószabadságot és az egyetemek autonómiájának visszaadását.

„Nekünk most egy óriási rohanás lesz, mert augusztus 31-én sok milliárd eurónak a felhasználási, lekötési határideje lejár”

– figyelmeztetett.

Hozzátette, optimista, és reméli, hogy maradéktalanul haza tudják hozni a magyar embereknek és cégeknek járó forrásokat.

Kitért a sajtóban megjelent, lehetséges oktatási miniszterjelölt személyét övező vitára. Arra kért mindenkit, ne „lincseljenek verbálisan” olyan embert, akit nem is ismernek. „Higgye el mindenki, hogy pontosan érezzük a történelmi felelősségünket. Pontosan érezzük, hogy ez az óriási felhatalmazás, amit a magyar emberektől kaptunk az országunk, a szeretett hazánk vezetésére, az itt van velünk minden nap” – mondta.

Hozzátette:

„eddig Magyarországon egy nyugdíjas rendőr vitte az oktatást, az egészségügyet, a szociális területet és a gyermekvédelmet. Na most a Tisza alatt ez nem így lesz.”

Azt is elmondta, az új házelnök személyéről még nem született konszenzus, mert még nem nevezték meg a jelöltjüket, de nem tart attól, hogy ne lenne megegyezés. Bejelentette azt is, hogy az Országgyűlés alakuló ülésének napjára a Kossuth térre várják a támogatókat, hogy együtt ünnepeljék a rendszerváltást.

„Reméljük, hogy minél hamarabb találkozunk itt a valódi országgyűlési alakuló ülésen, és ahogy elmondtam az elején, oda majd minden honfitársunkat várjuk határon innen és túlról, hogy együtt ünnepeljük a rendszerváltást.”

Az alábbi videóban lehet visszanézni a leendő miniszterelnök sajtótájékoztatóját:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lannert Judit: Nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára
Az oktatási miniszter egy interjúban beszélt az állami és egyházi iskolák párhuzamos finanszírozásának problémájáról. A tárcavezető szerint a kormányzat egyeztetni fog az egyházakkal a hálózat racionalizálásáról.


Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a Qubitnek adott interjújában arról beszélt, hogy az első száz napban a kormányzat célja a pedagógusok és az iskolai légkör megnyugtatása. „Azt remélem, hogy egy kicsit megnyugodnak a pedagógusok, és ettől kicsit nyugodtabb lesz az iskolai hangulat is. Tényleg azt gondolom, hogy ez nagyon fontos” – fogalmazott a tárcavezető.

Ennek érdekében több, azonnali hatállyal bevezetendő intézkedést is bejelentett.

„Például a kompetenciamérés-cunamit leállítjuk, a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét megszüntetjük. Minden, ami túl sok adminisztrációval jár, azon változtatunk, és a sztrájkjogokat visszaállítjuk” – sorolta Lannert.

A tanárok mindennapi munkáját érintő könnyítések mellett a kormány az oktatás egyik legfontosabb eszközéhez, a tankönyvekhez is hozzányúl. A miniszter lépéseket ígért a szabad tankönyvválasztás visszaállítása felé, és jelezte, hogy felülvizsgálják a korábbi kormánytól megörökölt, áprilisban kötött szerződést, amelyet az állami tankönyvellátó, a KELLO írt alá.

A Nemzeti alaptanterv átalakítása hosszabb folyamat lesz, de az új irány már körvonalazódik: az új tartalmak integráltabban jelennének meg. Lannert Judit szerint be kellene emelni az állampolgári ismereteket, az egészséges életre nevelést, a pénzügyi ismereteket és a médiaműveltséget is.

A miniszter a tanítási módszerek rugalmasságát is szorgalmazza, példaként említette, hogy a kis alsósok, ha elfáradnak, kimehessenek az udvarra játszani, vagy akár az erdőben is lehessen órát tartani.

A helyi szintű rugalmasság megteremtéséhez azonban a központi irányítás átalakítása is szükséges. A miniszter bejelentette a Klebelsberg Központ és a tankerületek teljes átvilágítását, ami akár azonnali személyi következményekkel is járhat.

Az állami fenntartású intézményrendszer átvilágításával párhuzamosan a kormány az egyházi iskolák helyzetét is napirendre tűzi, amelyekkel kapcsolatban egyeztetéseket kezdeményeznek, a miniszter ezzel összefüggésben fogalmazott úgy: „az adófizetők forintjaiból nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára”.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hodász András a miniszterelnök szavai után vallotta be, megbánta amit a meleg párokról mondott
Az egykori pap bejelentette, hogy megváltoztatta a véleményét a meleg párok örökbefogadásáról. Hodász Magyar Péter hétfői parlamenti felszólalására reagált, amely a szerető család fontosságát hangsúlyozta.


A hétfői parlamenti ülésen a gyermekvédelem reformjáról beszélt Magyar Péter miniszterelnök, aki a bicskei és a Szőlő utcai intézményekben feltárt súlyos visszaélések után azonnali lépéseket ígért. A kormányfő hangsúlyozta a gyerekek mielőbbi családi elhelyezésének elsődlegességét, és egy ponton az érvelése középpontjába a „szerető család” elvét állította, jelezve, hogy a gyermek érdeke mindenek felett áll.

Erre a felszólalásra reagált kedden egy Facebook-posztban Hodász András, influenszer és egykori pap.

Bejegyzését egy hat évvel ezelőtti fotó bemutatásával indította, amely egy 777Offline eseményen készült, ahol a meleg párok örökbefogadási jogairól vitatkoztak.

Felidézte, akkor még amellett érvelt, hogy egy árva gyereknek jobb állami gondozásba kerülnie, mint egy meleg párnál felnőnie.

„Mondtam ezt azért, mert akkor úgy gondoltam, hogy a hitbeli meggyőződésem ezt kívánja tőlem, és nem vettem kellően figyelembe a rendelkezésre álló tudományos és emberi tapasztalatokat” – írta.

Hodász azt is elismerte, hogy talán a túlbuzgósága és az a tévhit mondatta vele, hogy a szülők szexuális orientációja meghatározza a gyerekét. Mindezt annak ellenére tette, hogy az Egyháznak nincs erre vonatkozó normatív tanítása.

Majd a posztot az alsó, a miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásán készült képpel folytatta, és azt írja, hogy mára a kormányfő üzenetével azonosul.

„Azt mondta, hogy egy gyereknek elsősorban szerető családra van szüksége. Ma már vele értek egyet, és bánom, amit 18-ban mondtam.”

Azt is kifejtette, hogy nemcsak a bicskei és a Szőlő utcai botrányok miatt változott meg a véleménye, hanem azért is, mert azóta sok meleg párral találkozott, akik nagy szeretetben nevelik a gyerekeiket. Hozzátette, a tudományos kutatások is ezt támasztják alá, és ma már teológiailag sem látja indokolhatónak a korábbi álláspontját. Hodász azzal zárta sorait, hogy jó látni, minden jel szerint ezen a téren is változások lesznek idehaza.

Hodász Andrást 2022-ben saját kérésére mentették fel a papi szolgálat alól, miután nyilvánosságra hozta, hogy gyermekkorában őt is molesztálta egy pap. Azóta a gyermekvédelem ügyének egyik aktív szószólója lett.

Hétfőn a parlamentben éles vita alakult ki, miután az ellenzéki Rétvári Bence a kormány álláspontját próbálta megtudni a melegházasság és a meleg párok örökbefogadásának kérdésében. A miniszterelnök úgy válaszolt, hogy szerinte mindez csak terelés, és a Fidesz-KDNP nem az emberek valódi problémáival foglalkozik, majd feltette a kérdést, hol lenne jobb helyen egy gyerek: meleg pároknál, vagy drogkartelleknél és emberkereskedőknél?

Magyar kedden az álláspontját valamelyest árnyalta a kérdésben, azt mondta, hogy a melegházasság- és örökbefogadás-kérdést a magyar társadalomnak kell eldöntenie, és nem a miniszterelnöknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Távozik Győrfi Pál, már be is mutatták a mentők új szóvivőjét
Az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója kedden bejelentette, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át a szóvivői feladatokat. A szervezet közleménye szerint a váltás a megújulási folyamat része, Győrfi Pál pedig a mentőszolgálat kötelékében marad.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 09.



Új korszak kezdődött az Országos Mentőszolgálat kommunikációjában: kedden bejelentették, hogy hosszú évek után már nem Győrfi Pál a szervezet szóvivője. A feladatot Szűcs Brigitta mentőtiszt vette át, miközben Győrfi a szervezet kötelékében marad. A döntést Constantinovits Miklós megbízott főigazgató hozta meg, a lépést pedig a szervezet megújulási folyamatának fontos állomásaként kommunikálták – írta az Index.

„Az Országos Mentőszolgálat a megújulás időszakát éli” – közölte a szervezet a hivatalos oldalán.

A közleményben kitértek a leköszönő szóvivőre is, akinek megköszönték az eddigi munkáját, és jelezték, hogy Győrfi Pál a mentőszolgálat állományában marad.

Győrfi Pál is üzent a nyilvánosságnak, bemutatva utódját.

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – búcsúzott a pozíciótól.

Az új szóvivő, Szűcs Brigitta komoly szakmai háttérrel érkezik a pozícióba. 2018-ban, az első női mentőápolók között csatlakozott a mentőszolgálathoz. A Központi Mentőállomáson teljesített szolgálatot, később mentőtiszti diplomát szerzett.

A terepmunka mellett a háttérfeladatokból is kivette a részét: a Központi Irányító Csoportban segélyhívásokat fogadott, a Közép-magyarországi régió oktatásszervezőjeként pedig az új belépők felkészítését és a bajtársak továbbképzését is támogatta. Szakmai elhivatottságát mutatja, hogy idén a HUNOR mentőszervezet egészségügyi komponensének is tagja, és jelenleg egyetemi mesterképzésre készül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Brutális áremelkedés jöhet a fehérjeporoknál a népszerű fogyókúrás szerek miatt
A GLP-1 gyógyszereket használók által fűtött keresletnövekedés történelmi csúcsra lökte a tejsavófehérje árát. A helyzet különösen a kisvállalkozásokat sújtja, akik a készletekért küzdenek, és gyakran dupla árat fizetnek az alapanyagért.


A tejsavófehérje ára az ötszörösére drágult, és egyes beszállítók már az év végéig kifogytak a készletekből, miután a fogyókúrás gyógyszerek és a fehérjedús étrendek iránti globális kereslet az egekbe lökte az igényeket. A piacot olyan nyomás alá helyezte a helyzet, hogy több gyártó kénytelen olcsóbb keverékeket használni.

A 80%-os koncentrációjú tejsavófehérje tonnánkénti ára a 2023. júniusi 4302 fontról idén júniusra 23 751 fontra nőtt – írja a The Guardian. Északnyugat-Európában az élelmiszeripari minőségű savópor ára tonnánként 1700 eurót közelíti, ami történelmi csúcsnak számít, az év eleje óta pedig több mint 50 százalékkal emelkedett.

A helyzetet súlyosbítja, hogy több beszállító már a teljes évre eladta a készleteit, egy gyártó pedig a nyár után várhatóan leállítja az egyik népszerű, 34%-os koncentrátum előállítását.

A robbanásszerű kereslet egyik fő motorja a GLP-1 típusú, Mounjaróhoz hasonló gyógyszerek terjedése. Mivel ezek a szerek csökkentik az étvágyat, az orvosok gyakran javasolnak megnövelt fehérjebevitelt az izomtömeg megőrzése érdekében.

Erika Tamayo, a Hermosa fehérjemárka alapítója szerint amint a GLP-1 készítmények népszerűek lettek, az emberek rájöttek a fehérje fontosságára. „Aztán a nagy szupermarketekben rengeteg termékhez kezdtek tejsavófehérjét adni – a popcornhoz, a chipsekhez, még a fehérjés fánkokhoz is. Mostanra szinte minden tartalmaz fehérjét, mert a diéták kerültek a fókuszba” – tette hozzá.

A kínálat azonban nem tud lépést tartani, mivel a tejsavófehérje a sajtkészítés mellékterméke, így a mennyisége a sajtpiac alakulásától függ.

A kialakult hiány miatt a kisvállalkozások különösen nehéz helyzetbe kerültek. Tamayo tapasztalatai szerint az elmúlt két évben negyedévről negyedévre nőttek az árak, a nagyobb cégek pedig könnyebben elnyelik a drágulást, miközben piaci részesedést szereznek.

„Tudunk ugyan fehérjét beszerezni, de a múlt negyedévhez képest dupla áron vásárolunk. Még van készletünk az előző rendelésből, és ezt nem azonnal hárítjuk át az ügyfeleinkre, de egy ponton muszáj lesz” – mondta.

A piac ugyanakkor reagál a kihívásokra. Jasper Endlich, a Vesper nevű piaci elemző platform munkatársa szerint bár egyértelmű a hiány, a megoldások már látszanak.

„A jó hír, hogy a piac reagál… Új üzemek nyílnak… Ahol korábban csak tejsavófehérjét tartalmaztak a termékek, ott most egyesek kisebb mennyiségű tejfehérjével kevert keverékeket használnak. Az összes fehérjetartalom nagyjából hasonló marad, miközben az összetevők költsége akár a felére vagy a harmadára is csökkenhet” – magyarázta az elemző.

A globális trendre Magyarországon is van már válasz: Szekszárdon a Tolnatej egy 26,1 millió eurós beruházás keretében épít új, automatizált tejsavófehérje-feldolgozó üzemet – közölte a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA).


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk