HÍREK
A Rovatból

Itt a lista: milyen ásványkincseket és mennyi pénzt követel Trump Ukrajnától, még szigorítottak is a korábbi feltételeken

A The New York Times birtokába került tervezet szerint a Trump-kormányzat jelentős bevételeket szeretne szerezni Ukrajna természeti kincseiből. De továbbra sem nyújt ezért cserébe biztonsági garanciákat. Az ukránok egyelőre nem válaszoltak.


Ukrajna a hírek szerint komolyan fontolgatja, hogy elfogadja Trump követeléseit, amivel jelentős befolyást biztosítana az Egyesült Államoknak az ukrán természeti erőforrások felett. A New York Times megszerezte az amerikaiak követeléseit. A dokumentum a lap szerint lényegében ugyanazokat a feltételeket tartalmazza, amelyeket Kijev korábban elutasított, sőt, néhány pontban még szigorítottak is.

A február 21-i keltezésű tervezet szerint Ukrajna köteles lenne a természeti kincseiből – például ásványokból, gázból és olajból – származó bevételeinek felét, valamint kikötői és egyéb infrastrukturális bevételeinek felét átengedni az Egyesült Államoknak. Ez a követelés már a február 14-i verzióban is szerepelt. Ugyanakkor a mostani tervezetben van egy új szám is.

Eszerint az ezekből származó bevételekből Ukrajnának összesen 500 milliárd dollárt kellene betennie egy olyan alapba, ami felett kizárólag az Egyesült Államok rendelkezik. Vagyis ezt az összeget követeli Trump. Ugyanakkor az még mindig nem világos, hogy ezt a további segítségért cserébe, vagy az eddigiek ellentételezéseként kéri.

Az 500 milliárdos követelés mindenesetre több mint négyszerese az Ukrajnának eddig nyújtott amerikai segélyek összegének. A dokumentum szerint az Egyesült Államok a jövőben is küldhet pénzügyi támogatást Ukrajnának – de jelentős árat szab érte. Az új javaslat kimondja, hogy Ukrajnának kétszer annyit kell befizetnie az alapba, mint amennyit az Egyesült Államok adna neki a megállapodás aláírása után.

A szerződés rendelkezései kiterjednek az Oroszország által jelenleg megszállt területekre is. Ha ezek visszakerülnének Ukrajna irányítása alá, akkor az ott keletkező bevételek 66%-át is az amerikai alapba kellene befizetni. Jelenleg Oroszország Ukrajna területének mintegy ötödét tartja megszállás alatt, beleértve az  ásványkincsekben gazdag Donbászt is.

Az előző verziót Ukrajna elsősorban azért utasította el, mert nem tartalmazott semmilyen biztonsági garanciát a jövőre nézve. Az új tervezetben ilyen még mindig nincs, csupán annyit rögzít, hogy az Egyesült Államok hosszú távú pénzügyi támogatást kíván nyújtani Ukrajna gazdasági fejlődéséhez.

Az új javaslat úgy fogalmaz, az Egyesült Államok a bevétel egy részét újra befektetheti Ukrajna háború utáni újjáépítésébe, például az ország infrastruktúrájának fejlesztésébe.

Ukrajna egyébként eddig csak viszonylag kis energiát fordított arra, hogy feltárja és kibányássza természeti kincseit. Az ebből származó bevételek a költségvetés mindössze 2,5 százalékát tették ki, ami eltörpül a mezőgazdaságból, valamint az acél- és fémkohásztból származó bevételeikhez képest. Ukrán tisztviselők és energetikai szakértők szerint minden új mező feltárása valószínűleg éveket és jelentős beruházásokat igényel.

A kijevi tisztviselők szombaton még vizsgálták az új amerikai javaslatot, és mérlegelték a választ. Ukrajna nem közölte, hogy hajlandó-e elfogadni a feltételeket.

Ruszlan Stefancsuk, az ukrán parlament elnöke annyit mondott, hogy egy kormányzati bizottság hétfőn kezdi meg a tárgyalásokat, és Ukrajna továbbra is konkrét biztonsági garanciákat szeretne kapni az erőforrásaiért cserébe. Pénteken Trump az Ovális Irodában kijelentette: „Vagy aláírunk egy megállapodást, vagy nagy problémáik lesznek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Húsz év után lemond egy fideszes képviselő – ezt üzente Orbán Viktornak
Riz Gábor húsz év után adta át az ózdi választókerület vezetését. Utódjának már sok sikert kívánt, de képviselőként még folytatja a munkát a 2026-os választásokig.


Riz Gábor húsz év után jelentette be, hogy lemond az ózdi központú borsodi választókerület elnöki tisztségéről – szúrta ki az ATV. A hírt a Facebook-oldalán tette közzé, ahol azzal kezdte bejegyzését: „Ne kergesd az időt, ha kell, úgyis eljön.”

A politikus arról írt, hogy húsz évvel ezelőtt Orbán Viktortól, a Fidesz elnökétől vette át a választókerület vezetésére szóló megbízólevelet, amely azóta már 71 települést foglal magába Nyugat-Borsodban.

„Benyújtottam Elnök úrnak – akitől húsz éve azt átvettem – lemondásom a választókerületi elnökségi kinevezésemről”

– közölte, hozzátéve, hogy utódjának, Dr. Csuzda Gábornak sok sikert kíván a feladathoz.

Riz Gábor köszönetet mondott azoknak, akikkel együtt dolgozott az elmúlt években: a helyi szervezeti tagoknak, polgármestereknek és aktivistáknak. Mint írta, velük együtt építették a keresztény-konzervatív értékközösséget, és közös munkájuknak köszönhetően kiváló eredményeket értek el az országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti választásokon.

A bejegyzésben utódjának is üzent:

„Őrizze meg a közbizalmat értékeink iránt, tartsa egyben azt a sikeres csapatot, akikre mindenben számíthattam és akik segítsége nélkül nincs eredményes politikai munka.”

A képviselő arról is beszámolt, hogy parlamenti munkáját a 2026-os választásokig tovább folytatja. Kiemelte, hogy választói támogatása nélkül nem sikerült volna közel 60 százalékos eredményt elérnie a legutóbbi választáson.

Riz Gábor jelezte, hogy amikor kijelölik utódját az országgyűlési munkára is, minden segítséget megad majd neki. Bejegyzését azzal zárta:

„Elnök úr! Köszönöm a húszévi bizalmat!”

A Szabad Európa közben arról számolt be, hogy Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója egy korábbi fórumon jelezte: várhatóan a képviselőjelöltek harmadát lecserélik 2026-ra. A lap szerint több ismert politikus, köztük Németh Zsolt, Lázár János, Simicskó István és Fürjes Balázs sem indul újra egyéniben. Budapesten pedig Dunai Mónika kivételével minden választókerületi elnök személye megváltozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely: Amikor még beszéltem Magyar Péterrel, abban teljes volt az egyetértés közöttünk, hogy ő bolond
A Mandínernek adott interjúban az MNB-alapítványok ügyéről és a feljelentésről is szó volt. Gulyás szerint, ha a vádak igaznak bizonyulnak, felelősségre kell vonni az érintetteket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 02.



Gulyás Gergely videós interjút adott a Mandiner Reakció című műsorában. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az interjúban több témát is érintett, köztük Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét is, vette észre a Telex.

A beszélgetés során Gulyás azt mondta, hogy szerinte Magyar Péter pszichés állapota miatt sem alkalmas arra, hogy közhatalmat gyakoroljon. Hozzátette:

„Amikor még beszéltem Magyar Péterrel, akkor sok mindenben volt vele vitám, de abban teljes volt az egyetértés közöttünk, hogy ő bolond.”

A miniszter kitért arra a hangfelvételre is, amelyen Varga Judit hallható. A felvételen az akkor még igazságügyi miniszterként dolgozó politikus 2023-ban beszélgetett volt férjével, Magyar Péterrel a Völner–Schadl-ügyről. A hanganyagot Magyar Péter hozta nyilvánosságra, majd az ügyészségnek is átadta. Gulyás ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: ilyet „a náci házmesterek és a kommunista besúgók csináltak.”

Az interjúban szóba került az Állami Számvevőszék feljelentése is, amely az MNB-alapítványokat érinti. Gulyás Gergely szerint a kormánynak nem volt, és nem is lehet köze a jegybank működéséhez. Úgy fogalmazott, hogy amikor ezek az állítólagos cselekmények történtek, a balliberális sajtó úgy mutatta be a jegybank vezetését, mint amely a kormánnyal szemben állva alternatív gazdaságpolitikát képvisel. Hozzátette: az ügyet ki kell vizsgálni, és ha a vádak egy büntetőper során beigazolódnak, a felelősöket felelősségre kell vonni.

A teljes interjút itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Trump bepöccent: az Egyesült Államok nem közvetít tovább Oroszország és Ukrajna között
Tammy Bruce szerint Trump csalódott, mert a háborús felek nem tesznek valódi lépéseket a béke irányába.


Az Egyesült Államok a jövőben nem vállal közvetítő szerepet az orosz–ukrán béketárgyalásokban – erről május 1-jén beszélt Tammy Bruce, az amerikai külügyminisztérium szóvivője. Azt mondta:

„Nem fogjuk körbe repkedni a világot, hogy közvetítsünk a felek között”.

A szóvivő kijelentette, hogy Washington „nem lesz közvetítő”, és hozzátette, Donald Trump elnök csalódott amiatt, hogy sem Ukrajna, sem Oroszország nem tesz olyan lépéseket, amelyek a megoldás irányába mutatnának. Szerinte eljött az ideje annak, hogy a felek nyíltan elmondják, milyen elképzeléseik vannak a háború lezárásáról.

Tammy Bruce hangsúlyozta, hogy

az Egyesült Államok nem oldja fel a jelenleg is érvényben lévő szankciókat Oroszországgal szemben.

A szóvivő Marco Rubio külügyminiszter álláspontját is ismertette: a miniszter úgy döntött, hogy az Egyesült Államok változtat a hozzáállásán és szerepvállalásán. Bár a jövőben is támogatják majd a békefolyamatot, közvetíteni nem fognak Ukrajna és Oroszország között.

Korábban J.D. Vance amerikai alelnök egy interjúban úgy fogalmazott, hogy szerinte a konfliktus nem ér véget egyhamar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter üzent a Fidesznek: Megint hazudtatok, megint lebuktatok
A politikus cáfolta, hogy pártja EP-képviselői megszavazták volna az Európai Néppárt állásfoglalását Ukrajna gyorsított csatlakozásáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 02.



A Tisza Párt EP-képviselői nem vettek részt az Európai Néppárt valenciai kongresszusán, ahol elfogadták a Szolidaritás Ukrajnával című állásfoglalást, derül ki Magyar Péter péntek esti posztjából. Ez az a dokumentum, ami az ukrán EU-csatlakozás tárgyalások felgyorsítását sürgeti, és amiről a kormányközeli Mandíner azt állította, hogy a tiszások is megszavazták.

„A miniszterelnök és a teljes propaganda szokás szerint végig hazudta az utóbbi két napot. Az hazudták többek között, hogy a TISZA képviselői megszavazták az Európai Néppárt valenciai kongresszusának határozatát, amely kiáll Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása mellett. A többi hazugságot inkább le se írom” - fogalmazott a bejegyzés elején Magyar Péter.

„A fideszes hazugságban a bibi csak annyi, hogy a TISZA EP képviselői nem vettek részt a néppárti kongresszuson, így a határozatot sem fogadták el”

- írta a folytatásban a pártelnök.

Magyar ezután leszögezte, hogy pártja „már többször jelezte, hogy amennyiben minden feltétel ismert és Ukrajna uniós csatlakozása időszerű kérdéssé válik, akkor ügydöntő, jogi kötőerővel bíró népszavazás kiírását kezdeményezi”.

„A TISZA a néppárti állásfoglalás több pontjával, így a gyorsított uniós csatlakozással sem ért egyet. Két okból sem. Ukrajna jelenleg háborúban álló ország és szinte semmilyen csatlakozási feltételnek nem felel meg és minden tagjelölt ország egyenlő elbánásban kell, hogy részesüljön. Kedves fideszes elvtársak, megint hazudtatok, megint lebuktatok” - olvasható Magyar Péter posztjában.

A bejegyzést azzal zárja, hogy állítása szerint „a néppárti kollegák jót nevettek azon, ahogy Orbán propagandistái azon vergődtek Valenciaban, hogy sikerüljön valami lejárató anyagot összeütni”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: