HÍREK
A Rovatból

Itt a mini-Dubajról szóló törvényjavaslat: a kormány 304 milliárdot, az arab állam 1934,2 milliárd forintot adna hozzá

Karácsony Gergely is reagált: „Az erőszaktevő állam most Budapestre akar erőszakolni egy magánérdekeket szolgáló, a városképet romboló, a lakhatási és klímaválságot is súlyosbító beruházást” - írta.


Hiába a fővárosi vezetés tiltakozása, a parlament elé kerül a mini-Dubaj beruházáshoz szükséges törvénytervezet. Semjén Zsolt ugyanis csütörtök este benyújtotta a mini-Dubajról szóló törvényjavaslatot - írja a Népszava.

A kormány tervei szerint Rákosrendező helyén épülhetne fel Európa legmagasabb felhőkarcolója. A miniszterelnök-helyettes által beadott beadványban - melynek címe: a „Magyarország Kormánya és az Egyesült Arab Emírségek Kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről” - többek között leírják a projekt egyes részleteit is. Többek között:

A megvalósításhoz szükséges ingatlanokat a kormány - pályáztatás és közbeszerzés nélkül, összhangban a nemzeti jogszabályokkal - eladja, méghozzá azoknak, akiket az arab állam kijelöl. Mindezt öt százalékos áfával értékesítenék.

A projektet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősítik. Ehhez az infrastrukturális fejlesztéseket a kormány biztosítja minimum 800 millió euró (304 milliárd forint) értékben. Ebben gyalogos és közúti felüljárót építenek, amihez befedik a vasúti pályát, és egy parkot is kialakítanak rajta.

A kisföldalatti vonalát meghosszabbítják idáig, és ha lesz reptéri gyorsvasút, akkor közvetlen kapcsolatot biztosítanak a repülőtér és a mini-Dubaji helyszín között.

Az Egyesült Arab Emírségek pedig azt vállalja, hogy ötmilliárd eurós (1934,2 milliárd forint) beruházást valósít meg, amiben benne van a rákosrendezői vasútállomás megépítése is.

A területen épülő lakásokra is öt százalékos áfa lenne. A megvalósítás elősegítéséhez a két ország közösen felállít egy bizottságot is. Az Építési és Közlekedési Minisztérium szerint először a területen lévő hulladékot kell elszállítani.

A beruházás máris komoly vitákat kavart. A fővárosi vezetés tiltakozott, más elképzelésük van a terület hasznosítására, élhető és megfizethető lakónegyedet szeretnének kialakítani, sok parkkal, ráadásul a városképet sem alakítanák át ezzel.

Karácsony Gergely főpolgármester nemrég összehívta a második lakógyűlést, ahol mini-Dubaj lesz a téma. A Szikra Mozgalom is tüntetett, mert az itt lakók elhelyezése még mindig nem megoldott.

A főpolgármester a közösségi oldalán reagált Semjén beadványára. Azt írta:

"Az erőszaktevő állam most Budapestre akar erőszakolni egy magánérdekeket szolgáló, a városképet romboló, a lakhatási és klímaválságot is súlyosbító beruházást.

Megszámolni sem tudom, hogy a ma benyújtott törvényjavaslattal hányadszorra hazudtolják meg a miniszterelnök ígéretét: amit Budapest nem akar, az nem lesz.

Semmit rólunk, nélkülünk. Erről szól a jövő héten kezdődő Budapesti Lakógyűlés. Emlékezzünk: a Fudanról is hoztak törvényt, de Budapest akkor is kiállt magáért, a Diákváros mellett, és ők meghátráltak.

Most is ez a feladat: álljunk ki magunkért! Álljunk ki a kevesek luxusát szolgáló mini-Dubaj helyett az elérhető lakhatást biztosító Parkváros mellett".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Török Gábor: A honvédelmi miniszter szavainak erejét a botrányskálán egyértelműen az ügy utókezelése jelöli majd ki
„Ismerve mindkét oldal politikai kommunikációs képességeit és az ebben az ügyben védekezni kényszerülő oldal médiarendszerét, nagyon magas számot a skálán ezen a ponton biztos nem prognosztizálnék” - írja gyorselemzésében a politológus.


Török Gábor egy Facebook-posztban reagált a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételre, amelyen a honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy a kormány „szakít a békementalitással, hogy átálljunk a háború felé vezető út nulladik fázisára”.

A politológus gyorselemzésében arról ír: már korábban is beszélt róla, hogy „a politikai botrányok nem vagy-vagy elven működnek, azaz nem azt kell kérdezni velük kapcsolatban, hogy na akkor most rombolnak vagy sem”.

„Sokkal hasznosabb, ha a botrányokat egy speciális Richter-skálán képzeljük el, mondjuk - idézzük akkor Gulyás Gergelyt - a »lepkefingtól« az »atombombáig«. Nagyon ritka az olyan botrány, amely azonnali és közvetlen reakciót vált ki, azaz a hatása rögtön kimutatható a közvélemény-kutatásokban, erre még igazán az őszödi beszéd sem volt képes, bár az kétségtelenül elég ütős volt” - fogalmazott Török.

Azt is kifejtette, hogy a Kollár-ügy kapcsán is beszélt már arról, hogy „az ilyen hangfelvételes botrányoknál igazán két dolog számít, a részletek és az értelmezések. Hogy mit jelentenek a részletek? Leginkább azt, hogy ki, hogyan és miről beszél”.

„A honvédelmi miniszter kétségtelenül ismertebb, felépítettebb szereplő, mint az ellenzéki EP-képviselő volt, a téma pedig egyértelműen az Orbán-kormány »szíve közepe«. Ugyanakkor a megfogalmazás messze nem annyira védhetetlen, mint a »hazudtunk reggel, éjjel meg este« (és még azt is megpróbálták »igazságbeszédnek" nevezni«), így az ügy erejét a botrányskálán egyértelműen az ügy utókezelése, keretezése jelöli majd ki”

- fogalmazott a politológus.

„Ismerve mindkét oldal politikai kommunikációs képességeit és az ebben az ügyben védekezni kényszerülő oldal médiarendszerét, nagyon magas számot a skálán ezen a ponton biztos nem prognosztizálnék”

- jegyezte meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Reagált a kormány Gyurcsány távozására: ukránbarát, Brüsszel, Tisza Párt
A volt miniszterelnök minden politikai posztról lemondott. A kormány viszont nem lát változást az ellenzék soraiban.


Gyurcsány Ferenc csütrtökön bejelentette, hogy távozik a politikából: lemondott a Demokratikus Koalíció (DK) elnöki tisztségéről, frakcióvezetői pozíciójáról, és országgyűlési képviselői mandátumáról is. A volt miniszterelnök nem indul a következő választásokon sem.

A hírt felesége, Dobrev Klára osztotta meg a közösségi oldalán. A DK európai parlamenti képviselője azt írta: a döntést közösen hozták meg, és a párt elnöksége is elfogadta. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc „mindig élvezni fogja a DK egész közösségének a barátságát, szeretetét és tiszteletét”.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ is reagált a hírre a Telex kérdésére. Közleményükben azt írták:

„semmi sem változik! A DK Dobrev Klárával az élen ugyanúgy ukránbarát és Brüsszel utasításait követi, mint a Tisza Párt”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Pottyondy Edina: A Gyurcsány-Orbán rivalizálásban meggyötört és letarolt Magyarország talán fellélegezhet, bár a nagyobbik falat még hátra van
A humorista úgy fogalmazott: az első reakciója az öröm volt, a második pedig a keserűség, amikor megtudta, hogy Gyurcsány Ferenc visszavonul.


Pottyondy Edina egy rövid Facebook-posztban reagált a hírre, miszerint visszavonul a közélettől Gyurcsány Ferenc.

„Az első reakcióm az öröm. A Gyurcsány-Orbán rivalizálásban meggyötört és letarolt Magyarország talán fellélegezhet. Bár a nagyobbik falat még hátra van. A második reakcióm a keserűség. Húsz éve kellett volna visszavonulnia, távoznia, nem most, amikor már igazán nincs jelentősége”

- fogalmazott a humorista, aki szerint azzal, hogy a DK-t hivatalosan az exfeleség, DK nevére írják, egyáltalán nem biztos, hogy a magyar baloldal levegőhöz jut.

„Inkább tűnik ez nekem 2026-os választási stratégiának, mint őszinte szembenézésnek azzal, hogy Gyurcsány Ferenc hosszú politikai pályafutása alatt csődbe vitte az országot, a költségvetés meghamisításával, állampolgárok összeverésével elkezdte a jogállam lebontását, szitokszóvá tette a liberalizmust és a baloldaliságot, kétharmadhoz juttatta Orbánt, majd minden ellenzéki próbálkozást megmérgezett és szétvert”.

Pottyondy szerint a legnagyobb probléma ugyanakkor az, hogy „hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”.

„A vezérkultusz, a szektás őrület, a minden gátlástalanságot és hazugságot legitimáló erő mítosza, az agresszió és a nagyotmondás. Ma már ez a politika. Orbán és Gyurcsány életműve egy lepusztult, kirabolt ország, egy végletekig hiszterizált társadalom, egy megtört értelmiség. A soha viszont nem látásra, miniszterelnök úr!” - zárta posztját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Balázs: A hadsereg fejlesztése nem zárja ki a békepártiságot, a személyi átalakítás „a háborúpárti erők kiszorítását jelentette”
Orbán Balázs szerint Szalay-Bobrovniczky mondatai nem ellentétesek a kormány békepárti álláspontjával, hanem annak részei.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 08.



Orbán Balázs szerint nem ellentmondásos, hogy a kormány egyszerre vallja magát békepártinak, miközben a honvédelmi miniszter egy nyilvánosságra került hangfelvételen arról beszél, hogy elindultak a háború felé vezető út nulladik fázisába. A miniszterelnök politikai igazgatója szerint a cél egy ütőképes hadsereg felépítése, de ez nem jelenti azt, hogy Magyarország háborús konfliktusba keveredne.

A HVG-nek nyilatkozva Orbán Balázs úgy fogalmazott, hogy egyáltalán nem zárja ki egymást, sőt, egybetartozik a békepártiság és a haderőfejlesztés. Azt is hozzátette, hogy az előző kormányok idején leépítették a Magyar Honvédséget, és az akkori rendszer „hivatali cafeteria rendszerben működött”. Véleménye szerint ez nem volt megfelelő a mostani biztonsági helyzethez képest.

A politikai igazgató kitért Ruszin-Szendi Romulusz korábbi vezérkari főnökre is, aki szerinte „belülről bomlasztott”, amikor egy hivatalos nemzetközi fórumon a „Slava Ukraini!” köszöntéssel zárta a beszédét.

Orbán Balázs a hangfelvételen elhangzottakat így értelmezte:

„Tulajdonképpen ez a személyi átalakítás ezek szerint részben a háborúpárti erők kiszorítását jelentette a Magyar Honvédség sorai közül, és erről a mentalitásbeli változásról, meg az új életpályamodellről, az új honvédelmi szolgálati viszonyrendszer alapjairól beszélt a honvédelmi miniszter.”

A csütörtök reggel közzétett felvételt Magyar Péter korábban az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” emlegette. A hanganyag 2023 áprilisában készült, és arról szól, hogy szakítanak a békementalitással, valamint fiatalítással új irányt vesznek. A miniszter szerint „át kell állni a háború felé vezető út nulladik fázisára”. A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely is reagált a felvételre, röviden annyit mondott: „Ez egy lepkefing.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: