HÍREK
A Rovatból

Itt a KSH jelentése: megugrott a munkanélküliség Magyarországon

A foglalkoztatás visszaesésével párhuzamosan megemelkedett a munkanélküliségi ráta is. A statisztikai hivatal 4,6 százalékos munkanélküliségi rátát mért tavaly november és idén január között.


Kijöttek a KSH legfrissebb adatai, amely szerint januárban megugrott a munkanélküliségi ráta és csökkent a foglalkoztatás.

A hivatal adatai szerint 2023 novembere és 2024 januárja között 4 millió 718 ezren dolgoztak, több mint 20 ezerrel kevesebben, mint a tavalyi negyedik negyedében, amikor ugyanez a szám 4 millió 740 ezer volt.

Az elmúlt hónapokban lefelé ível a foglalkoztatók száma, ami azt jelzi, hogy a magyar gazdaság továbbra is kifejezetten gyengén teljesít a tavalyi recessziós periódus után.

A foglalkoztatás visszaesésével párhuzamosan megemelkedett a munkanélküliségi ráta is.

A Portfolio korábban megírta, hogy olyan sokakat érintett csoportos leépítés, és erre utoljára a Covid-válság idejében volt példa.

A statisztikai hivatal 4,6 százalékos munkanélküliségi rátát mért tavaly november és idén január között, ez jelentős növekedés a néhány hónappal korábban látott 4-4,2 százalékhoz képest.

(via 24.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megsérült egy néző a Nemzeti Színházban csütörtök este, mentővel kellett kórházba szállítani
A színház hangsúlyozta, hogy minden előírást betartottak, és a baleset után azonnal megvizsgálták a helyszínt, ahol szerintük nem volt balesetveszély.


Csütörtök este baleset történt a Nemzeti Színházban, egy néző megsérült az „Egy, kettő, három – Az ibolya” című előadás előtt - írta meg a Telex.

A színház közleménye szerint a Gobbi Hilda Színpad közelében, a büfé szintjén esett el az illető, miután megbotlott a nézőtérhez vezető lépcsőn. A helyszínen tartózkodó színházi dolgozók azonnal mentőt hívtak, akik ellátták a sérültet, majd a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikájára szállították.

A színház hangsúlyozta, hogy minden előírást betartottak, és a baleset után azonnal megvizsgálták a helyszínt, ahol szerintük nem volt balesetveszély.

Azt ígérték, figyelemmel kísérik a sérült állapotát. Az Országos Mentőszolgálat szerint a néző könnyebb fejsérülést szenvedett, de kórházba kellett szállítani.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Dömötör Csaba levelet írt az EP elnökének Magyar Pétert miatt
A Fidesz politikusa azt is hangsúlyozta, hogy a Magyar kijelentései a magyarországi zsidóság képviselőit is felháborították, akik szintén felszólaltak a holokauszt trivializálása ellen.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. október 11.



Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője levelet írt Roberta Metsolának, az Európai Parlament elnökének, amelyben azt követeli, hogy Magyar Pétert fosszák meg az EP Alkotmányügyi Bizottságának alelnöki pozíciójától.

Dömötör a Facebook-oldalán számolt be a levélről, amelyet Magyar október 5-i, MTVA előtt tartott tüntetésen elhangzott beszéde miatt írt. A tüntetésen Magyar egy Hitler-idézettel utalt a Fidesz propagandájára:

„Ismételj egy hazugságot elég sokszor, és az emberek azt fogják hinni, hogy az az igazság.”

Dömötör szerint ez a kijelentés holokausztrelativizáló és sértő a magyar és európai polgárokra nézve.

Dömötör levelében azt írja, hogy elfogadhatatlan, hogy Magyar ilyen „hamis, durva és ízléstelen történelmi párhuzamot” vonjon. Ráadásul szerinte Magyar kijelentése több ponton is sérti az EP Eljárási Szabályzatát, és súlyos kötelességszegést követett el, ami miatt vissza kellene vonni tőle az alelnöki megbízatást.

A Fidesz politikusa azt is hangsúlyozta, hogy a Magyar kijelentései a magyarországi zsidóság képviselőit is felháborították, akik szintén felszólaltak a holokauszt trivializálása ellen.

Itt a teljes levél.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás leforgatta a fideszes Ragyogást!
A 444 szúrta ki a filmet, aminek óriási előnye, hogy sokkal rövidebb, mint az eredeti, mindössze 13 másodperc.


A Fidesz kommunikációs igazgatója leforgatta a fideszes Ragyogást.

A 444 szúrta ki a filmet, aminek óriási előnye, hogy sokkal rövidebb, mint az eredeti, mindössze 13 másodperc.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Először ejtette ki nyilvánosan Magyar Péter és a Tisza Párt elnökének nevét Orbán Viktor
Magyar Péter az RTL Híradónak azt mondta: Orbán Viktor a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat látva kényszerülhetett arra, hogy kimondja a nevét.
Fotó: RTL Híradó - szmo.hu
2024. október 11.



Először ejtette ki nyilvánosan Magyar Péter és a Tisza Párt elnökének nevét a miniszterelnök.

Orbán Viktor pénteken az állami rádióban azt állította, hogy a Tisza és a DK közösen kapott megbízást az unió vezetésétől a kormány leváltására.

Magyar Péter az RTL Híradónak azt mondta: Orbán Viktor a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat látva kényszerülhetett arra, hogy kimondja a nevét.

A politikus hozzátette: A Tisza Párt visszautasít minden külső befolyásolási kísérletet.

(via rtl.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET: