HÍREK
A Rovatból

Itt a Belügyminisztérium válasza a tanárok követeléseire

Nagyobb béremelés akkor lehetséges, ha gazdaság jobban teljesít, az óraszámcsökkenés nem reális – írta Pintér Sándor minisztériuma a szakszervezeteknek.

Link másolása

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) tavaly októberben alakított közös sztrájkbizottságot. A sztrájktárgyalásokat júniusban nyitották újra, és a szakszervezetek továbbra is lényegében két dolgot szeretnének elérni:

  • a kormány által ajánlott 10 százalékon felül a tanárok garantált illetménye további 45 százalékkal emelkedjen,
  • a kötelező óraszámuk pedig heti 22 órára csökkenjen.
  • A követeléseikkel kapcsolatban a Belügyminisztérium levélben fejtette ki az álláspontját – a dokumentumot a Telex tette közzé szerdán. (Az új kormányban a közoktatás a Pintér Sándor vezette belügyi tárcához került.)

    A béremeléssel kapcsolatban azt írták, hogy a következő két évben is további legalább 10-10 százalékos béremelésre kerülhet sor,

    „ennél nagyobb mértékű emelés is lehetséges, amennyiben a gazdaság jól teljesít”.

    „A következő bérfejlesztési lépés ütemezése az Európai Bizottsággal folytatott megállapodástól is függ, a tárgyalások ennek érdekében folyamatban vannak, a Kormány érdeke is az, hogy ezek mielőbb lezárásra kerüljenek” – írta a belügyi tárca.

    Az óraszám-csökkentés a Belügyminisztérium szerint „jelen helyzetben nem tekinthető reálisnak”.

    „Arra kell törekednünk, hogy a 22-26 óra közötti szabályozás szerinti óraterhelés az alsó érték felé mozduljon el, a szabályozás ugyanakkor az intézmények humánerőforrás-gazdálkodását teszi rugalmasabbá” – fejtette ki levelében a BM, és azt is hozzátették: azzal egyetértenek, hogy akik a többiekhez képest magasabb óraszámot és túlórát vállalnak, magasabb juttatásban részesüljenek.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Ennyi volt: a rendőrség vetett véget Orbánék brüsszeli konferenciájának
    A harmadik helyszínről azután rúgták ki az MCC által szervezett rendezvényt, hogy az elkezdődött. Menczer Tamás a „háborúpártiakat”, a brüsszeli polgármestert és az antifasiszta tüntetőket hibáztatta.

    Link másolása

    Miután két helyszínről is elzavarták a Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli rendezvényét, Orbán Balázs az X-en jelentette be: egy harmadik helyen végül befogadták a Nemzeti Konzervatív Konferenciát (NATCON), így az el is kezdődött. Csakhogy Menczer Tamás néhány órával később Facebookon azt írta:

    „A konferencia a harmadik helyszínen elkezdődött, de most megérkezett a rendőrség, és közölte, hogy a konferenciát azonnal be kell fejezni!”

    Menczer a „háborúpártiakat”, a brüsszeli polgármestert és az antifasiszta tüntetőket hibáztatta. Részleteket nem árult el arról, hogyan állt elő ez a helyzet, erről mindössze annyit írt, hogy „nem biztosítják a rendezvényt, hanem bezárják”.

    A konferencián a tervek szerint felszólalt volna mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    Ezért küldtek rendőröket Orbánék brüsszeli konferenciájára – megszólalt a polgármester
    A közbiztonság garantálása és a provokatív, diszkriminatív tartalmak miatt tiltotta be a NatCon-t a kerület polgármestere. Emir Kir szerint a rendezők nem tudták volna megvédeni a résztvevőket az ellentüntetőktől sem.

    Link másolása

    A Nemzeti Konzervativizmus Konferenciának (NatCon) otthont adó brüsszeli kerület polgármestere, Emir Kir kedden végzést adott ki a kétnaposra tervezett rendezvény betiltására – írja az MTI. Idézik Saint-Josse-ten-Noode polgármesterét, aki az X-en azt írta:

    „Polgármesteri végzését adtam ki az Nemzeti Konzervativizmus Konferencia betiltására a közbiztonság garantálása érdekében”.

    Brüsszelben, valamint a belga főváros Etterbeek és Saint-Josse-ten-Noode nevű kerületeiben „nem látják szívesen a szélsőjobboldalt” – tette hozzá Kir. Végzésében a polgármester utasítást adott rendőrségi intézkedésre, és ebben azt írta: tekintettel arra, hogy a nemzeti szuverenitás védelme euroszkeptikus hozzáállást feltételez, valamint a közrend elleni súlyos atrocitások várhatók, a rendezvényt nem szabad megtartani.

    „A rendezvény betiltása továbbá azért is indokolt, mert erőszakos reakciókat válthat ki, és jelentős veszélyt jelent a közrendre, a közbiztonságra és a köznyugalomra”

    – idézik továbbá a polgármester indoklását. Kir azt is hangsúlyozta, hogy a rendezvényen provokatív, diszkrimináló tartalmak hangozhatnak el, a felszólalók között vannak homofóbok, az emberi és kisebbségi jogokat nem tisztelők, vitatható művek szerzői is. Emellett úgy látta, a rendezők nem szavatolnak elégséges biztonsági intézkedéseket, így az ellentüntetők veszélyeztetik a NatCon résztvevőinek testi épségét.

    „A NatCon nevű konferenciát betiltom. A kerületben tilos a rendezvénnyel kapcsolatos bármilyen gyülekezés, beleértve a résztvevőket, szervezőket, ellenzőket”

    – fogalmazott végül a polgármester, hozzátéve: a végzés megsértőire a brüsszeli rendőrség irányadó eljárási szabályzata vonatkozik.

    A konferencián a tervek szerint felszólalt volna mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is. Két helyszínről is elzavarták a szervezőket, mire egy harmadikon elkezdődhetett a rendezvény – melynek néhány óra után véget vetett a rendőrség.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Karikó Katalin a szegedi egyetemnek adja a Nobel-díjjal kapott félmillió dollárt
    Karikó egy díjat is alapított, amit minden évben személyesen szeretne átadni az azt elnyerő oktatóknak és hallgatóknak. A Nobel-díjának másolatát pedig kiállítja az egyetem.

    Link másolása

    Egykori egyetemének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó több mint fél millió dollárt Karikó Katalin. A biokémikus ezt egy keddi előadásán jelentette be az MTI szerint, az egyetem róla szóló tárlatának megnyitóján.

    Karikó szerint nagyon sokan dolgoztak a koronavírus elleni vakcinán és az azt lehetővé tevő kutatásokon, ezért szeretné megosztani a díjat és az érte kapott összeget a jövő generációval.

    A kutató a tárlat megnyitóján a hallgatókhoz szólva kifejtette, bízik benne, hogy a kiállított díj, illetve az adománya révén létrehozott támogatás arra inspirálja az oktatókat és a hallgatókat, hogy a legjobbak legyenek. Mint mondta,

    tervei szerint az általa alapított díjat minden évben egy-egy oktató-kutató, illetve egy hallgató kapja majd meg, az elismeréseket pedig személyesen szeretné átadni.

    Rovó László, az SZTE rektora a megnyitón egy egyetemi laborköpenyt ajándékozott Karikó Katalinnak. Mint mondta, az egyetem kutatóprofesszora ezt hamarosan használni is fogja, hiszen tavaly óta saját dolgozószobája van Szegeden, ugyanaz, amely egykor Szent-Györgyi Alberté volt.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Sulyok Tamás zsidó vezetők előtt beszélt apja antiszemita, nemzetiszocialista múltjáról
    „A múltat, a személyes múltamat is vállalva hajtok fejet a holokauszt valamennyi áldozata előtt” – mondta el a Parlamentben a köztársasági elnök.

    Link másolása

    Ahogy arról korábban írtunk, bár Sulyok Tamás apját korábban „szociálisan érzékeny, filoszemita” embernek nevezte, elsősorban Gergely Anna és Karsai László történészeknek köszönhetően kiderült: Sulyok László pártirodát és berendezést is igényelt az elhurcolt zsidók vagyonából Székesfehérváron.

    Kedden, a holokauszt magyar áldozatainak emléknapján a köztársasági elnök zsidó vezetők előtt beszélt a Parlamentben édesapja múltjáról.

    „A múltat, a személyes múltamat is vállalva hajtok fejet a holokauszt valamennyi áldozata előtt”

    – fogalmazott Sulyok Tamás.

    „Megrendített, amiket apámról a nyilvánosságban az elmúlt hetekben hallottam” – tette hozzá az Országgyűlés felsőházában tartott beszédében. A köztársasági elnök kiemelte: csak akkor emlékezünk tisztelettel és őszintén áldozattá vált honfitársainkra, ha újra és újra „szembesítjük magunkat a múltra néző, de a mának és a jövőnek szóló” kötelességgel.

    „Hiszem, hogy szitokszavak, egymás Janus-arcú méricskélése helyett jóra, egymás elfogadására születtünk” – fogalmazott Sulyok, majd röviden apjára is kitért. „Nem tudtam faggatni, így maradtak az ő elejtett szavai és hallgatásai. Ma sem tudom már kérdezni”.

    „Tizenkét évvel a holokauszt után születtem, a családban azt hallottam, hogy mi soha senkinek nem ártottunk, nem voltak ellenségeink”

    – tette hozzá az államfő.

    Szerinte apja „1945-ben szembesülhetett azzal a rémséggel, amit a holokauszt jelentett, és egy világ dőlhetett össze benne”. A köztársasági elnök a beszéde végén „a személyes múltját is vállalva” hajtott fejet a holokauszt valamennyi áldozata előtt.

    Sulyok köszöntője után Jichák Herzog izraeli elnök videóüzenete következett, amiben az izraeli államfő a háláját hangsúlyozta, amiért „a magyar kormány teljes felelősséget vállalt a nácikkal való magyar kollaborációért”, valamint az Izrael melletti kiállásáért, és azért, hogy „Magyarország antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia politikája egyértelmű üzenet, biztonságot ad a magyarországi zsidóknak”.

    via MTI, 444

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk