HÍREK
A Rovatból

Itt a Nemzeti Színház válasza Horváth Lajos Ottónak, szerintük a színésznek is szerepe lehetett a novemberi balesetben

Azt akarják, hogy ezt Horváth is elismerje. Azt is leírták, hogy szerintük eddig mennyi pénzt fizettek ki neki.


Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, valamint két, novemberben megsérült – azóta pedig felmondott – színész, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó között egyre feszültebbé vált a helyzet.

Horváth Lajos Ottó szerdán egy Facebook-posztban válaszolt Vidnyánszky szerinte valótlan állításaira, és részletezte az eddig kapott összegeket.

„A sérüléseimen túl az fájt a legjobban, hogy Igazgató Úr engem a saját balesetemért is felelőssé tett – noha ennek megítélése az igazságszolgáltatás és nem az ő feladata”

– írta Horváth, visszautasítva Vidnyánszky „azon egyértelmű sejtetését”, hogy a kártérítést követelő színészek árulók lennének, és bizonyos politikai erők mozgatnák őket.

A Nemzeti Színház közleményben válaszolt a Facebookon, részletezve a Horváth Lajos Ottónak eddig kifizetett összegeket:

* „Gyorssegélyek” összege: 2 x 901 000 Ft (összesen 1 802 000 Ft, amely tartalmazza a művész nyugdíjalapját növelő járulékokat is).

* A Kulturális és Innovációs Minisztérium által utalt összeg: 765 850 Ft.

* A színház balesetbiztosításának terhére kifizetett összeg: 150 500 Ft.

* A szakszervezet támogatása: 780 000 Ft.

* Táppénz: 2 477 275 Ft.

* A Nemzeti Színház felelősségbiztosításának terhére kifizetett kártérítési előleg: 1 000 000 Ft.

Összesen ez 6 975 625 Ft-ot jelent. A színház szerint fontos kiemelni, hogy a biztosító által kalkulált 2 236 265 Ft-os kártérítési összeg elfogadásáról még nem érkezett válasz Horváth Lajos Ottótól.

„Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a peren kívüli megegyezésnek részünkről nem a kért kártérítési összeg képezi az akadályát, hanem az abban való megegyezés hiánya, és annak el nem ismerése, hogy a baleset bekövetkezéséért nem kizárólag a Színház tehető felelőssé, hanem abban maga a sérült Horváth Lajos Ottó is szerepet játszhatott”

– írják, hozzátéve, hogy amennyiben ebben az elvi kérdésben sikerül közelíteni az álláspontjaikat, a peren kívüli békés megegyezés is közel lehet.

Horváth Lajos Ottó előtt Szász Júlia is nyilvánosan cáfolta Vidnyánszky állításait, amire a főigazgató egy heves tévéinterjúban reagált:

szerinte Szász azért nem akar megállapodni, mert „valakik” befolyásolják őt.

Vidnyánszky szerint „ugyanazok az erők, akik 1965-ben felrobbantották a Nemzeti Színházat”, most el akarják söpörni a jelenlegi Nemzetit is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fekete-Győr Andrást nem engedték be Angliába, mert felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért 2018-ban füstszóróval tüntetett a rendszer ellen
A politikus a testvérét szerette volna meglátogatni: „Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban”.


Komoly problémával szembesült a Momentumos politikus, mikor Angliába utazott volna. Fekete-Győr András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen következménye lett annak, hogy idehaza megbüntették, mert füstszóróval tüntetett.

Azt írta:

"A húgom, Alexa, és az unokaöcsém, Timo érkezett hozzánk Angliából Magyarországra. Mivel én nem tudtam menni, ők jöttek.

Számomra a nyár közepén derült ki, én nem utazhatok be egykönnyen Nagy-Britanniába azért, hogy meglátogassam őket. A NER bíróságának tavalyi ítélete miatt (felfüggesztett börtönbüntetés azért, mert 2018-ban füstszóróval tüntettem a rendszer ellen) a beutazási kérelmemet napokkal az indulás előtt indoklás nélkül elutasították,

majd a brit nagykövetség munkatársai, együttérezve a helyzettel, hosszadalmas vízum-eljárást tanácsoltak, de ez az idő rövidsége miatt már nem valósulhatott meg".

A politikus beszámolója szerint:

"Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban".

Bejegyzésében írt arról, hogy testvére Angliában dolgozik, mert a magyarországi "megalázó munkakörülmények és a rezidenseket megszégyenítő orvosbárók gyakorlatilag kéz a kézben üldözték el Magyarországról".

A fiatal aneszteziológust Londonban megbecsülik, hiszen kiváló munkaerő és a tudományos területen is aktív. Bár a kinti egészségügy sem tökéletes, "de a betegközpontú szemléletmód és az átlátható, megbízható betegutak követendő lehetne a magyar ellátás számára is" - írta.

A politikus arról is írt:

"Szeretném visszakapni a mindennapjainkba a húgomat, mások a kivándorolt gyereküket, unokájukat, barátjukat, szerelmüket. Hiszem, hogy van megoldás: leváltani az Orbán-rendszert és építeni egy modern, szabad, európai köztársaságot! Nagyon sokan térhetnek majd haza, ha megteremtjük a feltételeket. Alexa is."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Trump megüzente Zelenszkijnek, hogyan vethet véget szinte azonnal az Oroszországgal vívott háborúnak
Az amerikai és az ukrán elnök hétfőn találkozik a Fehér Házban, miután Trump pénteken Putyinnal tárgyalt Alaszkában. Zelenszkijt több európai vezető is elkíséri a találkozóra.


„Ukrajna elnöke, Zelenszkij szinte azonnal véget vethet a háborúnak Oroszországgal, ha akarja, vagy folytathatja a harcot” – üzente a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a hétfői találkozójuk előestéjén

„Ne felejtsük el, hogyan kezdődött. Nem lehet visszaszerezni a Krím-félszigetet, amit Obama adott el (12 évvel ezelőtt, egy lövés nélkül!), és UKRAJNA NEM LÉPHET BE A NATO-BA. Néhány dolog soha nem változik!!!”

- tette hozzá Trump.

Mint azt mi is megírtuk: az amerikai elnök pénteken Alaszkában találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljanak. A két elnöknek azonban nem sikerült megállapodásra jutni. Trump nem sokkal később bejelentette: hétfőn találkozik az ukrán elnökkel Washingtonban.

Később kiderült, hogy Zelenszkijt több európai vezető is elkíséri a Fehér Házba. Friedrich Merz német kancellár, Alexander Stubb finn elnök, Emmanuel Macron francia elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Keir Starmer brit miniszterelnök, és Mark Rutte NATO-főtitkár is részt vesz a találkozón.

Azért csatlakoznak Zelenszkijhez, mert attól tartanak, hogy Trump nyomást gyakorol az ukrán elnökre, hogy fogadja el azokat a feltételeket, amelyeket Putyin múlt heti, alaszkai csúcstalálkozójukon előterjesztett. Emellett pedig abban reménykednek, hogy Trumptól több információt tudnak meg arról, mit engedhetne Oroszország egy békemegállapodás részeként.

„Nagy nap lesz holnap a Fehér Házban. Soha nem volt még itt egyszerre ennyi európai vezető. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy vendégül láthatom őket!!!” – írta Trump Zelenszkijnek szóló üzenete után.

Az ukrán elnök eközben a Facebook-oldalán jelezte, hogy már megérkezett Washingtonba. Ismét közölte, hogy mennyire hálás a meghívásért Trumpnak, ugyanakkor leszögezte, hogy a békének „tartósnak” kell lennie, nem úgy, mint évekkel ezelőtt, amikor Ukrajna kénytelen volt feladni a Krím-félszigetet és a Donbasz egy részét, hiszen szerinte Putyin ezt használta ugródeszkának egy újabb támadáshoz.

(via CNN)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint csak egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda, miközben a felelősök nyaralnak
A TISZA Párt politikusa felsorolta, hogy milyen gondok jelentkeztek az utóbbi időben, és az egyes felelősök most éppen mit csinálnak.


Magyar Péter vasárnap este a közösségi oldalán sorolta fel, hogy milyen problémákkal kellene foglalkoznia a kormánynak, miközben a vezetők éppen nyaralnak.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Ismét teljes vasúti összeomlás - Lázár János közlekedési miniszter nyaral.

3 hete fertőző víz a székesfehérvári kórházban - Takács Péter egészségügyi államtitkár nyaral.

Földbe állt magyar gazdaság, zuhanó ipar, szárnyaló infláció - Orbán Viktor nyaral.

Kirabolt katonai reptér, “háborús veszélyhelyzet”- a honvédelmi miniszter nyaral.

Egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda. A mi pénzünkön.

A végső visszaszámlálás megkezdődött."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Újabb vita az augusztus 20-i tűzijáték körül: a DK zaj- és levegőminőség-mérést kezdeményez, aggódnak a környezeti terhelés miatt
Az idei show még drágább lesz, még több pirotechnikai eszközzel és látványos elemekkel. Az ünnepi rendezvények 15 milliárd forintba kerülnek, amit más célra is fordíthatnának - véli a DK.


A tavalyi évben az augusztus 20-i tűzijáték Eurpa legnagyobb ilyen látványossága volt. Több ezer rakétát és drónt használtak fel hozzá. Az idei pedig még ezt is felülmúlja majd - ígérik a szervezők. A kormány tervei szerint most ötezerszer több, 45 ezer pirotechnikai eszközt használnak majd, mindezt 3 milliárd forintért.

Éppen ezért újabb vita robbant ki az ünnepségsorozat miatt. A DK szerint aggasztó lehet a környezeti terhelés, ezért zaj- és levegőminőségi mérést szeretnének a tűzijáték miatt. Szerintük a legsűrűbben lakott Újlipótvárosban sokakat zavart az erős hang és füst. Ezért a tervezetthez képest kisebb szakaszon kellene a rakétákat elhelyezni - véli a párt. Az előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés is támogatta.

A kormány szerint azonban újrahasznosított, illetve lebomló anyagokat használnak. Ugyanakkor egyre több korszerű látványelemet, drónt, fényfestést építenek a programba - közölték.

A Szent István-napi rendezvények költségei idén a tavalyit is túlszárnyalják. Az összköltség eléri a 15 milliárd forintot, amit az ellenzéki párt szerint jobb lenne például hajléktalanszállókra fordítani.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: