Magyar idő szerint vasárnap délelőtt indult el II. Erzsébet gyászmenete a balmorali királyi bortokról Londonba. A néhai királynő koporsója kedden érkezik a fővárosba, szerdán pedig körmenetben vehetnek búcsút tőle a londoniak. A koporsót csütörtöktől a temetés napjáig a Westminster Hallban helyezik el. Az uralkodót szeptember 19-én kísérik majd utolsó útjára.
A király család hivatalos YouTube-csatornáján élőben lehet követni a többnapos gyászmenet útját Skóciától egészen a temetés napjáig:
A néhai királynőt életének 97., uralkodásának 71. évében, csütörtök este érte a halál Balmoralban.
Halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly volt trónörökös a brit uralkodó, aki III. Károly néven lépett trónra.
A koporsó - amelyet jelenleg a királyi család Skóciában használatos lobogója, a Scottish Royal Standard és Skóciában honos virágok borítanak - vasárnap késő délután, hosszú, Aberdeen és Dundee városait is érintő, csaknem 300 kilométeres, hatórás út után érkezik meg a brit uralkodók hivatalos skóciai rezidenciájára, az edinburghi Holyroodhouse-palotába.
Innen hétfőn átviszik a skót főváros St. Giles székesegyházába, ahol 24 órára felravatalozzák.
A koporsót kedden szállítják repülőgéppel Edinburghból Londonba, a néhai uralkodó egyetlen leánya, Anna hercegnő kíséretében.
A repülőgép a brit királyi légierő (RAF) északnyugat-londoni támaszpontján, Northoltban száll le. II. Erzsébet királynő koporsóját innen először a Buckingham-palotába viszik, ahol III. Károly király és felesége, Kamilla fogadja, majd szerda délután átszállítják a londoni parlament legősibb épületegyüttesébe, a Westminster Hallba, ahol négy teljes napra felravatalozzák.
A ravatal csütörtöktől vasárnapig lesz látogatható a nap 23 órájában.
A búcsúszertartás szeptember 19-én, hétfőn lesz a közeli Westminster-apátságban, a monarchia ősi londoni koronázó templomában.
A királynőt ugyanaznap egykori legnagyobb angliai vidéki rezidenciáján, Windsor kastélyában helyezik végső nyugalomra, ott, ahol néhai édesapja, az 1952-ben elhunyt VI. György király és tavaly áprilisban, életének századik esztendejében elhunyt férje, Fülöp edinburghi herceg is nyugszik.
A néhai uralkodótól katonai tiszteletadással kísért állami temetés keretében vesznek búcsút.
Legutóbb Sir Winston Churchill volt brit miniszterelnököt búcsúztatták állami temetésen 1965-ben bekövetkezett halála után. Előtte II. Erzsébet királynő édesapjától, VI. György királytól vettek búcsút állami temetéssel 1952 februárjában.
Magyar idő szerint vasárnap délelőtt indult el II. Erzsébet gyászmenete a balmorali királyi bortokról Londonba. A néhai királynő koporsója kedden érkezik a fővárosba, szerdán pedig körmenetben vehetnek búcsút tőle a londoniak. A koporsót csütörtöktől a temetés napjáig a Westminster Hallban helyezik el. Az uralkodót szeptember 19-én kísérik majd utolsó útjára.
A király család hivatalos YouTube-csatornáján élőben lehet követni a többnapos gyászmenet útját Skóciától egészen a temetés napjáig:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nemrég még a fellegekben járt József gazda, aki boldogan tervezte az esküvőjét 36 évvel fiatalabb menyasszonyával. A Házasodna a gazda sztárjának azonban darabokra hullott a szíve, ugyanis le kellett fújni a ceremóniát, mivel a 21 éves lányt eltiltották tőle a szülei.
József gazda tavaly egyedüliként kapott második esélyt a Házasodna gazda történetében arra, hogy megtalálja élete párját. Hiába volt meg első látásra a vonzalom a választottja és közte, a forgatások után elárulta, Erika szokásai és elvei nem valók az ő házába, ezért hagyta kisétálni az életéből. A szakítás után Istenre bízta, hogy lesz-e még valaha párkapcsolata. A szerelem akkor kopogtatott be hozzá, amikor nem számított rá. Egy 21 éves, nyíregyházi lányba szeretett bele, akit idén márciusban ismert meg, és a kapcsolatuk olyan gyors ütemben fejlődött, hogy szinte azonnal meg is kérte a kezét.
A debreceni egyetemista és közte lévő 36 év korkülönbség saját bevallása szerint először megijesztette. Mivel komoly szándékai voltak Patríciának, magához költöztette Felsőlajosra. Július elején pedig még arról mesélt, hogy bár Patrícia szülei nem támogatják a frigyet, be akarják bizonyítani, hogy mindent elsöprő szerelem az övék, így kitűzték az esküvőjük dátumát augusztus 29-re.
Pár héttel később azonban váratlan fordulat következett be.
„A szülők nem támogatták a kapcsolatunkat, főleg az anyukája, és történt valami, amit magam sem tudok megemészteni. Júliusban Patríciának még volt egy vizsgája, ami nem sikerült, ezért Debrecenben maradt, majd visszajött hozzám, aztán egyszerűen elvitte az édesanyja. Nem értettem, mi történik, minden dugába dőlt... Azzal a kérdéssel ment el, hogy visszafogadom-e, mondtam neki, el sem engedlek, lezsibbadtam teljesen. Úgy nevelték a szülei, hogy ki tudják rántani alóla a szőnyeget. Ő még nem tud megállni a saját lábán, bizonytalan”
– árulta el a Blikknek az összetört szívű József gazda.
„Pár héttel az esküvő előtt vitte el az édesanyja, július 8-án egy terepjáróval, emlékszem, pont esett az eső. Bennem összeomlott minden, én akkor nagyot csalódtam benne, úgy éreztem, hogy megszívatott. Utólag jöttem csak rá, hogy vissza akar jönni hozzám. Ha ezt kibírja a kapcsolatunk, akkor mindent túlélünk, és csak megerősít bennünket”
– mondta az RTL sztárja.
„Összetörtem a kudarcba fulladt az esküvő, nagyon rosszul érzem magam. Most várom a fejleményeket, mert látok esélyt arra, hogy visszajön. Hátha megértik a szülei, hogy komolyan akarjuk, vagy pedig át vagyok verve családostól, mindenestől”
– jegyezte meg csalódottan József, aki hozzátette: a rengeteg munka legalább lefoglalja, mert másképp ki sem bírná az őrjítő várakozást és reménykedést.
Az ötgyermekes édesapa úgy gondolja, Patrícia személyében megtalálta a nagy őt, éppen ezért nem akarja elengedni a kezét, de jelenleg tehetetlennek érzi magát. Még hívni sem meri a menyasszonyát, nehogy kellemetlen helyzetbe hozza, így viszont alig tud róla valamit.
Az elmaradt esküvő ellenére viszont még mindig bízik abban, hogy a kedvese idővel visszatér hozzá.
Nemrég még a fellegekben járt József gazda, aki boldogan tervezte az esküvőjét 36 évvel fiatalabb menyasszonyával. A Házasodna a gazda sztárjának azonban darabokra hullott a szíve, ugyanis le kellett fújni a ceremóniát, mivel a 21 éves lányt eltiltották tőle a szülei.
József gazda tavaly egyedüliként kapott második esélyt a Házasodna gazda történetében arra, hogy megtalálja élete párját. Hiába volt meg első látásra a vonzalom a választottja és közte, a forgatások után elárulta, Erika szokásai és elvei nem valók az ő házába, ezért hagyta kisétálni az életéből. A szakítás után Istenre bízta, hogy lesz-e még valaha párkapcsolata. A szerelem akkor kopogtatott be hozzá, amikor nem számított rá. Egy 21 éves, nyíregyházi lányba szeretett bele, akit idén márciusban ismert meg, és a kapcsolatuk olyan gyors ütemben fejlődött, hogy szinte azonnal meg is kérte a kezét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Sztárbox 2025 élő adásában kiderült, kik lesznek Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 4. évadának első játékosai. A műsorban bejelentették, hogy Józan László színművész és Torghelle Sándor válogatott futballista csatlakoznak a realityhez.
De nem kellett sokat várni, a csatorna hétfőn további neveket is elárult.
Az idei évad szereplői között biztosan ott lesz:
• Ács Fruzsina humorista, pszichológus
• Anger Zsolt színész, rendező
• Ceglédi Zoltán politikai elemző
• Hajdú Péter producer, műsorvezető
• Sárközi Ákos séf
• Schoblocher Barbara énekesnő
• Szinetár Dóra színésznő
• Veiszer Alinda riporter
• Wolf Kati énekesnő
A szereplőlista korántsem teljes, a további résztvevők nevére a közeljövőben derül fény - jegyezte meg az RTL.
A Sztárbox 2025 élő adásában kiderült, kik lesznek Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 4. évadának első játékosai. A műsorban bejelentették, hogy Józan László színművész és Torghelle Sándor válogatott futballista csatlakoznak a realityhez.
A Sztárbox 2025 élő adásában kiderült, kik lesznek Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 4. évadának első játékosai – írta meg az RTL.hu.
A műsorban bejelentették, hogy Józan Laci színművész és Torghelle Sándor válogatott futballista csatlakoznak a realityhez. Ők már biztosan ott lesznek a kastély falai között, hogy próbára tegyék magukat a taktikai-pszichológiai játékban.
Józan Laci az RTL műsoraiból lehet ismerős a nézőknek. A Barátok köztben Nagy Tóbiás szerepében láthattuk, de játszott a Keresztanyuban is, Igor karakterét alakítva, valamint a …szomszéd tehene sorozatban is feltűnt. 2023-ban a Sztárboxban is ringbe lépett, ahol Kállay-Saunders András volt az ellenfele.
Torghelle Sándor a magyar válogatott csatáraként szerzett hírnevet. Karrierjét a Kispest Honvédban kezdte, majd több külföldi csapatban is futballozott, például a Crystal Palace-ban, Görögországban és Németországban, mielőtt 2011-ben visszatért Magyarországra.
A televízióban is láthattuk őt, a 2024-es Sztárboxban például Shane Tusup ellen mérkőzött meg, akit kiütött. Továbbjutott a szuperdöntőbe, ahol Törőcsik Dániellel küzdött meg középsúlyban. A finálét megnyerte, így 2024-ben ő lett a Sztárbox férfi középsúly bajnoka.
A Sztárbox 2025 élő adásában kiderült, kik lesznek Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 4. évadának első játékosai – írta meg az RTL.hu.
A műsorban bejelentették, hogy Józan Laci színművész és Torghelle Sándor válogatott futballista csatlakoznak a realityhez. Ők már biztosan ott lesznek a kastély falai között, hogy próbára tegyék magukat a taktikai-pszichológiai játékban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Sztárbox vasárnapi adásában váratlan fordulat történt: PSG Ogli a nehézsúly első meccsének első menetében kénytelen volt feladni a küzdelmet Molnár Gusztáv ellen. Nem saját döntéséből, hanem edzője, Harcsa Norbi dobta be a törölközőt, miután Ogli térde – elmondása szerint – hirtelen reccsent egyet. A sztárt végül mentővel szállították el a stúdióból.
Másnap már arról beszélt, hogyan érzi magát.
„Nem vagyok jól. A meccs után rögtön jött egy ismerősöm a saját magánkórházából. MR-vizsgálatot csinált, és sajnos elszakadt a jobb térdemben az elülső keresztszalag. Teljes szakadás. Azt mondta, műteni kellene, de nem muszáj. Ha nem műtöm meg, a térdem bármikor kimehet magától”
A celeb felidézte, hogy másfél évvel ezelőtt már volt hasonló sérülése, akkor a bal térde sérült meg egy újpesti jótékonysági focimeccsen.
„A pacsi után hátraléptem, hallottam a reccsenést. Mondom: basszus, ez ugyanaz a hang, mint régen a bal lábamnál” – emlékezett vissza. Ezúttal azonban rá tudott állni, így először azt hitte, kisebb a gond. „Aztán amikor balhorgot próbáltam ütni, kiment a térdem. Nem Gusztitól sérültem meg, nem esett rám, ez egy rossz lépés volt” – tette hozzá.
Bár komoly fájdalmai voltak, Ogli szerint ő folytatta volna a küzdelmet.
„Brutális volt, de az adrenalin vitt előre. Az előző balesetemnél, másfél éve úgy fájt, hogy rá sem tudtam állni. Most is hasonló volt az érzés, de a ringben még azt mondtam: nem adom fel. Rengeteget készültem, nem akartam veszíteni. Harcsa Norbi dobta be a törölközőt, szerencsére, mert én végig mentem volna, még ha belerokkanok is” – magyarázta a korábban a TV2 Kőgazdag Fiatalok műsorában feltűnt celeb.